GADÓ GYÖRGY (SZDSZ) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Miniszter Úr! Iraknak Kuvait elleni agressziója és az ezt követő öbölháború kapcsán néhány új fejlemény állt elő a Közel-Keleten. Legalábbis négy új mozzanatot érdemes megemlíteni.
Az első az, hogy Irak nagyhatalmilag korlátozott arányú katonai veresége és politikai elszigetelődése a térség más diktatórikus kormányai számára is figyelmeztetést jelent.
A másik mozzanat, hogy az egyes nyugat-európai kormányok által támogatott szándék, miszerint Szaddám Huszein iraki diktátort háborús bűnösként bíróság elé kell állítani, megkérdőjelezheti a vele és más hasonló diktatúrákkal eddig fenntartott politikai és egyéb gazdasági kapcsolatokat.
A harmadik új mozzanat, ami a politikai reáliákon túlmenően igen jelentős erkölcsi dimenzióval is bír, a kurd nemzet millióinak tragédiája. Ez a legsürgősebb emberbaráti segítségen túlmenően felveti a legalább átmeneti és kompromisszumos politikai megoldás követelményét is.
A negyedik mozzanat végül a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek az a nemzetközi tekintélyvesztése, ami e szervezet Irakhoz történt politikai csatlakozásának a következménye, és amely abban is megnyilvánul, hogy már Szaúd-Arábia sem támogatja a Palesztin Felszabadítási Szervezetet, amelyik pedig korábban egyik legfőbb finanszírozója volt. Ezek a körülmények változtatást tesznek indokolttá a PFSZ-szel fennálló kapcsolatokban.
Mindezek alapján megkérdezem külügyminiszter urat: kíván-e a magyar külpolitika olyan kezdeményezést vagy diplomáciai közvetítő akciót indítani, mely az agresszív és antidemokratikus közel-keleti erők további visszaszorítását eredményezheti?
Másodszor: szándékszik-e változtatni a Magyar Köztársaság az Irakhoz, illetve a Palesztin Felszabadítási Szervezethez fűződő kapcsolatain, azok jellegén és szintjén?
Harmadszor: elő kívánja-e mozdítani a kurdok jogos nemzeti törekvéseinek legalább részleges megvalósulását?
Negyedszer: lát-e lehetőséget arra, hogy a korábbi években tapasztalhatónál kiegyensúlyozottabb szerepet töltsünk be az arab országokkal, illetve Izraellel fenntartott kapcsolatainkban, és hogy konkrét lépésekkel segítsük elő az arab államok megbékélését Izraellel?
Végül: várható-e az elsoroltak tekintetében valamilyen magyar bejelentés már a miniszterelnök úr hamarosan sorra kerülő közel-keleti látogatása kapcsán? Köszönöm. (Bal oldalon taps.)