TELLÉR GYULA (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ) Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim!
Úgy gondolom, kevés dologban lehet közöttünk olyan nagy egyetértés, mint abban, hogy a terjedő munkanélküliséget a rendelkezésünkre álló eszközökkel meg kell akadályozni, illetve, ha már nem sikerült megakadályozni, akkor az egyéneket, családokat, egyes társadalmi csoportokat vagy régiókat sújtó következményeit, amennyire csak lehet, enyhíteni kell, enyhítenünk kell.
Ezért lehetett üdvözölnünk a foglalkoztatási törvényt annak idején, és most ezért üdvözölhetjük igaz örömmel a végkielégítésről benyújtott, a munka törvénykönyve ilyen értelmű módosításáról benyújtott törvényjavaslatot. Ha sikerül ezt a törvényjavaslatot elfogadnunk, igazi öröm fog eltölteni valamennyiünket.
Így hát nem az ünneprontás szándéka, hanem inkább valamilyen józan számítgatás tétet fel velem bizonyos kérdéseket ennek a törvényjavaslatnak a jelenleg benyújtott formájával kapcsolatban. Az első kérdés, hogy vajon sikerülni fog-e a kormányzatnak, illetve a módosító javaslatoknak megfelelőképpen beleilleszteni ezt a végkielégítési konstrukciót az eddigi foglalkoztatáspolitikai eszközöknek a rendszerébe.
Arra gondolok ugyanis, hogy már ebben a formájában is meglehetősen nagy egyenlőtlenségeket teremt. Gondoljunk csak arra a nagyon egyszerű példára, hogy egy magasan kvalifikált és viszonylag hosszú munkaviszonnyal rendelkező munkavállaló veszíti el az állását gazdasági okokból, az állásának a megszűnése miatt – éppen az a kategória, amelyik, a magas szakképzettségénél fogva, feltehetőleg viszonylag hamar újra munkát fog találni. Ebben az esetben a hat hónapi végkielégítés, amelyik meglehetősen magas összeg lesz, szembe fog állni – mondjuk – egy kéthetes vagy egy háromhetes, vagy egy egy hónapos munkanélküliségi periódussal. Az ellenkező oldalon pedig valaki, aki alacsony képzettségű és aki éppen ennek következtében viszonylag kevéssé számíthat rá, hogy gyorsan ismét munkát talál, egy alacsony összeggel esetleg több hónapos munkanélküliségi periódust kénytelen finanszírozni.
Természetesen olyan problémák is vannak, hogy ugye, bizonyos minősítés az előfeltétele a végkielégítés megkapásának. Ezt a minősítést pedig visszaélésszerűen is meg lehet szerezni. Célzok itt arra, hogy olyan állami vállalatoknál, ahol vagyonfelélés zajlik különböző formákban – miután még nincsenek meg a reális tulajdonviszonyok –, semmi akadálya sincs annak, hogy például ilyen módon is illegálisan jövedelmet áramoltassanak ki. De mindjárt itt van a másik probléma. Tudniillik azok a vállalatok, amelyeknél a megszűnő állások problémája fölmerül, általában igen nehéz pénzügyi helyzetben vannak, és az ő számukra az állások megszüntetését mód nélkül mgdrágítja ez az intézmény. Mód nélkül megdrágítja a csődöt is, hogyha történetesen csőd miatt kell végkielégítést fizetni a munkanélkülivé vált dolgozóknak. És itt nem kis összegről van szó általában. Ha a globális összeget vesszük, egy nagyon egyszerű számításssal is – ahol körülbelül megsaccoljuk, hogy átlagosan hány munkanélküli lesz jövőre, hogy ezeknek milyen százaléka veszíti el az állását a törvényben megjelölt okokból, és ezt megszorozzuk, mondjuk, az átlagbérrel – ki fog derülni, hogy több tízmilliárd forintnyi összeg jön ki. Ezt a több tízmilliárd forintnyi összeget kell a gazdasági nehézségektől támolygó vagy esetleg már össze is rogyott vállalatoknak kifizetni.
Nagy kérdés, hogyha ők nem tudják kifizetni, akkor vajon ki fogja kifizetni ezt az összeget. A törvénytervezetekben, amennyire én átolvastam, nem találtam olyan garanciát, hogy valaki ezt az összeget a vállalatoktól átvállalná vagy valamilyen irányban át lehetne hárítani. Ha pedig a költségvetés vállalja magára, akkor felmerül a kérdés, hogy miért ebben a formában fizessük ki ezt az összeget, a több tízmilliárd forintot miért a foglalkoztatáspolitika passzív oldalán használjuk föl, és miért nem inkább munkahelyteremtésre próbáljuk fordítani, vagy pedig az amúgy is problematikus, alacsonyabb kategóriájú munkanélküli járadékokra fordítani. Ezek a kérdések igen nehéz kérdések.
És végül az utolsó kérdés, amelyik a legerősebben horgad föl az emberben a törvényjavaslat olvastán, hogy tudniillik ha nincs, aki átvállalja a garanciát, akkor az egész intézmény a levegőben lóg. Köszönöm szépen. (Taps.)
