SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Pál László képviselőtársam imént szóba hozta módosító javaslatomat, és ezzel kapcsolatban szeretnék nagyon röviden a válasz lehetőségével élni.
A módosító javaslatom tulajdonképpen két elemet tartalmaz. Az egyik elem - amit itt nem érintett képviselőtársam - tulajdonképpen a bizottsági vitában felmerült jogi kérdéshez szorosan kapcsolódó szakmai kérdés, nevezetesen, hogy a törvény bizonyos rendelkezéseinek a felfüggesztéséről lehet-e beszélni vagy sem. Ezzel kapcsolatosan fogalmazódott meg az többek részéről, hogy a törvény hatályáról, illetőleg a törvény bizonyos rendelkezéseinek a hatályáról, illetőleg a törvény bizonyos rendelkezéseinek a hatályáról vagy olyan helyzetről, hogy ez a hatály nem áll fenn, lehet csak beszélni. Erre tekintettel indítványoztam én a módosító javaslatomban azt, hogy a felfüggesztés fogalmi körét tartalmilag a törvényjavaslat beterjesztőinek szándékával azonosan a joghatály fogalmi körében rendezzük és fogalmazzuk meg úgy, hogy ezeknek a rendelkezéseknek a joghatálya bizonyos ideig szünetel.
A másik kérdés az, ami itt külön szóbahozást nyert, nevezetesen, hogy ennek a szünetelésnek a dátumát én a módosító javaslatomban mint legkésőbbi időpontot 1992. január 31-ig tartottam indokoltnak megjelölni. Tettem ezt azért, mert ugyancsak elhangzottak a bizottságban olyan aggályok, hogy vajon ebben az igen feszített törvényalkotási tempóban a szövetkezeti törvény elfogadására november 30-ig bizonyosan sor kerül-e. Ha pedig ez kétséges, akkor valóban legkésőbbi időpontnak ezt megjelölni hiba lenne, hiszen ez arra késztetné a Házat, hogy ha, tegyük fel, két hetet csúszna a szövetkezeti törvény végleges elfogadása, mondjuk csak december közepére, vagy például akkor problémát jelentene a költségvetési törvény miatt ennek a nagyon gyors elfogadása, akkor ne kelljen külön egy vargabetűt leírni, és külön ezt a törvényt ismételten módosítani és ennek az időbeli hatályát kitolni.
Én teljesen egyetértek Pál Lászlónak azzal az észrevételével, hogy a helyes cél ennek az időszaknak a minél előbbi lerövidítése. Módosító javaslatommal nem is a tágítás célja vezetett, hanem egy felesleges vargabetű célja, amikor ezt a végső időhatárt 1992. január 31-ben javasoltam és javaslom megjelölni. Természetesen ettől a módosító javaslati elemtől függetlenül ezt a munkát mihamarabb el kell végeznünk, ezt az átmeneti helyzetet minél rövidebbre kell fognunk, és éppen ezért a döntő és a lényeg, ami - úgy gondolom - alapvetően a kérdést megoldja, az az, hogy ezt a szövetkezeti törvényt minél hamarabb, minél előbb el kell fogadni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a jobb ol dalon.)