KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár:
KELEMEN ANDRÁS, DR. népjóléti minisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Annál is inkább szólnék, mert amiről beszélni akarok és amire a figyelmet föl szeretném hívni, az olyan dolog, amit a képviselői padsorból is el kellett volna mondanom. Azt viszont megígérem a tisztelt Háznak, amelynek a türelmével nem kívánok visszaélni, hogy személyes megbántódásaimra nem fogok egy 384 tagú szervezetet, testületet választani, elég nekem ehhez egy pap vagy egy pszichiáter. (Derültség.)
Viszont rá szeretném irányítani a kérdéskör egyik gócpontjára a figyelmet, és ebben igenis a részletes vita előtt úgy érzem, hogy szükség van arra, hogy a képviselők, akik esetleg nem vettek részt a részletes bizottsági vitákban, képet kapjanak arról, hogy miben is döntsenek az egyes módosító indítványok kapcsán.
Én azt hiszem, a hagyományos társadalomban mindnyájan tudjuk, hogy világos a helyzet: a család értéket termelni képes tagja vagy tagjai juttatnak az erre képtelen családtagoknak, az öregeknek, fogyatékosoknak, betegeknek és gyermekeknek. De természetesen ezeknek is van szerepük a család termelésében, a család életfenntartásában.
Amikor 1972-ben az idősebbik Fekete Gyulának megjelent a könyve Éljünk magunknak? címmel, amelyik egy nagy társadalmi vitát foglalt össze, akkor még a résztvevők keményen vitáztak azon, hogy a nyugdíjat egy élet értékfelhalmozásaiból nyeri-e az idős ember, vagy pedig az azon évi járulékbefizetésekből. Ekkor ugyanis a nyugdíjjárulék csekély százalék volt, és nem volt elkülönített TB-Alap.
Az elvi vitától, sajnos, azóta eljutottunk egy nagyon kellemetlen adott helyzetig. A tisztára csupaszodott képlet azt mutatja, hogy nincs tartalékolt vagyon, csupán egy templomegere kincstárszavatosság áll a járulékfizetés, az egészségügyi juttatások stb. mögött.
Most tényleg a keresők mozgatják a gazdaságot, az a kereső, aki a befizetései révén ugye adósságot törleszt, eltartja munkanélküli társát, eltartja az inaktívnak bélyegzett családtagjait, gyermekeit, a háztartásbeli élettársát, fogyatékosait, rokkantját, öregjét, sőt keresetvesztés esetére tartalékol magának is például táppénzt. És azt hiszem, ezért is logikus, hogy mivel keresetvesztéssel számol, azért jövedelemarányos a járulék.
Mit vonunk el a társadalom keresőképes tagjától? Mind járulékot, mind adót bizonyos jövedelmek után.
A járulék – mint köztudomású – tulajdonképpen címzett összeg, az adott alapban használható csak fel. Az adó a kincstáré, nem is pusztán keresetből származik, és sorsáról évente dönt a költségvetési vitában az Országgyűlés.
A korábbi átláthatatlan pénzmozgatás kiváltotta belőlünk a biztosítási rendszerre való áttérés kívánalmát. A forrást kívánjuk látni az adott feladathoz, amilyen például az egészségügy, a baleseti kártérítés és a nyugdíj, majd rátérek a következő résztémára is.
A nyugdíjvita ugyanis most előtérbe került, mivel a Kormány háromféle változatot nyújtott be. Nyílt titok, hogy különböző kormányszervek állnak az egyes változatok mögött, és ezért kaptunk is szép számmal támadást, hiszen nehéz dönteni egy hármas változóból. Én azt hiszem, hogyha egyetlenegyet nyújtottunk volna be, akkor pedig a diktatórikus hajlamunk lenne kritika tárgya, hogy nincs miből választani az egy közül.
Én azt hiszem, hogy a nyugdíjkérdés és a nyugdíj átrendezésének kérdése nem pénzügyi kérdés. Hiszen nem arról van szó, hogy működőképes marad-e a társadalombiztosítás, mint az előbbi aggodalom fölvetette, hanem arról elsősorban, hogy a két- és félmillió nyugdíjasnál a nyugdíj reálértékét meg lehessen őrizni. És én azt hiszem, amikor felmerül, hogy a nyugdíjasok egymás közti szolidarítása kiküszöbölendő elv volna a társadalom szolidaritása mellett, ez nem így áll.
Igenis ez a biztosítási elv szerepel például az egészségbiztosításban, hiszen az egészségesebb ott támogatja a betegebbnek a költségeit.
És itt érkeztünk el a következő nagy kérdéshez, ami többször és több változatban már fölmerült, a családbiztosítás kérdéséhez, ami a biztonságnak egyik lényeges alapja lehetne. A társadalombiztosításon belül mint biztosítási változat szerepeljen ez, emellett is szólnak érvek, ellene is szólhatnak érvek, és erre kérném tulajdonképpen a tisztelt képviselőtársaimat, hogy fontolják meg ezeket.
Mellette szól elsősorban amit az előbb említettem: a hagyományos családi munkamegosztás szervező modelljét célozza meg, és kiküszöböli azt a virtuális szembeállást, ami létrejöhet a viták kapcsán a nyugdíjasok és a gyermekesek között, a gyermekek között.
Azonban komoly érv szól ellene is. Egyrészt az, hogy jelenleg a társadalombiztosításban levő ellátás ebből a családbiztosítási ágból csupán a 0-tól 3 éves korúak szüleinek jár, és ezt semmiféleképpen nem nevezhetjük családbiztosításnak. A családi pótlék rendszere kétségtelenül hosszabb időn át befolyásolja a családok helyzetét, de annak nincs forrása a társadalombiztosításon belül, mint ahogy jól tudjuk, a forráscsere kapcsán ez a költségvetéshez került.
A keresőképes embereknek az újratermelése – hogy ezzel a gazdasági fogalommal éljek – nem csupán a társadalombiztosítás érdeke, természetesen annak is érdeke kéne legyen. Érdeke a költségvetésnek is és a gazdaság minden területének. Egy szűkebb érdeket képviselő önkormányzat, ha létrejönne önálló ágazati önkormányzatként, mondjuk, családbiztosítási önkormányzatként, annak pénzügyi érdeke esetleg ellentétes lesz a gazdaság egészével. Számára az lesz a kedvező, ha kevesebben születnek, mint amennyi gyermek a munkaerő újratermeléséhez kellene, mert akkor biztonságosabban finanszíroz. Sajnos, a szűkített újratermelés érdekét a mai családipótlék-rendszerben is megtaláljuk. Fölmerül itt a profiltisztítás kérdése, vagyis a szociális költségeknek a kivétele a társadalombiztosítás kötelezettségei közül. Tulajdonképpen, ha nevén nevezzük itt a profiltisztítást, ez feladatátrendezést jelent. Azonban meggondolandó az is, hogyha az ellátandó terület alapján aszerint, hogy hogy határozzuk meg, 20 vagy 40 milliárd forintot vagy ilyen nagyságrendben bármilyen más összeget szociális kifizetésként áthelyezünk a költségvetéshez, akkor ez nem fog-e jelenteni egy új adót, amit már itt felmerült ötletként szociális adónak kezdtek nevezni. Én inkább antiszociális adónak nevezném, hiszen az ötlet oly formában jelentkezett, ami a kisebb jövedelműek vonatkozásában hátrányhelyzetet teremthetne.
Itt kell megemlítsem előzetesen a szociális bizottságnak azt a tervét, hogy az alapnyugdíjszintet nemcsak a járadékból, hanem a költségvetési kiegészítésekkel is javasolja. Én itt ellentmondást látok. Abban látom az ellentmondást, hogy a szociális elemet ennek a bizonyos profiltisztításnak a keretében, ha tervezzük átadni a költségvetésnek, akkor ha ezen túlmenőleg a szociálpolitikára költségvetési forrást kell szerezni, én elsődlegesebbnek érezném a nyugdíjra jogot nem szerzettek ellátásának a megoldását.
A létfenntartási vagyis szociális gondok a gazdasági szerkezetváltás ideje alatt – véleményem szerint – inkább nőnek, mintsem csökkennek. Ezért a társadalmi gondoskodás területén két feladatba sorolódik az, amit itt szociális problematikájú profiltisztításnak véleményezünk. Az egyik, amit régi és csúnya szóval, de a nevén nevezve szegényügynek nevezhetnénk, a másik az, amit családbiztosítási problematikának.
Ha a szegényügyről beszélünk, azt mondhatjuk, ennek méretének alakulása nem könnyen becsülhető, és nyilvánvalóan végső fokon valahol a lehetőségekhez kell szabni az ellátást. A családi biztosítás esetén viszont egy kicsit más a helyzet, mert ezt inkább családbiztonsági rendszernek nevezném, és ehhez forrást kell rendelnünk, akár járulék formában, akár adó formában, de én arra kérném fel a tisztelt képviselőtársakat, hogy ebben mindenféleképpen gondolkozzunk el. Itt nem szabad, hogy érvényesüljön a szociális, ún. segélyelmélet, sokféle segély van, még bizonyos családi ellátásokban is szerepel ez a szó, hogy segély. Ezt a szemléletet hibásnak érzem, hiszen itt nem életkockázatról, hanem vállalásról van szó. Ez – ha úgy vesszük gazdasági nyelven – befektetés bizony, méghozzá a legjavából.
Ha mindezt a problematikát tekintetbe vesszük, akkor lehet, hogy ez kezdetben tényleg úgy néz ki, mint egy társadalombiztosítási reform, de ha beérik, kétségtelenül sokkal nagyobb méretű változásról van szó, és én kérdésesnek tartom, hogy jó szó-e a várható változásokra a reform. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps jobbról.)
