PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP)
PÁL LÁSZLÓ (MSZP) Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Én nagyon egyetértek Balás Istvánnal abban, hogy erről a jelentésről nem lehet nem tárgyalni. Ennek az anyagát tanulmányozni kell, valamennyiünket és az egész országot közvetlenül érintő dologról van szó, a tanulságok mellett nem lehet elmenni szó nélkül, már csak azért sem, mert feltételezem, hogy a Kormány által beterjesztésre kerülő vagyonpolitikai irányelvek, esetleg vagyonpolitikai stratégia és vagyonpolitikai törvények kidolgozása során a Kormány figyelembe kívánja venni mindazt, amit a Parlamentben hall. Tehát én ebben nagyon egyetértek Balás Istvánnal, hogy nem lehet nem tárgyalni.
Egyetértek vele abban is, hogy az egyik leglényegesebb kérdés a könyv szerinti értéken való értékelés kérdése. Itt az alkalmazott módszerek valószínűleg nem jók, és alapvetően felül kell vizsgálni, semmi köze a jelenlegi könyv szerinti értéknek a piaci értékhez. Tehát lényegesen több tartaléka van az országnak ennek a vagyonnak az értékesítése során, mint amivel eddig élni tudtunk.
A harmadik motívum, amiben egyetértek Balás Istvánnal az, hogy az a törvényi környezet, amelyikben dolgozik ma a Vagyonügynökség, az valami olyasmi, mint amit ő elmondott, és ezt a törvénykörnyezetet figyelembe véve dolgozott a Vagyonügynökség, bár hozzáteszem, hogy nem egészen úgy alakult ki ez a törvényi környezet, ahogy ő elmondta. És itt már vitatkoznék.
Megfeledkezett arról, hogy tavaly májusjúniusban ez a Parlament módosította a Vagyonügynökségről szóló törvényeket alapjaiban. Nemcsak a Kormány alá rendelte a Vagyonügynökséget, hanem volt egy elképzelt módszer, hogy ellenőrizze a Vagyonügynökség a privatizáció folyamatait - erról szólt márciusban a vagyonvédelmi törvény; és a május-júniusban meghozott változtatások pedig azt mondták ki, hogy alapvetően csinálja a Vagyonügynökség a privatizációs folyamatot. Én azt hiszem, hogy ez az a motívum, amire nagyon komolyan oda kell figyelni, nagyon el kell gondolkodni rajta, hogy helyesen cselekszünk-e, amikor a Vagyonügynökségnél hagyjuk ezt a jogot vagy sem. Nem aktuális-e esetleg a privatizáció folyamatának egy ismételt decentralizációja.
Nem politikai szempont az, amit én felvetek. Többek között az, amit Balás István elmondott, példaképpen mondjuk a külkereskedelmi vállalatok tekintetében. Nem igaz, hogy létezik egy olyan központi agy ebben az országban vagy bármelyik másikban, amelyik ismerheti egy vállalatnak a piacát, egy vállalatnak a technológiáit, a szervezetét, a személyeit, a kapcsolatrendszerét, konkurenciahelyzetét és sok más kérdését. A vagyonról lehet, hogy egyértelmű nyilvántartás van a Vagyonügynökség kezében, de a vagyon önmagában nem jellemez egy vállalatot. Éppen ezért a decentralizáció kérdése - bármilyen politikai viszonyok mellett - ismételten és ismételten felvetendő.
Az általunk, és részben persze korábban meghozott törvények következtében az Állami Vagyonügynökség tevékenységében és a privatizációban az eredmények mellett a gyenge pontjai a törvényekből indultak el. Eredmények vannak, hiszen elmondhatjuk azt, amit a Kormány igencsak gyakran hangoztat, hogy Kelet Európában a legjobban halad ez a folyamat. De azt is hozzátehetjük mindjárt, magunknak bevallhatjuk, hogy lényegesen gyengébben, mint ahogy magunk szeretnénk, és talán mint ahogy mehetne is.
Magából a beszámolóból a törvényi környezeten túlmenően jó néhány következtetés származna, ezek közül néhányra szeretnék kitérni.
Az első következtetést tulajdonképpen elmondtam. Szerintem a Vagyonügynökség nem dolgozhat elég eredményesen akkor, ha betartja a törvényeket. És betartja a törvényeket, tehát nem dolgozik elég eredményesen. Az, hogy a privatizáció mechanizmusáról és irányáról pozitív véleményt alkossunk mint ahogy a dokumentum ezt megszüli -, én úgy érzem, korai. Merjünk szembenézni azzal, ha nem jók a feltételek, és ha kell, változtassunk ezeken a feltételeken, hogy jobb legyen ez a mechanizmus és az irány, szemben az anyagban megállapítottakkal.
Kicsit az az érzésem, és elég gyakran fordulnak elő ilyen megállapítások a szövegben, hogy a legfontosabb a zászló védelme. Uraim, nem ez a legfontosabb. A legfontosabb az, hogy a vagyonnal jól gazdálkodjunk.
Van egy olyan gondolat az anyagban, hogy az értékelés alapvető szempontja az, hogy perspektivikus jövőképe legyen a vállalatnak. Azt hiszem, ez egy nagyon helyes alapelv, de nem hiszem el, hogy érvényesül. Nem hiszem el, mert ugyan a Vagyonügynökség kérdéseket föltesz arra vonatkozóan, hogy a privatizáció során mi is az elképzelés a vállalat jövőjét illetően, de például Balás István is elmondta példa ugyan nem él -, hogy az Orion eladása esetén a piacot is eladjuk. Ha erre egyáltalán sor kerülhet, ez azt jelenti, hogy nem a vállalat perspektívája a legfőbb szempont, hanem a pillanatnyi eladási ár, esetleg, a pályázatok közül kiválasztva. Tehát egy jó elv van leírva az anyagban, azt hiszem, ennek a következetesebb érvényesítésére módot kellene találni. Hozzáteszem, megint csak az a meggyőződésem, hogy a Vagyonügynökség csak ellenőrizni tud egy ilyen folyamatot, az érdekelt vállalat nélkül ezt jól csinálni biztosan nem lehet.
Szerepel az anyagban egy olyan gondolat, hogy a pályázatok alkalmazásának a módszere feltétlenül pozitívnak ítélendő. Én azért kicsit szeretném megvédeni azokat, akikről negatívan szól az anyag. Azokat a cégeket, amelyek - úgymond - méltóságukon alulinak tartják, hogy részt vegyenek a pályázatokon. Nagyon sok olyan eset van, amikor a korábbi magyar vállalatok, régi, hagyományos magyar nagyvállalatok hagyományos partnerekkel dolgoztak együtt a piacon. Ezek a partnerek nagyon jól tudják, kivel akarnak házasságra lépni és kivel nem, és nagyon gyakran valóban nem pályáznak, mert lehet, hogy méltóságon alulinak, de nem méltóságon alulinak tartják elsősorban, hanem az ismereteik egészen másra terjednek ki, mint a pályázati kiírás kérdései. Tulajdonképpen gyakran komolytalan a szembeállítás olyan cégekkel, amelyek esetleg többet ígérnek, utána semmiféle garanciát nem adnak a megvalósulásra. Vannak példák az elmúlt egy év magyar gyakorlatából, amikor komoly licencadó partnerek, akikkel mondjuk azt, tíz éve nagyon kemény együttműködésben éltek magyar vállalatok, nem indultak a pályázaton, bár különben vevők lettek volna a vállalat részvényeinek egy részére, vagy esetleg a vállalat tulajdonjogának nagyobb hányadára. Kár volt őket elriasztani. Ebben tényleg benne volt a perspektíva a korábbiakban bizonyítottak alapján, és éppen azért, mert piacot, technológiát hoztak eddig is, és ígértek a jövőre is.
Én azt javasolom, a pályázatok ügyében tartsunk ki a pályázatok mellett, de mindenütt, ahol indokolt, hogy a hagyományos partnerrel működjünk együtt, ott keressük a velük való együttműködést is.
Magukról a privatizációs programokról. Úgy látom, ezek sokkal gyöngébben mennek, legalábbis a beszámoló adatai alapján, mint ahogy kéne, hogy menjenek. A mai napra aktuális adatokkal nem rendelkezem, úgyhogy csak a kötetből tudnék számokat idézni, de nem kívánom önöket ezzel traktálni, hiszen a számok ma már nem érvényesek. De az első privatizációs programból is, a másodikból is úgy tűnik, hogy befejezett üggyel nem rendelkezünk. Valószínűleg azért, mert itt is szerepet játszik a központosított felfogás, a Vagyonügynökség szerepének a túlértékelése.
Azt írjuk, hogy előkészületek folynak, illetve tárgyalások folynak. Megértem, hogy ezek hosszabb folyamatok, de főleg azért hosszabbak, mert ilyen keretek között végezzük őket. Van egy program, ami számomra új volt, valószínűleg nem figyeltem a sajtót, a beszámolóból ismertem meg, ez a KGST piacairól kiszorult vállalatokkal kapcsolatos ügyek, amit a Vagyonügynökség szintén magához vett. Én ettől nagyon félek. Azért félek, mert itt ráadásul még csak nem is eladásról van szó. Itt sokkal mélyebben kellene ismerni azokat a piaci és technológiai folyamatokat, amelyek az adott szakmában lezajlanak. Nem véletlen az, hogy a külföldi befektetők sok esetben elő sem kerültek, nem is tudják megtalálni külső emberek ezeket a befektetőket. Ezen a területen nagyon kemény állami, vállalati együttgondolkodásra van szükség, ezt nem lehet helyettesíteni a Vagyonügynökség munkájával.
Azt megértem, hogy az Ipari Minisztérium lazán leadja ezt a feladatot a Vagyonügynökségnek. Ha én a Vagyonügynökség helyén lennék, nem venném át tőle.
Az előprivatizációról elég részletesen szólt Lotz károly, nem ismételném meg azt, amit ő elmondott. Hát hogy nem ezt ígérte a Kormány, amikor az e16privatizációs törvényt elfogadtuk, az biztos. Örömmel olvastam az anyagban, hogy bizonyos kérdésekben fölfedezte a jelentéstevő - aki feltételezem, a Kormány -, hogy azokból a szempontokból, amelyeket itt a törvény tárgyalása során többen elmondtak, elmondtunk, némelyik igaznak bizonyult. Jobban szerettem volna, ha már a törvény elfogadásakor megpróbálnak a tisztelt kormánypárti képviselők odafigyelni arra, amit az ellenzék - szerintem nagyon konstruktívan - javasolt.
Az egész folyamat szemmel láthatóan fölgyorsulóban van és az elmondott adatok szerint is, de ez a fölgyorsulás nem biztos, hogy a legeredményesebb megoldáshoz fog vezetni. Nem a fő probléma a gyorsaság vagy lassúság, hanem a jő hasznosítás. Az, hogy például az Állami Vagyonügynökség magához vonta a szerződéses és bérelt üzletek tulajdonjogát, ez egy teljes nonszensz. Itt a sok ezer üzletet nem lehet jól kezelni. Húsz százalékkal a kikiáltási ár fölött, vagy a könyv szerinti érték fölött el lehetne adni - bár itt bérleti jogokról van szó, ezt is elég nehéz megfogni. Nem ez a legjobb hasznosítása ezeknek a boltoknak. Meg vagyok győződve róla, hogy a szuperagy így sem működhet.
Van az anyagban a befektetők által kezdeményezett privatizációról egy gondolatmenet, amivel részben egyetértek, azonban szeretnék itt visszautalni egy korábbi vitára. Van ebben az anyagban egy nagyon furcsa elem. Az anyag problémaként veti fel azt, hogy a külső befektető által kezdeményezett privatizáció esetén gyakran ellenállnak a vállalati vezetők annak, hogy a vállalat legjobb részeit, vagy a vállalat egyes részeit a külsőnek odaadja a Vagyonügynökség. Én ezzel teljesen egyetértek, hogy a vállalatvezetők ennek ellenállnak, hiszen itt is a mazsolázásról van szó. A szebb elemeket boldogan kezdeményezi a külső, s a vállalatnál, az állami vállalatnál ott marad a majdan privatizálandó, továbbprivatizálandó vállalatnál a veszteségteremtő rész. Nagyon helyes, hogy a vállalatvezetőik ellenállnak, bár itt meglepő módon - nem egészen, de körülbelül - az a következtetés kerül levonásra, miszerint államigazgatási felügyelet alá kéne ezeket venni, hiszen ellenáll az igazgató.
Vissza szeretnék utalni egy korábbi vitára, Jávor Károly képviselótársam a szövetkezeti tulajdon vitájánál ugyanezt a problémát, kicsit más szereplőkkel, de ugyanezt a problémát vetette föl annak a törvénynek a védelmében. Ugyan azt mondta, hogy a jobb számítógépeket, meg információs rendszereket, meg gépeket egyesek kiviszik kft-be, és mi marad a szövetkezetnél. Itt a Kormány anyagában az állami vállalatok esetében pontosan azt védi, amit ott támadott. Hát azért gondolkodjunk egyformán mind a két esetben, azt javasolom.
Az önprivatizációs csomagról. Nekem szabály szerint nem szimpatikus a háromszázasok klubja, mint műfaj. Én azt hiszem, ez mesterséges szám, a háromszázmillió, a háromszáz dolgozó és a többi, van benne egy adag bizalmatlanság természetesen, miért pont ennyi, de szerintem a fordítottjáig el kéne jutni, amikor van egynéhány olyan vállalkozás, amelyiknek a privatizációját központilag akarjuk kezelni, de az összes többire - és ez nem a háromszázas számhoz kötődő - engedélyezzük azt, hogy ellenőrzött módon, de decentralizáltan hajtsák végre.
Szerepel az anyagban az önkormányzó vállalatok államigazgatás alá vonásának kérdésköre. Visszacsatolok a már többször említett problémára. Szerintem itt is túlzás a központi agy megléte, annak feltételezése, hogy jobban fogja az állam vezetni ezeket a vállalatokat, mint maguk a vállalatok. Szerintem sajnos, ezeknek az esetében nem gazdasági kérdésről volt szó, tehát nem az önkormányzó vállalatok gazdálkodását akarta megjavítani a Vagyonügynökség irányítása alá vonás, hanem politikai döntésről volt szó, amikor a vezérigazgatót így akarták leváltani. Hogy milyen következményekkel jármost nem a vezérigazgatót akarom ezzel védeni arra ott van előttünk a Magyar Hajó és Darugyár példája, amelyik egy ilyen lépés eredményeképpen odajutott, hogy a sziget hasznosítása - ahol azért úgy tudom, két elég jelentős változat szerepelt napirenden, többszázmillió dolláros értékesítési lehetőségekkel - nyitva maradt, a mai napig egy fél lépés előre nem történt.
Sikerült közben a hajógyárat teljesen fölszámolni. Ha ez volt a cél, akkor meg vagyok lepve.
A társadalombiztosításról Mádl miniszter úr tett említést, ezért itt szeretnék még egyszer visszatérni Szűcs Istvánra, ezt ő említette. A vagyonpolitikai irányelvekről azt mondta, hogy ezt a régi Parlament szülte. Hát kérem szépen, valóban a régi Parlament szülte, de ez a Parlament kétszer megerősítette a hatályát ennek a - lehet, hogy nagyon rossz - vagyonpolitikai irányelvnek. Két alkalommal. Igaz, hogy egyszer úgy erősítettük meg a hatályát, hogy a benne szereplő határidők már rég lejártak, épp ebben a Parlamentben mondtuk azt, hogy meghosszabbítjuk ennek az anyagnak az érvényét.
A vagyonpolitikai irányelvekben többek között benne volt az - és érvényben van ma is az, ez a Parlament megerősítette -, hogy az elmúlt év III. negyedévének a végéig a társadalombiztosításnak vagyont kell juttatni. Ezzel szemben az anyag most azt tartalmazza kicsit bonyolultabb fogalmazásban, hogy megkezdte a szükséges átadandó vagyon kijelölésének az előkészítését. Gondoljanak bele, hogy ez mit jelent!
Ami a munkavállalói tulajdonlást illeti, azzal az alapelvvel, amit az anyag kimond, egyetértek, hogy valamennyi munkavállalónak lehetőséget kell biztosítani ahhoz, hogy a normatívaszerűen meghatározandó kedvezményekhez hozzájussanak. De hát ezzel is rendkívül nagy az elmaradás, az MDF-programtól kezdve a Kormány sok-sok ígérgetéséig ismerjük azt, hogy a munkavállalói részvényprogramra és más munkavállalói hitel lehetőséget a vagyonvásárlásra elő fognak terjeszteni. Ma még működnek azok a részmegoldások, amik korábban működtek, de azóta ez nem került elő.
Szerepel az anyagban egynéhány olyan fogalmazás, aminek az ember szívbőI örül, csak nem vagyok meggyőződve, hogy szívből íródott. Arra íródott fogalmazásokat érzékelek az anyagban, hogy kivédjük a vitát, amelyik majd elkövetkezik itt a Parlamentben. Nagyon szép, jó kívánságok, amit a Kormány hirdet meg: elmondja, hogy mit szeretne csinálni. Például: a dolgozók érdekvédelmi szervezetének a képviseletét biztosítani a privatizáció egész menetében, beleértve a Vagyonügynökség Igazgató Tanácsát és beleértve a vállalatoknál folyó folyamatokat is. Mi az akadálya? Hát mért nem lehet konkrétan előrelépni? Az az érzésem, hogy az anyag kedvéért íródott és nem azért, mert így kívánják csinálni, de remélem, hogy én tévedek.
Jól hangzanak azok az elvek, amit az amortizációs rendszer nehézségeiről, az adórendszer merevségeiről ír a Kormány, jó lenne, ha figyelembe venné a majdani átalakítások folyamán.
Végül annyit mondanék - itt a konklúzióban egyetértek megint Balás Istvánnal -, hogy kell a privatizációs stratégia, szükség van a privatizációs törvényekre, várom a vagyonpolitikai irányelveket. Magát az anyagot nem elfogadom, hanem tudomásul veszem. Köszönöm szépen. (Taps.)
