NYERS REZSŐ, az MSZP vezérszónoka:
NYERS REZSŐ, az MSZP vezérszónoka:
NYERS REZSŐ, az MSZP vezérszónoka: Tisztelt Ház! Az előttem szólók többször is hangsúlyozták, hogy sok mindennek kell változnia a szövetkezeti törvénykezés kapcsán. Én azt is hozzátenném: a szövetkezetek minden valódi közérdekű tevékenységének fenn kell maradnia és folytatódnia kell.
A szocialista képviselőcsoport álláspontjának megfogalmazásakor négy szempontot tekintünk irányadónak.
Első: A szövetkezés szabadságát és az önkormányzás elvét kell érvényre juttatnunk.
Második: A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetsége több mint 20 éve vette fel tagjai közé a magyar szövetkezeteket. Akkortól nem tekintette kolhoztípusú szövetkezeteknek a magyarokat, mert olyanokat nem vett fel. Elismerte, hogy működésükben megfelelnek a szövetkezeti elveknek.
Harmadszor: A szövetkezetek nem idegen testek a magyar társadalomban, mint némelyek gondolják, sok helyen egyik tartópillérei a gazdaságnak és a kultúrának. Működőképességük gyengülése súlyosan érintené a községek lakosságának nagy részét. Valóban erről beszéltek mások is, gazdasági megrendülésük pedig gátolná a nemzetgazdaság fellendülését.
Negyedik szempontunk pedig az: a szövetkezők a rendszerváltással lépést tartanak véleményünk szerint.
Megkezdődött a tagság és a szövetkezet vagyoni viszonyainak az újrarendezése, a mostani törvénynyel ezt kell teljessé tenni és azonos irányba terelni.
A szövetkezeti törvény tervezését egészében mi jónak tartjuk. Némi módosítással el tudjuk fogadni. Úgy véljük: tartós jogi alapja lehet a szövetkezésnek Magyarországon.
Helyesljük a szövetkezeti életbe való állami beavatkozás visszaszorítását. Annak sokáig valóban szenvedő alanyai voltak a különböző szövetkezetek.
Jónak tartjuk a tagok és a szövetkezetek közötti vagyoni viszonyok jövőbeni rendezésének az elveit, a részjegyek mellett az üzletrészek kategóriájának általános bevezetését.
Elfogadjuk azt, hogy a törvény a jövőben nem ír elő foglalkoztatási kötelezettséget a termelési és szolgáltatási szövetkezetek számára, mert a kívülről és felülről történő kötelezés ésszerűtlen gazdasági megoldásoknak adna teret.
Viszont úgy véljük, a szövetkezetek tagjai szolgálata önkéntesen és a lehetőségek mértékéig a tagok foglalkoztatására is érvényes maradjon. A mostani súlyosbodó munkanélküliség közepette az állami gazdaságpolitikának is helyes támogatnia a szövetkezeteket abban, hogy alapvetően önerejükből, de segítsék elő tagjaik foglalkoztatását.
Az új törvény tervezete helyesen megkülönbözteti a szövetkezeteket a gazdasági társaságoktól. Ezzel elismeri, hogy más természetű alakulások. Helytelennek tartanánk, elfogadhatatlan lenne számunkra minden olyan felfogás, amely a szövetkezeti formát valamiféle átmeneti állomásnak tekinti a gazdasági társaság felé vezető úton.
Szabó Iván ezzel kapcsolatos véleményét alapjában elfogadjuk, de megfontolandó Tellér Gyulának az aggálya a szövetkezetek társaságokhoz való közelítése tekintetében. Az európai tapasztalatok egyáltalán nem azt mutatják, hogy a szövetkezetek felszívódnának a gazdasági társaságokba, hanem szinte minden országban jelentős helyet foglalnak el a fogyasztásban, a szolgáltatásban, a beszerzésben és az értékesítésben, és ehhez kapcsolódva mindenütt szinte nagyméretű termelési tevékenységet is folytatnak.
Ezen tapasztalatok alapján is úgy véljük, hogy a törvénykezésnek nem szabad szövetkezet-korlátozó jelleget kapnia, inkább szövetkezet-barátnak kell lennie. A piaci követelményeknek való megfelelés, vagy azoktól elmaradás kell hogy szelektáljon a szövetkezeteknél ugyanúgy, mint más gazdasági szervezetek esetében.
Vitatjuk a törvénytervezetnek azt a tételét, mely szerint a jövőben a társasági törvény úgynevezett háttértörvénye lenne a szövetkezeti törvénynek. Ezt helyeseljük, a polgári törvénykönyv esetében, de nem tudjuk támogatni a társasági törvény kapcsán, mert az utóbbi gyakoribb módosításoknak lesz kitéve, és ez néha szükségtelenül módosítási kötelezettséget jelentene a szövetkezeti törvény számára is.
Általános helyeslésünk azonban nem vonatkozik az átmeneti szabályozó törvényre, mert az fontos kérdésekben nincs összhangban magával a szövetkezeti törvénytervezettel.
Meg kell mondjam: elfogadjuk a miniszter úr információját arról, hogy magát a szövetkezeti törvényt megtárgyalták az érdekképviseleti szervezetekkel, ezért az jobb is. Az átmeneti törvény esetében vitatjuk, hogy igazán érdemi tanácskozásra, egyeztetésre sor került volna.
Míg az alaptörvény a szövetkezés szabadságát biztosítja, addig az átmeneti törvény éppen ellenkezőleg jó néhány paragrafusában súlyos korlátozásokat tartalmaz. Méghozzá olyan általános szabályok megkövetelésével, melyek ellentétben állnak azzal, hogy a szövetkezeti körülmények helyileg különböznek és helyi megoldásokat kívánnak.
Mindezek folytán úgy véljük, hogy az átmenetre vonatkozó törvénytervezet jelen formájában még több kárt okozna, mint hasznot hozna, ezért alapvető módosításokra teszünk majd javaslatot. Ezzel az a célunk, hogy az átmeneti törvény elvi összhangba kerüljön magával a szövetkezeti alaptörvénnyel.
Nem tudjuk elfogadni azt, hogy az átmeneti törvény valamiféle szűkített demokráciával kívánja megoldani a szövetkezeti vagyonnevesítés és vagyonmegosztás olyannyira fontos, általunk is fontosnak tartott aktusait.
Míg ugyanis hasonló ügyekben eddig is és a jövőben is a szövetkezetek összes tagságának a kétharmad része hozhat jogérvényes döntést, mégpedig titkos szavazással, addig az átmenet időszakában elegendő lenne csupán a jelenlévők egyszerű többsége a titkos szavazás mellőzésével.
Az a véleményünk, hogy a szövetkezeti önkormányzat demokratikus jogainak ilyenfajta szűkítésére nincs szükség. A törvényhozás jobban bízhat a szövetkezetek tagságának az érettségében, mint amenynyire az átmeneti tervezet készítői ezt tették.
Elfogadjuk azt, hogy a szövetkezeti üzletrészek megosztási arányát a vagyon létrehozásában való közreműködés mértékei szerint határozzák meg. A szövetkezők széles körének ellenvéleménye alapján viszont mi is ellenezzük azt, hogy a vagyon legalább 50%-át a tagsági viszonyban eltöltött évek száma szerint állapítsák meg. Ilyen mereven a két követelményt összhangba hozni szinte lehetetlen. Ezért a szövetkezeti közgyűlésre kellene bízni azt, hogy milyen mértékben honorálja a tagsági viszonyban eltöltött éveket.
Nem tartjuk indokoltnak, hogy az átmeneti szövetkezeti törvény középpontjába kerüljön a javasolt mértékben a kárpótlási törvény értelmezése és megvalósításának mikéntje. Ennek nem a szövetkezeti törvény adhat igazából helyet, ha ez így maradna, egyenetlenség és zavar forrása lenne maga a szövetkezeti törvény is. Legjobb lenne az erről szóló 11 szakasznyi rész elhagyása.
Külön is kifogásoljuk azt, hogy a helyi érdekegyeztetési fórumok javasolt létrehozása asszimetrikus módon történne a kárpótlási igénylők túlsúlya mellett. Nemcsak az a veszély, hogy ilyen körülmények között a szövetkezetek számára hátrányos döntések születhetnek, hanem még inkább az, hogy megoldhatatlan ellentétek és vég nélküli viszályok keletkezhetnek ebből, nem pedig megegyezés. Amennyiben ilyen fórumok létrehozására mégis sor kerül, úgy azt javasoljuk, hogy a kárpótlást igénylők, a szövetkezetek és az önkormányzat képviselői egyaránt három-három taggal vegyenek benne részt.
Alapvető kifogásunkat és ellenvéleményünket szeretnénk hangsúlyozni a vagyonmegosztást szolgáló árverésekkel szemben. Nem azért, mert az árverést és a licitálást idegennek tartanánk a magyar nép lelkétől, szó sincs róla, hanem azért, mert a valóságban nem vezethet reális piaci érték kialakulásához, alkalmatlan lenne arra, hogy kiválás vagy társasággá való átalakulás esetén mindenki vagy legalábbis a többség által elfogadott vagyonmegosztáshoz vezessen. Csupán a szövetkezet esetleges megszűnése, valamint a túlzottan nagy szövetkezetek szétválása esetén lehetne az árverés módszerét alkalmazni úgy, hogy abból ne konfliktusok keletkezzenek.
A részleges kiválások esetén az árverések csak szimulált piaci értékhez közelíthetnek, és kiszámíthatatlan manipulációkra adhatnak lehetőséget, ezért határozottan ellenezzük. Az árverés helyett a szakértői becslést tartjuk helyesnek, viták esetében pedig a bírósági út vezethet megnyugtató megoldáshoz.
Helytelenítjük azt, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek tulajdonába került földektől az átmeneti törvénytervezet nem különíti el a polgári törvénykönyv szerinti jogcímen szerzett földeket. Nem biztosítja azt, hogy azok minden esetben a tagok között kerüljenek felosztásra, ellenben lehetővé teszi, hogy ezt a részt is kárpótlás céljára vegyék igénybe. Ez igazságtalan, méltánytalan lenne az egyértelműen jogszerűen szerzett földeknek az esetében.
Indokoltnak tartjuk a fel nem osztható szövetkezeti vagyonra vonatkozó tervezetet. A javasolt mértékeket is elfogadjuk, bár megjegyezzük, hogy némely fogyasztási szövetkezet esetében a 30%-os aránynál magasabb lenne indokolt. Ezt megfontolásra ajánljuk.
Mindenképpen szükségesnek tartjuk azonban az átmeneti törvényben azt rögzíteni, hogy a fel nem osztható vagyonnal a szövetkezeti önkormányzatok rendelkeznek. Semmiképpen sem lenne megengedhető, hogy állami szervek azt saját rendelkezésük alá vonják. Nem szabad az átmeneti törvénynek azt eredményeznie, hogy a szövetkezetek politikai csatározások színterévé váljanak. Ez az egyik konkrét veszély szerintünk. Az emberek döntő többsége nem politizálni akar a szövetkezetekben, és nem politikai csatákat folytatni, hanem jó tevékenységet, jó szolgáltatást, gazdasági rációt.
Végül is nemzetgazdasági érdeknek tekintjük azt, hogy a szövetkezeti törvény mellett az átmeneti törvény rendelkezései is tegyék lehetővé a mezőgazdasági, az ipari, a fogyasztási, a lakás- és takarékszövetkezetek szabad fejlődését. Ez a szféra együttesen mintegy három és fél millió lakost foglal magában, ha a többszöri tagságot leszámítjuk. Nem szabad kockáztatni azt, hogy ebben a szférában nagyon is vitatható politikai beavatkozások kapjanak teret, emiatt robbanásszerű dolgok következzenek be, mert ennek kárát nemcsak a szövetkezeti tagok, hanem közvetve a szövetkezeteken kívüli lakosság is megérezné.
Ezzel szemben a meghozandó törvények akkor szolgálják szerintünk jól a közérdeket, ha lehetővé teszik és elősegítik a jövő szövetkezeti formáinak ún. szerves fejlődéssel, evolúciós úton való kialakulását. A jövő mezőgazdasági szövetkezete ilyen módon valóban a tulajdonosok szövetkezetévé válik majd, ahol a tagok akarata szerint a közös termelésre is mód nyílik – ezt a realitást Szabó Iván is szükségesként elismerte –, a maihoz képest pedig sokkal szélesebben kifejlődik a beszerző, az ellátó és szolgáltató tevékenység, ahol a szövetkezeten belül meghonosodnak a kisebb-nagyobb önelszámoló közösségek – ezt Tellér Gyula hangsúlyozta nagyon jogosan –, ahol a mezőgazdasági szövetkezet önkéntes alapon az egyéni gazdaságok sokaságát is segíti sokrétű szolgáltatásaival.
Határozott véleményünk, hogy a magyar szövetkezetek nagy része alkalmas egy ilyen fejlődésre. Az ipari szövetkezetek kis hányadát képezik ugyan az ipari termelésnek, de középvállalati méreteikben nélkülözhetetlen tényezői a magyar iparnak, ezért a törvényes lehetőséget széleskörűen szükséges biztosítani számukra. A fogyasztási, a lakás- és a takarékszövetkezetek a lakosság mintegy felével állnak ma is kapcsolatban, a jövőben is szükséges a szerepük.
Amikor a szövetkezetekről határozunk, tisztelt Ház, akkor a nemzeti tőke és a nemzeti munka egyik nélkülözhetetlen, alapvető fontosságú részéről döntünk. Ha jól döntünk, annak jövőjét biztosítjuk, ha nem, annak jövőjét kockáztatjuk. Jó lenne legalább az alapvető kérdésekben valamiféle konszenzusra jutni itt a Parlamentben, vagyis lényegében abban, hogy a szövetkezetekért törvénykezünk, ne pedig a szövetkezetekkel szemben. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)
