FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója:
FEKETE GYULA, DR. a költségvetési, adó- és pénzügyi bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház! Az Országgyűlés költségvetési, adó- és pénzügyi bizottsága megtárgyalta az Állami Vagyonügynökség beszámolóját, továbbá az Állami Számvevőszéknek az Állami Vagyonügynökség tevékenységét vizsgáló jelentését.
A bizottság tudomásul vette, hogy az előprivatizációs program eddigi szakaszában mintegy 500 kiskereskedelmi egységnek akadt új gazdája. Az új hitellehetőségek és a szerződéses üzemeltetők elővásárlási joga az elmúlt hónapokban érzékelhetően gyorsította a privatizáció kiteljesedését, így az év végéig reálisan is számíthatunk további I500 üzlet értékesítésére.
Ma még remény van arra, hogy a kétéves előprivatizációs program határidőre teljesül. A bizottság elfogadta az Állami Vagyonügynökség eddigi, a bérleti jogra és nem a tulajdonjogra koncentráló privatizációs stratégiáját. Nagyon lelassította volna ugyanis a privatizáció ütemét a tulajdonjogok tisztázása és átírása, emellett érdekellentétet is teremthetett volna az Állami Vagyonügynökség és a jellemzően tulajdonos önkormányzatok között. A mai eljárás nem sérti az önkormányzatok érdekeit és nem teszi kérdésessé tulajdonosi jogaikat. Sajnos, az elmúlt hónapokban akadt arra példa, hogy egyes önkormányzatok többszörösére emelték a bérleti díjakat, nem tanúsítottak kellő önkorlátozást a területükön működő kiskereskedelmi egységek bérleti díjainak a megállapítása során. Bár ilyen egyedi kilengésekre lehetett számítani, nem lett volna méltányos általában valamennyi önkormányzatot kizárni emiatt a kiskereskedelmi üzlethelyiségek tulajdonjogából. Szerintünk a későbbiekben az önkormányzatok döntésére kell bízni, hogy számukra mi az előnyösebb - döntsék el -, a bérleti díj, vagy a tulajdonjog eladása.
Eredményként könyvelhető el, hogy a nagyvállalatok privatizációs folyamatában az értékesített állami vagyon a könyv szerinti érték 120-140%-án kelt el. A Vagyonügynökség által vezényelt folyamat eddig jelentősebb botrány és visszaélés nélkül zajlott le. Kialakultak azok a tapasztalatok, amelyek reményt nyújtanak arra, hogy a privatizáció gyorsasága úgy is növelhető, hogy ez jelentős költségvetési bevételkieséssel nem jár majd együtt.
Egyes bizottsági tagoknak tudomásuk volt konkrét esetekről, midőn állami vállalatok jelentősebb vám- és társadalombiztosítási díjhátralékuk ellenére állami vagyonrészeket vittek át más részvénytársaságokba, korlátolt felelősségű társaságokba. Elfogadtuk azonban, hogy e téren elsősorban az ellenőrzést kell fokozni, a nyilvántartásokon kell javítani, mert további szigorítás az állami vagyon védelméről szóló 1990. évi VIII. törvényen már fékezné az átalakulás és a privatizáció lendületét.
Szükséges hangsúlyoznom, hogy az Állami Vagyonügynökség beszámolóját a bizottság ellenszavazat nélkül fogadta el.
Az Állami Számvevőszéknek az Állami Vagyonügynökség munkáját elemző jelentéséből a bizottság ülésén előtérbe kerültek a privatizációs folyamat eddig hanyagolt, nem kellően gondozott elemei. Eddig a Vagyonügynökség az állami tulajdon lebontására, azaz egyfajta eladási, értékesítési műveletre helyezte tevékenysége súlypontját. Nem kapott megfelelő hangsúlyt ebben a munkában - a Számvevőszék véleménye szerint - a válságmenedzselés, holott sikeres privatizáció és egyfajta vállalati perspektíva nyújtása egymástól elválaszthatatlan. Nem menekülhet meg ettől a feladattól a Vagyonügynökség, mondván, hogy az majd a leendő tulajdonosok gondja lesz. A Vagyonügynökség válságmenedzselő tevékenységének erősítése növelheti a vevők bizalmát, különösen olyan esetekben, amikor a privatizálandó tulajdonban jelentősebb kisrészvényesi tulajdoni hányad várható.
A bizottság egyetértett azzal a számvevőszéki elvárással is, hogy az Állami Vagyonügynökség beszámolói kötött, egyértelmű terminusokhoz igazodjanak, s ne az egyes vagyonügynökségi programok egyedi határidőihez.
A bizottság az Állami Számvevőszék jelentését egyhangúlag, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el. Ugyancsak egyhangúlag és ellenszavazat, valamint tartózkodás nélkül fogadta el bizottságunk a gazdasági bizottság e tárgyra vonatkozóan a 2976-os ügyiratszám alatt benyújtott országgyűlési határozattervezetét. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem