PÁLOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
PÁLOS MIKLÓS, DR. (KDNP)
PÁLOS MIKLÓS, DR. (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Magyarországon az 1896-ban több kísérleti megoldás után létrehívott közigazgatási, valamint az 1907-ben bevezetett hatásköri bíróság tevékenységét az 1949. évi III. törvénnyel megszüntették. A közigazgatási bíráskodás alig fél évszázados története azonban a magyar jogtörténet szempontjából jelentős szakasz volt, mert mind a jogi szabályozást tekintve, mind pedig az igényesen alakított bírói gyakorlatot figyelembe véve nagy jogbiztonsággal szabályozta és irányította az állam és a polgárai között keletkezett jogvitákat.
Az 1949-ben hozott III. törvény a közigazgatási és hatásköri bíróságokat megszüntette, és egyidejűleg létrehozta az illetményügyi és a pénzügyi döntőbizottságokat, a hatásköri bíróság feladatát pedig ugyancsak egy döntőbizottság, a hatásköri döntőbizottság vette át. E döntőbizottságoknak azonban csak kvázi bírói szerepük volt, mert a klasszikus értelemben vett bírói munkát nem végezhettek, tevékenységüket a pénzügyminiszter felügyelte.
E döntőbizottságok hamar életképtelennek bizonyultak, az 1950-ben megjelent tanácstörvény megszüntette tevékenységüket, jóllehet a hatásköri döntőbizottság az 1954-ben történt új bírósági szervezet kialakításáig még tevékenykedett. Az ezt követő jogi szabályozás csak szűk körben tette lehetővé az államigazgatási szervek határozatainak bírósági úton való felülvizsgálatát.
Egyenes következménye volt ez a társadalomban végbement változásoknak, ahol a bírósági szervezetben és az ítélkezésben is maradéktalanul érvényesült az állami akarat primátusa. 1957-ig csak a nyugdíj, a baleseti járadék, valamint a betegségi biztosítási szolgáltatások körében keletkezett határozatok bírói felülvizsgálatára volt meg a jogi lehetőség. Rendelkezésre állt még a bírói út a választói névjegyzékbe való jogtalan felvétel, illetve az onnan való kihagyás kérdésében keletkezett jogvita esetén is. Figyelemmel azonban az egyértelműen a diktatúrának szállást csináló választójogi törvényre, az ilyen ügyekben kialakított jogviták aligha nevezhetők a közigazgatási bíráskodás korszakos fejezetének.
Számottevő változást az 1957. évi és az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló IV. törvény hozott, mert külön fejezetben rendezte az államigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatának elvi alapjait, ezen kívül lényegesen szélesítette a bírósági útra terelhető ügyek körét. Annak ellenére, hogy az új jogi szabályozás megjelenésekor előremutató tendenciákat mutatott, nem bizonyult időtállónak, mert a törvény híres 57. §-át huszonhárom év alatt többször kellett módosítani. Feltétlenül fejlődést jelentett azonban az, hogy a bírósági ellenőrzés szélesebb körben valósulhatott meg, és hogy az ilyen ügyek a rendes bíróságok hatáskörébe tartoztak.
Az állam és polgárai között keletkezett jogviták rendezésének újabb állomása volt az 1981. évben meghozott I. törvény. A jogszabály törvénysértés esetén tette lehetővé az államigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatát, és csak akkor engedett bírói útra terelni egy ügyet, ha a határozat az ügyfeleknek az Alkotmányban biztosított vagy más alapvető személyi, illetőleg vagyoni jogát megvonja, korlátozza, esetleg az állampolgárra ilyen kötelezettséget állapít meg. Alapvető változást az jelentett az eddigi jogi szabályozáshoz képest, hogy a törvény csak az alapelveket rögzítette. Egy végrehajtása érdekében kiadott minisztertanácsi rendelet pedig már 23 pontban sorolta fel azokat a határozatokat, amelyek bíróság előtt megtámadhatók. Ezen túlmenően ez a végrehajtási rendelet azt is rögzítette, hogy más jogszabály is előírhatja, hogy az ügykörében hozott határozatok ugyancsak bírói ellenőrzés alá kerülhetnek. Így kerülhetett sor arra, hogy honvédelmi, devizahatósági, külkereskedelmi igazgatási és társadalombiztosítási, valamint egyes polgári viták eldöntése tárgyában hozott határozatok bíróság elé kerülhettek. Ennek ellenére azonban még mindig csak viszonylag szűk körben volt lehetőség a bírói út igénybevételére. Az ügyek döntő többségében, sőt egész igazgatási ágazatokban bírói védelem még a mai napig sincs jogilag garantálva.
Ilyen előzmények után egyre markánsabban fogalmazódott meg az az állampolgári igény, hogy általános klauzulával kellene megengedni a határozatok bírósági felülvizsgálatát. Mind anyagi, mind pedig eljárásjogi szempontból lehetőséget kell biztosítani a bírói ellenőrzésnek, de ezeken túl a ténykérdések ellenőrzésére is ki kell terjednie a felülvizsgálatnak, hiszen egy határozat törvénysértő lehet akkor is, ha azt valótlan tényállásra alapozták.
Elméletileg problematikusnak tűnik az, hogy a bírói ellenőrzés kiterjedhet-e a közigazgatás mérlegelésének helyességére is. Hosszú ideig nemleges álláspont volt az uralkodó, de az utóbbi években azok a nézetek törtek előtérbe, hogy a határozatok teljes felülbírálására kell jogi lehetőséget biztosítani, mert csak ez biztosít hathatós érdekvédelmet az állampolgárok számára. Ez a jelenlegi struktúra alapvető megváltoztatását igényli – de csak ez jelenthet az állampolgár részére teljes körű jogi védelmet annak érdekében, hogy ügyében ne szülessék törvénysértő határozat.
Az ügyeknek érdemben való, korlátozás nélküli felülvizsgálatánál azonban gondosan kell ügyelni arra, hogy ez ne szolgálhassa a közigazgatási szerv valamilyen hatásköri elvonását. A közigazgatási bíráskodás szervezetét illetően nagy eltérések mutatkoznak az egyes országok szabályozása között. Vannak államok, ahol a rendes bíróságok, másutt a közigazgatáshoz közel álló és kifejezetten erre a célra szervezett közigazgatási bíróságok látják el e fontos feladatot, de vannak olyan országok is, ahol a közigazgatási bíráskodás szoros kapcsolatban van magával a közigazgatással – gyakoribb változat azonban az, ahol ez a két ágazat egymástól mereven elválasztódik.
A magyar jogfejlődés egyértelműen azt igazolja, és a jogalkalmazás során az az igény fogalmazódik meg, hogy a közigazgatási perekben egységesen a rendes bíróságok járjanak el, mert az egységes ítélkezés és a törvényesség alapvető garanciái így jobban érvényesülhetnek. A szakosodás azonban fontos követelmény. A szakosodást mind első fokon, mind pedig a fellebbezési eljárásban feltétlenül meg kell teremteni. Felmerülhet annak szükségessége, hogy az alaposabb szakmai ismeretek megszerzése érdekében a megyei bíróságokon is megszerveződjenek a közigazgatási kollégiumok, mint ahogy az a Legfelsőbb Bíróságon megtörtént.
Mindezek alapján a Kereszténydemokrata Néppárt ezúttal is megerősíti és javasolja, hogy a tisztelt Ház a törvényjavaslatot fogadja el. Köszönöm a figyelmüket. (Gyér taps a jobb oldalon.)
