BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP)
BALOGH GÁBOR (KDNP) Elnök úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, hogy amiket mondani fogok, valószínűleg pusztába kiáltott szó lesz, de szükségesnek tartom elmondani, tekintettel arra, hogy olyan kérdéseket érintek, amelyek nemcsak a mi generációnk, hanem az utánunk következő generációnak a jövőjét is illetik.
Amikor beterjesztette a Kormány ezt az országgyűlési határozati javaslatot, a számomra úgy tűnt, mint hogyha bizonyos értelemben a politika diadalmaskodna a józan ész és a szakértelem felett. Ezt igyekszik alátámasztani a szociális bizottságnak az eddigi tevékenysége is ezen a téren. Ez nagyon komoly problémát jelent a jövő szempontjából, hiszen alapvető megegyezés, alapvető konszenzus nélkül biztos jövőt nem lehet fölépíteni.
A szociális bizottság, illetve a társadalombiztosítási albizottság – mint ahogy mondtam a jó múltkorában – a kutyát a farkánál fogta meg. Vagyis beszélt nyugdíjbiztosításról, beszélt betegbiztosításról, de nem beszélt a legalapvetőbb kérdésekről. Hiába próbáltam többször is rákényszeríteni őket, hogy először az alapelvekben egyezzünk meg és utána jöhetnek a többiek.
És mik ezek az alapelvek? Ami nagyon fontos, hogy a társadalombiztosítás a szociális biztonsági rendszer része legyen-e, vagy sem. A társadalombiztosítás egységes legyen, vagy sem? Hány ágazatra tagozódjon?
Egyetlenegy kérdésben sem mert állást foglalni sem a szociális bizottság, sem a társadalombiztosítási albizottság. Itt súlyos fogyatékosságok és súlyos hiányok rejlenek. Úgyhogy én nem tudom elfogadni azt az érvelést, hogy a Kormánynak kell előterjeszteni, és mi majd eldöntjük, mint valami felsőbb hatalommal rendelkező szerv, hogy jót terjesztett-e be a Kormány, vagy sem.
Elsődlegesen magunkban kell tisztázni, hogy ténylegesen mit akarunk. És úgy gondolom, hogy ezt a pártok - a parlamenti pártok – nagy része még nem tette meg. Ezt bizonyítják a társadalombiztosítási albizottságban, illetve a szociális bizottságban elhangzottak is. Én úgy gondolom, hogy elsődlegesen a sarkalatos törvények – társadalombiztosítási sarkalatos törvények – tekintetében, és ezt követően pedig a technikai törvényeinek tekintetében kell konszenzusra jutni.
És mik ezek? Az egyik legfontosabb, hogy a társadalombiztosítás strukturális átalakítását ütemezve megkezdjük. – Itt két verzió merülhet fel. Van az úgynevezett svéd jellegű modell, ami nem egészen tiszta modell, és van egy úgynevezett szegénypolitikai modell. És ha belegondolunk, mint ahogy az előttem szóló képviselőtársam is nem ilyen egyszerű szavakkal, de ugyanezt mondta, hogy elindult az ország a hárommillió koldus országa felé. Ez a trauma megismétlődik, sajnos. Tudniillik: a társadalombiztosítást a Kormány, illetve a szociális bizottság nagy része két ágban képzeli el: nyugdíjbiztosítási és betegbiztosítási ág. Nagyon jól tudjuk, hogy eredetileg a társadalombiztosításhoz tartozott az anyaság védelme, illetve a családnak a védelme is.
Éppen ezért a jelenlegi társadalombiztosítási rendszer sem táppénzbiztosításról beszél, hanem anyasági és betegségi ellátásokat állapítunk meg, illetve állapít meg a társadalombiztosítás a rászorultak, illetve a jogosultak számára. Ez nagyon fontos. Ha belegondolunk abba, hogy a társadalombiztosítás 1991-ben körülbelül nyolcvanmilliárd forint ilyen jellegű ellátást finanszíroz, akkor én megkérdezem, hogy hová tegyük ezeket. Amíg a családdal, illetve a család jólétének biztonságával függ össze, a nyugdíjbiztosításhoz, vagy betegbiztosításhoz? Igaz, ha beteg a társadalom, talán ilyen jelszóval lehetne oda is tenni.
A másik ilyen nagyon fontos probléma, hogy miért nem a mai helyzetből indulunk ki. Nem szabad visszamenni a klasszikus kapitalizmus korába, habár nagyon sokan közülünk marxizmus-leninizmust tanultak, illetve a kapitalizmus politikai gazdaságtanát tanulták, de azt figyelembe kell venni, hogy a Nyugat már túlhaladta ezt.
Természetesen ebből a marxista beállítottságból könnyen adódik – mert az a klasszikus kapitalizmus tagadására épül –, hogy a másik végletbe essen a társadalom. Ezt nem szabad megengedni, hanem a jelenlegi helyzetből kiindulva kell továbbfejleszteni a társadalombiztosítást, a szociális biztonsági rendszert, illetve az egyéb gazdasági lehetőségeket, tevékenységeket. Amennyiben ezt tesszük, akkor túl tudunk lépni az úgynevezett szegénypolitikai modellen. Mert mit tapasztalunk ma? Ha csak nyugdíjbiztosítás, ha csak betegbiztosítás van, akkor az összes többi a szűkebb értelemben vett szociális gondoskodás, illetve a szociálpolitika keretébe fog tartozni, és nagyon jól tudjuk, hogy a költségvetés a szociálpolitikai ellátásokra nagyon minimális összeget tud fordítani. Én vallom is, vallottam is, és ez áll a koncepcióm hátterében is, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Aki nem akarja a szociális biztonságát megteremteni, arról a társadalom sem köteles gondoskodni. Ebben az esetben a társadalmat egy úgynevezett önvédelmi lehetőség illeti meg. Vagyis: abban az esetben, ha mi a hárommillió koldus országa felé tendálunk, akkor az embert bizonyos értelemben lealacsonyítjuk, segélyekkel látjuk el, táppénzsegéllyel, vagy egyéb jellegű segélyekkel. Abban az esetben, ha a társadalombiztosítást a szociális rendszer részeként képzeljük el, a társadalombiztosítás a szociálpolitika, a tágabb értelemben vett szociálpolitika feladatainak túlnyomó többségét átvállalja. Ebben az esetben meg tudjuk alapozni, hogy az ember szociális biztonsága is növekedjen, illetve a család megélhetése is biztonságban legyen.
Természetesen nagyon komoly követekezmények vannak a jövő szempontjából. A tegnapi nap folyamán sajnos, nem került rá sor. De azért érdemes fölidézni, amit Csehák Judit mondott: "Nyolcadszor:…" – mondta ő – "…ki kellene fejeződnie az új rendszerben, de a megelőző vitákban is, itt is, annak, hogy a társadalombiztosítás valójában generációk közötti társadalmi szerződés, ahol az aktívak, akik erősebben tudják képviselni érdekeiket, nagy érzékenységet és toleranciát kell hogy tanúsítsanak…" stb., stb.
Ha a demográfiai trendeket nézzük, mindannyian tudjuk, hogy a férfiak általában 5-6 évig "élvezik" a nyugdíjat, a nők 10-15 évig. Ez azt jelenti, hogy 5-6 évenként vagy pedig 10 évenként a társadalombiztosításnak teljesen új szerződést kellene kötni, vagyis egy teljes bizonytalanra építeni föl egy nyugdíjbiztosítási rendszert. Ez ellen keltem ki, amikor a parlamenti frakció álláspontját ismertettem; nem szabad ebbe az irányba elmozdulni, mert előbb-utóbb oda fog vezetni, ami ellen az ILO-jelentés is sarkallja, ösztönzi az egyes államokat, hogy a szegények ne csak szegényellátásokat, maradék ellátásokat kapjanak, a gazdagok pedig a munkáltatók bőkezű adományai folytán magasabb színvonalú ellátásokhoz és magasabb nívóhoz jussanak.
Képviselőtársaim! Nem szükségszerű az, hogy aki egész életében nyomorgott, az nyugdíjasként is nyomorogjon. Egyáltalán nem szükségszerű. Ezért szükséges egy olyan társadalombiztosítási modell bevezetése, amely túlmutat a klasszikus kapitalista formulán.
Én elismerem, hogy a politikai csatározások során a szükséghelyzet kényszerítette ki azt a társadalombiztosítási fejlődést, amely idáig vezetett. Először létrejött a betegbiztosítás 1891-ben hazánkban, majd létrejött 1907-ben a balesetbiztosítás, és 1928-ban az öregségi és rokkantsági biztosítás. Ezt követte bizonyos értelemben 1938-ban, de már 1912-ben is megvolt meghatározott körben, a családi bér, vagy ahogy ma ismerjük: a családi pótlék. Ezután jött a munkanélküliségi biztosítás. Tehát egy fejlődésnek lehetünk tanúi. Ez a fejlődés nem szükségszerűen vezethet oda, hogy ezután a társadalombiztosítást beszűkítsük, illetve nem szükségszerűen eredményezheti azt, hogy csak ezek a szisztémák léteznek. Ha életútcentrikusan gondolkodunk, akkor egészen más biztosítási rendszert, biztosítási formát kell kiépíteni.
És itt röviden meg is szakítanám ennek az ismertetését, és befejezésül egy-két gondolatot fölvetnék a KDNP társadalombiztosítási koncepciójának összefoglalásából. Mi úgy gondoljuk, hogy valóban az elkövetkezendő időben a felosztó-kirovó rendszerrel nem lehet fölhagyni. Ugyanakkor vannak egyes biztosítási elemek, biztosítási ágak vagy ágazatok, alágazatok, amelyek nem a felosztó-kirovó rendszer, hanem éppen tőkefedezeti rendszer alapján működhetnek. Ezen kívül fontosnak tartjuk, hogy például a nyugdíjbiztosítás keretében rugalmas időt vezessen be az új jogszabály. Ez – ellentétben a hagyományos elvekkel – nem kizárólag nyugdíjkorhatárhoz kötött lenne. Mint ahogy az SZDSZ képviselője tegnap mondta: Kell hagyni egy bizonyos fajta időintervallumot, de ez önmagában nem elégséges. Szükségszerű egy bizonyos fajta másik, alternatív lehetőség, vagylagos lehetőség, ez pedig a szolgálati időre vonatkozik. Ez komoly biztosítás-matematikai számításokat igényel, mi úgy látjuk, hogy 30-35 év után, akár a résznyugdíjon keresztül, már ha az illető úgy gondolja, hogy nyugdíjba vonuljon. De ahhoz, hogy ezt megtehesse, teljesen meg kell változtatni a társadalombiztosítás jelenlegi mentalitását, ugyanis a társadalombiztosítási jogviszony jelenleg munkaviszony-centrikus. Ezzel föl kell hagyni. Más kritériumok alapján kell megfogalmazni, és arra törekszünk, hogy egyetemleges legyen, vagyis: a törvény erejénél fogva a lakosság egészére terjedjen ki, önkéntes elemeket is tartalmazzon, ágazati tagozódású legyen. A decentralizált intézményi rendszerben működő társadalombiztosítást tartjuk célszerűnek és az átmeneti időszakban kivitelezhetőnek.
Ezt nem véletlenül mondom. A decentralizáltság nem jelenti azt, hogy például nyugdíjbiztosítási, és külön betegbiztosítási önkormányzat működjék. És sajnos ebben az esetben sem született konszenzus, tudniillik a jelenlegi gazdasági helyzetben, ha valaki komolyan veszi a társadalombiztosítás jelenlegi helyzetét, illetve a gazdasági perspektívákat, távlatokat, akkor egyértelműnek tűnik, hogy egy földarabolt intézményi rendszer kevésbé tud megfelelni azoknak az elvárásoknak, amelyek vele szemben megmutatkoznak.
Mindenképpen fontosnak tartjuk, hogy valamennyi ellátási alapot maximálják. Ez első lépésben azt jelentené, hogy először a nyugdíjjárulék alapját kell maximálni. A társadalombiztosítási járulékalapot sajnos érintetlenül kell hagyni, vagyis a teljes jövedelem képezzen járulékalapot, de ezt is fokozatosan le kell építeni, és számításaink szerint 1997-től kezdődően már annak a maximumalapját is be lehetne vezetni, tehát a társadalombiztosítási járulék maximumot is lehetne alkalmazni.
Azonkívül nagyon fontos, hogy figyelembe vegyük az ILO-nak a jelenlegi tendenciáit. Ez egyrészt megmutatkozik abban, hogy fokozatosan egy egészségügyi biztosítási forma felé indult el a világ. Ebben megjelenik a betegbiztosítás is, de megjelenik a munkaegészségügyi biztosítás is. Tehát nem a balesetbiztosítás, hanem a munkaegészségügy, vagy legújabban – ahogy mondják – az úgynevezett foglalkozási, foglalkoztatási biztosítás is. Ez elsődlegesen azt jelentené, hogy itt alapvető szemléletbeli változásokat kellene végrehajtani.
S végezetül, amit nagyon fontosnak tartunk, mint önálló ágat, tehát harmadik ágként a családi jóléti ágat a Kereszténydemokrata Néppárt szükségesnek tartja bevezetni. Ez ellen komoly érveket nem lehet felhozni. Bárki mondja, hogy a gyermekgondozási díj, azonkívül a gyermekgondozási segély, vagy folytathatnám a terhességi gyermekágyi segéllyel is, ami lényegében már nem táppénzjellegű ellátás, nem a betegséggel függ össze, mert egy születés, egy szülés nem betegség – hogy ha valaki ezt gondolja, akkor az nagyon téved. Ezenkívül pedig van az úgynevezett családi bérkiegészítés, vagy családi bérpótlék. Jelen pillanatban családi pótléknak nevezzük. De ha figyelembe vesszük azt, amit a módosító javaslatunkban is javasoltunk, a társadalombiztosítási jogokat és kötelezettségeket meg kell határozni. És ez nagyon komoly feltétele annak, hogy ez pontosan, egyértelműen legyen meghatározva, hogy el tudjunk mozdulni erről a holtpontról.
S legvégül, befejezésül azt szeretném mondani, hogy a társadalombiztosítás számára a jövőben sem áll több forrás rendelkezésre, a szociális szféra számára sem. Ha ezt a forrást, ami rendelkezésre áll, nem megfelelőképpen osztjuk el, hanem pazarlóan, akkor a jövőben a társadalombiztosítás helyzete, illetve a szociális életszínvonalunk még tovább romlik. Ezt lehetne megállítani egy bizonyos konszenzussal, amelyik a jövőt veszi figyelembe, nem pedig a múltba, a klasszikus kapitalista forma felé irányul.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
