HÖRCSIK RICHÁRD, DR. (MDF):
HÖRCSIK RICHÁRD, DR. (MDF):
HÖRCSIK RICHÁRD, DR. (MDF): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőház!
A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája során szinte előrelátható volt, hogy felújulnak azok az elvi viták az állam és az egyház kapcsolatáról, vagy ahogy egyre élesebben megfogalmazódik az állam és az egyház szétválasztásáról, amelyek nem újkeletűek, hiszen volt – az idősebbek emlékeznek rá – a Parlamentben 1946-47-ben is vita erről.
Engedjék meg, hogy néhány gondolatot hozzáfűzzek az eddig elhangzottakhoz. Az egyháznak az államhoz való viszonya mindannyiszor rendezésre szorul, valahányszor akár az állam szerkezetében jönnek létre mélyreható változások, akár az egyház közjogi jelentkezése kíván gyökeres változást, mert az egyház lényegéről és küldetéséről való teológiai felfogás továbbfejlődött.
Úgy látom a kialakult vita során, hogy az ellenzéki és kormánypárti vélemények általában abban megegyeznek, hogy az elmúlt 40 év után az egyháznak a magyar államhoz való viszonya revízióra szorul. Ebben nincs vita. A kérdés azonban az, hogyan.
A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat véleményem szerint e kapcsolat tisztázásához ad gyakorlati segítséget. Engedjék meg, hogy e kérdést a protestáns egyházak történeti nézőpontja felől közelítsem meg pár percben.
A XVIII. századtól kezdve a protestáns egyházak politikai eszméje az egyenlőség és viszonosság kivívása volt a ténylegesen államegyházi hatáskört betöltő katolikus egyházzal szemben, illetve mellette. Ezt a gondolatot a XVII. század katonai és politikai erőfeszítései készítették elő a vallásháborúkban és a békeszerződésekben, és majdnem két évszázadba tellett, amíg ennek a következményeit a magyar törvényhozás levonta.
Közel 300 esztendőt fordított a magyar evangéliumi kereszténység arra a nagy egyházpolitikai küzdelemre, amely az 1848. XX. törvénycikkben jutott megnyugtató kifejezésre ebben a két tételben. Idézem: "A bevett vallásfelekezetek között tökéletes egyenlőség és viszonosság állapíttatik meg, továbbá a vallásfelekezetek minden egyházi és iskolai szükségei közállami költségekből fedeztessenek".
A század elejétől a protestáns egyházakban egyre inkább megerősödött az a meggyőződés, hogy az egyház, amelyet az állam tart el, nem más, mint az államnak a szolgája. Úgy vélem, mindannyiunk előtt világossá lett, hogy az elmúlt 40 esztendő ezt csak megerősítette.
Ezzel a gondolattal kapcsolatban született az a református zsinati tanácsi határozat 1947-ben, nem kisebb személyiségek, mint Ravasz László, Révész Imre és Balogh Jenő tollából, amely többek között kifejezte, hogy "Csak az az egyház lehet igazán a Krisztus szolgája, amely hívei áldozatkészségéből él. Kivilágosodott, hogy a szabadság írott malaszt, ha nem jár vele függetlenség, és a függetlenség gyökere az erkölcsi és anyagi autarkia.
A magyar református egyházpolitika eszménye a maga emberségéből, hívei önkéntes áldozatából élő szabad egyház lett, amely egyedül isteni urának, a Krisztusnak engedelmeskedik. "Valljuk tehát – hangzik az 1947-es dokumentum –, hogy az egyház erkölcsi függetlensége magában foglalja az egyház teljes anyagi függetlenségét az államtól, a politikától, minden világi hatalmasságtól."
Úgy vélem, ez 1947-ben világos és egyértelmű beszéd volt. De ugyanilyen hangsúllyal hívták fel a figyelmet ugyanebben a dokumentumban, azt hiszem, máig hatóan és érvényesen – idézem –, hogy "az egyháznak ez a teljes függetlensége nem sodródhat bele meggondolatlan szétválasztási kalandba. Nem lehet meggondolatlan intézkedésekkel százados intézményeket csődbe kergetni, és az egyháznak nagyszerűen kiépült történelmi rendszerét máról holnapra romhalmazzá változtatni. A Krisztus egyháza kinőne a kövek közül is – szól a dokumentum –, de nem lehet cél egy falat ledönteni azért, hogy egy borostyánkő erejét megpróbáljuk." Eddig az idézet.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindnyájan jól ismerjük az elmúlt 40 év történelmét, jól tudjuk, hogy minden lehetséges tiltakozás és óvás ellenére megtörtént ez a fallendöntés. És ráadásul mindez a szabad egyház szabad államban elgondolás jegyében történt.
Negyvenhárom év távlatában ma már tudjuk, mi lett az eredménye ennek. Ledöntött falak maguk alá temették a társadalom érdekeit is szolgáló iskolákat, nagyhírű kollégiumokat, szeretetintézményeket, falusi közösségi életeket. És azt hiszem, hogy aki ma ismeri Magyarországon, a vidéki Magyarországot, annak látni kell a 43 esztendő "eredményeit", az anyagilag, sokszor lelkileg is vergődő, lepusztult eklézsiákat a falvakkal együtt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyházat szét kell választani az államtól. Maximálisan egyetértek ezzel a kitétellel. De az előbb elmondott történelmi példa és idézet kell, hogy figyelmeztessen kormánypártit és ellenzékit egyaránt, a nagy igyekezetben ne essünk az ötvenes évek hibájába, mert még az egyházat el lehet választani az államtól, de az egyházat a társadalomtól már nem lehet.
Pusztán arra a tényre szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét, hogy ma, 1991-ben a magyar társadalom közel 70%-a tartozik valamilyen formában valamilyen felekezethez. Bár jogilag igen, de történelmileg s erkölcsileg kevésbé lehet egyenrangúan összehasonlítani az egyházakat a különböző társadalmi egyesületekkel, uram bocsá', például a bélyeggyűjtők, a kisállattenyésztők és a kertbarátok egyesületével.
Továbbmegyek: amíg a kárpótlási törvény a magyar társadalom közel 20-25%-át érintheti, addig a jelen egyházi ingatlanok stb. törvény a társadalom közel 70%-át érintheti áttételesen. Én ezért tisztességesnek tartom a Kormány szándékát, a volt egyházi ingatlanok visszaadását, mert áttételesen szerintem az egész társadalmat érinti és segíti ezzel. Sőt, mint a jelenlegi államsegélyt, úgy ezeket az ingatlanokat az állam – úgymond – nem a magáéból adja vissza, hanem a magyar társadalom juttatja az állam, a Kormány közvetítésével a maga támogatását annak az egyháznak vagy egyházaknak, amelyeknek történelmi és lelki értékeit elismeri, sőt meg is akarja becsülni.
Úgy hiszem, abban is konszenzus van a társadalomban, hogy az erkölcsileg válságban lévő országban az egyházak segítségét kell kérni, s ezt éppen a visszaadott intézmények működtetésével tudják segíteni, elérni az iskolákkal, szeretetintézményekkel stb., stb.
Nem tudom, képviselőtársaim tisztában vannak-e azzal, hogy az egyházak mire kívánják fordítani és használni ezeket az ingatlanokat. Egyetlen példát szeretnék felidézni végül. Ez év márciusában Fehérgyarmaton, éppen az önkormányzatoknál keletkezendő feszültségek levezetése végett konferencián találkoztak a polgármesterek és a lelkipásztorok. És itt hangzott el a következő: igényt tartok minden olyan ingatlanra, amelyet 1948. január 1. után kártalanítás nélkül állami tulajdonba vettek az egyháztól. A visszaigénylést fokozatos és folyamatos megvalósítás követi, figyelembe véve a helyi önkormányzati feladatok ellátásának nélkülözhetetlen feltételeit, ugyanakkor az állami költségvetés pénzügyi helyzetére is tekintettel.
A következő célok megvalósításához van szükségünk az ingatlanokra, szól az idézet: hitélet gyakorlása fűthető imaházakban, szeretetszolgálat gyakorlása, keresztyén ifjúsági szervezetek működése, keresztyén nevelési szellemben működő óvodai, iskolai csoportok elhelyezése, nevelése és oktatása.
Az egyházak eme törekvését ne úgy kezeljék elsősorban – szól a megfogalmazás –, mint a múlt sérelmeinek egyébként jogos orvoslatát, hanem mint a demokratikus életfolytatás természetes megnyilvánulását. Ha egyszer azt valljuk és elfogadjuk, hogy vannak másként gondolkozók, akkor azoknak is meg kell adni az életteret a másságuk megéléséhez, az egyház pedig nem egyszerűen más, hanem Isten hatalma által létrehozott és lelke által vezérelt gyülekezet. Eddig az idézet.
Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalom mindenki által óhajtott megújításának a munkájában – kérdezem – az egyházak és a felekezetek hogyan végezzék az említett munkájukat, ha továbbra is lekötik az egyik kezüket? Ez a törvény, azt hiszem, hozzájárul ahhoz, hogy ezeket a 40 év óta ráfonódott kötelékeket végre levágjuk, végre szabaddá tegyük.
Ha szabad versenyt akarunk, akkor teremtsük meg az egyenlő feltételeket.
Köszönöm türelmüket. (Taps.)
