BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter:
BALSAI ISTVÁN, DR. igazságügy-miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy utaljak arra, hogy ennek a közismertebb nevén 1020-as számú törvényjavaslatnak a parlamenti és a Parlamenten kívüli vitája már jóval korábban elkezdődött. Behoztam Önöknek ide az utolsó két hét fontosabb napilapjaiból kifotózott fénymásolatokat. Súlyra is sok, természetesen nem a súlya minősíti a véleményeket. De ez is mutatja, tisztelt Képviselőtársaim, és indokolja azt a kijelentést, amely nem először hangzik el itt a tisztelt Ház falai között, így sokszor közhelynek hat, most azonban nem, kimondhatom, hogy történelmi jelentőségű törvényjavaslatot terjesztek most az Országgyűlés elé. Ez nem más, mint a kicsit hosszú címűre sikeredett "A tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról" szóló törvényjavaslat.
Azt mondottam, hogy hosszú a cím, de pontos, mi jogászok igyekszünk pontosságra törekedni. Három elemet szeretnék kiemelni a címből. Az egyik elem az, hogy állampolgárok tulajdonában okozott sérelmekről van szó, tehát természetes személyekről beszélünk, nem másról, csak az állampolgárokról. Ebben is majd rátérek, hogy milyen feltételekkel. A másik és a legfontosabb – és ezt nem győzöm hangsúlyozni –, részleges rendezésre teszünk javaslatot. Hogy miért, erről még sokat fogok beszélni. Önök is sokat fognak ehhez hozzászólni. A harmadik, szintén pontos eleme ennek a címnek, ennek a kicsit hosszú címnek, hogy kárpótlásról van szó, nem pedig kártalanításról, még kevésbé kártérítésről. Jogászok tudják, hogy mi a különbség a jogintézmények között.
Nos, ennek a történelmi jelentőségűnek nevezett törvényjavaslatnak a jelentőségét az is megadja, hogy a tisztelt Országgyűlés hivatott elvégezni a kor által reá háruló feladatot, létrehozni egy új és demokratikus államszervezetet, jól működő és fejlődő gazdaságot, és mindezekkel megteremteni az elégedett és jómódú állampolgárok hazáját. Nagyon fontos, hogy a gazdaság stabil tulajdonviszonyok alapján álljon, ahol az állam garantálja a magántulajdon sérthetetlenségét. Ennek a feladatnak azonban addig nem tehetünk eleget, amíg nem nyújtunk elégtételt azoknak, akiket az elmúlt rendszerben igazságtalanság ért. Elvárja ezt az ország lakossága is, hiszen a mai napig közöttünk élnek azok, akiket önkényesen fosztottak meg akár egy élet munkájának az eredményétől, és akikben soha nem hunyt ki a remény, hogy egyszer elégtételt kapnak sérelmeikért.
Erre kíván vállalkozni a most előterjesztésre kerülő törvényjavaslat, amelynek ismertetése örömteli, de egyúttal hálátlan feladat is számomra. Örömteli, mert elérkezett az a pillanat, amikor az állam helytáll az általa okozott sérelmekért, és hálátlan, mert jól tudom, hogy tökéletes kárpótlást 40-50 év elteltével nem lehet nyújtani. Nemcsak azért nem lehet, mert 40 év változásait lehetetlen meg nem történtté tenni, hanem azért sem, mert ez a 40 év, több mint egy emberöltő, sokak életéből visszavonhatatlanul elveszett.
Ellentmondásos feladatok állnak előttünk, hiszen – mint már említettem – a tulajdonviszonyok stabilizálása mellett végre kell hajtani a privatizációt, ami a tulajdonviszonyok mobilizálását kívánja meg, és közben úgy kell biztosítani a volt tulajdonosok kárpótlását, hogy a jelenleg befektetni vágyó kül- és belföldi tőke bízhasson vállalkozása állandóságában és stabilitásában. Mindenekfelett pedig figyelembe kell venni országunk anyagi helyzetét, teljesítőképessége korlátozottságát, és a jövő generáció teherbírását és boldogulási esélyeit is.
Jól látható tehát, hogy egymás ellen ható tényezőket kell egyeztetni, így mindenképpen kompromisszumos és részleges megoldásra kellett törekednünk. Ezek a kompromisszumok óhatatlanul megakadályozzák az elérni kívánt cél tökéletes teljesítését.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ki kell mondanom a nehéz és súlyos mondatot, az elvett vagyont nem lehet eredeti formájában visszaadni. Nem lehet, mert annak nagy része már nincs meg, vagy annak időközben jóhiszemű tulajdonosai alapvető változásokat hajtottak végre rajta, nem lehet, mert sok egykori tulajdonos nem él már, illetve nem tudna élni vagyonához fűződő jogaival és kötelezettségeivel, továbbá nem lehet, mert a nemzet teherbíróképessége ezt nem teszi lehetővé. (Zaj.)
Mindezek alapján ez a törvényjavaslat korlátozza a kárpótlást időben és mennyiségben, és bizonyos fokig a jogosultak körében is.
Időbeli korlátot állít 1949. június 8-ával, mert csak az ezen időpont után meghozott jogszabályok alapján okozott sérelmek kárpótlását teszi most lehetővé, de egyúttal kimondja azt is – felhívom a szíves figyelmüket erre, gondosan áttanulmányozva a törvényjavaslat utolsó bekezdései között található –, hogy a fenti időpontot megelőzően okozott károk kárpótlására az e törvényben meghatározott elvek szerint későbbi időpontban, külön törvény rendelkezései alapján kerül sor.
Szeretném a tisztelt Országgyűlés figyelmét felhívni arra, hogy ez a többlépcsős rendezés egyáltalán nem ismeretlen a nemzetközi joggyakorlatban, és hadd utaljak három, nemrégen demokratikus jogállammá vált, és jelentős eredményeket felmutató ország joggyakorlatára, Spanyolországra, Görögországra és Portugáliára, ahol ez a folyamat 9-14 évet vett igénybe. Úgy gondolom, nincs okunk szégyenkezni tehát egy többlépcsős rendezés eltervezésével kapcsolatban, hogyha az említett országok, amelyek igen jelentős eredményeket tudnak felmutatni több évtizedes diktatúrát követő jogállami intézményes kiépítés terén, ezt a megoldást választották.
Korlátozott a kárpótlásra jogosultak állampolgári köre is: ugyanis a volt tulajdonosok jogutódjai nem a Polgári Törvénykönyv öröklésre vonatkozó általános szabályai alapján, hanem speciálisan az e törvényben szabályozott módon kaphatnak kárpótlást. Ennek megfelelően jogosultak a magyar állampolgárok, illetve akik a sérelem elszenvedésekor magyar állampolgárok voltak, vagy őket az állampolgárságuktól való megfosztással összefüggésben érte a vagyoni sérelem.
Ha a volt tulajdonos elhalálozott, kárpótlásra korlátozott körben a leszármazói, ilyen leszármazók hiányában pedig bizonyos feltételekkel a túlélő házastárs tarthat igényt.
Korlátozza a törvényjavaslat a nyújtandó kárpótlás mértékét is egy olyan degresszív táblázattal, amelynek eredményeképpen a kárpótlás az okozott kár növekedésével voltaképpen csökken.
Korlátozást jelent a kárpótlás ötmillió forintban való maximálása is.
Utaltam már rá, hogy a korlátozások felépítésére és beépítésére az ország jelenlegi teherbíróképességére tekintettel volt szükség.
A kárpótlás formája a kárpótlási jegy, amely egy, bemutatóra szóló, szabadon forgatható értékpapír, és végső soron az állami tulajdon értékesítése során vagyontárgyak, illetőleg meghatározott körben termőföld megszerzésére használható fel.
Engedjék meg, hogy ennek kapcsán megjegyezzem, bár a pénzügyminiszter úr nyilvánvalóan ennél részletesebben fog szólni erről, a kárpótlásnak az előbb említett korlátozását a rendelkezésünkre álló állami vagyon, annak értékesítési lehetőségei és üteme, és az így befolyó bevételek céljai alapvetően megkövetelik. A privatizációból származó bevételeinkre ugyanis szüksége van a társadalombiztosításnak, az önkormányzatoknak, de nem utolsósorban az államadósságok térítésére is fordítanunk kell ezekből az összegekből.
Márpedig amit az állam most a kárpótlási jegy ellenében ingyen átenged, végső soron az említettekre fordítható pénzt csökkenti.
Nem kívánnám a figyelmüket untatni számadatokkal, de engedjék meg, hogy néhány markáns számot egy másik anyagból idézzek. A törvénytervezet szerinti kárpótlás hozzávetőlegesen négymillió hektár termőföldet, 3840, száz főnél kevesebbet foglalkoztató iparvállalatot, vállalkozást, vagy egyéb termelő egységet érint, és több mint 400 ezer lakást és üzlethelyiséget. A törvényjavaslat rendelkezései értelmében mintegy 70 milliárd a kárpótlásra fordítható és természetesen a költségvetést érintő, a költségvetés pozícióját rontó összeg. A szenvedélyes viták miatt nem érdektelen, hogy ebből az összegből 40 milliárd forintot a termőföldek, 20 milliárd forintot a lakások és üzlethelyiségek és mintegy 10 milliárd forintot az iparvállalatok kárpótlása jelent.
Ezeket a számokat azért tartottam szükségesnek már itt megjegyezni, hogy érzékeltessem, hogy milyen nagyságrendű jogi akciót tervezett a Kormány ennek a törvénynek a hatályosulása esetén.
Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy kiemelten szóljak a javaslat termőföldet érintő speciális szabályairól. Annál is inkább, mert a javaslat beterjesztését, de az általános vitáját megelőzően e témáról már hangzott el szóváltás itt a Ház falai között, és amint az imént idéztem, nemcsak a Parlament falain belül, hanem a Parlamenten kívül is főleg ebben a körben koncentrálódnak az indulatok, és itt mutatkozik a legmarkánsabb, szélsőségeket sem nélkülöző véleményalkotás.
Előljáróban le kell szögeznem, hogy a termőföld esetén is érvényesül az a javaslat által követett alapelv, és ennyiben nincsen eltérés az általános szabályokhoz képest, hogy a magánszemélyek tulajdoni sérelmeit a tulajdonos személyétől és a tulajdon tárgyától függetlenül azonos módon, azonos elvek figyelembevételével kell orvosolni.
Ennek megfelelően a termőföldek volt tulajdonosai a többi tulajdonossal egyezően kárpótlási jegy formájában és a lényegét tekintve azonos módszerekkel számított értékhányad erejéig részesülnek a kárpótlásban. Az azonos elvi és gyakorlati kiindulás azonban nem feledtetheti, hogy az érintett körben vannak olyan különleges szempontok és feltételek – a jogos társadalmi elvárásokról most itt nem is beszélve –, amelyekre a még oly egységes alapokon nyugvó jogi szabályozásnak is tekintettel kellett lennie.
Kezdjük talán azzal a közismert ténnyel, hogy a termőföld a természet és nem pedig az emberi munka terméke. És bár ez utóbbi – mármint az emberi munka – befolyásolhatja a termőképességét, a termőföld mégis alapvetően változatlan, terjedelemben pedig korlátozott formában áll mindannyiunk rendelkezésére, ugyanakkor a termőföld, éppen mert természeti érték és termék, más tulajdoni tárggyal nem helyettesíthető. Hasznosítását és piaci forgalmát sajátos szabályok határozzák meg.
Ezek azok a körülmények, amelyek aligha vitathatják azt a megoldást, annak a kárpótlás vázolt rendszerében, ha az valóban igényt tart az igazságosságra – márpedig ez elhatározott törekvésünk, kérem, higgyék el (zaj) –, a ma is a mezőgazdaságból élő, de a termőföld tulajdonától megfosztott agrárlakosság számára módot és lehetőséget adnak arra, hogy a kárpótlásként kapott kárpótlási jegyet ismét termőföldre válthassa.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ennek az igénynek a megvalósítása, a kárpótlási jegy ilyen felhasználásának, a kárpótlási jegy ellenében történő termőföldhöz jutás jogi garanciájának megteremtése az a további körülmény, amely a javaslat rendszerében az általánostól eltérő, de az igazságossághoz feltétlenül közelítő szabályok megalkotását tette indokolttá.
A privatizálható állami vagyonnal, a privatizációs célra felhasználható tulajdoni tárgyak többségével ellentétben a termőföld, legalábbis a kárpótlási jegyek beváltásához szükséges mértékben, nem áll az állam rendelkezésére. Ismeretes, hogy a termőfölddel kapcsolatos állami intézkedések a hatvanas évek második felétől kezdődően az akkori szóhasználat szerinti társadalmi tulajdon fejlődőképes formájának minősítették a termelőszövetkezeti tulajdont, és ennek megfelelően azt kedvezményezték. A javaslat által orvosolni kívánt állami intézkedések folytán is, jóllehet részint akaratuk ellenére, a termelőszövetkezetek váltak kedvezményezetté. A volt tulajdonosoktól térítés nélkül vagy reális értékének töredékén megszerzett termőföldek döntő hányada a jelzett intézkedések hatására a termelőszövetkezetek tulajdonába került, és ma is ott van. A szövetkezeti tulajdon, így a szövetkezeti termőföld tulajdona is, amint azt az Alkotmánybíróság jól ismert határozata megerősítette, bármely más jogalany tulajdonával egyezően alkotmányos védelemben részesül. Az állam által legfeljebb csak kisajátítással, a kisajátítás esetében irányadó garanciális feltételek mellett vonható el. Éppen ezért a javaslat olyan megoldást fogalmaz meg, amely a szövetkezet tulajdonát ugyan tiszteletben tartja a tulajdonnal való rendelkezés kötelmi jogi keretei között, a szerződésekre vonatkozó magánjogi szabályozás eszközeivel biztosítja a termőfölddel kapcsolatos kárpótlási igények biztonságos kielégítését.
Hogy ezt az utóbbit a javaslat milyen körben és milyen feltételek mellett teszi lehetővé, azt nyilvánvalóan nem kizárólag a kárrendezés szempontjai határozzák meg. Reálisan számba kellett venni ugyanis az alkalmazott jogi konstrukció nyújtotta lehetőségeket, és meg kellett teremteni ezek összhangját azokkal a követelményekkel, amelyeket a társadalmi céljainknak megfelelő tulajdoni átrendeződés, nevezetesen a termőföld magántulajdonán alapuló gazdaságok kialakításának zökkenőmentes, a mezőgazdasági termelés folyamatosságát biztosító megvalósítása tesz szükségessé.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az ismertetett indokok alapján a javaslat döntően két irányban tartalmaz az általánostól eltérő szabályozást, egyfelől a termőfölddel kapcsolatos kár mértékének számítási alapjára vonatkozóan, másfelől pedig a termőföld ellenében kapott kárpótlási jegy felhasználási lehetőségeit, a felhasználás speciális módját illetően.
Erről az utóbbiról szeretnék most részletesebben szólni. Amint arra az előbbiekben már utaltam, a kárpótlási jegy termőföldre váltására a javaslat meghatározott körben jogi garanciát biztosít azáltal, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek és állami gazdaságok tulajdonában levő termőföldekre a kárpótlásra jogosultak részéről a kárpótlási jegy ellenében vételi jogot biztosít. A vételi jogosultság azonban a helybeli agrárlakosság érdekeit is szolgálva, a javaslat jelenlegi formájában csak azt a kárpótlási jogosultat illeti meg, akinek elvett termőföldje annak a szövetkezetnek vagy állami gazdaságnak a tulajdonában, illetőleg kezelésében van, amelynek a mezőgazdasági tevékenysége által közvetlenül érintett településen vagy településeken lakik a jogosult. (Mozgás a Kisgazdapárt soraiban.)
Feltétele továbbá az igényjogosultságnak az is, hogy az igénylő kötelezettséget vállaljon a termőföld hasznosítására. A termőföld megművelését a hatályos földjogi szabályok is kötelezettségként írják elő, sőt annak megszegőit szankciókkal sújtják. A javaslat szerint vállalt hasznosítási kötelezettség elmulasztása azonban kiválthatja egyébként e szerint a törvényjavaslat szerint a polgári jogi szankciók, vagyis a szerződésszegés alkalmazását is.
A javaslat új változata tehát, amelyet az elnök úr idézett, az új számozású változata ugyanakkor nem kívánja meggátolni a megszerzett termőföld tulajdonának átruházását, biztosítva ezáltal annak lehetőségét, hogy a termőföld tényleges értékét meghatározó piaci forgalom kialakulhasson.
Nos, tisztelt Képviselőtársaim, itt feltétlenül szeretnék szólni arról, hogy a javaslat a termőföldek tekintetében milyen mértékben juttat vissza földet a volt tulajdonosok számára. Kiemelt kérdés ez, szeretnék néhány félreértést eloszlatni.
A javaslat jelenlegi formájában, tehát módosítások nélküli formájában abból indul ki, hogy az 1949-es birtokviszonyok semmivel sem voltak mások, mint az 1947-esek, ugyanis az érdekelt két évben semmiféle állami korlátozást jelentő jogszabályt nem hozott a demokratikusnak tekinthető, kisgazdapárti többséggel működő Parlament, hiszen a birtokviszonyokat illetően ugyanaz volt a helyzet 1949-ben, mint 1947-ben, ezért az 1949-es birtokviszonyokat alapul véve, a javaslat a birtokszerkezet több mint 92%-a tekintetében, tehát hangsúlyozni szeretném, több mint 92%-át illetően több mint 80%-os földvisszajuttatást helyez kilátásba, ha a jogosultak élnek az igényükkel. Néhány ezerre tehető azoknak a gazdaságoknak a száma, amelyek az átlagos 10-15-20 holdas birtokszerkezetet meghaladó mértékben ennél kisebb, degreszív mértékben jogosultak földre váltható kárpótlási igényre. Úgy gondolom, hogy kiemelten kell ezeket a számokat megjegyeznünk.
Megjegyzem, hogy a teljes reprivatizáció sem jelentene ennél jobb megoldást az említett kör számára, tehát annak a néhány ezer, a fenti birtokmértéket akár kisebb, akár nagyobb mértékben meghaladó körnek, ugyanis az akkori földtulajdonok egy része – és ez egy kicsit elsikkad a szenvedélyes vitákban – akár gyárépítés, akár lakótelep-építés, akár bármilyen jogszerű autópálya-építés és egyéb infrastrukturális beruházás miatt ma már nincs meg. Arról nem is beszélve, hogy a reprivatizációs elv elfogadása esetén olyan parttalan és olyan fékezhetetlen pereskedéssorozat kezdődhetne, mint amilyen 1945-től az úgynevezett lóazonosítási pereknél – tisztelt idősebb képviselőtársaim előtt nyilván ismert. Több volt tulajdonos is állíthatná ezt így, ugyanis tulajdonjogát ugyanarra a földterületre nézve. Ez esetben pedig valóban rendezetlenül maradnának például a kitelepített magyarországi németek igényei. A tőlük 1945-ben elvett földeken ugyanis 1949-ig helyenként több tulajdonos is váltotta egymást.
Ha az 1949-es volt tulajdonosoknak teljes tulajdont adnánk, vajon miképpen rendezhetnénk a korábbi volt tulajdonosok, németek hasonló igényeit. Már csak ezen okoknál fogva sem tudnánk törvényjavaslatunk alapkonstrukcióját teljesen a reprivatizációs elvhez kötni.
A javaslat az önkéntes társuláson alapuló szövetkezetek önállóságát, gazdálkodási lehetőségeinek bővítését szolgálja azzal, hogy módot ad a termőföld kiadása ellenében a kárpótlási jegyek privatizációs célú felhasználására.
Most ígéretet teszek a tisztelt Parlamentnek a Kormány nevében, hogy lehetőleg még ennek a törvényjavaslatnak a megvitatása során, tehát annak elfogadása előtt, amennyire a Kormány lehetőségei ezt megengedik, és a tisztelt Országgyűlés kapacitása is lehetővé teszi, az új szövetkezeti törvényt a Kormány be fogja terjeszteni, amelyből nyilvánvaló lesz a kérdés végleges, ettől a kárpótlási tulajdonrendezéstől független megoldása és annak iránya, hogy mit képzelünk el mi szövetkezetként a jövőt illetően.
Tisztelt Országgyűlés! A termőföld iránti igényekkel kapcsolatos eljárás a mezőgazdasági termelés folyamatosságának és zavartalanságának érdekeire is figyelemmel, fokozott gyorsaságot, operativitást és széles körű helyi ismereteket igényel. Ezt a körülményt, vagyis az igények áttekinthetőségét és gyors rendezését szolgálják az ilyen igényeknek a kárpótlás iránti kérelemmel egyidejűleg történő bejelentésére, valamint a vételi jog záros határidőn belüli érvényesítésére vonatkozó szabályok.
A földkijelölés kérdésében döntő háromfős bizottságok széles körű önállósággal rendelkeznek, nyilván a helyi igények és ismeretek birtokában vannak. Az általuk választott munkamódszerrel bármilyen más intézményesült szervezetnél alkalmasabbak lehetnek a feladatok, az érdekeltek közötti megállapodás konkretizálására.
Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, higgyék el nekem, hogy a jelen javaslat szakmai jogszabály-szerkesztési munkálatainál, ennek a javaslatnak most már hosszabb múltra visszatekinthető politikai egyeztető tárgyalásai során, amelyek nem könnyű órákat jelentettek a munkatársaimnak vagy nekem és a résztvevőknek természetesen, akár mint magyar állampolgár, akár mint felelős igazságügy-miniszter, legalább annyira átérzem azt, hogy a magyar közgondolkodásban, a közvéleményben és a közhangulatban mennyire magasra csapnak az indulatok, ha a földkérdés szóba jön. Mindannyiunk felfokozott várakozásában a magyar történelemnek egy tragikus sajátossága is tükröződik. A földkérdés szinte konstanssá vált állandó megoldatlanságáról van szó. Tulajdonképpen közel 500 éve már, hogy gyűltek és gyülemlenek a magyar paraszti tudatban a földosztással kapcsolatos elvetélt vágyak keserű élményei.
A földkérdésnek a magyar politikai reformokon és forradalmakon mindig túlhúzódó megoldatlansága már többször leszakította a parasztságot a progresszióról, ez mindig nemzeti tragédiához vezetett.
A jelen kárpótlási törvényjavaslat előterjesztésével kapcsolatos történelmi felelősséget átérezve ezért már most ígérem, hogy még az idén tavasszal egy olyan általános, átfogó állami kárfelelősségi törvényjavaslatot is a tisztelt Ház elé terjesztek, amely tisztességes koncepciójával és szigorú szabályaival a jövőre nézve egyszer s mindenkorra kizárja annak veszélyét, hogy Magyarországon az állam által okozott károk megítélésénél igazságtalanok legyenek. (Taps.)
Tisztelt Képviselőtársaim! Azt kérem Önöktől a Kormány nevében, hogy döntéshozataluknál ne az emóció, ne az érzelem vezérelje Önöket, hanem a nemzet felemelkedése iránti felelősségérzet. Önöket illeti a szó. (Taps.)
