PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tegnapi ülésen a balti államok és Magyarország kapcsolatairól hozott határozatot az Országgyűlés a legnagyobb egységben, hiszen olyan ügyről volt szó, melyben a parlamenti pártok között ma teljes az egyetértés.
Az egyetértésnek ezek a percei épp oly természetes velejárói a többpárti demokráciának, mint a viták jóval hosszabb időszakai vagy éppen az éles véleményütközések.
Mint az önök előtt ismert, tegnap szerettem volna elmondani – mint elnök úr tegnap bejelentette –, napirend előtti felszólalásomat éppen az együttélés szép percei miatt halasztottam mára.
Amiről most kívánok szólni, abban is jó lenne egyetérteni. A demokrácia alapkérdéseiről van szó, arról, hogy melyek az ellenzék tényleges jogai, és hogy mit követel meg a közszolgálati televíziótól a nyilvánosság és a tájékoztatás szabadsága. Egyet kellene érteni ezekben a látszólag nem húsba vágó, kenyérgondot jelentő kérdésekben, mert sohasem lehet jólét ebben az országban, ha a demokrácia nem fog működni.
A miniszterelnök a múlt héten itt a Házban azt mondta: "vitatható, hogy – idézem – szerencsés-e jelen körülmények között – az ő kifejezését használva – átlagos ellenzéki kritikát megfogalmazni külpolitikai kérdésekben külföldön, jelesül az újvidéki televízióban". De a miniszterelnök úr ennél többet is állított, azt is: szomorúbb, illetve rosszabb – ezek is az ő kifejezései –, ha ellenzéki politikusok bírálják a Kormány külpolitikájának néhány elemét külföldön, rosszabb, mint az, ha egy szomszédos állam befolyásos, bár szélsőséges alakja súlyosan rágalmazza Magyarországot.
Tisztázni kívánom, nem arról beszélek, hogy mit mondott az újvidéki televízióban a fideszes Rockenbauer Zoltán vagy a szabad demokrata Vásárhelyi Miklós. Csak megjegyzem, hogy a miniszterelnök úr által bírált szövegekből, amelyek azóta már a magyar sajtóban is megjelentek, bárki elolvashatja, ezek az ellenzéki nyilatkozatok nemhogy sértették volna, hanem képviselték és védték az ország érdekeit. (Derültség, zaj.) El lehet olvasni: Új Magyarország. Sőt, Vásárhelyi Miklós úgy ötvözte a Kormányt bíráló megjegyzéseit a Kormány tisztességes szándékainak védelmével és az állítólagos területi igények, birodalmi szándékok vádjának visszautasításával, hogy abból, azt gondolom, mindannyian tanulhatunk. Remélem, a miniszterelnök úr a szövegek nyilvánosságra hozatala után már nem tartja fenn Vásárhelyi Miklós stílusára, hangjára és felelősségérzetére tett megjegyzéseit.
Ebből következik, hogy arról is értelmetlen volna beszélnem, vajon joga van-e, vagy helyes dolog-e egy ellenzéki képviselőnek, vagy bármely magyar állampolgárnak itthon, külföldön, egyáltalán bárhol felelősségteljes véleményét kifejteni, hiszen véleményét mindenki pontosan ugyanolyan joggal tekinti hazánk érdekében állónak, mint egy kormánytag vagy egy kormánytisztviselő.
Annál is kevésbé kívánok ezzel foglalkozni, hiszen éppen arra szeretnék rámutatni, hogy a szabadság alapjait bontaná meg, ha ezt a jogot immár most a demokráciában is kétségbe vonnánk. Mégpedig – tisztelt Országgyűlés – éppen ennek mutatkoznak jelei, és éppen ezért kértem szót.
A miniszterelnök úr múlt heti felszólalása nem előzmények nélkül hangzott el. Nem az itt-ott elejtett megnyilatkozásokra gondolok az ellenzék külföldi szerepléseiről, hanem a miniszterelnök nyári beszédére, amelyet a magyar nagykövetek előtt mondott el. Ott az hangzott el, hogy – és most a Miniszterelnöki Sajtóiroda hivatalos közleményét idézem – a legalaptalanabb, a legostobább vád, vagy a legrafináltabb aljas vélemény, ha valaki azt állítja, hogy ez a Kormány elrontotta a szovjet-–magyar kapcsolatot, vagy elrontotta a szomszédokkal való kapcsolatot. (Közbeszólás: Így van!) Ha ostobaság, akkor mentség annyiban – mondta a miniszterelnök –, amennyiben butaság lehet mentség. Amennyiben pedig nem, akkor egyszerűen aljas rágalom, és végső soron, ha ez nem lenne közhely, nyugodtan azt mondanám, hazaárulás. (Gyér taps a jobb oldalon. – Közbeszólás: Így van!)
Örülök, hogy megerősítettek abban, hogy el kellett mondani ezt a beszédet. Még nem fejeztem be.
Nem azt kívánom itt feszegetni, hogy az ostobaság és a hazaárulás határkövei által kijelölt mezőhöz képest hol helyezhetők el a miniszterelnök úr szerint azok, akik azt mondják: volt a Kormánynak néhány olyan lépése, amely bizony szükségtelenül rontott e kapcsolatokon. De erre nem érdemes időt vesztegetni.
Most ugyanis arról van szó, hogy az alkotmányosságon belüli álláspontokat még akkor sem lehet egy demokráciában hazaárulásnak nevezni, ha azokkal a parlamenti többség esetleg nem ért egyet. Ugye világos, tisztelt Képviselőtársaim, nem a külpolitikáról, hanem magáról a nehezen megszületett szabadságról van szó. Ha bármely területen kétségbe vonják a Kormány bírálatának jogát, akkor az ellenvélemény jogát vonják kétségbe, s magát az ellenzékiséget, a szabadság biztosítékát nevezik ostobaságnak vagy hazugságnak, hazaárulásnak.
Jó dolog, ha mint tegnap is a balti függetlenség ügyében, teljes az egyetértés az ellenzék és a kormányon lévő pártok között. De egyébként nem a dolgok megítélésében kell feltétlenül egyetértenünk, hanem a demokrácia alapelveiben. Amíg ezekben az alapelvekben egyetértünk, addig minden véleménykülönbség az ország közös ügyeit viheti előre.
Ezért kell – tisztelt Képviselőtársaim – egy másik elemét is szóvá tennem ennek az ügynek. Ismét csak nem magukról a tényekről kívánok értekezni, habár a probléma akkor indult, onnan indult, hogy a miniszterelnök itt előttünk úgy állította be egy héttel ezelőtt, mintha két ellenzéki képviselő Thürmer Gyulával együtt ült volna le az újvidéki Televízió műsorában.
Azt gondoltuk és reméltük, hogy nincs szükség parlamenti felszólalásra e hamis beállítás visszautasításához, ha egy sajtóértekezleten bemutatjuk a teljes műsor videofelvételét, amelyből egyértelműen kitűnik, hogy a Budapesten egymástól függetlenül készült interjúkat a riporter kötötte össze utólag a maga, valóban uszító hangú kommentárjával. (Zaj.) Tévedtünk, úgy látszik, még mindig voltak illúzióink a Televízió Híradójával kapcsolatban.
Hogyan számolt be ugyanis a pártatlan magyar közszolgálati televízió mondanivalónkról? Idézem: Felháborítónak, félrevezetőnek, az SZDSZ-t lejáratónak titulálták a kormányfő azon kijelentését, hogy egy asztalhoz ültek Thürmer Gyulával az újvidéki Televízióban. Bizonyításképpen, hogy az interjúrészek nem egy asztalnál születtek, levetítették az újvidéki Televízióban elhangzott riport-összeállítást, amely lévén szinte háborús uszító hangulatú, nem cáfolta, inkább megerősítette azt, amit tagadtak. Bizony hiába voltak szolidak Vásárhelyi Miklós és Rockenbauer Zoltán szavai, Thürmerrel és az újvidéki riporternővel együtt nem annak hatottak. Inkább ezeket legitimálónak. Így a TV-híradó.
Ismét tisztázni kívánom: nem arról beszélek – úgy látszik, nem is lenne érdemes –, szabad-e nyilatkozni az újvidéki Televíziónak. Arról sem, szabad-e egy műsorban megjelenni olyanokkal, akikkel nem értünk egyet, s vajon ettől hasonlóvá válunk-e hozzájuk. Az imént hallották a példát.
Itthon is olyan tv-műsornak vagyunk kénytelenek olykor nyilatkozni, amely véleményünk ismertetése helyett a véleményükről alkotott mondanivalóját közli, amit egyébként még az újvidéki Televízió műsora sem mert megtenni a magyar képviselőkkel. S Antall József sem vált Thürmer Gyulához hasonlóvá attól, hogy az ARD német televízió egy műsorban közölte a szovjet puccsról adott nyilatkozatukat. (Derültség a bal oldalon. Közbeszólás jobbról: De mecsoda különbség!.)
Valójában ismét csak a szabadság alapjairól van szó, képviselőtársaim. Ahogyan ellenzék, vagyis különböző vélemények jelenléte nélkül elképzelhetetlen a demokrácia, ugyanúgy az eltérő vélemények nyilvánossága nélkül is elképzelhetetlen. Veszélybe kerül a szabadság, ha az eltérő vélemények nem kerülhetnek nyilvánosságra. Egy demokratikus országban az adófizetők pénzéből működő közszolgálati hírműsorok kötelessége, hogy azt tegyék közzé, ki mit mond, ki mit képvisel, javasol, s ne pedig azt – mint azt a televízióban oly gyakran tapasztaljuk –, hogy egyes alkalmazottak az éppen hivatalban lévő kormányhoz igazodva mit gondolnak mások álláspontjáról.
Ugyanis – tisztelt Képviselőtársaim – nem attól van demokrácia egy országban, hogy jó kormánya van, mint ahogy attól sem kerül feltétlen veszélybe a demokrácia, ha rossz a kormány. Akkor azonban bajban van a demokrácia, ha például a hírekre kíváncsi állampolgár nem lehet többé biztos abban, hogy becsületesen megismertették vele mind a kormány, mind az ellenzék megnyilatkozásait. (Taps az MDF soraiból.) Köszönöm az elismerést, még nem fejeztem be. (Derültség.)
Végezetül, nem is leplezetten, plagizálom a miniszterelnök múltkori fordulatát. Ő azt kívánta az ellenzéktől, hogy cáfolja a Kormányra szórt rágalmakat, amit egyébként Vásárhelyi Miklós felszólítás nélkül is megtett az újvidéki Televízióban, igaz, nem éppen köszönetet kapott érte. Most én mondom: kevésbé aggódnék, sőt elégedett lennék demokráciánk állapotával, ha az ellenzék jogait, a szabadság csorbításának kísérleteit kormánypárti képviselők tették volna szóvá. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az SZDSZ és a FIDESZ soraiból.)
