HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke:

Teljes szövegű keresés

HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke:
HAGELMAYER ISTVÁN, DR. az Állami Számvevőszék elnöke: Tisztelt Országgyűlés! Elnök Úr! Az 1990. évi zárszámadási törvényjavaslt vitájában többféle vélemény elhangzott arról, hogy egy szabályrendjében is elmúlt időszak értékelésére mennyi időt és energiát célszerű fordítani.
Az Állami Számvevőszék feladata az, hogy a tárgyidőszak szerint hatályos törvények, szabályok alapján minősítse a gazdálkodás vitelét. Ezt akkor is meg kell tennünk, ha magunk is tisztában vagyunk azzal, hogy megállapításaink egy része a zárszámadási törvény tárgyalásának időpontjában nem tűnik időszerűnek, és talán nem is olyan fontos. Mindezek ellenére személyes véleményem az, hogy a szabályok betartását mindig számon kell kérni, meg kell követelni, különben az új, konszenzus alapján született szabályok betartása is kétséges lesz.
Azt hiszem, az is könnyen belátható, hogy mindezek alapfeltételeként a megfelelő, a jelenleginél kötöttebb szabályok kidolgozása és felállítása is szükséges ahhoz, hogy a tervezés s a tervezés utolsó fázisaként a parlamenti jóváhagyás ne legyen formális, kapja vissza meghatározó szerepét. A Parlament a Kormány, a pénzügyminiszter pénzügyi műveleteit akkor is elfogadhatja, ha azok nem egészen pontosan feleltek meg a hatályos szabályoknak.
Mire gondolok? 1990-ben a Kormány feladata volt, hogy gondoskodjon a költségvetési többlet kezelésének módjáról. A keletkezett bevételi többlet ellenére ilyen tárgyú pénzügyminisztériumi előterjesztés nem született, döntésre tudomásom szerint nem került sor. Ez tény akkor is, ha különböző érvekkel indokolható. Ugyanilyen az a jogkör, amely az előirányzatok - összességében egy százalékos túllépésének engedélyezésére jogosítja fel a pénzügyminisztert.
A mi értelmezésünk szerint nem minősíthető automatikus jellegűnek az olyan előirányzat, amelyet igénylés alapján folyósítanak, még akkor sem, ha az igényelt összeg mértéke az adott gazdasági évben nem befolyásolható. Az igénylés alapján ugyanis felmérhető, hogy előirányzat-túllépésre kerül sor, és a szükséges intézkedés is megtehető. Nyilván a Kormány egyetértett volna a kifizetések engedélyezésével, ha a hatályos szabályok szerint a Kormány hozzájárulását megkérték volna.
Tudom, hogy az utolsó napokban történő knfizetések a rendkívül feszített 1991. évi költségvetés tehermentesítése érdekében történtek. Fontos azonban, hogy a Parlament a gazdálkodásra vonatkozó felmentést annak tudatában adja meg, hogy elfogadta és egyetértett a megtett intézkedésekkel, s tisztában lehessen azzal is, hogy az 1990. évi intézkedések az 1991. évi költségvetés várható teljesítésére miként hatnak.
Az önkormányzatok normatív támogatásának elszámolására vonatkozóan ismét szeretnék kitérni. Az Állami Számvevőszék nem azt javasolta, hogy az elszámolás ne történjen meg, sőt ellenőrzésük jó néhány önkormányzatnál az elszámolás pontatlanságát tárta fel, amelynek figyelembevételével kérjük, és fontosnak tartjuk. A mi javaslatunk arra vonatkozik, hogy a Belügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium által meghozott, a költségvetési törvényhez képest szigorú feltételek kerüljenek újragondolásra.
Kérem, hogy nézzék meg jelentésünk második számú mellékletének harmadik számú függelékét. A 26., 30. és a 38. oszlopokban láthatják, hogy az érintett mutatóknál valamennyi önkormányzatnak befizetési kötelezettsége keletkezett, nem úgy, mint a többi normatívánál. Csak e miatt a három mutató miatt több mint 1,5 milliárd forint befizetési kötelezettsége keletkezett az önkormányzatoknak, amely a bruttó befizetési kötelezettség 50%-a. Csak az összehasonlíthatóság érdekében érdemes megjegyezni, hogy a normatívák részesedése a teljes normatív állami támogatásból 6,5%; azokhoz a normatívákhoz képest, amelyekre az elszámolási kötelezettség valóban kiterjed, csak 18%.
Itt kell felhívnom a figyelmet arra, hogy a Kormány 2977-es számon benyújtott törvényjavaslat 3., 4. és 5. paragrafusai csak akkor hagyhatók jóvá, ha a zárszámadási törvényjavaslat később következő 14. és 21. paragrafusai már elfogadásra kerültek. Köszönöm figyelmüket. (Taps az ellenzék padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem