SZABÓ IVÁN, DR. az MDF vezérszónoka:
SZABÓ IVÁN, DR. az MDF vezérszónoka:
SZABÓ IVÁN, DR. az MDF vezérszónoka: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Amikor 1843-ban az angliai Rochdaleben néhány angol összedugta a fejét, hogy kicsiny tőkéjéhez és kicsiny egzisztenciájához sajátmaga részére egy új formációban megkeresse a biztonságot, gondolom, nem hitték, hogy a XX. századi Európa törvényhozásának általában és a volt szocialista országok törvényalkotásának különösen nagy fejtörést fognak okozni az 1900-as évek vége felé.
Ha kitekintünk szűkebb pátriánkból, akkor azt látjuk, hogy a szövetkezetekkel kapcsolatos jogalkotás óriási dilemma előtt áll mindenütt, hiszen két szélsőség között vergődnek azok a törvények, amelyek megfogalmazzák a szövetkezeti gondolatot más-más formában.
Az egyik az, hogy a szövetkezet tulajdonképpen nem más, mint a társasági formációnak bizonyos változata. Vannak más országok, ahol a szövetkezeteket inkább az egyesületi szféra felé nyomják, és alapvetően hangsúlyozzák ezeknek nemprofit érdekeltségű együttesét. Ebben a dilemmában hogyan tudunk egyáltalán továbblépni, amikor a legfejlettebb európai országokban is ez a kérdés napirenden van.
Néhány alapelvet, amelyet ennek a törvénynek a keretében már – úgy látom – sikerült lefektetni, nagyon lényeges kiemelni. Gondolkodásmódunkban hova helyezzük el a szövetkezeteket? Nos, azt hiszem, mint ahogy az a miniszteri expozéból is kiderült, a szövetkezetek tekintetében alapvetően arról kell beszélnünk, hogy ezek nem lényegüket tekintve tőkehasznosítási társaságok, hanem ennél többek. Nem vitás, erre a célra is szolgálnak, de alapvetően az azonos szociális szituációban lévő embereknek a kapcsolódása egymáshoz azért, ismételten hangsúlyozom, hogy – mint 1843-ban az a néhány angol – kis tőkéjét és kis egzisztenciáját egyesítve úgy tudjon piacra lépni, hogy versenyképes legyen a nagyobb szervezetekkel, adott esetben a monopóliumokkal.
Ebből az is következik – amint hallottuk –, hogy a szövetkezetek tagsága nyitott, változik, és még egy lényeges kritériumról kell szólnom: a tőkéje is változik, hiszen a ki-belépésekkel a szövetkezet vagyona mozgó tőkéjű társaság.
Ez így indult Magyarországon is. És akkor belépett Lenin a szövetkezetekről vallott tantételével, amely – sajátos módon a szót megtartva – ellentétes irányú mozgást vitt bele ebbe a fogalomkörbe. Nem a kis egzisztenciák és kis tőkék megmentését a nagygyal szemben, hanem minden egzisztenciának a nagy állami monopóliumokhoz való felzárkózását. Az össznépi állami tulajdon felé való vezérlés eszközévé tette a szövetkezeteket. Pontosan most nem tudom, kit kell plagizálnom, hogy valójában ki mit hogyan állított, de egy biztos: hasonlóan a hegeli dialektikához – azt hiszem – itt most Lenin volt az, aki a szövetkezeti gondolatot a talpáról a feje tetejére állította.
Ebben a struktúrában éltük meg a rendszerváltozást, és ennek egy igen lényeges következménye volt Magyarországon, és gondolom, a többi szocialista országban is – bár más-más formában, mégpedig az –, hogy a nyugat-európai modelltől eltérően szövetkezeteink igen jelentős része termelő típusú szövetkezet, holott Nyugat-Európában a szövetkezet lényege a kis egyéni termelés és a közös piacra lépésre vagy éppenséggel a beszerzésre való szövetkezés.Nálunk a termelés vált dominánssá a szövetkezeti mozgalomban.
Tudomásul kell venni, hogy egy történelmi – hát most csúfolódás volna, ha azt mondanám, hogy "fejlődés", de – szituáció következtében ez Magyarországon kialakult, és nem hunyhatjuk be a szemünket, hogy most elindulunk egy olyan úton, mintha mi sem történt volna, és állítsuk vissza egyik napról a másikra a normális európai mértékeket.
Ebből következik, hogy valószínűleg hosszabb távon a termelő típusú szövetkezetekkel is együtt kell tudnunk élni, de világosan látni kell, hogy a szövetkezetek egészében folyamatosan van egy mozgás, mégpedig az – és erre utal az európai jogfejlődés is –, hogy a szövetkezetek mozgása sok tekintetben közelít a társaságokéhoz.
Az a kérdés, hogy a szövetkezetek mint olyanok közelítenek-e a társasághoz, vagy a szövetkezeti szférán belül egy-egy szövetkezetnek adjuk meg a lehetőséget, hogy kifusson társasággá egy bizonyos szituációs helyzetben. Én azt hiszem, hogy a szövetkezeti forma tartós és meghatározó lesz az új szociális piacgazdasággal rendelkező Magyarországon is. Ebből következik, hogy en bloc olyan törvényalkotásnak nem voltunk és nem vagyunk a hívei, amelyik intézményesen, kényszerpályán az egész szövetkezeti mozgalmat, az egész szövetkezeti struktúrát elnyomja egy kötelező társasági átalakulás formájában. De tudomásul kell vennünk azt – és ennek éppen az a fejlődésében jelentkező szövetkezeti üzletrésznek az alkalmazása teremti meg a lehetőséget –, hogy pár ember összeáll, valamit kezd, elkezdenek gyarapodni, bővülni, a bővülésnek megjelenik az üzletrészben a többlete, ez már a piacon forgatható értékpapír, és egyszer elér egy olyan nagyságot ez a szervezet, amelyik már jellegénél fogva igazából nem szövetkezet, hanem valamiféle tőkehasznosítási társaság, és ekkor át fog alakulni társasággá, ugyanakkor újabb 5-6 ember kezdi elölről ezt a folyamatot, és ez az átáramlás a szövetkezetekben tartósan meg kell, hogy maradjon.
Kérdés az, ezek után, hogy a szövetkezeteknek milyen a szabályozása, amit most itt magunk előtt látunk. Két alternatíva előtt volt lehetőség. Az egyik az, hogy a szövetkezetek specifikumait kodifikáljuk, és ágazatonként határozzuk meg a szövetkezeteknek azt a princípiumát, amelyiknek a keretében működni fognak az elkövetkezendő években, évtizedekben. Ez Európában vegyesen találhat. Van rá példa, hogy ágazati szövetkezeti törvények vannak, és van rá példa, hogy egységesen összefoglalt szövetkezeti törvény van. A magyar példa, a magyar jogalkotás, és hozzá kell tennem, hogy kötetnyire rúgó szakértői vélemények után a Magyar Demokrata Fórum szakbizottságai úgy döntöttek, hogy azt az előterjesztést, amelyiknek lényegében az a koncepciója, hogy legyen egy olyan szövetkezeti törvény, amely egy olyan modellt állít elénk, amely felé valamennyi szövetkezet végkifejletében el fog érkezni, helyesnek ítéljük, de igényeltük az átmeneti törvény olyan mértékű átdolgozását, amely világossá teszi, hogy különböző pontokról indulunk el e felé a pont felé, és az ágazati átalakulások specifikumait külön-külön kell a törvényben meghatároznunk, mert nem lehet egy kaptafára megcsinálni az egészet.
Ebből az egész rendszerből – ahogy a miniszter úrnak az expozéjában is hallottuk – alapvetően a lakásszövetkezetek lógnak ki. Ezek esetleges helyéről és elhelyezéséről még érdemes majd gondolkoznunk a további viták során.
Ebben a tekintetben különösen kiemelt szerepet foglal el – nem a darabszámánál, hanem ágazati jellegénél fogva – a mezőgazdasági szövetkezeteknek a témája. Miközben az ipari jellegű, termelő típusú szövetkezeteknél majdnem biztos, hogy egy viszonylag rövid történelmi fejlődés után az ipari jellegű szövetkezetek társasággá alakulása természetes folyamat lesz, és az iparban is az igazi, európai értelemben vett szövetkezeti struktúra lesz a meghatározó, addig a mezőgazdaságban ezt a kérdést körültekintőbben kell megvizsgálnunk. Miért?
Három lehetséges megoldás áll előttünk. A mezőgazdaságban, figyelembe véve azt a tőkekoncentrációt, amelyik létrejött és amelyik Magyarország számára az élelmiszer-gazdaságban jól, rosszul, de egy olyan stabilitást biztosít a termelésnek, világos, hogy valamilyen formában célszerű nagyrészt egyben tartani.
Mik lehetnek ennek az útjai?
Az útja az lehet, hogy megmarad szövetkezeti formában, de abban a demokratikus átalakult szellemben, ahogy ezt itt látjuk, a végcélt illetőleg. Lehetséges, hogy a mezőgazdasági termelőszövetkezetek társasági formába alakulnak át, és lehetséges, hogy a termelőszövetkezetek a mezőgazdaságban szétbomlanak paraszti gazdaságokra, farmergazdaságokra, és a szövetkezés ebben a szituációban valóban a beszerzésre és az értékesítésre fog koncentrálódni, miközben a farmergazdaságok kibontakoznak.
Ebben a tekintetben álláspontunk az volt, és az ma is, hogy ezt felülről vezérelni nem lehet és nem szabad. Nekünk az a feladatunk itt, hogy olyan törvényt alkossunk, amelyik az emberek helyi adottságainak figyelembe- vételével, a lehető legnagyobb szabadságfokkal, az esélyegyenlőség alapján teremtse meg a lehetőséget, hogy a három lehetséges megoldás közül melyiket válasszák az emberek.
Ebben a tekintetben egy kérdés az, amiről még beszélnünk kell a továbbiakban, és együtt gondolkodnunk, hogy bár az összes többi szövetkezettípusnál a vagyonnak a nevesítése során igencsak elfogadható az a megoldás, hogy üzletrész formájában nevesítsük a vagyont, a mezőgazdasági szövetkezeteknél el kell gondolkodnunk azon, hogy legalább részben ne részjegyként nevesítsük-e azt. Mert hiába lesz a föld kiviteli lehetősége a parasztság részére, ha a vagyonból a kilépéskor nem kényszerűen, hanem valamilyen piaci értékítélet szerinti vagyonrészt vagy ki tud vinni, vagy nem tud vinni. Hiszen az üzletrésznél nincs a szövetkezetnek vagyonkiadási kötelezettsége, csak legfeljebb megvásárolhatja a saját üzletrészét. A részjegyet viszont ki kell adni. Ebből következik, hogy a termelési lehetőséget nemcsak a föld – ami egyébként a nevén lesz – kivitele, hanem egyéb tőkejavaknak a kivitele is kell, hogy jelentse, ezért ezen a kérdésen a továbbiakban nagyon markánsan el kell kezdenünk gondolkodni. És itt másik kérdésre is szeretnék utalni.
Elhangzott, hogy a szövetkezetnek a lényegéhez tartozik az, hogy alapvetően azonos szociális helyzetű embereknek társulása, amelyiknek van egy igen jelentős szolidaritási jellegű együttműködése is, amelyik megnyilvánul abban, hogy jelenleg is a szövetkezeti parasztság például, de más szövetkezeteknél is, az értékesítő, beszerző szövetkezetknél is a tagság kap bizonyos olyan szociális juttatásokat, amelyek többletként jelennek meg az állami juttatásokhoz. Ennek a fedezetét jelentik a differenciált, osztatlan alapok. Hozzá kell tennem, nemcsak azért, mert az államháztartás jelenlegi helyzetében lehetetlen ezeket a szociális juttatásokat a szövetkezeti szférából beemelni az állami költségvetésbe, ezeknek az alapoknak fedezetet kell nyújtani ezekre a kiadásokra, ez kétségtelenül ehhez hozzátartozik, de szeretném azt is elmondani, hogy osztatlan vagyon nélkül és kizárólagosan üzletrészekkel kényszerpályára helyezzük a szövetkezeteket, mégpedig a tekintetben, hogy társaságokká alakuljanak át. Ha valaki végiggondolja a folyamatot, nincs már az a szociális összeköttetés, nincs meg a szolidarítás a szövetkezeten belül, mert nincs osztatlan alap, alap híján lehetőség és üzletrész, ami piacon forgatható részvényként funkcionál. Ez intézményesen egy-két éven belül kényszerpályán visz minket az átalakulásnak társasági formája felé. Ezért óvom a tisztelt Országgyűlést, hogy ebben a kérdésben más elvi megfontolásokból kiindulva olyan eredményt hozzon létre, amelyet se testünk, se lelkünk nem kíván.
Nem akarom minősíteni, csak példaként említem, hogy ebben a Házban nagy vihart váltott ki a Sasadnak az átalakulása. Mindenkinek felhívom a szíves figyelmét arra, hogy akarva-akaratlanul ne hozzunk olyan szövetkezeti törvényt, amely most már a kodifikáció erejénél fogva kötelező Sasadot csinál minden termelőszövetkezetből. (Taps a jobb oldalról.)
Azt hiszem, ha ezeket a kérdéseket jól fogjuk meg, el tudunk jutni egy olyan szövetkezeti Magyarországhoz, amelyben meghatározó szerepet töltenek be szövetkezeteink.A jövőnek az önszerveződő részéhez tartoznak, és egy bizonyos területen le tudnak venni saját kis demokratikus körükön belül az állami költségvetés terheiből is.
Azt hiszem, hogy ezt viszont ismernie kell az állami költségvetésnek is, abban a tekintetben, hogy az átalakult, valódi, demokratikus szövetkezeteket – úgy, mint erre Nyugat-Európában mindenütt van példa – éppenséggel engedi őket úgy működni és kedvezményezi az adópolitikában, hogy amit megoldanak a saját körükön belül, azt elvonásban, dotációban kihagyja az állami költségvetésből, és saját működési körén belül hagyja.
Képviselőtársaim! A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja nagyon sokat foglalkozott ezzel a kérdéssel, de azt kell mondanom: teljesen nyitottak vagyunk minden olyan javaslat iránt, amelyik ezt a koncepciót végig tudja vinni úgy, hogy Magyarországon megalapozzuk a demokratikus szövetkezeteket egy viszonylag rövid – ha még egy évet vagy másfél évet is igénybe vevő – átalakulási időszak után. Ebben kérem mindenkinek a segítségét, hogy ebben az egész országot létalapjaiban érintő törvényben tudjunk úgy együttműködni, hogy az egész társadalom javára tudjunk megalkotni egy olyan törvényt, amely tükrözi, hogy az a cél, amit kitűztünk magunk elé, még a választások előtt, ebben a konkrét kérdésben egyetértően meg tud valósulni. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
