PALOTÁS JÁNOS (MDF)

Teljes szövegű keresés

PALOTÁS JÁNOS (MDF)
PALOTÁS JÁNOS (MDF) Köszönöm, elnök úr. Két percen belül lesz a hozzászólásom, és nem is igazán személyes megtámadtatás miatt, hanem csak egyértelművé tétel érdekében, hiszen állítólag gyorsan átléptem kérdéseket.
Valóban, igyekszem a Parlamentben ott hozzászólni, ahol az én megítélésem szerint a szaktudásom és az engem körülvevő szakemberek ezt megalapozottá teszik, tehát alapvetően a közgazdasági, gazdasági kérdésekben; mint érdekcsoportot pedig a magántulajdon érdekcsoportját kívánom a magam érdekkörének tekinteni. Hogyha nem állami tulajdonról rendelkezik az állam, hogy hogyan kívánja az állami tulajdont kezelni, akkor bizony, én a magántulajdon elleni fellépésnek tekintem, úgy gondolom, nem kompetenciája. Hogy egész pontos legyek: igen, és meghatározott érdekeket képviselek.
Szerettem volna egyértelművé tenni azt is, hogy nemcsak azért tagadom a rossz megoldásokat, a legkisebb rosszat, mert nem jók a döntéshozásban, hanem gyakorlati tapasztalataim vannak benne: aki a sajátja fölött rendelkezik, nagyon ritkán szeret rosszról dönteni, rossz megoldást keresni – kiadja a feladatot, hogy meg kell találni a jó megoldást. Szerettem volna elmondani, hogy van jó megoldás. Bogárdi Zoltán hozzászólásaiban elmondta, én reméltem, hogy előtte ennek megfelelő jelzést tettem – csak mindig egy kis hangsúlykülönbség van a mi véleményünkben. Valóban fel kell fegyverezni a tulajdonost, és én azt mondtam, hogy ennek érdekében a szakemberek mindent elkövethettek volna, semmivel hosszabb törvénytervezetet nem igényelt volna, hogy beterjesszék, hogy felfegyverezzen – de nem biztos, hogy kívülről kell őt megvédenem. Lehetővé kell tennem, hogy védőképessége legyen. Elnézést kérek, de ha fél a szavazástól, előírhatjuk a kötelezően titkos szavazást. Ha úgy érezzük, hogy a többséget ma már nagyon könnyű félrevezetni – tételezzük föl, hogy azért a száz százalékot nem –, akkor előírhatjuk, hogy ebben az időszakban nem tudjuk rendezni, a tagság csak egyhangúlag és titkos szavazással dönthet ebben a kérdésben.
Azért vegyük észre, hogy egy felnőtt társadalmat vezetünk, és az nem igaz, hogy ha valahol viszályosságot látunk, azt kell mondanunk, hogy "Tanuljál még, kisfiam, neked még tanulni kell a demokráciát a következő hónapokban, években, és helyetted addig én intézkedni fogok!" Ezt én nem tartom jó megoldásnak. Úgy gondolom egyébként, hogy a Kisgazdapárt sem kell hogy ezt tartsa jó megoldásnak. Neki azt kell követelnie – és én úgy éreztem felszólalásomban ezzel többfelől is egyetértettek –, hogy a tagságnak kell teljes felhatalmazást adni, a lehető legszélesebb körűt, és a lehető legnagyobb jogokat. Köszönöm szépen. (Taps a jobb oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem