CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP)
CSEHÁK JUDIT, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A házbizottság bennünket, mi pedig egymást büntetjük ilyen fontos napirendnek a késői órán való tárgyalásával, de hát tegyük a dolgunkat. A magam számára nem, de a téma számára kérem a figyelmüket.
A társadalombiztosítás egész rendszerének átalakítására kidolgozott koncepció vitáját négy héttel ezelőtt kezdtük meg. Az azóta eltelt időben csendesedett efölött érzett örömöm, hogy végre hozzákezdtünk a napirend vitájához, és oldódott a látványos érdektelenség miatti szomorúságom is. Azóta a tartalmi ügyek mellett azon is volt alkalmam eltűnődni, hogy valójában milyen magatartás, megközelítés lenne hasznos és kívánatos ebben a szokatlan műfajú koncepcionális vitában.
Egyrészt valóban lehetne nagyvonalúan legyinteni, hogy izgalomra semmi ok, ez még tulajdonképpen egy országgyűlési határozat, amelyik alig kötelezi valamire akár az előterjesztőt, akár a Parlamentet. Vagy inkább a másik lehetőséget választva nekem is a Magyar Narancs cikkírójával együtt "Hol vagy magyar Breverics?" sikoltással kellene talán komoly szakmai előterjesztést és komoly szakmai előterjesztőt követelnem.
A Kormány által benyújtott előterjesztés inkább az első fásult, és ha nem félnék attól, hogy a későbbiekben majd piknikusnak becéz tisztelt képviselőtársam, akkor azt is ki merném mondani, hogy cinikus megközelítésre csábít, mert bizony ez egy igen szerény dolgozat, nemcsak a tárgyalt kérdés jelentőségéhez, hanem a magyar társadalombiztosítás hagyományaihoz és a nemzetközi gyakorlathoz képest is.
Az elmúlt ülésre elcipeltem magammal Vavrik Béla professzor úr szerkesztésében 1927-ben megjelent többezer oldalas kötetét, amelyik akkor a magyar Parlament számára készült, és a magyar nyugdíjbiztosítást készítette elő. Ez a kis paksaméta tulajdonképpen a legfontosabb oldalait tartalmazza ennek a többezer oldalas kötetnek. Vagy szívesen felmutatom az angol parlament számára tavaly készített rövid, egyéves jelentést, amelyik ugyancsak a társadalombiztosítás ügyeiről szólt, no nem azért, hogy ez egy szép, színes kiadvány, hanem hogy terjedelmével is érzékeltessem, hogy más országokban, és annak idején nálunk is, milyen komolyan kezelték ezeket a kérdéseket. Ezen a jelentős alulinformáltsággal terhelt helyzeten az sem változtat, vagy legalábbis alig változtat, hogy a képviselőknek megküldte a Fraternité részvénytársaság annak a nyolckötetes, valóban komoly szakmai tanulmánynak az összegzését, amit a Társadalombiztosítási Főigazgatóság megrendelésére készítettek, és amelyiknek a megállapításaiból fájdalmasan kevés, és olykor az is egészen másként került be a kormány-előterjesztésbe.
Az országgyűlési határozat, amit elfogadni javasolnak, valóban nem kötelező erejű jogforrás. Meglehetősen laza és bizonytalan, ezért sokszor ártalmatlannak tűnő megfogalmazásaiba bármilyen későbbi konkrét döntés, sőt annak az ellenkezője is belefér. A nyugdíjrendszer reformjára vonatkozó három különböző elképzelést, és a sokkoló, mondhatnám vérfagyasztó javaslatot, hogy ezek közül a tisztelt Ház válassza majd ki csukott szemmel, jobbára érzelmi alapon a megfelelőt. Szerencsére már az előterjesztők sem gondolják komolyan. Annál is inkább, mert az 1992-es jelentős változtatások előkészítésére a később megkezdett és elhúzódó tárgyalás miatt aligha maradna már elegendő idő.
Mindezek a vita komolyságát megkérdőjelező és megnehezítő körülmények ellenére a szocialista frakciónak és nekem is az a leghatározottabb véleményünk, hogy a társadalombiztosítási reform koncepciójának a tárgyalását csak a legnagyobb felelősséggel és figyelemmel szabad lefolytatnunk. Miért is?
Először azért, mert a társadalombiztosítás reformja, ha komolyan vesszük, akkor valóban maradandó, az egyik legnagyobb civilizációs kérdés lehet, civilizációs ügy lehet Magyarországon.
Másodszor azért, mert a társadalombiztosítás esetében a jövedelemelosztás és a gazdasági élet egyik kulcsszereplőjének a jövőjéről van szó. Ezt a köztünk lévő vállalkozók, vagy a Tőzsdetanács legutóbbi ülése is tudnák bizonyítani.
Harmadszor azért, mert a lakosság szociális helyzetét meghatározó egyik legfontosabb tényező és intézményrendszer a társadalombiztosítás.
Negyedszer azért, mert szakmai kérdéseknek tűnő döntések sorozatával valójában politikai értékek és érdekválasztások mentén fogják önök eldönteni, hogy kinek, kiknek az előnyére és kinek a hátrányára alakul majd át ez a nagy rendszer, és hogy valóban szociális lesz-e az a piacgazdaság, amelyiknek a kiépítésével egyébként mindannyian egyetértünk.
Ötödször azért, mert tízmillió ember legszemélyesebb életébe, hétköznapi életviszonyaiba szólunk bele ezekkel a döntéseinkkel, így természetesen a sajátunkba is. Abba, hogy milyen lesz holnap, jövőre és negyven év múlva a nyugdíj, az orvosi ellátás, a táppénz, a rokkantak ügye, a gyerekes családok vagy az anyák támogatása.
Hatodszor azért, mert éppen mindezek miatt bizalmat és biztonságot erősítő, vagy éppen a bizonytalanságot növelő, a bizalmat megrendítő lehet minden döntés, de önmagában még ez a Parlamentben folyó vita is.
Hetedszer azért, mert tulajdonképpen nem feles vagy kétharmados támogatásra, hanem háromharmados egyetértésre lenne szükség ezekben az ügyekben. Szükség lenne, igen, politikamentes konszenzusra és széles Parlamenten kívüli elfogadásra és támogatásra. Nagyon hasznos példa a kérdés kezelésére, a vitákhoz szükséges szellemiség bemutatására a múlt héten szétosztott füzetecske a német nyugdíjbiztosításról. Nagyon kérem önöket is, hogy lapozzák fel, és legalább a külügyminiszter szavait olvassák el, mert ezek a szavak nemcsak bevezető mondatok, hanem intelmek is. Ebből a kötelező komolyságból és felelősségből a számunkra az következik, hogy nyíltan szembe kell néznünk néhány kemény ténnyel, és néhány fontos alapelvet feltétlen le kell szögeznünk, amit az eddigi vita során világosan nem sikerült megfogalmazni.
Először is: a társadalombiztosítás reformja nem fogja, mert nem tudja jelenteni a társadalombiztosítási ellátások színvonalának az emelését, legalábbis rövid távon és teljes körűen nem képes erre.
Másodszor: ez társadalombiztosítási reformkoncepció. Nem társadalombiztosítási forradalomra kaptunk előterjesztést. Ez azt jelenti, hogy sok apró lépés sorozatából kell hogy összeálljon ez a folyamat, amelyeket gondos szakmai munkával kell kidolgozni, sok fáradsággal elő kell készíteni, amelyhez pénzre, tudásra, társadalmi és szakmai támogatásra, politikai konszenzuskezelésre van szükség, vállalni kell a döntéseket, amelyek kényelmetlenek, és kezelni kell tudni a nyomukban fellépő konfliktusokat.
Harmadszor: tudni kell – mint arról ugyancsak ez a könyvecske ír –, hogy a szociálpolitika igen nehéz tudomány, mint Heller Farkas írta 1923-ban. S a nehéz kérdések megválaszolásához hasznos lehet talán a nemzetközi tapasztalatok összegzése. Azoknak a folyamatoknak az ismerete, amelyek a 80-as évtizedben mindenhol Európában a társadalombiztosítás átértékeléséhez vezettek el. Annál is inkább fontos ez a kitekintés, mert az 1992. utáni Európa egyik legnehezebb, legbonyolultabb feladata a szociális és társadalombiztosítási kérdések egységesítése lesz. Ezekhez az igen nehezen alakuló európai normákhoz igazodnunk pedig nem lesz könnyű. Arra kell figyelnünk, hogy ne 30-40-50 évvel ezelőtti, Európa nyugati felén már jócskán meghaladottt modelleket válasszunk, hanem a legkorszerűbb megoldásokhoz igyekezzünk felzárkózni. Számunkra ez a szolidarisztikus értékek elfogadását, a szociális védelem modern intézményeinek a kiépítését, az egyezségokmányokban lefektetett haladási irányokhoz való önálló illeszkedés követelményét jelenti.
A modellválasztás, a célkitűzés persze fontos, de a hazai mozgástér tisztelete és tisztázása is kötelező. Így tudnunk kell, hogy fizetési, egyensúlyi követelmények vannak, hogy gazdasági struktúraváltást kell csinálnunk, hogy egyszerre kell a vállalkozásra képes rétegeket ösztönözni és óvni azokat, akik egyébként leszakadnának. Ezek nagyon kemény és nagyon merev feltételek. Bármelyik követelmény figyelmen kívül hagyása súlyos gazdasági-társadalmi feszültséggel járhat, és jóvátehetetlen következményekkel.
Ötödször: azt is világosan kell látni, hogy a társdalomban, a mi társadalmunkban a legkülönbözőbb várakozások fogalmazódnak meg a társadalombiztosítással és a társadalombiztosítás reformjával kapcsolatban.
Talán egyetlen közös követelmény az, hogy legyen a rendszer kiszámítható, átlátható és biztonságos – de ezen túl már igen csak szóródnak az álláspontok. A járulékfizetők alacsony járulékokat, az ellátottak magasabb és értéktartó ellátásokat szeretnének; a nyugdíjasok számára az értéktartás, az egészségügyi ellátás, a gyógyszertámogatás a legfontosabb kérdés; a korhatárhoz közel állók rövid távon változatlan jogszabályokban, a fiatalok pedig életkeresetre alapozott, előre meghirdetett, esetleg magasabb nyugdíjkorhatárhoz kapcsolódó új nyugdíjrendszerben érdekeltek. Igen nehéz tehát olyan differenciált rendszert kidolgozni, amely majdnem maradéktalanul tudná teljesíteni ezeket a várakozásokat. Éppen ezért kell törekedni nemcsak a széles szakmai, hanem a lehető legszélesebb társadalmi egyetértésre, hiszen a legszegényebbek a társadalombiztosításból akarnak megélni, a középrétegek a társadalombiztosítás segítségével akarják magukat megóvni a lecsúszástól, a magas jövedelműek pedig ki akarnak válni a társadalombiztosítási kötelezettségek alól.
Mi, szocialisták – és ez a hatodik pont – azt az alapelvet valljuk, hogy a társadalmi szolidaritás és a biztosítás elve nem állítható szembe a kötelező társadalombiztosítás keretében – annál is inkább, mert minden korszerű biztosítási rendszer harmonikusan képes képviselni ezt a kettős követelményt.
Erőszakoltnak és mesterkéltnek tartunk minden szembeállítást, mert – hetedszer – a társadalmi kockázatok széles köre miatt nem tudunk elképzelni olyan társadalombiztosítást, amely képes eltartani magát hosszú távon csupán a járulékokból, amelyben nem vállal részt a költségvetés, amelyik mögött nem áll állami garancia.
Ugyancsak nem tudunk jó szociálpolitika, társadalombiztosításon kívüli szociális ellátás kiépítése nélkül jó társadalombiztosítást felépíteni. Még akkor is ez a véleményünk, ha tudjuk, hogy a társadalombiztosítás átalakítása során az egyének és közösségeik saját felelősségvállalásának a kifejezésére, megerősítésére is törekedni kell.
Nyolcadszor, ki kellene fejeződnie az új rendszerben, de a megelőző vitákban is, itt is annak, hogy a társadalombiztosítás valójában generációk közötti társadalmi szerződés, ahol az aktívak – akik erősebben tudják képviselni az érdekeiket – nagy érzékenységet és toleranciát kell hogy tanúsítsanak, mert tudniuk kell, mibe került az időseknek ez az ország, Mert tudnunk kell, hogy anyagilag és erkölcsileg el vagyunk adósodva az előttünk járó generációknak, – mint ahogy velünk is így lesznek majd a gyerekeink.
És kilencedszer, végül, de egyáltalán nem utolsósorban, nem csupán a finanszírozhatóságnak kell a szemünk előtt lebegnie, hanem a biztonságnak, a kiszámíthatóságnak, az átláthatóságnak is erős szerepet kell kapnia a rendező elvek között. A jogi és pénzügyi szigorítások ellentételeként a stabilitásnak és az ellátások értékállandóságának kell kiegyenlítenie a mérleg másik serpenyőjét.
Tisztelt Ház! Akkor tehát, amikor a közeljövőben nem csökkenthető járulékokról, emelkedő nyugdíjkorhatárról, alacsonyabb induló nyugdíjösszegekről, szigorodó rokkantosításról, mérséklődő gyógyszertámogatásról, a GYED megszüntetéséről, szűkülő kötelező társadalombiztosításról olvashatunk a koncepcióban, és ugyanezekről – ennél jóval homályosabban – az országgyűlési határozattervezetben, akkor a bevételek, kiadások alakulása mellett azt is látni szeretnénk, kinek a nyugdíja, táppénze, anyasági ellátása válik ettől biztonságosabbá, értéktartóvá, előre kiszámíthatóvá és mikor. Sajnos, mindezek a fontos alapelvek, ezek a kemény tények nem derülnek ki elég világosan az előterjesztésből.
Tudom, kegyetlen dolog ezeket a feszültségeket bemutatni, és tudom, milyen népszerűtlen felsorolni a feloldásukat célzó szigorító intézkedéseket, de éppen arra kellett volna felhasználnunk ezt a napirendet, hogy az előterjesztők tegyék világossá önök előtt és a széles közvélemény előtt is a társadalombiztosítás drámai helyzetét, a reformlépések, a változtatások alapvető indokait. Meggyőződésem, hogy vállalni kell ezeket a kényelmetlenségeket; sürgősen ki kell dolgozni és a társadalom elé kell tárni a halaszthatatlan intézkedéseket.
Természetesen találkozunk jónéhány javaslattal is az előterjesztésben. A társadalombiztosítási reformkoncepciót beterjesztő Kormány végülis a saját halogató és bizonytalan javaslatainak a foglya lett. A koncepcióvitát egy országgyűlési határozattal javasolja lezárni – bár erre az Országgyűlés nem kötelezte az előterjesztőt. A fő kérdések és alapelvek hiánytalan felsorolása helyett döntést javasol elő nem készített – tehát jó szakmai lelkiismerettel eldönthetetlen – kérdésekben. A nyugdíjrendszer tárcák közötti vitáját A, B, C változat formájában a Parlamenttel kívánta lezáratni; 1992-re végrehajthatatlan intézkedéseket javasol; szakmai részletkérdésekben parlamenti iránymutatásra tart igényt. Mindennek következtében a szociális, egészségügyi és családvédelmi bizottság ismételten olyan munkára kényszerült, amit a szakértőknek kellett volna elvégezniük. A bizottsági módosító javaslat igen tisztességes, politikai vitáktól mentes légkörben készült, sok képviselőtársam és a szakértők áldozatos munkájával. Mi szocialista párti javaslataink többségét is beépíttethettük az előterjesztésbe, ebbe a bizottsági javaslatba. Csak azokban a kérdésekben fogjuk kifejteni javaslatainkat, ahol még eltér a szocialista frakció álláspontja a bizottságétól – természetesen a részletes vitában.
Röviden azonban most is le kell szögeznem: nem támogatjuk a nők nyugdíjkorhatár-emelésének megkezdését 1993-ban, hiszen nem ismerjük azokat az adatokat és tényeket, amelyek alapján ez most eldönthető lenne; sokkal határozottabb költségvetési feladatvállalást tartunk indokoltnak, először a szociális feladatok fokozatos átvétele terén; nem helyeseljük a táppénzrendszer előzetes vizsgálatok és számítások nélküli, januárra tervezett módosítását; nem értünk egyet a GYED megszüntetésével; nem tartjuk elfogadhatónak, ha az egészségbiztosítás nem nyújtja ugyanazokat a szolgáltatásokat, amelyeket a lakosság eddig állampolgári jogon megkapott; nem látjuk megnyugtatónak az egészségügyi szolgáltatások biztosító által történő teljesítmény-finanszírozását, miközben a hálapénz kiváltására egyáltalán nem születtek javaslatok; alapvető gondunk van a szakmai kísérletek és az előkészítő munka állásával.
Abban a reményben fejezem be az általános vitához kapcsolódó megjegyzéseimet, hogy a manufakturális, bizottsági eszközökkel, de nagyon nagy tisztességgel összeállított és általunk is támogatott országgyűlési határozatot sürgősen és folyamatosan követik majd azok a konkrét törvények és intézkedések, amelyek kapcsán a nyugdíjrendszerre, az egészségbiztosításra, az özvegyi és rokkantnyugdíjakra is lesz lehetőségünk rövidesen visszatérni.
Egyben arra is szeretném végül felhívni a végrehajtás felelőseinek a figyelmét, hogy az egész munka egy kicsit talán több előkészítést igényel annál, mint ami a tárca helyettes államtitkárának ma reggeli, kormánypárti optimizmussal és szeretnivaló naivitással kifejtett álláspontjából kiderült. Ő azt mondta: december 31-én este leteszi majd a tollat a körzeti orvos, január 1-jén pedig fölveszi, mint az új egészségbiztosítás vadonatúj családi orvosa. Attól tartok, ez nem fog ilyen egyszerűen menni még a demokráciában sem, és úgy tűnik, hogy nálunk, a demokráciában ez ennél egy kicsit nehezebb.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
