SZŰCS ISTVÁN, DR. a gazdasági bizottság előadója:

Teljes szövegű keresés

SZŰCS ISTVÁN, DR. a gazdasági bizottság előadója:
SZŰCS ISTVÁN, DR. a gazdasági bizottság előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Fekete Gyula képviselőtársam a gazdasági bizottsági javaslattal fejezte be, én innen folytatnám a mondandómat.
A gazdasági bizottság meglehetősen széles körű és nagy vitát folytatott a két jelentés tárgyában szeptember 5-én. Mégsem akarunk olyan részletekbe menni, mint azt a miniszter úr, illetve a költségvetési bizottság előadója tette - mi más szempontból közelítettünk ehhez a témához. Nevezetesen azt a szempontot vizsgáltuk meg, hogy a jelentés kezdete valamikor a történelem előtti időre nyúlik vissza, a múlt év márciusára, amikor az MSZMP még határozatot hozott ebben a témakörben. Ami ennél még rosszabb, a Számvevőszéknek igen-igen részletes, dicséretes és sajnos komoly hibákat vagy problémákat találó vizsgálata idén márciusban fejeződött be. Most, szeptember közepén ezek az információk nem nagyon sokat érnek itt nekünk, ebben az Országgyűlésben, mert úgy gondoljuk, hogy a vizsgált időszak, mind az ÁVÜ általi beszámolási időszak, mind az Állami Számvevőszék által vizsgált időszak az ÁVÜ-nek egy olyan periódusára esik, amikor tulajdonképpen az AVÜ megszerveződött, amikor még a felfutás fázisában volt, és éppen május óta történtek a látványosabb privatizálások, ne mondjam hozzá, a komolyabb - hogy is mondjam - problémák.
Ezért aztán nagyon nagy fejfájást okozott a gazdasági bizottságnak, hogy mit tegyünk. Tudniillik ha értékelni próbálnánk ezt az ÁVÜ-jelentést, mint ezt a miniszter úr például tette - de ő hivatalból tette természetesen -, akkor gond lenne, hiszen nincs a jelen Parlament által elfogadott vagyonpolitikai irányelv. Ezt a vagyonpolitikai irányelvet, amely szerint az ÁVÜ üzemel, hasonlóképpen múlt év március 28-án ebben a Házban Tömpe István tollából elfogadta a régi rendszer. Mi azóta ezt háromszor módosítottuk, és most szeptember 30-án jár le a harmadik módosítás, és ismereteim szerint a jövő héten fogja a Kormány a Parlament elé terjeszteni az új vagyonpolitikai irányelveket és az ezzel kapcsolatos privatizációs stratégiát.
Ismeretes, hogy még ennek az évnek a során az ÁVÜ-nek a szervezeti és működési rendje még nem alakult ki véglegesen, az igazgatótanács létszámában elég nagy változások, fluktuációk vannak, tehát mi úgy gondoltuk, hogy ez a két anyag tulajdonképpen post festa információkat tartalmaz, és Isten látja lelkünket, arra gondoltunk, hogy a Parlamentet óvjuk meg az ilyen piaci vitáktól, hiszen vitatkozni nem ezen az ÁVÜ-jelentésen kell, hanem majd a vagyonpolitikai irányelveken.
Ezért aztán a legnagyobb határozottsággal azt javasoljuk a tisztelt Országgyűlésnek, hogy fogadja el a gazdasági bizottság - Fekete Gyula által már citált és általam megismételt - 2976. számú jelentését, amely úgy fogalmaz, hogy "Az Országgyűlés megállapítja, hogy a Kormány az Állami Vagyonügynökség működéséről szóló beszámoló elkészítésével, továbbá az Állami Számvevőszék az ÁVÜ működéséről szóló jelentésével a törvényben előírt kötelezettségének eleget tett." Tettünk viszont még javaslatot a vagyonpolitikai irányelvek és a privatizációs stratégiának a Ház elé vezetésére. Mint tudjuk, ez belátható időn belül megtörténik.
Én is azt javaslom tisztelt képviselőtársaimnak - s egyszersmind az MDF frakciószónokaként mondom, az MDF frakció egyetértésével javasolom ezt -, most ezt a vitát ne folytassuk, fogadjuk el, hogy eleget tett mindenki az előírtaknak, minden megtörtént, és koncentráljunk a következő napokban kiadásra kerülő vagyonpolitikai irányelvekre, hiszen az a fontos. Tisztelettel köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem