CSÉFALVAY GYULA (KDNP)

Teljes szövegű keresés

CSÉFALVAY GYULA (KDNP)
CSÉFALVAY GYULA (KDNP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Szabó Iván képviselőtársam elmondta helyettem azt, amit én el akartam mondani, csupán kiegészíteném azzal, hogy ezt a határidőt kicsit rövidnek tartom.
Egyetértek Salamon László módosító indítványával, hogy már január 31-ig a határidőt ki kellene tolni. Ez azért lenne indokolt, hogy kellőképpen legyen tájékoztatva a parasztság, a mezőgazdasági szövetkezet tagsága arról, hogy milyen jövő áll a mezőgazdaság előtt.
Ha ismertük, elolvastuk a két szövetkezeti törvénytervezetet, az egyiket, az átalakítási törévnytervezetet – amit Balsai miniszter úr jelzett – átdolgozásra visszavonták. Én nagyon egyetértek vele, mert sok olyan pont volt benne, ami tényleg módosításra szorul, de azt hiszem, hogy alaposan meg kell vitatnunk azt a két törvénytervezetet.
Az egyik, a szövetkezeti törvénytervezet nagyon tetszik nekem, azért, mert időszerű. Kisszövetkezetek létrehozására ad lehetőséget és alkalmat, és erre föl kell készítenünk a parasztságot, hogy ismerje meg, hogy milyen lehetőség áll előtte. És meg kell teremtenünk annak a lehetőségét, hogy ezek a szövetkezetek majd újjáalakuljanak. Hiszen megvolt a törvény, vagy megvan eddig is, hogy kiválhatnak a meglévő szövetkezetből tagok, alakíthatnak kisszövetkezetet: de vajon tudják-e azok a tagok, hogy van ehhez joguk? Mert sok helyen ijesztgetik ezeket az embereket, hogy ha kiválnak, akkor megszűnik az SZTK-jogviszonyuk, nem fognak nyugdíjat kapni, sok minden olyan hátrány fogja érni őket, amivel számolniuk kell. Jó lett volna, hogyha a kormányzat kellő súlyt helyezett volna arra, hogy tájékoztassa a parasztságot, hogy mihez van már most is joga.
Ha valaki bemegy a tsz-irodába, kikéri a földjét, hogy adják ki, számos olyan eltámasztással találkoznak szembe vele, hogy elmegy a kedve attól, hogy kikérje a földjét, mert azt mondják, hogy most mit fog vele kezdeni, nem tudja megművelni, úgyis meg fogják büntetni. Arról szó sem lehet, hogy szövetkezetet alakítson. Maradjon csak úgy, ahogy van, majd átalakítjuk kft-vé – mondják neki, és sokkal jobb lesz az ő sorsa. Ne akarják a vagyonnevesítést teljes egészében megvalósítani, az, ahogy eddig volt, az jó lesz továbbra is úgy. És azok a tudatlan emberek bizony néha belenyugosznak, mert félnek. Félnek attól, hogy mi lesz ővelük, ha megszűnik ott a munkaviszonyuk. Honnan lesz nekik kenyerük, hogyan biztosítsák a további egzisztenciájukat, a megélhetésüket? Számos olyan tényezővel találkozunk manapság a falun, a termelőszövetkezetek háza táján, hogy az emberek félnek, és idegenkednek attól, hogy önállóan elkezdjék a gazdálkodást, nemhogy egyéni gazdálkodást tudjanak elkezdeni, hanem még a szövetkezeti gazdálkodástól is, ami korszerű lenne, amit a mostani szövetkezeti törvénytervezet már vetít elénk, hogy ezt megvalósíthassuk, még attól is elijesztgetik az embereket.
Éppen ezért én ezt a törvénytervezetet nagyon időszerűnek tartom. És nem értek egyet azokkal az aggályokkal, amelyek azt mondják, hogy ez nem jó. A parasztságnak az a jó, hogy megvédjük azokat az anyagi javakat a tagság részére, amiket megkaphatnak.
Jelenleg ott tartunk, hogy az érdekképviseletek – amelyek megvannak – nem a parasztság érdekképviseletei, hanem azoké a termelőszövetkezeti vezetőké, akik jóformán semmi vagyont nem vittek be a termelőszövetkezetbe. Most azok akarják konzerválni az ágazatot, hogy majd az átalakítással – ha kft-vé alakulunk át, eddig csak vezető voltam – most már én leszek a tulajdonos. Ezzel a nézettel a parasztság nem fog egyetérteni, de jó lenne megkérdezni a parasztságot, hogy ezt hogyan akarja megcsinálni és kellő tájékoztatást adni a parasztságnak.
Én találkozom ezekkel a nézetekkel, hogy egyetértenének azzal, hogy alakuljanak kisszövetkezetek, amelyek teljesen önkéntesek, amiben a bevitt vagyonát bármikor visszakaphatja vagy számonkérheti. Eddig az volt, hogy be kellett vinni a vagyont, most majd megcsináljuk, átalakítjuk kft-vé, és akik bevitték, azoknak tovább már semmi közük nem lesz hozzá.
Javaslom a Parlamentnek, hogy ezt a törvényt teljes felelősséggel támogassa és fogadja el azzal a módosítással, amit Salamon képviselő úr beadott itt, hogy január 31-ig legyen a határidő, legyen időnk arra, hogy a törvényt kellőképpen megtárgyaljuk, és olyan törvényt prezentáljunk, ami a mezőgazdaság érdekeit fogja szolgálni. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem