KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter:
KISS GYULA, DR. munkaügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Képviselő Úr! Megvallom őszintén, némi szomorúsággal hallgattam az interpellációját, elsősorban nem annak tartalmi mondanivalója miatt, hanem a politikai megközelítésű aspektusa miatt. Elsősorban azért, mert számomra úgy tűnt, hogy az interpelláció végig a zsidóságról beszél, hogy milyen politikai indíttatásból, ezt kinek-kinek ajánlom tisztelettel továbbgondolásra.
Azt kell mondjam, hogy akkor, amikor mi ezt a jogszabályt megcsináltuk, akkor nem nemzeti-etnikai-faji kisebbségekben gondolkodtunk, hanem emberekben, olyan emberekben, akik politikai okok miatt személyes szabadságukban sérelmet szenvedtek, függetlenül attól, hogy zsidókról, cigányokról vagy akármilyen nemzetiségiekről van szó. Ez az egyik alapvető aspektus, ami jellemezte a munkánkat és a szándékunkat akkor, amikor ezt a kormányrendeletet megalkottuk.
A másik nagyon lényeges szempont, ami szerint a kormányrendeletet csináltuk, hogy megpróbáltuk azokat a történelmi korszakokat elkülöníteni, amelyek viszonylag egységesen kezelhetőek, könynyen felmérhetőek, következésképpen a történeti-jogi föltárásra könnyen jogszabály építhető. Így került sor arra, hogy periodizáltuk az időszakokat az 1938-1945, 1945-1963 és 1963-1989 közötti időszakra. Az, hogy ebből a három periódusból miért éppen az 1945-1963-mal kezdtük a jogalkotást, ennek igen kézenfekvő magyarázata van és messze nem az, mint amit Ön az interpellációjával sejtetni kíván. Egész egyszerűen az, hogy ez volt az a korszak, amelyik a leginkább feltárt volt, mind jogilag, mind történetileg, vagyis különösebb előkészítő munka nélkül szinte azonnal jogszabály alakítható volt erre a korszakra. Azt mi sohasem állítottuk, hogy ezt az időszakot egyszerre, egyetlen fázisban és egyidőben szabályozni tudjuk. Különösen igaz ez az 1938-1945 közötti időszakra, mert bár Ön utalt rá, én ennek ellenére állítom, hogy még mindig ez az a korszak, ami történetileg a leginkább feltáratlan. Ugyanígy nem fogja át a jelenlegi szabályozottság az 1938-1945-ös korszakon kívül az 1963-1989 közötti időszakot. De a zsidósággal való azonosítása a korszaknak ez is történetietlen, hiszen mindannyian tudjuk, hogy 1938 és 1945 között ezek a sérelmek nemcsak a zsidóságot sújtották, hanem még nagyon sok nációt. Én azt gondolom tehát, hogy ezeket az aspektusokat valóban kellő súllyal és politikai realitással értékeljük, akkor messze nem igaz és elutasíthatjuk azt a politikai indíttatást, ahogyan az interpelláció ráközelített erre a kérdésre. Természetesen a Kárpótlási Hivatal működik, hogy konkrét tényt is közölhessek Önnel, szabadjon utalnom arra ezzel együtt, hogy jelen pillanatban jogszabály erről az időszakról nincs, ezidáig 37 500 zsidótól beérkezett kérelmet tartunk nyilván, amelyet ugyanúgy kezelünk, mint bármely más kérelmet, vagyis felvisszük számítógépre és nyilvántartásba kerül, ugyanúgy, mint az egyéb többi kérelem. Még egy számot engedjen meg ahhoz a munkatempóhoz, amit ez a Kárpótlási Hivatal végez. Ne feledjük el, részjogszabályok már a Németh Miklós által vezette kormány időszakában születtek, vagyis a kérelmek múlt év januárjától folyamatosan érkeznek, ehhez képest ez a hivatal felállt szeptemberben. Akkor már közel 120 ezer kérelem volt bent és mind a mai napig 800–900 kérelem érkezik egy nap. Körülbelül ugyanennyi, amit jelen pillanatban a Kárpótlási Hivatal fel tud dolgozni egy nap, de a gond nem ez, hanem, hogy a Társadalombiztosításnál elakad az egész folyamat. Ez egy kis kitérő volt a választól, hiszen végül is a kérdés nem ez, hanem az, hogy miért nincs még jogszabály.
A jogszabály előkészítése – mint utaltam rá – folyamatban van, szándékaink szerint két-három hónapon belül olyan állapotba jutunk vele, hogy vagy önálló jogszabályként – és ez a valószínűbb megoldás – vagy pedig ráépítve a 93/1990-es kormányrendeletre meg fog jelenni ennek a korszaknak is a kárpótlása. Kérdésére: miszerint kíván-e a Kormány diszkriminációt alkalmazni ilyen szempontból sértettek között, határozottan azt kell állítanom, hogy nem, és bízom abban, hogy a fentebb elmondott tények kellően alá is támasztják ezt az állításomat. De ha mégis kételye lenne, akkor természetesen örömmel és szívesen látjuk a Kárpótlási Hivatalban, vagy az amellett működő Társadalmi Kollégiumban, ahol a zsidóság kellő kvalifikáltsággal képviselve van, és azokon a találkozókon, amikor zsidó szervezetekkel ülünk le hasonló kérdéseket megbeszélni, sokkal nagyobb összhangban, mint ahogy ez az interpellációból kitűnt.
Mindezekre tekintettel kérem Önöket, hogy az interpellációra adott válaszomat elfogadni szíveskedjék. (Taps.)
