FÜZESSY TIBOR, DR. a KDNP vezérszónoka:
FÜZESSY TIBOR, DR. a KDNP vezérszónoka:
FÜZESSY TIBOR, DR. a KDNP vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A miniszter úr expozéja és az előttem szóló tisztelt képviselőtársaim is a szövetkezetek történetét mintegy 150 évre vezették vissza.
Való igaz, hogy a szövetkezeti eszme ma is érvényes, vagy többé-kevésbé érvényes megfogalmazódása ekkor történt. Én azonban szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy maga a gondolat, a szövetkezés gyökerei már sokkal régebbre, a keresztény középkorba vezethetők vissza.
A 100 éve napvilágot látott pápai enciklika, a Rerum novarum, igen kimerítően és részletesen foglalkozik a társadalmi szövetkezésekkel, a társadalmi szervezetekkel, egyesületekkel, munkásszövetségekkel és gazdasági jellegű szövetkezésekkel is.
A Rerum novarum szerzője – a szociális pápa – ezeknek a gondolatoknak a gyökereit Aquinói Szent Tamás filozófiájához vezeti vissza, aki az ember szociális lényét állította filozófiája középpontjába, és aki egyenesen a természetjogból vezeti le a társadalmi szövetkezéseknek az indokoltságát, szükségességét, sérthetetlenségét, az embernek azt a jogát, hogy ilyen szövetkezésekben részt vegyen, és az államnak azt a kötelezettségét, hogy ezeket a szövetkezéseket spontán fejlődni hagyja, és ne próbálja befolyása alá vonni.
Ugyancsak a Rerum novarum szerzője kiemeli ezeknek a szövetkezéseknek az emberi, az emberhez közel álló, az egymást segítő, a szolidaritást elsőrendűnek tekintő oldalát, és ezzel kapcsolatban a Prédikátorok könyvének idézéséhez is fordult, amely szerint jobban járnak, akik ketten vannak, mint a magányos, mert fáradozásuk meghozza jutalmát. Ha elestek, az egyik a másikat felsegítheti.
Valóban, 150 éve annak, hogy a szövetkezeti gondolat magasba röppent, de mindjárt ketté is vált. Az egyik ága megmaradt a nyugati világban, és befutotta útját egészen a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének 1966-ban megtartott konferenciájáig és az ott megfogalmazott szövetkezeti vagy újrafogalmazott szövetkezeti elvekig. Ez az ág a magántulajdon fenntartásával megmaradt a kapitalizmus jobbításának igénye mellett, a másik ága pedig – most már nyugodtan kimondhatjuk – holtvágányra jutott. Ebben a holtvágányra jutásban én – Szabó Iván képviselőtársammal ellentétben – nem elsősorban Lenint tenném felelőssé. Hisz Lenint jóval megelőzően megindult az a folyamat, amely a szövetkezeteket az induló szocialista és kommunista mozgalmaknak a befolyása alá kívánta vonni. Blanqui még így ábrándozott: "Csakis az egyéni tulajdon helyébe kerülő szövetkezés az, ami az egyenlőség révén megalapítja majd az igazságosság uralmát."
Robert Owen pedig így képzelte a szövetkezeti életet: "A közös étkeztetések rendszerében az új szövetkezetek tagjai sokkal olcsóbban és sokkal kényelmesebben jutnak élelemhez, mintha egyénileg vagy háztartások keretében kellene magukról gondoskodniuk. A tagok pedig, ha egyszer beleszoktak a közös étkeztetés nyújtotta kényelembe, soha többé nem kívánkoznak visszatérni a régi rendszerhez." Hála a magyar paraszt és a magyar munkás józanságának és kemény ellenállásának, a mi szövetkezeteink soha nem jutottak el eddig az idilli kolhozhangulatig.
És most már elérhettünk oda, hogy lehetőségünk, sőt sürgető kötelességünk, hogy a szövetkezeti mozgalmat óvatosan, a megrázkódtatások elkerülésével visszatereljük oda, ahová más körülmények között már négy évtizeddel ezelőtt is eljuthatott volna. A kereszténydemokraták és különösen azok, akik a keresztényszociális eszmékkel azonosulnak, lényegében elfogadják a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége által megfogalmazott nemzetközi alapelveket.
A hat alapelv közül négy olyan, amelyet a Szövetség olyannak tart, amely alapvető jelentőségű, és érvényesülésének hiánya esetén az adott gazdasági szervezet szövetkezeti jellege megkérdőjelezhető.
Mi úgy gondoljuk, hogy a keresztény társadalom- és gazdasági szemlélettel, a szociális pápai enciklikák szellemével ezek a szövetkezeti elvek tökéletesen összhangban vannak, és nincs még egy olyan gazdasági szervezeti forma, amely a tulajdon és a munka közötti ellentétet ilyen tökéletesen feloldaná, és amely ennyire kiemelné a gazdasági tevékenységben is szükséges szolidaritás elvét és elemeit.
Most tehát röviden azt szeretném megvizsgálni, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslat hogyan felel meg a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége alapelveinek.
Az első ilyen alapelv: a nyitott tagság elve. Ezt az elvet a törvényjavaslat 42. §-ának (1) bekezdése kívánja rögzíteni az Alkotmány 70/a §-ának és egyben az emberi jogok egyetemes nyilatkozatának megfelelően. Úgy gondolom, hogy a "nyitott tagság" szövetkezeti elv többet jelent, mint amit a mi tervezetünk hangsúlyoz és amennyit körülbástyáz. Ez a nyugati jogokban azt is jelenti, hogy aki megfelel a felvétel szakmai és a szövetkezet jellegéből adódó feltételeinek, azt egyszerűen nem lehet távol tartani a szövetkezetektől, annak felvételi kérelmét nem lehet elutasítani.
Ezzel az elvvel bizonyos mértékig ellentmondónak látszik a törvényjavaslat 43. §-a (1) bekezdésének rendelkezése, amely az alapszabályban meghatározott testületre bízza a tagfelvételi kérelmek elbírálását, hisz' a nyugati jogrendszerekben a szövetkezet legfőbb jellemzőjének tartott változó tőkéjűség pontosan azt jelenti, hogy a tőke azért változhat, mert nyitott, és bárki beléphet a szövetkezetbe.
A második ilyen elv: a szövetkezeti demokrácia legrégibb, legősibb alapelve, az "egy ember – egy szavazat" elve. E mögött az elv mögött az a megfontolás áll, hogy – szemben a gazdasági társaságokkal, amelyeket a bevitt tőke nagysága mozgat és igazgat, amelyekben a bevitt tőke nagysága határozza meg a cselekvés irányát – a szövetkezetek középpontjában az ember áll, és az ember határozza meg a szövetkezet sorsát és tevékenységét. Ezért a szövetkezet tagja általában csak természetes személy lehet, aki munkájával, tevékenységével személyesen működik közre a szövetkezetben.
A törvényjavaslat 4. §-a szerint viszont a szövetkezetnek jogi személy is tagja lehet, amely magától értetődően nem gyakorolhatja a személyes közreműködést. Én ebben a rendelkezésben is bizonyos törését érzem a szövetkezeti alapelvnek.
A harmadik ilyen szövetkezeti alapelv: a non profit szemlélet elve, amely azt jelenti, hogy a tagok által befektetett tőke a szövetkezeti tevékenységet szolgálja, és nem olyan tőkeként kíván működni, amelynek célja a befektetők profitszerzése. A befektetett tőke személyhez kötött és nem átruházható; különösen olyanok részére nem átruházható, akik a szövetkezet tevékenységében személyes közreműködésükkel nem vesznek részt.
Ezt az elvet véleményünk szerint keményen áttörik a törvényjavaslat 55-58. §-ai, amelyek a szövetkezeti üzletrészről rendelkeznek. Az üzletrész nem kötődik tagsági viszonyhoz, átruházható, és a nagyságával arányos profitszerzésre jogosít fel.
Az új, kialakuló szövetkezetekre a legnagyobb veszélyt azonban nem a kívülállók üzletrésze jelentheti, hanem az, hogy a nagyobb üzletrészt megszerző tagok ragadják magukhoz a szövetkezet irányítását, és a szövetkezet mindenek feletti céljává a profitszerzést tehetik.
A negyedik elv: a szövetkezet gazdálkodási eredményeinek visszajuttatása a tagokhoz. Ez történhet az üzleti tevékenység bővítése, a tagoknak nyújtott kedvezményes szolgáltatások, szociális juttatások és legtöbbször a szolgáltatási igénybevétellel arányos jövedelemszerzés formájában.
Az üzletrész, amely nagyságával arányosan részesedik az eredményből, ezen az elven is, véleményünk szerint, jókora rést üt.
Összegezve: megállapíthatjuk tehát, hogy a legfontosabb alapelvek, amelyek a Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének normái szerint a szövetkezeteket azzá teszik, a törvényjavaslatban csak számos eltéréssel és kivétellel, áttöréssel érvényesülnek.
Miután bevezetőképp leszögeztem, hogy a kereszténydemokrata, keresztényszociális felfogás ragaszkodik ezekhez az alapelvekhez, felmerülhet a kérdés, hogy a törvényjavaslat elfogadható-e számunkra. Nos, ha a javaslatot önmagában, 40 éves múltunktól eltekintve szemlélnénk, akkor nem lenne elfogadható. Ha magántulajdonon alapuló gazdasági rendszerben élő magántulajdonosok számára akarnánk új törvényt hozni, akkor nem lenne elfogadható. Most azonban egészen másról van szó!
Arról van szó, hogy a letűnt rendszer hivatalos szövetkezeti mozgalmának az volt a célja, hogy a nyíltan államosítani nem mert földtulajdont és kisáru-termelői tulajdont a szövetkezeteken keresztül vonja be a szocialista tervgazdálkodásba, majd magántulajdoni jellegét fokozatosan megszüntetve köztulajdonná tegye. Így jött létre a mezőgazasági és ipari termelőszövetkezetekben egy olyan tulajdontömeg, amelynek eredete ma már kibogozhatatlan és visszavezethetetlen.
A tulajdontömeg megszüntetését, magántulajdonná való lebontását az átemeneti törvény a vagyonnevesítés intézményével kívánja megoldani. Ez az intézmény lesz az üzletrészek fő forrása. Így sajátos módon a szocialista tulajdonból lebomló tőke jelenti a tőkés uralom veszélyét a szövetkezetekben, amely a kis magántőkéket egyesítő szövetkezetekben nem fenyegethetne.
Az a véleményünk, hogy a meglévő és a jelenlegi szövetkezeti struktúrában domináló mezőgazdasági és ipari termelőszövetkezetek társadalmi tulajdona másként, mint igazságos nevesítéssel nem oldható meg, és a nevesítés után a szövetkezetekből nem kergethető ki. Ezért – és csak ezért – tudjuk természetesen a szükséges módosításokkal elfogadni mindkét törvényjavaslatot, amelyet a miniszteri expozéval ellentétben nem tartunk végleges szövetkezeti törvénynek – inkább csak átmeneti és ideiglenes megoldásnak –, és amelynek újrafogalmazása szükséges lesz a magántulajdoni viszonyok megszilárdulása után. Köszönöm szépen. (Taps.)
