TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON (SZDSZ)
TARDOS MÁRTON (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ilyen méla unalomban beszélni ilyen fontos kérdésről nem kellene. Azt gondolom, meggondolásra érdemes az a jelenség, hogy a gazdasági átalakulás legfontosabb kérdéséről tárgyalunk most. Egy olyan kérdésről, amit eddig nem tárgyaltunk érdemben, úgy gondolom, hogy most sem igazán érdemben tárgyalunk. Az előterjesztő miniszter úron kívül - ha jól látom a helyzetet - a vagyonügynökségi apparátus vezetői nincsenek jelen és a leginkább érdekelt minisztériumok képviselői is vagy nem, vagy nem magas szinten képviseltetik magukat. Azt hiszem, annak ellenére, hogy így van, két szempontból fontos ügy ez, amiről tárgyalunk.
Elfogadtuk a kormányprogram elfogadásakor, hogy a privatizáció az a lépés, amivel változást tudunk létrehozni a magyar gazdaságban - ha hajós hasonlattal éltek már eddig -, süllyedő hajóját rendes vizekre tudjuk vezényelni és vezetni. Ennek ellenére, az ígéretek ellenére hónapok óta nem látunk privatizációs törvényjavaslatot, nem tárgyaltunk privatizációs vagyoni irányelveket, hanem csak módosítgattuk a régi Parlament által elfogadott irányelveket. Csak egy szűk kérdéséről beszéltünk a vagyoni problémáknak; a vagyonvédelemről és arról, hogy a vagyont, a nemzeti vagyont hogyan kell hatékonyan működtetni, addig gyakorlatilag egyáltalában nem beszéltünk. Kezünkbe kaptunk ezek után egy érdekes irományt illetve nem is egyet, hanem kettőt -, amely bizonyos statisztikai adatokkal kulturáltan értesít bennünket arról, hogy mi minden történt az utolsó másfél évben Magyarországon ebben a vonatkozásban. Azért azonban, mert ezek a számok önmagukban nem jelzik az átalakulást, nincs mihez összehasonlítani, nincs világosan megfogalmazott célrendszer, amihez viszonyítsunk, és önmagában véve a számok is nagyon bizonytalanok, mint ahogy számtalan felszólaló kollegám erre figyelmeztetett. Ezért tulajdonképpen olyan helyzetbe kerültünk, hogy nemigen tudunk a dologhoz hozzászólni.
Egyet azonban biztosan tudunk, hogy ez a süllyedő vagy rossz állapotban lévő hajó feléli a nemzeti vagyont. Egy olyan korszakban vagyunk - ebben folytatói vagyunk a kádári időszaknak -, amikor a nemzeti vagyon nem növekszik, hanem csökken, de biztos, hogy csökken abban a körben, amely valaha is állami tulajdon volt. Az állami vállalatok alig amortizálnak, az amortizációjukat nem használják fel fejlesztésre, nem ruháznak be - vagy nagyon keveset -, az átalakuló vállalatok gazdasági tevékenységében pedig nem látunk igazi nagy változást.
Miről van szó? Arról, amit a kollégáim már említettek, hogy az állami vállalatok vagyona egy értéktermelő tőkeállagból, és telkekből, irodaházakból és más házakból állt. Megfigyeltem, és elég alaposan utánanéztem annak, hogy az átalakulásnál mi történik, és az átalakuláskor - azokban az esetekben is, amikor állami kft-k és részvénytársaságok veszik át a volt állami vállalattól a tulajdont, akkor is, amikor magyar magántulajdonosok veszik át részben, akkor is, amikor tőkés nyugati magántulajdonosok veszik át a tulajdont - az esetek nagy részében a következő átalakulási ideológiával élnek. Ez a vállalat, amit én megvettem, egy a megtermelt nyereségéhez képest túl sok tőkével rendelkező vállalat. Nyerhetek ezen az üzleten akkor is, ha nem törődöm azzal, hogy mit fog ez a vállalat csinálni azután. Majd felhasználom azt az irodaházat, majd eladom azokat a telkeket, és abból több bevételem lesz, mint amennyit fizettem a vállalatért, s azt a bonyolult ügyet, hogy ezt a termelő apparátust hogyan hozom rendbe, amely rengeteg politikai, társadalmi, szociális konfliktussal jár, jobb, ha nem érintem. Alig látunk, vagy gyakorlatilag nem látunk olyan átalakuló vállalatot, amely egy meghirdetett és szépen építkező programmal rendelkezne ahhoz, hogy mit fog csinálni. Ahol látjuk az új termékeket, az új piacokat, amelyeket meg akar hódítani, és amelynek a meghódításán már jelenleg is fáradunk.
Miért említem ezt a kérdést? Önök azt vetették fel, hogy a Vagyonügynökség fő feladata az, hogy védje a vagyont. Úgy látom, hogy formálisan védi a vagyont, de gyakorlatilag a magyar termelő apparátus fejlődésére és védelmére nincs ereje. Három dolgot kell itt figyelembe venni, s ezt nem fogalmazta meg számára senki világosan. Nem egyedül az első tényezőt, hogy milyen árbevételt kap a privatizáláskor, ez a vagyon hogyan számolódik át az új kft-k, részvénytársaságok és magánvállalatok tulajdonává, és ezért mit fizetnek az államnak, hanem legalább ilyen mértékben azt, hogy a nemzeti jövedelem, a társadalmi bruttó termelés ezekben a vállalatokban hogyan fog növekedni. Mert hiszen attól függ, hogy mit tudunk termelni az országban, hogy hány embert tudunk foglalkoztatni ebben az országban, és ezen a területen a volt államosított vagyon átalakulásra került, és az ÁVÜ felügyelete alatt átalakulásra kerülő vállalatok teljesítményei nem kielégítőek.
Egy furcsa dolgot fogok mondani, hogy egyáltalában nem gondolom, hogy azoknak a vállalatoknak, amelyek nem alakultak át, jobb lenne ebből a szempontból teljesítményük. Még azt is elhiszem, hogy rossz, sőt azt is elhiszem, hogy rosszabb, mint az Állami Vagyonügynökség felügyelete alatt átalakuló vállalatoké. Csak az is katasztrófa, ahogy az Állami Vagyonügynökség felügyelete alatt átalakuló vállalatok ma működnek, ami nem mentesít bennünket azalatt egy másik kérdéstől, hogy a volt és ma is állami vállalatok helyzete ugyanilyen, és ők is a tőke föléléséből fizetik a munkásaiknak egy jelentős részét, sőt a költségvetés bevételeit is nagyrészt a tőke föléléséből fizetik. És ilyen körülmények között katasztrofális helyzetbe sodorják az országot, és ezt a süllyedő folyamatot ez alatt az év alatt, másfél év alatt nem állítottunk meg.
Tehát mit kell tennünk? Úgy kell privatizálnunk, és ez a Vagyonügynökség feladata, hogy ezekkel a valódi nemzeti értékekkel törődve kell privatizálniuk, olyan vállalatokat kell az esetek többségében privatizálniuk, amelyek nem nyereségesek reálisan értékelve ma, mert elvesztették a piacukat külföldön, mert elvesztik részlegesen belföldön, és mert olyan sok embert akarnak foglalkoztatni, és foglalkoztattak tradicionálisan, hogy azokat nyereségesen foglalkoztatni nem tudják.
Tudnunk kell, hogy privatizálnunk kell olyan vállalatokat, amelyek vagyona részben üzletházakból, irodaházakból, telkekből áll, amelyre a külföldi és a belföldi spekulációs tőke rá akar csapni. S itt egy zárójeles megjegyzést szeretnék mondani, hogy az a valószínűsíthető dolog, hogy ez a spekuláció is rosszul fog járni, mert lehetetlen, hogy egy rosszul működő gazdaság, egy alacsony bruttó nemzeti jövedelem termelő, vagy bruttó terméket előállító társadalom annyi telket, annyi irodaházat, annyi nyaralót tud ténylegesen tulajdonolni, és hatékonyan tulajdonolni, úgy tulajdonolni, hogy azoknak az értéke gyorsabban nő, mint az infláció: ez egyszerűen lehetetlen.
Ezért itt valamikor ebben az egész spekulációs folyamatban, amikor ma az ÁVÜ is részt vesz, az állami vállalatok is részt vesznek, és amiben a társadalom gazdagodó része részt vesz, az ugyanúgy csődbe fog jutni, mint ahogy a rengeteg vállalat van ma de facto csődben akkor is, ha még ezt nem egyértelműen ismerik.
Erről a Vagyonügynökségről tudjuk azt, hogy fel kéne készüljön arra, hogy a kárpótlás területén megjelenő új kereslet felé kínálatot teremtsen, és ezt a tevékenységet nem látjuk kibontakozni. Ebben a tevékenységben nem látjuk azt, hogy az új befektetők számára a magyar tőkébe való befektetést az ÁVÜ tevékenysége révén sikerült vonzóvá tenni.
Nos, mindemellett én igaznak tartom Mádl professzor úr, miniszter úrnak azt az állítását, hogy a magyar privatizációt, mert nem voltak nagy botrányok, mert bizonyos értelemben fokozatosságot követett, belföldön is és külföldön is sokan dicsérik.
De igaznak tartom azt a másik, Pál László által elmondott érvet is, hogy a relatív dicséret lehet egy csúnya vereség jele is. Lehet akkor is viszonylag jónak lenni, ha elbukunk. A veszély az, hogy az átalakulás vonatkozásában nem igazán jó helyzetben, de viszonylag jó helyzetben lévő ország ugyanúgy elbukik, mint a szomszédjai, vagy elbukik azoknál is jobban.
És ennek a veszélye nagyon nagy. Ezért én azt gondolom, hogy mi tudomásul vehetjük, mert nem tehetünk mást, az Állami Vagyonügynökség jelentését, de azt is gondolom, hogy a Vagyonügynökség jelentését újra meg kell hogy tárgyaljuk, miután a privatizálás, az állami vagyonnal való gazdálkodás irányelveit tisztáztuk magunknak, és annak jegyében értékelni tudjuk azt, hogy itt mi történt.
Kérem, hogy ezzel a módosító észrevétellel fogadják el a miniszter úr által beterjesztett előterjesztést. (Taps.)
