BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:

Teljes szövegű keresés

BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sokkal könnyebb az előterjesztő helyzete, ugyanis kettő szakaszból áll a javaslat, ebből is az egyik szakasz a hatályba léptetésről szól. Tulajdonképpen azért is könnyebb, mert ez a törvény, a jelenleg hatályos ügyészi törvény módosítása egyszerű többséget igényel, mégis ugyanazt mondanám itt ezzel kapcsolatban is, mint az előző előterjesztésnél, hogy természetesen ez a javaslat sem kellene, hogy nélkülözze a nagyobb arányú parlamenti egyetértést.
Úgy tűnik a bizottsági vita, illetőleg a bizottsági első vizsgálat alapján, hogy itt nagyobb támogatásra számíthatunk. A törvényjavaslat a rendszerváltozás meghirdetett elveinek megfelelően megteremtené az ügyészségi állások általános pályázat útján történő betöltésének a lehetőségét, és a javaslatban felsorolt vezetők esetében kötelezően előírja ezt.
A pályáztatás kiterjed a hivatali szervezetben ténylegesen irányító jogkört gyakorló valamennyi vezetőre, ezáltal egy teljesen új helyzet áll elő, mert korábban az ügyészi szervezetben csak kivételesen került sor a vezetői álláshelyekre pályázat kiírására. A pályázatok nyilvánosak, ez nagyon fontos dolog. Ez magyarul azt jelenti, hogy a pályázati lehetőség más jogászi pályán tevékenykedők számára is alkalmat ad az ügyészi pályázatok benyújtására.
Az Alkotmánnyal összhangban a legfőbb ügyészhelyettesek kivételével valamennyi ügyész kinevezéséről a legfőbb ügyész dönt. A kiválasztás praktikus és demokratikus érvényesülését segíti, hogy a vezetői munkakörökre pályázókról a végleges döntést megelőzően egy ügyészi értekezlet nyilvánítana véleményt. A javaslat szerinti pályázati rendszer bevezetése azt eredményezhetné, hogy nyilván egy egészséges versengésre és egy megalapozottabb kiválasztásra adna lehetőséget a vezetői tisztségre leginkább alkalmas jelentkezők közül.
Másrészt csak egy ilyen nyilvános megmérettetés erősítheti az igazságszolgáltatás és az ügyészi szervezet működéséhez egyaránt nélkülözhetetlen közbizalmat, és megteremthetné az egyes vezetői beosztások társadalmi megbecsülését is, mert ez jelenleg nem érvényesül, ezt látnunk kell.
A javaslat a munkaviszony megszűnésének törvényben meghatározott esetére a bírák és az ügyészek egyébként is egységes javadalmazásával kapcsolatos elvnek megfelelően a bíróságokról szóló, az imént tárgyalásra került törvénymódosító javaslattal összhangban, az ügyészek esetében is bevezetné a végkielégítés intézményét. Egyébként összhangban áll ez a tervezett munkajogi szabályokkal, a Munka Törvénykönyvével és éppen az imént a napirenddel kapcsolatban az Országgyűlés állást foglalt azzal kapcsolatban, hogy ezt az intézményt más területeken is bevezetésre ajánlja, illetőleg minél előbb meg szeretné teremteni.
A javaslattal kapcsolatban el tudom mondani, hogy egyetértenek az ügyész szakmai és érdekképviseleti szervezetek is. Itt is természetesen teljes körű szakmai, illetőleg érdekképviseleti egyeztetés zajlott le. Azt kell mondanom, hogy a javaslat csak az első lépést jelenti az ügyészség szerepének, alkotmányos helyzetének újragondolásával kapcsolatos munkálatok sorában. A Kormány – és ezt az ellenzéki pártok is ismerik és részt vesznek benne – az igazságszolgáltatási szervezet reformjának részeként a közeljövőben az Országgyűlés elé kívánja terjeszteni az ügyészség alkotmányos helyzetének, feladatkörének és működésének reformjára vonatkozó javaslatát. A téma jelentőségére tekintettel a minél szélesebb konszenzus megteremtése érdekében – arra is figyelemmel, hogy alkotmánymódosítást igényel a kérdés – még ennek az évnek a júniusában megkezdődött, és jelenleg is tart a vonatkozó koncepció, illetőleg jogszabály-módosítás hatpárti egyeztetése. A következő egyeztetés éppen ezen a héten pénteken van, legalábbis akkorra tervezzük.
A folyamatos konzultáció, a különböző szempontok egybevetése nézetem szerint nagymértékben növeli egyébként annak az esélyét, hogy ebben a tárgykörben a tervezett nagyobb lélegzetű jogszabály által szabályozni kívánt kérdéskörben a kellőképpen kiérlelt koncepciót terjesszük a Parlament elé, ez azonban, amelyet most előterjesztettünk, kifejezetten a hatályos ügyészi törvény rövid kiegészítésével számol csak, ami a pályáztatás és a pályázati rendszerrel összefüggő kérdések szabályozására ad lehetőséget.
Kérem erre figyelemmel a törvényjavaslat mielőbbi elfogadását. Ugyanolyan érdekek szólnak mellette – nem kívánom megismételni –, mint ami a bírósági szervezet kapcsán már elhangzott, amit részben én, részben a felszólalók közül Kutrucz Katalin és mások is mondtak, hogy mennyire időszerű és mennyire szükséges ennek az intézménynek a mielőbbi parlamenti jóváhagyása. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem