DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP)
DARÓCZY ZOLTÁN, DR. (MSZP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A beterjesztett törvényjavaslat számos helyen bizonyos számításokkal is foglalkozik, nevezetesen néhol szoroz, néhol oszt. Én egy ilyen egyszerű osztási eljárással szeretnék rámutatni egy alapvető problémámra a beterjesztett javaslattal kapcsolatban. Balsai István igazságügy-miniszter úr bevezető expozéjában bátorkodott néhány adatot a plenáris ülésen ismertetni, és ezen adatok alapján én kiszámítottam néhány következményt, és ezt szeretném Önökkel megosztani.
Az igazságügy-miniszter úr adatai alapján egy hektár föld kárpótlására 10 000 forint jutna. Meglepő, ugyanis tudomásom szerint egy hektár föld nincsen egészen két katasztrális hold, ez azt jelenti, hogy 5-6 aranykoronás földekről beszél az igazságügy-miniszter úr. Úgy tudom, hogy talán még a Hortobágyon sem tudnánk 400 millió hektárnyi ilyen földet találni.
A másik adata az igazságügy-miniszter úrnak úgy szólt, hogy lakásokra, illetve üzlethelyiségekre, amit elvettek, 400 ezer darabot, erre körülbelül 20 milliárd forint kárpótlás jutna. Megint egyszerű számítással ez lakásonként vagy üzlethelyiségenként átlagosan 50 ezer forint kárpótlást jelent. Ez mai viszonylatban Budapesten talán 1 négyzetméternyi területet jelent lakásban, vidéken esetleg egy WC-helyiséget.
A harmadik adata az igazságügy-miniszter úrnak az ipari üzemekre vonatkozott – a '49 utáni ipari üzemekre –, ahol szintén mondott két adatot, és az osztás alapján az jött ki nekem, hogy egy ilyen ipari üzem kárpótlására átlagosan több mint 2,5 millió forint jutna.
S kérdeztem magamban, hogy mi lehet az oka ennek az egésznek. Mi van emögött? Milyen érdekviszonyok határozzák meg ezeket a dolgokat? És sajnálattal kell megállapítanom, függetlenül attól, hogy mi a véleményem most a kárpótlási törvényjavaslatról, végletesen diszkriminatív ez a kárpótlási javaslat a falura nézve.
A másik, ami nem számadat, hanem egy olyan jelszó, amit most már mindenki mond ebben az országban, nevezetesen az, hogy a külföldi tőke akkor fog ide bejönni, ha tisztázottak lesznek a tulajdonviszonyok, s ez a kárpótlási törvény ebbe az irányba hat vagy ebbe az irányba egy lépés.
Kérem szépen, én ezért megnéztem, hogy ennek a kárpótlási törvényjavaslatnak mi is a csontváza, és a következőt vettem észre: ez a kárpótlási javaslat a volt tulajdonosokat vagy örököseit – nevezzük röviden volt tulajdonosoknak – egy pillanatra visszahelyezi tulajdonukba! Mert a kárukról beszél! (Közbeszólás: Így van!) Így van? (Többen egyetértően bólogatnak.) Tehát megmutatja neki a Kánaánt, hogy ez itt van, itt lesz. És abban a pillanatban lefejezi!
Hogyan fejezi ez le? Úgy fejezi le, hogy egyoldalúan azt mondja, állapítsuk meg ennek egy adott időpontban való értékét, azt szorozzuk meg egy inflációs számmal, utána vessük alá egy degresszivitási táblázatnak, és akkor azt mondjuk az állampolgárnak, hogy az állam téged így kárpótol, és ettől kezdve a tulajdonviszony rendben van!
Kérem szépen, hát ki hiszi ezt el?! (Közbeszólás a bal oldalról: Senki!) Hát a tulajdonviszonyban e törvény csontváza ugyanolyan, mint egy olyan törvény, amelyre hivatkozik, hogy az jogtalan volt! Nevezetesen a megváltási törvénynek a csontváza ugyanez, tekintettel arra, hogy az állampolgárnak ott sem adták meg a lehetőséget, hogy beszéljen, adja-e a tulajdonát, mennyiért, vagy egyáltalán mi a szándéka ezzel!
Ha egy kicsit belegondolok ebbe a csontvázdologba, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy ez a kárpótlási törvény pontosan olyan törvényesített jogtalanságot testesít meg, mint amit Kónya Imre mondott a korábbi törvényekre. Ennek következtében bármikor rá lehet szervezni Magyarországon, mondjuk, egy Függő Nagygazdák Pártját, amely azt mondja, hogy ezt módosítsuk! Vagyis a tulajdont nem tettük rendbe, tekintettel arra, hogy a tulajdonról az emberek általában nem fognak lemondani, ez az egyik dolog, a másik dolog pedig, hogy a kárpótlással nem tudjuk rendbe tenni a tulajdont!
Ennek következtében én nagyon hamisnak érzem azokat az érveket, amelyeket – még egyszer hangsúlyozom – akár a miniszterelnök úrtól, akár képviselőtársaimtól hallok, hogy talán a tőke azért nem jön be, mert itt ez a tulajdonviszony nincs rendezve. Nagy kérdés, hogy lehet-e rendeznünk és hogyan.
A harmadik ilyen megfigyelésem a kárpótlási törvényjavaslattal kapcsolatban az, hogy az eddigi vita robbanásszerűen próbálja kiterjeszteni ennek a kárpótlási törvénynek a hatókörét. Én megmondom őszintén, hogy majdnem olyan módon eszkalálja ezt, mint egy háborút esetleg világháborúvá, és én ezt borzasztóan veszélyesnek tartom, mert ebben viszont semmiféle közmegegyezés nincs ebben az országban. Ennek következtében ez a kiterjesztési vágy egy nagyon szép absztrakció, de az az érzésem, hogy valahol össze kellene szedni ezeket a vágyakat, és meg kellene mondani, hogy mit tudunk ebből most, ebben a pillanatban preferálni.
Nem azért, hogy mondjak valami újat, de gondolom, nagyon sok család van ma Magyarországon, akinek a hozzátartozója ottmaradt a háborúban. Most, ha elindulunk Magyarország különböző falvaiba, több helyen az ősszel is emlékműveket emelt a falu népe, felírta, hogy kik pusztultak el a falu lakói közül. Márványba vésette ezeket a neveket! Én mind a mai napig ezen emberek hozzátartozóinak kárpótlásáról, hivatalos kárpótlásáról ma sem tudok! Nem tudom, lehet, hogy az ő igazságuk lenne fontosabb, lehet, hogy a másoké, de ebben "közmegegyezni" kellene, mert ha nem lesz közmegegyezés közöttünk, akkor, kérem szépen, itt valóban háborús állapotokat fogunk gerjeszteni, anélkül hogy szándékunkban állna!
Lehet, hogy én elfogult vagyok, lehetek esetleg. De szeretném azt is hangsúlyozni, hogyha valaki azt mondta itt, hogy ő nem fegyverügyben, hanem földügyben érdekelt, akkor engedjék meg, hogy én is elfogultan azt mondjam, hogy én meg Magyarország modernizációjában vagyok érdekelt!
Miért vagyok ebben érdekelt? Azért vagyok ebben érdekelt, mert én egy olyan rétegnek vagyok esetleg a képviselője, aki nem tulajdonnal akar polgár lenni ebben az országban! És nagyon szeretném, ha kimondanánk, hogy van tulajdon nélküli polgárság is! (Zsiros Géza közbeszólása: Ilyen a proletariátus!) Tessék? (Zsiros Géza megismétli.) Egy pillanat! – És a tulajdon nélküli polgárság nélkül Magyarország modernizációja elképzelhetetlen!
Tehát engedjék meg, hogy felsoroljam ennek néhány argumentumát, hogy kik is ezek. Gondolom, senki sem vitatja, hogy az értelmiség jelentős része ilyen. Úgy gondolom, hogy egy sebész főorvosnak nem azon kell gondolkoznia, hogy a tőzsdén mi a helyzet, amikor operál! Hanem koncentráljon oda, hogy ő sebész főorvos! De ebből éljen meg tisztességesen, polgár módra, tehát a polgárság összes jó tulajdonságát hordozza magával!
Úgy gondolom, hogy az agrárértelmiség is megérdemli ezt a szemléletet; úgy gondolom, hogy a lelkipásztorok is, a tudomány képviselői, az oktatás képviselői, a szakmunkásréteg – mindaz, akinek az esze nélkül ez az ország nem lesz modern!
Kérem szépen, itt nem kárpótlási kérdésről van szó, hanem arról van szó, hogy olyan lesz-e az országunk, hogy ezek számára is megfelelő miliőt tudunk-e teremteni! Tessék megnézni, hogy vándorol ki, hogy siet ifjúságunk, különösen a magasan kvalifikált ifjúság az országból más vidékekre! Létkérdés számomra, hogy ezt megoldjuk!
Mit vártam az eddigi vitából, amit nem kaptam meg?
Kérem szépen, én megmondom őszintén, eddig minden felszólalást végighallgattam. Lehet, hogy nem volt szép dolog tőlem; végighallgattam. Ennek következtében van egy kis házi statisztikám. Ezt a törvényjavaslatot maradéktalanul három ember védte eddig a kormánypártok részéről. Az összes többi – a kormánypártok részéről és az ellenzék részéről is – alapvető fenntartásokat fogalmazott meg. Gondolom, ez valahol tükrözi azt, hogy a Parlament olyan, hogy tükrözze az ország állapotát, az országban lévő gondolkodást.
Ebből arra következtetek, hogy ezzel a törvényjavaslattal valami baj van, merthogy a parlamenti vita is számomra azt tükrözi – mert a tisztelt képviselő urak mégiscsak ebben a társadalomban élnek, velem együtt –, hogy itt valami baj van. Keressük meg a baj gyökerét! Közösen. Én egyedül biztosan nem tudom megtalálni; de érzem, hogy ez tarthatatlan. Ezért, hogy mégis valami hitele legyen ennek a Parlamentnek – mert abban biztos vagyok, hogyha valamit akarnak, akkor természetesen a jelenlegi struktúrában a Parlament kormánypártjai képesek megszavazni, ennek következtében úgy mondhatnám, hogy talán-talán nincs sok értelme. De mégis valami, ami egy kicsit korlátozná ezt a lehetőséget.
Vártam a tisztelt kormánypárti képviselőktől azt, hogy valaki beterjeszt egy olyan módosító javaslatot – mind a mai napig nem történt meg, legalábbis, amiket én láttam –, hogy bármilyen formában is fogadja el a Parlament ezt a törvényjavaslatot, a Parlament tagjai kárpótlási jegyet nem kaphatnak. Vártam, eddig még nem jött be, de remélem, hogy lesz ilyen tisztességes, becsületes ember, ugyanis nagyon nehéz lenne megvédeni magunkat a társadalom előtt, hogyha ez záradékként valamilyen formában nem jelenne meg. (Taps minden oldalról.)
A másik, amit vártam, nem következett be szintén; de mivel én odafigyeltem mindenre, én odafigyeltem Oláh Sándor tisztelt képviselőtársam szavaira is, aki először ebben a Parlamentben ebben az ügyben a népszavazás kérdését felvetette. Nem Eörsi Mátyás volt az első; Oláh Sándor! Tessék visszakeresni. Miről szólhat a népszavazás? Nem kívánom kezdeményezni. De 44 vagy 45 képviselője van a Kisgazdapártnak. Úgy tudom, ötven képviselő már kezdeményezhet valamit ebben az országban, ebben a Parlamentben; negyvenötödiknek vagy negyvenhatodiknak itt vagyok, aláírom, ha ők kezdeményezik. Fogalmazzuk meg, próbáljuk meg a társadalom előtt megméretni ezeket a gondolatokat valamilyen formában, mert én nyugodtabb lennék akkor, ha ezt nagyon széles módon visszaigazolná valahogy az élet.
A harmadik megjegyzésem pedig Ómolnár képviselő úr felszólalásához kapcsolódik. Kérem szépen, én nagyon tisztelem és becsülöm azokat az embereket, akiknek ötleteik vannak, ugyanis én abból élek, hogy ötletem van, aztán vagy ki lehet vitelezni, vagy nem, ez egy más kérdés, az a nehezebb oldala. Ómolnár képviselő úr azt mondta, hogy vessünk ki progresszív vagyonadót – vagyonadót, ő vagyondézsmát mondott – a kárpótlás finanszírozására. Kérem szépen, nem kell fenyegetni a társadalmat, hanem be kell terjeszteni egy ilyen tisztességes törvényt. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sok ember igazságosnak tartaná, és a magyar történelemben nem egyedüli lett volna, ugyanis a magyar történelem nehéz helyzetében – majd Takács Péter történész barátom ezt meg fogja mondani – volt erre példa. De akkor azt is mondjuk meg, hogy ez az ország modernizációjára és az ország nehéz helyzetéből való kilábolására szolgál, tehát az adósságállomány csökkentésére.
Végül, hogy valami pozitívat is mondjak, vagy legalábbis elhitessem, hogy nekem is vannak – hogy mondjam? – konstruktív gondolataim. Én úgy hiszem, hogy a kárpótlás szó helyett a jóvátétel tisztességesebb lenne, de az ország nehéz helyzetét figyelembe véve ezt ki kellene mondani, hogy lesz, de csak akkor, ha bizonyos gazdasági paraméterek teljesülnek.
Kérem szépen, Nyugat-Németország nem jóvátétellel és kárpótlással kezdte a második világháború után. Jó tíz évvel később, kemény munka után kezdődött el egy olyan folyamat, ahol a nácizmus üldözötteinél különböző kárpótlási és jóvátételi – inkább jóvátételi – akciókat végrehajtottak. Én például el tudnám fogadni azt, hogy Magyarországon – mondjuk – az adósságállomány felére csökkenése legyen egy ilyen paraméter, abban az esetben indíthatnánk meg egy szép, lassú, jól előkészített jóvátételi akciót; annál is inkább, mert – kérem szépen, itt valamelyik képviselőtársam elmondta, hogy – nincs felderítve valójában, hogy tulajdonképpen kik is az igazi károsultak, illetve hogy a károsultaknak nincs meg a sorrendbe rakása, hogy kit tudna a társadalom inkább elfogadni károsultnak most, vagy kit kevésbé. Meggondolandónak tartok egy ilyen moratóriumot anélkül, hogy feladná bármelyik párt is – beleértve magunkat – az eredeti elképzelését, hiszen ennek az országnak a modernizációja sokkal fontosabb és a nehézségekből való kilábolása, mintsem az, hogy tragikomédiába hajszoljunk embereket.
És befejezésül, hogy milyen tragikus a helyzet, egy emberi élményről, tessék megengedni, hogy beszámoljak. A múltkor az Agrárszövetség és a Kisgazdapárt szervezésében részt vettem egy megbeszélésen Debrecenben, ahol a hetven év fölötti nagyapa ifjúi jakobinus lendülettel földet vissza forradalmár hangulatot teremtett. A harmincéves agrármérnök unoka fogta a kezét: de nagyapa, gondolj ránk is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a bal oldalon.)
