SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SÓVÁGÓ LÁSZLÓ, DR. (MDF) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Közel fél éve, hogy a Kormány benyújtotta az ügyvédségről szóló törvényerejű rendelet módosításáról rendelkező törvényjavaslatot. Sajnos a Parlament előtt tornyosuló feladatok nem tették lehetővé tárgyalását, pedig törvénnyé emeléséhez alapvető érdekek fűződnek. A jogállam megvalósítását célul kitűző elképzeléseink nem valósíthatók meg az ügyvédségről szóló szabályozás alapos reformja nélkül.
Jogállam nem létezhet fejlett jogszolgáltatás hiányában. Biztosítani kell, hogy az állampolgárok érdekeik érvényesítésében jogban járatos szakemberek, ügyvédek munkáját vehessék igénybe. Ha új törvényt alkotunk, akkor nyilván azért tesszük, mert a régi nem felelt meg a társadalom igényeinek. Ahol ennyi az ügyvéd, mint a magyar Parlamentben, az embernek alaposan meg kell gondolnia, hogyan minősíti a jelenlegi szabályozást, a jelenlegi rendszert. Merjük azonban kimondani: az ügyvédség az elmúlt rendszer egyik kiváltságos csoportja volt. Ennek megszüntetése lehet az egyik cél. Nem kívánjuk kétségbe vonni egyetlen ügyvéd tisztességét sem, de sokan az áhított ügyvédi tagság elnyerésével egy életre szóló, más értelmiségi, de jogászi pályáknál is magasabb szintű anyagi juttatással járó álláshoz jutottak. Számomra nem is az volt elsősorban az elfogadhatatlan, hogy meghatározták az ügyvédek számát – erre az ügyvédség történetének tanulmányozásában más korokból is találhattunk példát –, hanem az, hogy a számszerű megkötöttség gyakorlatilag semmiféle minőségi előírással nem párosult. Megélt a pályán a jó ügyvéd és a rossz is, legfeljebb más-más szinteken. Nem biztosított ez a rendszer semmiféle természetes kiválasztódást, nem szakmai rátermettség alapján lehetett valaki ügyvéd.
Most majd a piaci viszonyok eldöntik, hányan élnek meg ebből a szakmából. Biztos vagyok benne, hogy a gyenge ügyvéd elvész, az ügyvédi pálya nem egy életre fog szólni.
Tapasztalataim szerint ügyvédi körökben nagy a nyugtalanság, pedig erre semmi ok. A fejlett társadalmak példája azt bizonyítja, hogy az ügyvédek iránti igény nő, legfeljebb a klasszikus jogágak helyett, mint például a polgári jog vagy a büntetőjog, más jogágak lépnek előtérbe. Most is hiány van gazdasági jogászokból, kevés az idegen nyelvet jól beszélő, kereskedelemhez értő ügyvéd.
A napokban Berlinben jártam. A volt Nyugat-Berlin egyik ügyvédje mondta: az egyesülés előtt a nyugati városrészben mintegy 3000 ügyvéd működött, az egész NDK-ban összesen 800. Úgy gondolom, ez a két szám jó példa.
A jó ügyvédnek – és azt hiszem, a többség ide tartozott, ide tartozik – nincs oka a félelemre. A jogintézmények kiépülése, finomulása is megköveteli munkájukat.
Konkrétan szeretnék szólni a törvényjavaslat néhány sarkalatos kérdéséről. A törvényjavaslat 2. §-a alanyi jogként rögzíti, hogy ki lehet ügyvéd. Nagyon helyes, hogy mindez törvényi szabályozással történik. Két feltétellel kapcsolatban azonban aggályaimat vagyok kénytelen kifejezni. "Nem vehető fel az Ügyvédi Kamarába, aki az ügyvédi tevékenység folytatásához megfelelő lakással vagy irodahelyiséggel nem rendelkezik" – így szól a 2. § egészen pontosan nem emlékszem rá, hányadik bekezdése. Hiába van azonban ez törvényben szabályozva! Hiszen tartalommal az elnökség tölti meg! Ugyanis a javaslat 20. §-a szerint az elnökség kezébe adja az irodahelyiség megfelelősége elbírálásának szabályait. Ebben az esetben, ha jól értem a tervezetet, a szabályozás akár megyénként is eltérő lehet. Nem nyugszik bennem a kisördög: vajon az elnökségnek nem a minél szigorúbb feltételrendszer kidolgozása-e az érdeke, így is csökkentve a riválisok számát?
Az ügyvédi felelősségbiztosítás megléte is fontos kritérium. A tervezet szerint ennek legkisebb összegét az igazságügy-miniszter állapítja meg, tehát ugyancsak nem a törvény. Mindkét esetben megnyugtatóbb volna számomra, ha mindez magában a törvényben történne. Ellenkező esetben könnyen előfordulhat, hogy ténylegesen nem maga a törvény fogja meghatározni, hogy ki lehet ügyvéd, hanem valami egészen más.
Itt egy pont erejéig vitába kívánok szállni a miniszter úr indokolásával. Ő azt mondta, nem tudja elképzelni, hogy törvényben legyen szabályozva az, milyen irodával vagy lakással kell, hogy rendelkezzen az ügyvéd. Én nagyon is el tudok képzelni egy általános, törvényben foglalt szabályozást. Kompromisszumra kész vagyok: azt is el tudom képzelni, hogy maga a miniszter úr miniszteri rendeletben szabályozza azt, hogy milyen feltételek szükségesek az ügyvédi hivatás gyakorlásához – már ami a lakást és helyiséget illeti –, de semmiképpen nem tartom elfogadhatónak, hogy úgymond birtokon belül, bástyákon belül lévő emberek szabályozzák ezt, hogy ki léphet a táborukba. Ezt nem tartom elfogadhatónak. Ezzel kapcsolatban hadd jegyezzem meg, bár nem nyújtottam be, de módosító javaslatot kívánok a Parlament elé terjeszteni.
Üdvözölni tudom azt a módosítást is, hogy a jövőben az ügyek jelentős részében az ügyvédi díj szabad megállapodás tárgya. Ez differenciálásra ad lehetőséget, egyensúlyba hozhatja a keresletet a kínálattal.
Ennyiben kívántam röviden koncepcionális kérdésekhez hozzászólni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
