BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Köszönöm a doktori cím megelőlegezését. Eredetileg úgy terveztem, hogy nagyon rövid leszek, és tekintettel arra, hogy egyetlenegy javaslatomat sem fogadta el a Parlament szociális bizottsága, hogy visszavonom, illetve egyúttal lemondok a szociális bizottsági tagságomról. Hogy mégsem vonom vissza a javaslatomat, annak különböző okai is vannak. Az egyik, hogy ez még első olvasat, tehát nem lefutott téma. A másik ilyen fontos, hogy meg vagyok győződve arról, hogy csak ebbe az irányba lehet a társadalombiztosítást kivezetni abból a kátyúból, amibe belekerült.
Fontosnak tartom még, és ezt azért is mondom – mert a családi ágazatra vonatkozó részt az MDF egyik képviselője abortált ötletnek tartotta, és ez meg is nyilvánult ezirányú szavazásaikban is –, hogy fölhívjam azoknak a pártoknak a figyelmét, amelyek az európai néppártokhoz tartoznak, tehát a Kisgazda Pártnak is, azonkívül az MDF-nek is a figyelmét arra az akcióprogramra, amelyet az európai néppártok dolgoztak ki az 1989-től 1994-ig terjedő ciklusra, amelyben egyértelműen leszögezték, hogy a családi biztosításnak, a családvédelemnek a szociális biztonsági rendszer keretében van a helye, a társadalmi biztonsági rendszerben, amit angolul úgy mondanak, hogy social security, németül pedig Sozialversicherung, vagyis társadalmi biztonság, amit magyarul társadalombiztosításnak fordítunk le. Ezt tehát mindenképpen nagyon fontosnak tartom.
Most konkrétan rátérve a módosító javaslataimra – és ez lehet, hogy már a könyökükön fog kijönni a szociális bizottság tagjainak –, sorjában venném, hogy melyek azok a fontosabb elemek, amelyek eltérnek, de amelyek nélkül nem lehet megoldani a társadalombiztosítást.
Az első és legfontosabb módosító elem, hogy a törvény erejénél fogva a lakosság egészére kiterjedjen, vagyis egyetemleges legyen, önkéntes elemeket is tartalmazzon. Ha a nyugati országokat megnézzük, akkor fölfedezhetünk ilyen elemeket, akár a betegbiztosítás vonatkozásában, ahol az illető biztosított szabadon választhatja meg, hogy ő most 100%-os ellátást akar, 90%-ost vagy 80%-ost, de még folytathatnám tovább. Azonkívül pedig, hogy biztosítási ágakra tagozódjon. Itt a biztosítási ágak két elemet tartalmaznak. Az egyik a nyugdíjbiztosítást, a másik – ahogy mondta tegnap az MDF képviselője – egészségügyi biztosítást. Nagyon sajnálom, de a társadalombiztosítás lényeges alkotórésze is a családi elemeket tartalmazó rész, így például a gyermekgondozási díj, a gyermekgondozási segély, a terhességi-gyermekágyi segély, bizonyos értelemben a családi pótlék – habár ebben vannak bizonyos viták – és még sorolhatnám tovább, hogy melyek azok az elemek, amelyek a társadalombiztonsági, a társadalombiztosítási rendszerbe beletartoznak.
Úgyhogy én ezt a profiltisztítási hangsúlyt nem tudom elfogadni. Legfeljebb itt némi malíciával azt tudom fölfedezni, hogy a családot az aktuálpolitikai események színterévé akarják tenni, amikor a költségvetésbe suvasztják be, vagyis majd attól függ, hogy mikor jön a választás; amikor jön az újabb választási ciklus, előtte egy-másfél évvel fölpumpálják, utána pedig újból visszavonják. Nem szabad a családot ilyen politikai villongásoknak a színterévé tenni!
A másik, ami nagyon fontos és nagyon aggályos: ha valaki foglalkozott szociálpolitikával, illetve szociológiával, nagyon jól tudja, hogy ez egyértelműen a szegénypolitika felé vezet; ez egyértelműen a szegénypolitikának a térnyerését jelenti Magyarországon. Én nem tartom szerencsésnek, hogy ne legyen egy garantált minimális olyan ellátás, amelyben a család viszonylag biztonságban érezhetné magát. Nagyon fontosnak tartanám azt, hogy ne teljes egészében a túlfeszített költségvetéstől függjön a család, mert ezzel lényegében azt érjük el, hogy a társadalmat atomizáljuk, a családot atomizáljuk; tulajdonképpen elhagyjuk azt a lényeges elemet a társadalombiztosításból, amit mi szolidarításnak nevezünk, és e szolidarítás egyik fontos része, hogy horizontálisan is történjék meg ez, ne csak vertikálisan, tehát ne csak úgy, hogy a gazdagabbaktól csoportosítunk át a szegényekhez, hanem legyen ez horizontális sík is, hogy a nem családosoktól is lehessen a családosok felé is átcsoportosítani. Ez az elem megvan Németországban is, de a világ valamennyi fejlettebb társadalombiztosítási rendszerében is megtalálható. És így a biztosítási ágaknak ez a három fontosabb eleme – más-más elnevezéssel természetesen – megvan. Úgyhogy én a profiltisztítást nem úgy képzelem el, és a nyugat sem úgy képzeli el, hogy legyen csak betegbiztosítás, legyen csak nyugdíjbiztosítás.
A betegbiztosítással kapcsolatban ki szeretném még azt fejezni, hogy a javaslat, a szociális bizottság javaslata csak egyértelműen vásárlóvá degradálja le a társadalombiztosítást. Uraim, a társadalombiztosítás nonprofit szférához tartozik! Vegyék azt is figyelembe, hogyha kiszolgáltatjuk a piac kénye-kedvének, akkor a társadalombiztosítás előbb-utóbb meg fog halni, el fog halni, bármilyen profiltisztítást hajtunk végre.
Épp ezért javasoltam azt, hogy legyen saját egészségügyi hálózata is, vagyis magyarul: integrálódjék már abba az egészségügyi piacba, amiből ki szeretnék szakítani a társadalombiztosítást ilyen formában.
A javaslatom további részében fontosnak tartottam egy új 5. pontot beiktatni. Ebben az új 5. pontban mutattam volna rá, mutatnék rá azokra a fontosabb eseményekre, amelyeknek meg kell történniük 1992-ig. Így például el kellene készíteni a társadalombiztosítási törvényt, meg kellene a törvényben határozni a tb.-jogokat, -kötelezettségeket, valamint a szociális és egészségügyi törvénnyel párhuzamosan kellene szabályozni a biztosítási jogosultságon járó ellátásokat, szolgáltatásokat.
Azon kívül, amit nagyon fontosnak tartok és amit már gyerekkoromban bizonyos értelemben belém vertek, hogy az a rendszer, amelyben kivételek vannak, az a rendszer rossz. A kivétel nem a szabályt erősíti, hanem a hiányra, a hibára hívja föl a figyelmet. Most gondoljunk bele, hogyha a társadalombiztosítási ellátásokat állandóan indexálni akarjuk, állandóan politikai villongások céltáblájává akarjuk tenni, akkor itt a rendszerben valami nem stimmel. Azt kell keresni, hogy létezik-e egy olyan rendszer, amelyik egy bizonyosfajta belső valorizációs automatizmust épít be, tehát egy belülről rákényszerülő valorizációval működik.
Nos, bármilyen furcsának tűnik, bárhogy is gondolják önök, van ilyen lehetőség, és a társadalombiztosítást el lehet ilyen irányba is mozdítani. Tehát nem kell állandóan külsőleg belenyúlni, hanem belülről saját maga tudja valorizálni. Gondoljunk csak arra – elhangzott tegnap –, hogy indexálni kell az ellátások értékét, hogy valaki, amennyit befizetett, annyit kapjon vissza.
Uraim, Hölgyeim! Ez csak szólam szintjén igaz. Gondoljunk az inflációra, gondoljunk arra, amit az előbb hallottunk, ha életútkeresetre akarunk áttérni, hogy mennyire eltérnek majd a viszonyok, míg egy belső valorizációs rendszerrel ez minden további nélkül meglenne. De gondoljunk a szolidarítási elemekre is, amelyek – amennyit befizetett, annyit kapjon vissza – állandósítják a helyzetet, vagyis a gazdag legyen gazdag, gazdag társadalombiztosítási ellátást kapjon, a szegény pedig egy maradékellátáshoz jusson. Ezt nem tartanám célszerűnek, de ettől függetlenül a 3060-as módosító javaslataimból a zárójelbe tett részek közül, ahol ágazat, alágazat rész van, azt visszavonom, mivel jelen pillanatban még nem tartom szükségesnek, hogy ez egyértelműen jelenjen meg a jelentésben. Visszavonom továbbá a 3-as pontban beterjesztett javaslatomat, amely szerint a határozati javaslat új 5-ös ponttal egészüljön ki, viszszavonom a 4-es pontból az utolsó bekezdés kivételével az összeset. És itt egy lényeges momentumra szeretnék rámutatni, amit nem vonok vissza. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a nyugdíjak évenkénti emelése az aktívak nettó jövedelemnövekedéséhez, de legalább a GDP-termelés éves átlagos növekedési üteméhez megfelelőképpen igazodjék negatív növekedési index alkalmazása nélkül. Ez teljesen új a magyar társadalombiztosítási rendszerben, tudniillik az aktívak száma állandóan csökken. Ugyanakkor az inaktívak száma pedig folyamatosan növekszik. Ezáltal a nettó jövedelemnövekedés nem feltétlenül biztosít megfelelő fedezetet, akár a nyugellátásokra, akár egyéb ellátásokra. Ez mondjuk egy ideális rendszerben, egy várományfedezeti rendszerben nem merülne fel problémaként, de egy felosztó–kirovó rendszerben, de még egy tőkefedezeti rendszerben is problémát jelent.
Éppen ezért szükségesnek tartom – és ez bizonyos értelemben kereszténydemokrata alapelv –, hogy a társadalom általános gazdagodásából származzanak az emelések. Ez pedig jelen pillanatban Németországban a bruttó szociális terméknek felel meg, nálunk pedig a GDP-nek. Ez biztosítaná azt a forrást, hátteret, amely megfelelőképpen való igazításával egy reálérték-megőrzést tenne lehetővé. Itt természetesen a teljes fedezeti rendszert, a finanszírozási struktúrát is át kellene alakítani, amire látok lehetőséget a szociális bizottság anyagában is, és bizonyos értelemben beépíthetőnek tartom ezt a részt.
Végezetül a 7-es pontból egy dologra hívnám fel a figyelmet: ez foglalkozik az 1992. évi költségvetéssel, a társadalombiztosítás költségvetésével. Itt is tettem zárójelbe alágazati, illetve ágazati beosztásra vonatkozó részeket, ezt természetesen visszavonom, ugyanakkor következetesen ragaszkodom ahhoz a részhez, amely a családi jóléti ágazatnak, ágnak a kiépítését teszi lehetővé. Ezt elsődlegesen az említettek miatt, másodlagosan pedig politikai szempontok miatt is fontosnak tartom.
A 8. pontból szintén visszavonom az ágazatokra, alágazatokra terjedő passzust, ugyanakkor a többit teljes egészében fönntartom. Tudniillik: a biztosítási ágakba nem tartozó szociális feladatokat és ezek finanszírozását az állami költségvetés fokozatosan vegye át. Vagyis egyértelműen, miután már a társadalombiztosítási törvényben meg lesz határozva, hogy mi tartozik a társadalombiztosítás feladatkörébe, csak akkor lehet átvenni ezeket a feladatokat, de addig is az 1992-ben a még át nem vállalt ilyen jellegű ellátásokra a tb.-alapon belül elkülönített költségvetést kell készíteni. Vagyis ezzel burkoltan azt teszem szükségessé, hogy 1992-ben már történjék meg a társadalombiztosításon belül a profiltisztítás, és történjen meg egy olyan elmozdulás, amelyik egyértelműsíti, hogy mely ellátások tartoznak a társadalombiztonsági rendszerbe.
Ezzel kapcsolatban reagálnék a tegnap elhangzott egyik felszólalásra, amely egyértelműen azt fejezte ki, hogy a költségvetésből kell bizonyos ellátásokat megoldani, így a családok és a többi fajta ellátást. Én nem tartanék szerencsésnek egy túlfeszített költségvetést megterhelni. Nem tartanám szerencsésnek, ha a szociális bizottság által elfogadott MSZP-javaslatot fogadná el a Parlament.
Képviselőtársaim! Gondoljanak arra, hogyha a költségvetésnek meg kellene téríteni azokat az ellátási összegeket, amelyeket így elkülönít a társadalombiztosítás a társadalombiztosítási alapon belül, és ezt kamatos kamattal kellene visszatéríteni, amikor még a mostani 15 milliárd forint készpénzt sem tudja odaadni, hogy fogja tudni a költségvetés ezt a 160 milliárdot és ennek a kamatait visszatéríteni 3 vagy 4 év múlva. Sehogy! Egy ilyen fölösleges szabályt, egy ilyen, költségvetési szempontból is bizonyos értelemben elfogadhatatlan szabályt, nem tartanám célszerűnek, ha a Parlament elfogadná.
Röviden, tömören azt tudom mondani, hogy a játszma még nincs lejátszva. Én javasolni fogom a megfelelő csatornákon keresztül, hogy a társadalombiztosítás koncepcióját kormánykoalíciós tárgyalások témájává is emeljük fel. Ez megéri azt a huzavonát – mert ez külsőleg huzavonának tűnik –, ami jelen pillanatban e téma körül mutatkozik. Egy sokkal összefogottabb, sokkal koncentráltabb társadalombiztosítási törvényhozási folyamat jászódhatna le, hogyha sikerülne ezekben az alapkérdésekben megállapodni. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
