PÁL JÓZSEF (MDF)
PÁL JÓZSEF (MDF)
PÁL JÓZSEF (MDF) Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget. Tisztelt Képviselőtársaim! Mélyen tisztelt Elnök Úr! A véletlen és a tudatos elhatározás egyszerre játszik szerepet abban, hogy éppen a mai ülésünkön kérek szót még napirend előtt. Megszorításokkal véletlen motivációnak nevezném az elmúlt héten a Palkovics Imre képviselőtársunk által elmondott hozzászólást. Mindannyian emlékszünk még rá, hogy milyen meggyőzően, és valljuk be, megfellebbezhetetlenül beszélt a munkásság helyzetéről, az érdekképviselet hiányosságairól. Nekem is szándékomban volt szólni minderről. Így azonban csak utalok rá, s felhívom a figyelmet, hogy a Palkovics Imre által elmondottak a mai magyar valóság eleven darabját idézték a tisztelt Ház elé.
Képviselőtársunk drámai helyzetet vázolt fel. Az lehetetlenség, hogy szavai a semmibe hulljanak. Ezért is kértem szót éppen ma és éppen a kárpótlási törvény finisében. Közelítésmódom más szempontú, mint képviselőtársamé, de ugyanarról szól, mégpedig a munkásságról.
Hölgyeim és Uraim! Bármennyire is meglepő: munkásság pedig van. Ha állításunk igaz, akkor szigorúan föl kell tennünk a kérdést. Mit kapott, mit kaphat a munkásság a rendszerváltástól? Létbizonytalanságot? A munkanélküliség állandósult fenyegetését? Nehezen viselt, erőltetett átképzést? Csökkenő életszínvonalat? Újsütetű iparbárókat? Kényszernyugdíjazást? A morgás jogának csökkenését? A megnövekedett kiszolgáltatottságot? A kérdések tovább szaporíthatók, s mind-mind válaszra várnak, mert ezek nem általam teremtett szónoki fordulatok, hanem a magyar népesség meghatározó hányadának ezen kérdések fájdalmas lüktetése adja meg a mindennapok ritmusát.
A problémakomplexum kibontása messzire vezetne, itt és most csupán a kárpótlási törvény szemszögéből közelítek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Egy munkás ismerősöm a következőt mondta nekem: Azt már látom, hogy a tsz-parasztból még farmer lehet, de félek attól, hogy belőlem, a munkásból csak proletár. És mint tudod – mondta nekem –, a proletár csak a láncait veszítheti.
Tisztelt Ház! Kérem önöket, ne akarjon senki felvilágosítani, hogy munkásság mint olyan, nem létezik. Többféleképpen rétegzett, bonyolultan érdektagolt a munkásság is, mint a magyar társadalom egésze. Fontoljuk meg inkább az általam idézett munkásember szellemes szavait. Föl kell hívnom képviselőtársaim figyelmét arra a közhelyre, hogy a közhangulat bizonyos történelmi helyzetekben hatékonyabb szervező erő, mint a tényleges gazdasági, társadalmi meghatározó elemek. Ki tagadná, hogy ma ilyen időket élünk? Szélső baloldali politikai erők máris visszaélnek ezzel a helyzettel. Tudatosan szítják az elégedetlenséget, felvonultatva a szociális demagógia ismert arzenálját. Könnyű dolguk van. Fiatal demokráciánk az államszocializmustól egy öntudatában szétzilált, önszerveződési tapasztalattal alig rendelkező, önartikulációs készségét elfeledett, szolidaritási hajlandóságától megfosztott munkásságot örökölt.
Ahogy az ismert Lenin-vicc csattanója szól, a munkásság nyugodtan elmondhatná: kezdhetünk mindent elölről. Azt se feledjük, egalitárius eszmék után vagyunk. Az államszocializmusnak egyik utolérhetetlen vívmánya, hogy az emberek fejében a tőke és a bérmunka viszonyáról egyfajta korai kapitalista képet rögzített, miközben ügyesen elfeledtette, páratlanul jól leplezte saját lényegét, tudniillik kizsákmányoló természetét. De kanyarodjunk vissza: a kérdés itt van előttünk. A parasztból lehet farmer? A munkásból csak proletár?
Tisztelt Képviselőtársaim! Hölgyeim és Uraim! Adjunk erre mielőbb és minél gyakrabban világos válaszokat. Nem csupán és kizárólag egyik vagy másik párt, azok is, de a törvényhozás és Kormány is. Nem lehetetlen ugyanis, hogy a fokozatosan kiépülő új magyar demokrácia múlik ezen. Mi több, a nemzet jövője. A helyzet, ha nem is pattanásig feszült, de egyre inkább elmérgesedő. Éppen ezért engedelmükkel befejezésül rövid javaslataim következnek:
1. Tegyük világossá, hogy a kárpótlási törvény a parasztságon kívül komolyan érinti a munkásságot is. Elég, ha arra gondolunk, hogy a munkásosztály 1945 után két hullámban történt felduzzadásában a földekről való elűzetés komoly szerepet játszott. Beszélhetnének erről jóval többet éppen azok, akik a legjobban sürgetik e törvény tető alá hozását. Nem szabadna elfeledniük, hogy a munkás-paraszt szövetség derűs évtizedei alatt hatásosan működött a kifinomultan ébren tartott parasztgyűlölet is. A kárpótlási törvény elhúzódó vitája fölélesztette ezt a jól beidegzett reflexzónát és -pályát.
2. Haladéktalanul, sürgősséggel kerüljön végre a tisztelt Ház elé a munkavállalói résztulajdonosi program, hiszen tudjuk, hallottuk, hogy van ilyen. Valamelyik változatát sokan olvastuk is. Ezzel a lépéssel a munkásság olyan rétegeinek is jelzést tudnánk adni szabadság és tulajdon összefüggéseiről, akik ettől a lehetőségtől végleg elütöttnek gondolják önmagukat.
3. Meggyőzhető vagyok arról, hogy a legnagyobb segítség az lesz a magyar munkásságnak, ha koncepciózusan zajlik le a privatizáció, s mielőbb eredményeket hoz a gazdasági szerkezetváltás. De erről a munkásságot is meg kellene győzni. Nem találok jobb kifejezést, ezért nézzék el a nehézkes megfogalmazást. A kormánypárti és kormányszintű odafordulás szükséges a munkásság felé. Ha nem így lesz, frontátvonulásos őszt jósolok, mélyülő válságot. Idegeimben még rosszabbak is felsejlenek. De, mert nem jósnak szegődtem, hanem képviselő vagyok, szavaimnak talán foganatja lesz. Reményemnek van realitása, hiszen a kérdéskör jelen van a kormányzati gondolkodásban. Felszólalásomra készülvén újrakerestem az általam tisztelt és nagyra becsült miniszterelnökünk beszédeinek azokat a szakaszait, ahol és amelyekben a munkásságról szól. Mellőzöm az idézeteket. Megállapítható viszont, hogy a Parlament és a Kormány megalakulása óta gyakrabban szólt a munkásságról, mint azt sokan gondolnák. Mindig fontos alkalmakból, s bizonyítható, hogy sosem taktikai céllal, hanem stratégiai megfontolásból. Úgy vélem, miniszterelnökünknek eredeti programján túl következik mindez abból a keresztény eszmei alapállásából is, amelynek máig érvényes összefoglalása az a pápai enciklika, amely immáron éppen százéves.
4. Áldásnak tartanám, ha a választások idején használt társadalomképet végre elfelejtenénk, és az ideológiai öntükröződés helyett a sokkal másabb és gazdagabb valóságon ámulnánk. Még örülni is tudnék, ha ebben a kormánykoalíció pártjai járnának elöl. Tudniillik ebben az esetben a miénk lenne a nagyobb esély egy megvalósítható jövőkép kialakításában. Csupán egyetlen példát a jövővel kapcsolatban a nehézségekről: A 60-as évek fantasztikus baloldali lendülete után hová tűnt a nyugat-európai működő demokráciák munkássága? A monográfiát igénylő válaszból csak egy részmozzanatot, ám nem akármilyen jelentőségűt idézek ide: nyilvánvalóan részben feloldódott a középosztályban. Mindezt magyarra lefordítva: nincs szociális piacgazdaság e hazában a középrétegek különböző szintjeibe integrált munkásság nélkül.
5. Javaslatom és óhajom: Váljék május 1-je a munkásság tényleges szolidaritási ünnepévé. Ezt mindannyiunknak kívánom.
Végezetül pedig emlékeztetek: ne feledjük, nem csupán Kossuth, Petőfi és Széchenyi népe vagyunk, hanem – bármilyen meglepő is – Madáché is. Mi előre tudjuk a jövőt. Mindent, ami ránk vár, ami történhet még velünk. Ez a filozófiánk, rezignált, bölcs, de azért mégiscsak filozófia. Az államszocializmus gondoskodó társadalma után miért örülnénk az áru- és pénzviszonyok szigorú törvényeinek? Ideológiailag már nem lehet lenyűgözni bennünket. Gondolati teherbeejtésünk, amely élni segít bennünket, már csak hitátadás és pragmatikus politika által sikerülhet. Ez a paradoxon lehet a létformánk, talán csak ez.
Elnök Úr! Köszönöm a lehetőséget, képviselőtársaimnak a figyelmet és türelmet. (Taps.)
Döntés törvényjavaslatok sürgős tárgyalásáról
