TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)

Teljes szövegű keresés

TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP)
TORGYÁN JÓZSEF, DR. (FKgP) Köszönöm a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Lényegében egy koncepcionális kérdésről kívánok szólni a pénzintézeti törvénnyel kapcsolatosan. Nevezetesn arra kívánom felhívni a figyelmet, hogy az én megítélésem szerint a koncepcióban hiba van, abban a vonatkozásban, hogy a koncepció lehetővé teszi a nagybankokra vonatkozóan a külföldi tőke bevonását, holott ez csak olyan értelemben volna helyesnek felfogható, hogy a külföldi tőke jöjjön, alapítson bankot, de csak új bankot, ne szerezzen azonban tulajdoni arányt a nagybankok vonatkozásában.
Miért állítom én ezt? Egy példával szeretném alátámasztani az állításom indokoltságát. Négy nagybankunk van. A négy nagybanknak az összes alaptőkéje nem éri el az egymilliárd dollárt. Ha az egymilliárd dollár értékű alaprészvények egynegyedét eladjuk külföldi nagybankoknak, az 250 millió dollár. Ha elérnénk egy igen kedvező eladási árat, mondjuk négyszeres árat tudnánk elérni, ez azt jelenti, hogy eladtuk az összes nagybanki részvényeink egynegyedét egymilliárd dollárért. Az megfelel – durván – 80 milliárd forintnak, tehát kevesebbnek, mint az ez évi teljes költségvetési hiányunk, és ugyanakkor a magyar nemzet értékének egy döntő, egy rendkívül fontos része idegen kézre kerül.
Mi lesz ennek az eredménye? Az, hogy évtizedekig az időközben megemelkedő banktőke jelentős része – 25%-a – külföldi tulajdonba fog kimenni, tehát azt kell mondjam, a matematikai, mértani szabályok szerint fog többszörös pénz kiáramlani az országból, mint amennyi bejött. Ez a mi jövőnket illetően egy olyan óriási és akut veszélyt jelent, amelyen érdemes lenne elgondolkodni. Hadd húzzam alá, nem a külföldi tőkének vagyok ellene, jöjjön a külföldi tőkéből annyi, amennyit csak tudunk szerezni, de ez a tőke jöjjön úgy, hogy alapítsanak a külföldi tőkéből Magyarországon bankot, hozzák ide a pénzt, és ne innen vigyék ki a nemzeti vagyont. Ezt én alapvető, koncepcionális hibának tartom, amelyen a módosító indítványok kapcsán feltétlenül érdemes elgondolkodnunk, és a szükséges változtatásokat megejtenünk, különösen a nemzeti vagyonunk egy jelentős része értelmetlenül kiáramlik.
Egyetlen egy gondolatot még felvetnék, a Békesi képviselő úr által felvetett gondolatkörben, nevezetesen, hogy a Bankfelügyelet túlzott jogokhoz jut a pénzintézeti törvény vonatkozásában. Egyet kell értenem ezzel a megállapítással, a magam részéről egy további példával húznám alá ennek a megállapításnak a helyességét. Gondolok itt arra, hogy a vállalkozás névhasználatának jogszerűsége tekintetében a Bankfelügyelet kap döntési jogkört, holott a világ összes jogállamában ez úgy működik, hogy a cégbíróság szokta ezt a jogkört megkapni, tehát bírósági jogkörbe kell telepíteni ezt, és nem bankfelügyeleti jogkörbe.
Úgy gondolom, hogy ezeken a koncepcionális kérdéseken mindenféleképpen a módosító indítványok kapcsán kell a szükséges korrekciókat megejtenünk. Köszönöm a türelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem