SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter:
SURJÁN LÁSZLÓ, DR. népjóléti miniszter: Igen. Pusztai miniszter asszony (derültség és taps) már itt eléggé részletesen megválaszolt helyettem, de azért úgy érzem, hogy néhány gondolatot el kell mondanom. Azért kérem a tisztelt Ház türelmét, mert délután már erre nyilván nem kerülhet sor, és a jövő héten hivatali, egyéb kötelességek elszólítanak a Ház falai közül a hét első napjaiban.
Úgy éreztem sokszor, hogy nem halljuk, hogy mit mond egyikünk, mint mond a másikunk. Másról beszélünk, és ez nagyon sok felesleges vitát eredményezett. Én először megkövetem a tisztelt Házat, elismerem, hogy a koncepciókészítésben nem tartalmilag, hanem formailag gyengék vagyunk, az előkészített anyag nem segítette elő a koncepcionális vitát. De ezen elismerés után legyen szabad azt mondanom, hogy tisztelt képviselőtársaim sem árultak el túl nagy magabiztosságot abban, hogy hogyan is kell egy koncepcionális vitát lefolytatni. Ebből nagyon sok zűrzavar adódott. Kezdetben én is teljesen úgy értékeltem Palotás János hozzászólását, ahogy Pusztai Erzsébet képviselő asszony – elnézést az előbbi tréfáért –, de utólag be kellett látnom, hogy a képviselő úr valami egész mást mondott. Azt mondta, hogy négy év múlva a reálbérek annyira meg fognak emelkedni, hogy annak a 28%-ából el tudjuk látni a fealdatunkat. Ezt az optimizmust nagyon dícsérem, ezen az alapon vealaha egy százalékból is meg lehet oldani a feladatokat, nem tudom, a nyugdíjak akkor hogy fognak járni.
Az ágazatokra bontásban egyetértés volt abban, hogy ágazatokra kell bontanunk ezt a jelenlegi rendszert, és lényegileg abban is egyetértés van, hogy most ebből a kettőt lehet meglépni, a nyugdíjágazatot és az egészségbiztosítás kérdését. Nagyon fontosnak tartom azonban azt, hogy ne söpörjük le a családbiztosítás gondolatát akkor, ha 1992-ben ezt most meglépni nem tudjuk. És itt szinte olyan viták pattantak ki, ahol mindenki ugyanazt akarta, más szavakkal, mást mondván indulatokat gerjesztettünk. Jó lenne, ha ezeket el tudnánk kerülni.
Hogy balesetbiztosítási ágazatra szükség van, azt hiszem, ebben is egyetértünk. Abban azonban a tisztelt képviselőtársak nem tudtak érdemleges segítséget adni, hogy az ellentmondásainkat hogyan tudjuk feloldani. Szeretnénk egy költségvetéstől független rendszert, szeretnénk, ha a járulékok csökkennének, és szeretnénk, ha az ellátások növekednének.
Ezt a három tételt együtt nem lehet megoldani. Jó lenne, és ebben az irányban kell dolgoznunk, hogy az ellátások ne romoljanak, az előterjesztésnek nem volt olyan szándéka – még ha nem is derült ki belőle világosan, hogy bárki a rendszerből kieshessék. Ha ilyen lett volna benne, az jelen pillanatban alkotmányellenes, és alkotmányértelmezésünk szerint az alkotmányos ellátásnak biztosításon keresztül való megvalósítása még az Alkotmány keretein tart minket, de csak úgy, ha mindenki benne van a rendszerben, megfelelő módon gondoskodva róla, ahogy itt a módosító javaslatok kiemeltek egy-egy elemet, és én nem bánom, hogy kiemelték, sőt, kifejezetten örülök neki.
Azt azonban nagyon fontos látni, hogy a várományfedezet nem csodaszer, sehol a világon nem működik úgy, hogy csak így léteznék. Néhány százalék, kb. 10% az, fejlett nyugdíjrendszerekben kb. két évig képes egy biztosító működni, ha utána a befizetések megszűnnek. Tehát azt képzelni, hogy itt a járulékfedezetnek az a része, hogy felrovó, kirovó rendszer, az valaha is megszűnhet, ez egész egyszerűen szakmailag tarthatatlan. Nem beszélve arról, hogyha elkezdünk most kialakítani egy tőkefelhalmozást, az hosszú évek múlva jár eredménnyel, és a mai nyugdíjasokról ma, és a holnapi nyugdíjasokról holnap kell gondoskodni.
Én szeretnék csatlakozni azokhoz, akik arról beszélnek, hogy nyugdíjkorhatárt most emelni nem lehet. Az előterjesztés sem ezt célozta, összekeveredtek a távlatok, az átmenet és a jelenlegi lépések.
Amit lehet csinálni most, a korcentrummal való mozgás, hogy megtartva az 55-60 évet, az állampolgár szabad döntése játszhasson szerepet abban, hogy akar-e még tovább dolgozni, vagy nem akar. Munkaügyi problémákkal, a munkanélküliséggel csak így lehet összhangba kerülni, mert a nyugdíjasok problémái azt kívánják, hogy kevesebben lépjenek be a rendszerbe, a munkanélküliek problémái azt kívánják, hogy többen lépjenek be a rendszerbe. Az állam ilyen helyzetben ne döntsön, adjon az állampolgárnak szabad lehetőséget a döntéséhez, és akkor talán előbbre tudunk menni.
Tisztelt Ház! Az idő előrehaladtára való tekintettel tényleg nem is mondok el mindent, amit el szerettem volna mondani. Azt azonban mondom, hogy olyan elemek, amelyek a vitában előjöttek, és megfelelő országyűlési határozatba nem is foglaltatnak, még részei lehetnek akár a még ebben az évben benyújtandó és heteken belül – tisztelt házelnök úrnak mondom, hogy értse a problémát – heteken belül benyújtandó normaszövegnek. Ugyanis, ha a tisztelt Ház belegondol, nem volt törvényes kötelezettségünk arra, hogy országgyűlési határozattal zárjuk le ezt a vitát. Én mégis jónak tartom, és örülök, hogy a Ház elfogadta ezt a megoldást, mert azt remélem, hogy ami a határozatszövegben már elfogadtatik, az nem fog részletes, nagy vitát kiváltani a normaszöveg formájában. Marad még elég vitáznivalónk arra is, de ha arra gondolunk, hogy január 1-je közeleg, akkor megpróbáljuk a minimumra szorítani azokat a változásokat, amelyek a januári indításhoz szükségesek, ennek megfelelő normaszöveget hozni a tisztelt Ház elé és, azt is tudomásul venni, hogy gyönyörű új rendszert lehetne felépíteni, ha minden nap nem jönnének be a betegek, és minden hónapban nem kellene kifizetni a nyugdíjakat. Ez a két objektív tény azonban azt jelenti, hogy nekünk igenis fokozatos reformfolyamatban kell benne lennünk. Ezt az épületet nem lehet tatarozás miatt bezárni. Ezért nehéz és sokszori vitát ingerlő módon jönnek elő a társadalombiztosítás kérdései. Ebben a vitában én szeretném, ha kevesebb érzelem és több szakszerűség nyilvánulna meg az előterjesztők és a vitában résztvevők részéről egyaránt.
A jószándékunkat hangoztatva én különösen a valószínűleg leszavazásra kerülő családcentrikus módosítványokkal kapcsolatban szeretném mondani, hogy például a nyugdíjrendszer negyedik elemét nagyon gyorsan végiggondolandónak és remélhetőleg még a Ház elé normaszöveg formájában beterjesztendőnek tartom, ha ezt sikerül most úgy megfogalmazni, hogy a közgazdasági racionalitásoknak is megfeleljen, és hasonlóképpen biztos vagyok abban, hogy a nyugdíjrendszernek a családokra való gondolásával lehet csak előbbre lépni, hogy aztán a szociális törvényben hasítsuk le egy önálló alap formájában, vagy kombináljuk, ez még további viták kérdése lehet, amelyekben mindenkor számítok a tisztelt Ház mindkét oldalára.
Végezetül annyit szeretnék mondani, hogy ennek a koncepcionális vitának nagyon sok tanulsága adódik nemcsak tartalmilag, hanem műfajilag is. Ellentétes véleményeket fejeztek ki tisztelt képviselőtársaim. Hol már normaszöveg szintű kérdéseket firtattak, hol pedig a túl általánosságok szintjén való túlrészletezéssel vádoltak minket. Bocsánat, belezavarodtam. Éppen ezért arra gondolok, hogy az a fajta racionális együttműködés, amely a bizottságban a Népjóléti Minisztérium szakértői, a bizottság szakértői és tagjai között a korábbi társadalombiztosítási törvénykezés során is érvényesült, most is érvényesül. Én nagy valószínűséggel támogatni fogom mindazokat a javaslatokat, amelyeket tulajdonképpen közösen dolgoztunk ki, és nem érzem az előterjesztés kudarcának, hiszen nem kész elemeket hoztunk ide, hanem megvitatni való részleteket. Éppen azt mondtuk, hogy az építőkockák, amelyek szét voltak dobálva a-b-c variációba, úgy vezettem is fel, hogy ezek szabadon használhatók fel újra.
Én köszönöm, hogy ez megszületni látszik, és most elnézést a türelmükért, az idejükért, hogy igénybe vettem, és köszönöm a figyelmet. (Taps.)
