ELNÖK (Szabad György)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Szabad György)
ELNÖK (Szabad György): Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! Tekintettel arra, hogy a törvényjavaslathoz sem a bizottság, sem képviselőtársaim nem nyújtottak be módosító javaslatot, indítványozom, hogy az általános és részletes vitát együttesen folytassuk le.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e ezzel. Határozathozatal következik. Most kérem szavazatukat. (Megtörténik.) Köszönöm. Megkérem, hogy szóval is szíveskedjenek elősegíteni a Ház határozatképességét. Kérem figyelmüket! Tehát a költségvetéssel, illetve a Számvevőszékkel foglalkozó, ismételten ismertetett tartalmú törvényjavaslat kérdésében kell szavaznunk most arról, hogy az általános és részletes vitát együtt folytathassuk le. Határozathozatal következik. Most kérem valamenynyi jelenlévő szavazatát. (Megtörténik.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 3 államtitkári szavazattal, 200 szavazattal 1 ellenében a vita együttes lefolytatása mellett foglalt állást.
Tisztelt Országgyűlés! A felszólalások következnek. Kérdezem képviselőtársaimat – minthogy a monitoron és a jegyzőknél sincs jelzés –, ki kíván felszólalni. Kérem, hogy őrizzük meg a Ház határozatképességét. Képviselőtársaim közül senki nem jelentkezett szólásra. A vitát tehát lezárom.
Határozathozatal

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem