CSURKA ISTVÁN (MDF)
CSURKA ISTVÁN (MDF)
CSURKA ISTVÁN (MDF) Elnök úr! Tisztelt Ház! Látszólag jelentéktelen és lassan mindennapivá töppedő eset az, amiből kiindulok. A Magyar Fórum című lap még január elején feladott egy fizetett hirdetést a Rádió reggeli hírműsorában való közlésre, amelynek felhívó jelmondata ez volt: "Egy lap, amelyet nem volt kommunisták szerkesztenek." Úgy gondolom, hogy ez a mondat a reklám-szokásjognak megfelel, mert nem sért senkit, nem állítja, hogy ez az egyetlen ilyen lap, és nem mutat rá egyetlen versenytársra sem megszégyenítőleg. Tényt közöl, amire mi büszkék vagyunk.
A szöveg ebben a formában csak az első héten hangzott el. A második héten értesítették a szerkesztőséget a Rádió hirdetési osztályáról, hogy a Rádió politikai adásainak helyettes vezetője, Szalai Zsolt, aki kommunista pártállami érdemei jutalmául ma is tájékoztatási főnök, pontosabban cenzor lehet, utasította a reklámosokat, hogy csak e nélkül a mondat nélkül vehetik fel a hirdetést.
Ezek után magam léptem érintkezésbe Gombár Csabával, a Magyar Rádió elnökével, akit viszont reformkommunista érdemeiért nevezett ki két, annak idején egymást felülmúlóan antikommunista jelszavakat hangoztató párt megegyezése alapján a Köztársaság elnöke, és ő megerősítette a Szalai által mondottakat. A Rádió pártsemlegességére hivatkozott, valamint egy rendelkezésre, amelynek alapján a Rádiónak jogában áll megtagadni a szemléletétől idegen (derültség, közbekiáltás: bravó!) reklámokat. (Nagy taps.) Ilyen formán tehát a Rádió elismerte és írásba is adta, hogy ez a mondat, a Magyar Demokrata Fórum mondata: "egy lap, amelyet nem volt kommunisták szerkesztenek" idegen a Magyar Rádiótól. Mindez pedig a rendszerváltás első évfordulójához közeledve, akkor, amikor az Országgyűlés a kommunista rendszer által okozott károk pótlásán vitatkozik.
Szerkesztőségünknek választania kellett: vagy megalkuszik, vagy rádióhirdetés nélkül marad.
Az eset, tisztelt Országgyűlés, mintaértékű. Kétkezi munkavállalók tömegeitől az értelmiségi munkások és alkalmazottak névtelen százezreikig rettegnek ma az emberek az elmúlt rendszer uraitól, és azt is sokan állítják, hogy ezek most korlátlanabbul és gátlástalanabbul érvényesített hatalommal rendelkeznek, mint párttagságuk idején (nagy taps) , mert ha belegondolunk, hogy ezt a kormányzat legnagyobb pártjának elnökségi tagjával lehetett megcsinálni, nem kell különösebb képzelőerő annak belátásához, hogy mi történik azokkal az emberekkel, akik mögött nem áll senki, és akiknek nincs módjuk felszólalni az Országgyűlésben.
Merem remélni, hogy akik itt helyet foglalunk, valamennyien a demokrácia és a jogállamiság érdekében dolgozunk, de én attól félek, rosszul értelmezzük a jogállamiságot, amikor habozunk fellépni a régi rendszer összefonódásai ellen. Végül is nemcsak arról van már szó, hogy a pártállam érdemdús kedvezményezettjei, a különböző jelzőkkel ellátott kommunisták még mindig ott vannak a helyükön, és élvezhetik kiváltságaikat, akik a régi orgazdaság fejében ma is előnyre tehetnek szert, hanem ma már arról esik szó, hogy közülük egyesek rútul visszaélnek ezzel a hatalommal, és ártatlan embereknek ártanak, szembeszegülnek a kormányzat intézkedéseivel, az Országgyűlés által alkotott törvényekkel, kijátsszák őket, vagy a múltban általuk hozott rendelkezések mögé bújva ma is uralkodnak a magyar népen.
Nem a múltban viselt dolgokról van tehát szó, tisztelt Országgyűlés, hanem a jelen kártevéséről, a jelen orgazdaságáról és a jelen mindennapjának keserveiről.
Fel kell tenni a kérdést, tisztelt Országgyűlés, hogy kinek az oldalán áll az Országgyűlés megbocsátó humanizmusával, amikor helyükön hagyja az ilyeneket: a kevés volt kommunista orgazda vagy a kiszolgáltatott tömegek, a terheket cipelő nép oldalán.
Feltétlenül ki kell várnia a demokrácia erőinek, hogy a nemzetközi politikai égbolt elsötétülésének hatására idehaza is megalakuljon a megmentés pufajkás tanácsa? Nem, ez a megbocsátás nem igazi humanizmus, hanem felelőtlenség. Nem erre vagyunk megválasztva. Ha a magyar nép tömegei kiábrándulnak a rendszerváltozásból és a demokráciából, mert azt érzik, hogy választottaik cserbenhagyták őket, akkor a magyar történelem, mint olyan, befejeződött. Míg ellenben ha most, amikor a múltban elszenvedett sérelmek és károk kiegyenlítése és jóvátétele folyik, a tisztelt Országgyűlés arról is gondoskodik, hogy a régi orgazdák mai kártétele ne folytatódhassék, ha keményen és határozottan szab gátat a jelen kommunista garázdálkodásának, akkor a magában is bízó, félelmét levetkezett magyar nép eredendő vonzódása a békéhez és a demokráciához olyan erőt fejt ki, amit semmilyen lánccsörtetés nem tud áttörni. Ez tehát a tét. (Taps a jobb oldalon.)
Nem szabad tehát hagyni, hogy mire megalkottuk a múltra vonatkozó kárpótlási törvényt, máris elkezdhessük a jelenét.
Bocsássanak meg, hogy ezúttal kevés metaforát alkalmaztam. Köszönöm a szót. (Nagy taps a jobb oldalon.)
