BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF)
BALÁS ISTVÁN, DR. (MDF) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak!
Néhány hónappal ezelőttig az ügyvédség létszáma alig haladta meg a kétezer főt. Így érthető, hogy az állampogárok jelentős része ma attól tart, hogy egy nagyon szűk réteg, egy szűk elit privilégiumairól szól csupán ez az országgyűlési vita. Meg kell azonban nyugtatni a kétkedőket – ennek az ellenkezője az igaz.
Tény ugyanis, hogy évente állampolgárok százezrei keresik fel az ügyvédeket, hogy segítséget kérjenek napi jogi megoldandó feladataikhoz, így valójában az ügyvédekre vonatkozó szabályozás százezreknek a jogi sorsára is kihathat.
Az Igazságügyi Minisztériumban működő ügyvédi és jogtanácsosi főosztály tevékenysége az elmúlt évtizedekben egész más jellegű volt, mint amilyennek a jövőben látni szeretnénk, hiszen hozzájárult egy kifejezetten ügyvédellenes és áttételesen ügyfélellenes korábbi ügyvédi szabályozás elfogadásához.
Az ok rendkívül egyszerű: az ügyvéd, az hivatalból egy független ember, a mindenkori hatósági hatalommal szembenálló vitatkozó személy, és ez a függetlenség mindig fölvetette annak a gyanúját, hogy nagyon könnyen átcsaphat egy ellenzéki hangot megütő személybe, ellenzéki hangadóvá. A jogi szabályozás célja az volt korábban, hogy az ügyvéd ilyet ne tehessen.
Valamikor egy egyetemi tanárom így fogalmazott, hogy az egykori törzsi varázslónak a funkcióját három szakma örökölte: az orvos, a pap és az ügyvéd. Mindegyik annyiban emlékeztet egymásra, hogy bizonyos bizalmi kapcsolat alakul ki az ügyvéd és a páciens, az orvos és a páciens stb. között. Ezzel szemben megállapítható, hogy a korábbi ügyvédekre vonatkozó szabályozás teljesen figyelmen kívül hagyta az ügyvédek érdekét,és sok tekintetben a hatalom védelmét követte, amikor a következőket mondta ki: az ügyvéd csak ügyvédi munkaközösség keretében fejthet ki tevékenységet. Logikus – könynyen ellenőrizhető. Egy-egy ügy elvállalásáról az ügyvéd nem is dönthet, azt külön engedélyezte a munkaközösség vezetője. Ez a helyzet évtizedekig fennállt, az utóbbi időszakban ez a helyzet oldódott.
És végül, a korábbi jogszabályok fenntartották azt a fikciót, hogy a megbízott az nem is az ügyvéd, hanem az "ügyvédi kolhoz". Természetesen erre lehetett elméletet gyártani, de nem felejthetjük el, hogy amikor Mari néni bejön a munkaközösségbe, és ügyvédet keres, akkor ügyvédet keres.
Előfordult korábban az, hogy az említett struktúrájú szabályozás lehetővé tette azt, hogy egy-egy kényelmetlenebb ügyben, amikor egy ügyvéd túl merész hangot ütött meg, adminisztratív módon vonták el tőle az ügyet és jelöltek ki más ügyintézőt, aki adott esetben talán lojálisabbnak tűnhetett a hatalom szemében.
Fontos volt korábban az ügyvédi szólásszabadság korlátozása is. Ma, amikor a demokrácia egyik jellemző megnyilvánulásaként kis hazánkban bárki büntetlenül szidhat és rágalmazhat állami vezetőket, talán furcsának hat annak megemlítése, hogy két évvel ezelőtt egy ügyvéd ellen még büntetőeljárás indult akkor, hogyha bizonyos egyéni gondatlanságból fogalmazva egy védőbeszédében arra mert hívatkozni, hogy a védence a beismerő vallomást talán a rend éber őrinek fizikai ráhatása hatására tette meg.
Úgy gondolom, hogy közelmúltunk ilyen fölvázolása teszi érthetővé Torgyán József szavait, amikor utalt arra, hogy a diktatúra a szókimondás korlátozása során szinte rákényszerült egy ügyvédellenes jogalkotásra.
Ilyen előzmények ismeretében kell vizsgálni azt, hogy a most beterjesztett törvényjavaslat mit változtat a korábbi képen és miként segíti azt, hogy jogkereső közönség ténylegesen színvonalasabb jogi segítséghez jusson.
Meg kell állapítanunk, hogy a törvényjavaslat ezt a legfontosabb követelményt kielégíti akkor, amikor az ügyvédi pályát megnyitja az arra rátermettek előtt, sőt, ezek között versenyt is indukál. Technikai módszerként a magánügyvédkezés teszi ezt lehetővé.
Nem értek egyet Torgyán József azon aggályával, hogy szerinte az lenne a helyes, hogyha hétfőről keddre virradóra egy csapásra felszámolnának minden ügyvédi munkaközösséget. A törvényhozók jól tudják, hogy egy bizonyos jól kiszámítható, rövid kifutási idő eredményeként az ügyvédi munkaközösségek túlnyomó része meg fog szűnni.
A törvényjavaslat foglalkozik a munkaközösségből kiválás, az ezzel összefüggő irodai berendezések szétosztása, egyéb vagyoni kérdések megoldása, jogorvoslati problémák, illetve jogutódlási gondokkal is.
Ezek azok a speciális szűk területek, ahol a képviselők között helyet foglaló ügyvédek górcső alá vették a tervezetet, és amint Szigethy István említette, módosító indítvány-csomagok kerültek előterjesztésre részben az Országgyűlés iktatórendszerén keresztül, részben attól függetlenül. Minthogy ezek tipikusan szakmai problémák, ezeknek vizsgálatára az alkotmányügyi bizottságon belül egy szűkebb grémium alakult, és bevontuk az ügy megtárgyalásába a szakmailag illetékes Országos Ügyvédi Tanácsot is. Ismétlem, ezen a kerekasztalon nem alapvető koncepcionális problémákat, hanem kifejezetten technikai, és csak szinte az ügyvédek számára érthető részproblémákat kezdtünk elemezni.
Az általam megfogalmazott módosító indítványokat is ez a testület vitatta meg. Azok egy része mások indítványánál hasznosult, egy részének pedig a benyújtása technikai okok miatt még nem történt meg. Ezek a javaslatok a jogutódlás, kiválás, jogorvoslat témakörét érintik.
Röviden kívánok csak reflektálni a ma délelőtt elhangzottakra, nem kívánom az időt húzni ezzel. Teljes mértékben üdvözlöm Szigethy Istvánnak azokat a szakmai javaslatait, amelyek azt célozzák, hogy a jogkereső közönség érdekét szem előtt tartva minél magasabb színvonalú legyen a későbbiekben az ügyvédi munka.
Nem tudom támogatni azokat az Eörsi Mátyástól származó indítványokat, amelyek ezt a témakört figyelmen kívül hagyták.
Nagyon érdekes volt a 65. év megcélzásával kapcsolatos felvetés, itt a Házban nyíltan először Torgyán József tett erre célzást. Én úgy gondolom, hogy ahogy egy 65 éves kórboncnok a maga sebészi gyakorlatával nehezen foghatna kockázatok nélkül szemműtétekhez, valahogy hasonlóképpen kell elképzelni a jogászok helyzetét is. Magyarországon van kb. egymillió jogszabály, ez szükségképpen felveti a szakosodást. Nem adminisztratív szakosodásról van szó, hanem szinte negatív módon lehetne ezt megfogalmazni, egyes ügyvédeket egyes témakörök abszolút hidegen hagynak, nem érdeklik, azokat igyekeznek elfelejteni, míg más témakörökben professzorokká válnak.
Van olyan kollegám itt a Parlamentben is, aki a polgári jog professzorának lenne nevezhető, míg 30 éven keresztül ügyesen kerülte el azt a veszélyt, hogy – mondjuk – egy tyúklopási ügyben védőbeszédet mondjon. Vannak szerelmesei a büntetőjognak, sőt eléggé el nem ítélhető mdóon az adójognak és a társadalombiztosítási jognak is. Ugyanezek az emberek nyilván bajba kerülnének, ha megkérdeznék tőlük, hogy a vakok végrendeletének érvényessége mitől függ, vagy mi a különbség egy határozott idejű vagy egy próbaidős munkaszerződés között. Természetesen ehhez nem érthetnek.
Úgy gondolom, hogy amikor a kormányzat egy adminisztratív időpontot – 65 évet – mondott, az a szándék vezette, hogy a jogkereső közönséget ne tegye ki kockázatnak. Azon lehet vitatkozni, hogy ez 66 év legyen, vagy 68, vagy 63 vagy 64, de valamilyen módon a közönség érdeke meg kell hogy előzze az ügyvédség magánérdekét. Ilyen megfontolásból én nagyon pártolom a javaslatnak az eredeti, ezzel kapcsolatos koncepcióját.
A Szájer József által elmondottak két részből állnak. Az egyik részét várni lehetett, nem azt, hogy ő fogja elmondani, de az biztos volt, hogy ebben a Házban el fog hangzani. Szakmai berkekben ugyanis évtizedes a vita az ügyvédek és a munkaviszonyban levő jogtanácsosok között. Ezért meglepett volna, ha erre senki nem utalt volna a felszólalások során. Nem hibáztatom Szájer Józsefet, hogy beugrott ennek a kérdésnek, nagyon remélem, nem a FIDESZ egészének az álláspontját ismertette, hiszen döbbenetes lenne, ha az előző évtizednyi vita után köteleznék el magukat valamilyen álláspont mellett.
Ezeket azonban nem kívánom érdemben feszegetni, mert ez a vita újabb évtizedet jelente itt a Parlamentben, s minket már azt hiszem, holnap elzavarnának innen.
Összefoglalva, a törvényjavaslatot alapvetően jónak ítélem meg. A benyújtás alatt álló módosító indítványokra figyelemmel pedig összesen kétfajta álláspont képzelhető el. Ha az Elnök úr azt az álláspontot osztja, hogy a benyújtás előtt álló anyag technikai okokból nem került még be az iktatóba, elméletileg nem kizárt – ha senki nem kifogásolja – a vita lezárása, ha azonban bárkinek kifogása van, egy megoldás marad, a vita lezárását hétfőre halasztani. (Szórványos taps.)
