TELLÉR GYULA (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ)
TELLÉR GYULA (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Énnekem tulajdonképpen két minőségemben lehetne most, vagy kellene most megszólalnom: egyrészt mint a gazdasági bizottság előadója – felkért előadója –, másrészt pedig saját nevemben, mint a foglalkoztatási törvény módosításával kapcsolatban egy kisebbségi vélemény előadója. Ha elnök úr nem látja akadályát, akkor az első minőségemben is teszek egy rövid megjegyzést. (Az elnök jelzi, hogy a képviselőnek jogában áll mindkét minőségében is fölszólalni.)
Én azokat a szakmai érveket, amelyeket Palotás képviselőtársunk elégtelennek tart, és a mérce alacsonyra helyezésével minősíti őket, nem tartom ilyeneknek, és egyetlenegy vonatkozását szeretném csak megemlíteni, mint mondjuk így, a vita egy további elemét az ő megszólalásának. Azt a rejtett, de félre nem érthető agressziót, ami az ő felszólalásában volt, és hogy odáig ragadtatta magát, hogy megfenyegeti a Parlament bizottságait, hogy amennyiben nem pártolnak át az ő nézeteire ugye, akkor nemzetközi fórumokon is föl fog lépni, hogy megtámadja a bizottságoknak a döntéseit. Őszintén szólva nagy furcsállással hallgattam ezt.
Ami a saját nevemben való felszólalást illeti, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a foglalkoztatási törvényhez beadott több módosító javaslatomat a bizottságok általában, vagy a bizottságok többsége elfogadta, kivéve egy módosító javaslatomat, amelyet az 1566-os számon adtam be, és amelyben a foglalkoztatási törvénytervezet 28. §-ának (4) bekezdését kívántam módosítani.
Csak emlékeztetek rá, hogy ez a helye a törvénynek szankciókat helyez kilátásba azokban az esetekben, amikor a munkavállalók önként, saját kezdeményezésükre hagyják el a munkahelyüket. Ebben az esetben a törvényjavaslat úgy rendelkezik, hogy a munkanélküli járadékot csak a munkaközvetítő hivatalnál való jelentkezés utáni 90 nap után folyósíthatják.
Nos, ugyanerre, a törvényjavaslatnak ugyanerre a helyére vonatkozott Gaál Antal képviselőtársunknak egy korábban már ismertetett javaslata. Talán nem haragszik meg Gaál Antal, hogyha nézeteimet az ő javaslatával vitatkozva fejtem ki, miután az én javaslatom ugyanezekre a pontokra vonatkozott, csak éppen ellenkező értelemben.
Gaál Antal módosító javaslatának az indoklásából az tűnik ki, hogy sokan a becsületes dolgozók közül nehezményezik, hogy munkakerülésre berendezkedő emberek a munkanélküli segélyre támaszkodva akarnak megélni, önként elhagyják a munkahelyüket, és ezzel voltaképpen növelik azoknak a számát, akik élősködnek a költségvetésen.
Úgy gondolom, hogy Gaál Antal képviselőtársunk nem rendszerében vizsgálta a munkaerőpiacnak a jelenségét, és ezért jutott erre a meggyőződésre. Igaz, hogy a munkaerőpiac az egy nagyon dinamikusan változó valami, mégis, hogyha egy adott pillanatát kimerevítjük, mondjuk, egy piaci szeletre vonatkozólag, akkor körülbelül úgy lehet leírni a munkanélküliségi helyzetet, hogy egy bizonyos típusú munkából mondjuk, van 100 munkahely, és ugyanakkor vannak 150-en, akik azt be akarják tölteni. Ha egyvalaki ebből a százból, aki már betölti a rendelkezésre álló munkahelyek egyikét – egyvalaki – kilép, és elmegy munkanélküli-segélyre, akkor egy másiknak nyilvánvalóan felajánlja a munkapiaci szervezet ezt az állást, az illetőnek az együttműködés jegyében és a törvényi szabályozás értelmében azt a helyet el kell foglalni. Tehát miközben egyvalaki kilép a munkaerőpiacra, és esetleg munkanélküli-segélyt vesz igénybe, közben egy másik valaki pedig belép az illető helyre, és az már nem tart igényt a munkanélküli-segélyre. Tehát globálisan az összes kifizetés ugyanannyi marad.
Ez az egyik dolog. Úgy gondolom, hogy pusztán azért büntetni valakit, mert elhagyja a munkahelyét, vagy általánosabban fogalmazva, hogy a munkaerőpiacon mozog, ezért valakit megbüntetni szerintem nem lehet, és nem kell.
Egy másik kérdés az, hogy vannak-e olyanok, akik a 100 és 150 egymással megfeleltetett számai között abba az 50-be akarnak folytonosan tartozni, akik munkanélküli segélyből élnek. Ez már egy olyan dolog, amit szerintem is akadályozni kell, de semmiképpen sem azon a módon, ahogyan azt Gaál képviselő úr javasolja. Mi történik ugyanis az ő javaslatának megfelelően? Ha valaki saját kezdeményezésre vagy akárcsak a saját kezdeményezés vélelmével kilép a munkaerőpiacra, akkor 150 napon keresztül, gyakorlatilag 5 hónapon keresztül nem jogosult a munkanélküli járadéknak a felvételére. Hát hogy mit jelent az, hogy valaki 5 hónapig kereset nélkül vagy jövedelem nélkül van, azt, azt hiszem, nem kell különösebben ecsetelni. Ez egy igen-igen súlyos büntetése annak, hogy valaki a saját kezdeményezésére kilép a munkapiacra. Ráadásul erre a súlyos büntetésre azért sincs szükség, mert ha nemcsak a munkapiacot nézzük rendszerében, hanem egyszerűen ezt a törvényt, amelyet módosítgatunk, egy paragrafussal odébb megyünk, akkor ki fog derülni, hogy nem kap munkanélküli segélyt, illetőleg be kell szüntetni a munkanélküli segély fizetését annak, aki nem működik együtt a munkapiaci szervezettel, például olyan módon, hogy nem fogadja el a felkínált állást, tehát a mi munkanélkülink, mondjuk Gaál képviselő úr módosításának megfelelően, ha kilépett a munkapiacra, és a következő napon állást ajánlottak neki, és nem fogadta el, mert olyan munkakerülő, mint amiről szó volt, akkor a törvény úgyis megszünteti 90 napra a munkanélküli járadéknak a folyósítását.
Én magam a következőket javaslom a törvénymódosításomban: azt, hogy valaki munkakerülő-e vagy sem, ne vélelmezzük előre pusztán egyetlen kilépés alapján. Azt javaslom, hogyha valaki három ízben lép ki egy évben, akkor a harmadik kilépésnél vélelmezzük már azt, hogy ő a munkanélküli segélyre pályázik, és akkor léptessünk életbe valamilyen, talán nem is a szankció szót akarnám itt használni, hanem egy olyan negatív érdekeltségi mozzanatot, amely esetleg távol tartja őt a további kilépésektől.
Ezt a negatív érdekeltségi mozzanatot én is abban látom megfogalmazhatni, hogy az illető a munkanélküli járadékot egy bizonyos ideig ne kapja, de semmiképpen sem gondolok 90 napra vagy 150 napra, gondolok csak 60 napra, azaz 2 hónapra. Szerintem ez is nagyon súlyos teher lesz az illetőnek a vállán.
Egy másik meggondolást is javaslok, azt ugyanis, hogy mi történik azzal, aki 90 napra, ahogyan az eredeti törvényjavaslat javasolja, vagy 150 napra, ahogyan Gaál képviselő úr javasolja, nem fog jövedelemmel rendelkezni. Ha az illető tényleg abba a körbe tartozik, amelyiket büntetni vagy elriasztani akar ez a két szigorú javaslat, akkor az illető igen hamar valószínűleg illegális módon fogja próbálni pótolni a hiányzó jövedelmet. Ezeknek az illegális módoknak a taglalásába nem kívánok belemenni, mindenki elképzelheti saját magának.
Végül még egy megjegyzésem van. Az ugyanis, hogy azonkívül, hogy a törvény logikája automatikusan megakadályoza az ilyen típusú magatartást, ilyen szempontból a törvénytervezet jól van felépítve, azonkívül még egy kifogásom van az ilyen típusú kényszerítő jellegű intézményekkel kapcsolatban, az hogy ez túlságosan emlékeztet engem – elnézést kérek, nem megbántásként mondom, de mégis ez a tény – a hatályos Munka Törvénykönyvének arra a szellemére, amely szerint az állam mint munkáltató egyszersmind ura és parancsolója a munkavállalónak, és a munkavállalót a szabad mozgásában akadályozhatja, és ha a munkavállaló ennek ellenére mozogni akar, akkor pedig keményen megbüntetheti, holott egy liberális gazdaságban a munkaviszony az egy szerződéses viszony, amely akármelyik oldalról felbontható és megszüntethető, megfelelő érdekek fennforgása esetén.
Ezt a szemléleti különbséget is tisztelettel Gaál képviselő úr figyelmébe ajánlom, de egyszersmind a tisztelt Ház figyelmébe is ajánlom, amikor azt kérem, hogy az én módosító javaslatomat fogadják el. (Taps az SZDSZ soraiban.)
