RÓZSA EDIT (SZDSZ):
RÓZSA EDIT (SZDSZ):
RÓZSA EDIT (SZDSZ): Köszönöm szépen, Elnök Úr. Mindenekelőtt szeretném elmondani, az eredeti beszédem körülbelül egyórásra rúgott, s a legszűkebb az, amit most el szeretnék mondani. Arra kérem az elnök urat, legyen erre tekintettel, hiszen a téma nemhogy tíz percben, egy nap alatt sem fejthető ki. Én az órát nézni fogom; kérem, hogy az elnök úr ne csöngessen a beszédem közben. Köszönöm szépen. (Derültség és moraj.)
Tisztelt Országgyűlés! Alapvetően kétféle társadalmi magatartás jellemezte és jellemzi ma is a gyerekekhez fűződő viszonyt Magyarországon. Az egyik így fogalmazza meg jelszavát: a gyereknek az a dolga, hogy tanuljon. Hívei, kizárólag a család vagy az iskola kötelességeihez sorolják a gyerekekről való gondoskodás kötelezettségét, és így vélik levenni annak terhét a társadalom, az állam egészéről. A másik kampányszerű, látványos lépésekkel akar kialakítani kedvező képet a társadalom gyermekszeretetéről, féltő, óvó figyelméről. Ennek jelképe az Országház előtt vagy a Kupolateremben fölállított karácsonyfa, az évenként leróható gyermeknapi boldogságfelhő, s maga az a jogi díszlet is, amit az 1970-es évek elején festettek meg az ifjúsági törvény és végrehajtási jogszabályainak ecsetjével. A festett kulisszák mögött pedig ott topognak az évről évre felnövő korosztályok, amelyek nem kapnak szerepet a színpadon. Állampolgári mivoltukról, politikaalakító erejükről, a kultúra fejlődésében lehetséges szerepükről szó sem esik. Hazaviszik őket a kórházból, tápszert kapnak, bölcsődébe, óvodába mennek, beíratják őket az első osztáyba, bizonyítványuk lassan betelik, izgulnak a továbbtanulás miatt, megkapják a személyi igazolványt, megízlelik a szerelem ízét, és azon a napon, amikor betöltik 18. életévüket – megszületnek.
Igen, a magyar állampolgár 18 éves korában születik meg. De vajon állampolgár születik-e? Módjában áll-e kellő társadalmi tapasztalattal beszállni a felnőttek életküzdelmeibe, a családalapítás, a pályakezdés harcaiba, a családi, a munkahelyi érvényesülés játszámáiba? Nem. Az ifjúi lét tapasztalásai számára a jogfosztottság, az állandó függés érzetét adták. Függést a szülőktől, a tanároktól, a jogfosztottságot az állam, a hatalom részéről. Autonómiahiány, jó szándékú paternalizmus vagy az ellenőrizhetetlen önkény vezérli egész addigi létüket – alattvalóvá válnak. Útravalójukból, amellyel a fölöttük rendelkezők ellátták őket, hiányoznak azok a fogalmak, készségek, az a gyakorlat, amelyek a szabad polgár sajátjai. Pedig az ifjúság a haladás, a változás letéteményese. Ő hordozza az elégedetlenséget, a legélesebb bírálatot, a szembenállását mindennel, ami avitt, ami terhes a hatalom számára. A mi, mai ifjúságunk közel áll ahhoz, hogy ne legyen erős ellenzék. Talán nincs is ifjúságunk, csak fiatal korosztályok vannak.
A Szabad Demokraták számára a gyermek- és ifjúságpolitika nem a jövőbeli boldogság politikája. A fiatal korban nem a felnőtt élet előkészületi állapotát tartjuk fontosnak, hanem az ifjúi állapot külön jogát arra, hogy autonóm társadalmi jelenség legyen. Számunkra az ifjúkor, a gyermekkor nem pedagógia, hanem politikai jelenség, amivel számolnunk kell.
Miféle körülmények szükségesek ahhoz, hogy a magyar társadalomban ismét megjelenjék az ifjúság ereje? Mindenekelőtt a gyermekkor, az ifjúkor autonómiájának bástyái. Az ifjúság saját felismerése, hogy kikényszerítse a jogokat és szabadságukat, amelyek megilletik. S csak végül a gyerekekért, az ifjúságért viselendő felelősség pontos meghatározása az állampolgár, az önkormányzat és az állam számára.
Amikor tehát a Szabad Demokraták a gyermek- és ifjúsági korosztályok társadalmi érvényesüléséről beszélnek, nem elsősorban azt keresik, hogy mi az, amit a felnőtteknek meg kell tenniük a gyerekekért és a fiatalokért, hanem az, mit ne tegyen a hatalom, az állam, amivel meggátolja, hogy az ifjúság megtalálja önérvényesülésének pályáját.
Mit ne tegyen hát az állam? Ne firtassa, hogy vannak a gyerekeknek jogai. Ne mérje ki, kinek mi a dolga abban, hogy a gyerekek jogai elismerést és védelmet élvezzenek. Tekintse e jogokat sérthetetlennek, állapítsa meg, mikor következik be sérelmük, s mondja meg, mivel szankcionálja a jogsértést. A többit bízza az állampolgárokra, hogyha tudják, mik a gyerekek jogai, képesek felismerni saját tetteik következményeit. Nem teheti meg – mármint az állam –, hogy a gyerekek ellátásának minden területéről kivonul, ha egyidejűleg nem törekszik arra, hogy érdekeltté tegyen másféle intézményrendszereket abban, hogy egyes területeken a helyébe lépjenek. Ne állítson föl olyan rendszereket, amelyek szerint a gyerek, a fiatal a világ szemlélésének, az emberi magatartásnak csak egyetlen útját követheti. Hagyjon azonban kibontakozni minden olyan szándékot, amely vállalja, hogy alternatívát kínál.
Ne akarjon híveket nevelni önmagának az állam, hagyja felnőni saját ellenzékét, a gyerekek, a fiatalok önszerveződésének minden formáját, s korlátozza azokat, akik gátolják a fiatalok önszerveződését – iskolaigazgatókat, tanárokat, rendőröket, katonákat, hivatalnokokat. Amikor az állam kizárólagossága ellen lépünk fel, elutasítjuk, hogy az állam magát erősnek, szépnek és gazdagnak mutassa, s ehhez elvonja az anyagi erőket az egyének boldogulását és műveltségét szolgáló humán területekről.
A Szabad Demokraták számára az úgynevezett gyermek- és ifjúságpolitika elsősorban gondolkodásmód tehát, amelyre a politikacsinálás minden pillanatában szükség van.
Tisztelt Ház! A gyerekek és a fiatalok helyzetét minden szempontból aggasztónak látjuk, tartjuk mi is. Aggaszt bennünket, hogy számos új probléma is felütötte a fejét a gyerekek, az ifjúság körében: megjelent a gyermekmunka, a fiatalkori munkanélküliség, terjed az éhezés, az alultápláltság, az erőszak, a gyerekek sérelmére vagy a gyerekek által elkövetett bűncselekmények száma és aránya, széthullott a gyermek- és ifjúságvédelem intézményrendszere, ellehetetlenült az identitásteremtő ifjúsági kultúra. Különösen nagy aggodalomra ad okot az, hogy felelős politikusok, közvéleményt formáló személyiségek megnyilvánulásaiban felmerült, a gyerekeknek, a fiataloknak viszonozniuk kellene a nekik juttatott javakat legalábbis azzal, hogy fegyelmezetten teljesítik kötelezettségeiket, engedelmesen alávetik magukat a felnőttek akaratának.
Jelentős adósságnak tekintjük a gyermeki jogok maradéktalan elismerését a gyermekek jogairól szóló egyezmény alapján, a dokumentum ratifikálásának hiánya a nemzetközi közvélemény előtt nem azt jelenti tudniillik, hogy a Magyar Köztársaságban ma még nincs meg minden feltétele a gyermeki jogok érvényesülésének, hanem azt, hogy Magyarországon még csak törvény sincs arra, hogy e jogokat kötelező érvénnyel figyelembe vegye új alkotmányos rendszerének kialakításában. A gazdasági nehézségekre hivatkozva nem lehet elodázni az egyezmény elismerését.
Az emberi jogi és politikai előírások máris kötelezettségeket rögzítenek. A gazdasági, szociális és kulturális rendelkezéseket az egyezmény is fokozatos alkalmazással írja elő, azt viszont kiköti, hogy az egyezmény aláírása és ratifikálása között a csatlakozó ország nem léphet vissza a gyermeki jogok érvényesítésében.
Különösen a foglalkoztatás területén tartjuk fontosnak a jogszabályok legtüzetesebb, ugyanakkor leggyorsabb áttekintését. A foglalkoztatási törvény teljes újragondolására van szükség az alapfokú oktatásból kikerülők, illetve pályakezdők problémái szempontjából. A fiatal munkanélkülieknek kifizetendő összeget egy speciális program finanszírozására kell fordítani. Ez az ifjúsági foglalkoztatáspolitikai program alapvetően az átképzésre, az áttelepülésre, az albérleti hozzájárulásra, az igényesebb közmunkafajtákra, a sorkatonai és civil szolgálat idejének megválasztásában biztosított szabadságra, a tanoncrendszerű képzésnek és díjának támogatására kell épüljön.
Napról napra halmozódik az az adósság is, amelyet a rendszerváltással egy időben sajnálatosan fellépett konzervatív fordulat egyik fő terméke, a múltraorientáltság gerjeszt. Számos olyan folyamatnak, kezdeményezésnek lehetünk tanúi, amely a múlt oltárán feláldozná a jelenünket és jövőnket. Különösen sajnálatos, hogy az Országgyűlésben is hónapok óta elsősorban olyan kérdésekkel vagyunk kénytelenek foglalkozni, amelyek a tegnapnak, a tegnapelőttnek kívánnak válaszolni ahelyett, hogy döntéseinkkel a mát, a holnapot szolgálnánk.
Miközben a törvényhozás erőfeszítéseit az évtizedekkel ezelőtti tulajdonosok kiengesztelésére, állami hatalmukat vesztett intézményekre összpontosítja, mind távolabbinak tűnnek azok a döntések, amelyek az állampolgárok jogainak védelmét, életminőségének javítását, kilátástalan helyzetének jobbítását szolgálná.
Tisztelt Képviselőtársaim! Adósságaink napról napra nőnek. Szeptemberben olyan számlát kaphat az ország, amelyet aligha tud majd emelt fővel aláírni: 60 ezer 14 és 16 év körüli fiatal kerül városaink utcáira. Ők azok, akik a nyolcadik osztály elvégzése után sem iskolát, sem munkahelyet nem találtak maguknak, s még csak munkanélkülieknek sem neveztethetnek, hiszen új foglalkoztatási törvényünk hatálya nem terjed ki rájuk.
Nincs ma fontosabb teendője a Kormánynak, az önkormányzatoknak, a szociális gondoskodásban részt vevő intézményeknek, szervezeteknek, minthogy a lehető legrövidebb időn belül kidolgozzák ennek az élethelyzetromlásnak megoldási módozatait, és már szeptember legelején reális alternatívákat kínáljanak a gyermekek végleges lecsúszásával, bűnözővé válásával, prostituálásával, öngyilkosságba menekülésével szemben. Az effajta veszélynek kitett fiatalok sorait gyarapítják majd azok az általános és középiskolások, főiskolások és egyetemisták, akik kiszorultak az osztálytermekből, mert iskolájuknak nincs pénze arra, hogy tanítóikat, tanáraikat, villanyukat, vizüket, fűtésüket vagy krétájukat kifizesse.
A fizikai fejlődésük naponta gyorsuló szakaszát élő gyerekek, fiatalok étkeztetésének megoldása nem lehet a piacnak kiszolgáltatott. Ez az a terület, amelyet a pártállam s a jelenlegi állam is fejvesztetten elhagyott, ám semmiféle megoldást nem kínált arra, hogy akár a magánszférából, akár a nonprofit-érdekeltség, akár a szociális intézményrendszer pótolja. Lehetetlenség volna egyszeri meleg étel az iskolában naponta mindenkinek?
Kételkedünk abban, hogy mindaz, amiben gyerekeink, fiataljaink hiányt szenvednek, ne volna pontról pontra ismert a kormányzat számára. Talán mindenki kellő lelkiismeret-furdalást hordoz magában. De sajnálatos, hogy maga az ifjúság, annak közel száz országos érdekvédelmi szervezete az elmúlt hónapokban, években oly kevéssé aktivizálódott saját jogainak kikényszerítésében. A politizálást ma még a konzervatív felnőttektől tanulják, akiket alig-alig éles hangú nyilatkozataik, kiáltványaik, felirataik és petícióik oly kevéssé zavarnak, akik az egyetemi ifjúság követeléseit a törpe minoritás elszigetelt akciójának, a gimnazisták sztrájkját hálátlanságnak, az iskolai fegyelem megsértésének nevezik.
A Szabad Demokraták számára a legmeggyőzőbb esélyt arra, hogy a gyerekek, a fiatalok helyzete javuljon, az jelenti, ha ők maguk lépnek fel minden eddiginél határozottabban és ez esetben saját érdekeik védelmére. Lajstromozni a mulasztásokat és sürgetni a megoldást. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a Kormány július 30-ig intézkedési tervet ne tegyen az asztalunkra, amely megoldást ígér a sürgető bajokra. Azt várjuk a Kormánytól, hogy kíséreljen meg a következő problémákra mindenképpen választ adni.
Javasoljon pontos és részletes programot a gyermeknevelési kiadások növekedésének ellensúlyozására, ezzel összefüggésben az ingyenes alapfokú iskoláztatás feltételeinek megteremtésére, a család napi ellátásáról gondoskodó szülők kedvezményrendszerének kialakítására, a foglalkoztatási intézkedésekre.
Rajzolja fel a gyermek- és ifjúságvédelem új alapelveit és intézményrendszerét, különös tekintettel az örökbefogadás feltételeinek megnyugtató kidolgozására, az állami gondozásba vétel szabályainak pontos meghatározására, a gyermek- és ifjúságvédelem társadalmi ellenőrzésének megteremtésére.
Térképezze fel a gyermek- és ifjúsági kultúra megóvásának, a gyermek- és ifjúsági célú intézményrendszer újraalapításának megoldásait, különösen a táborozás feltételeinek javítását, a gyermeksajtó támogatását, a turisztikai kedvezmény- és ösztönzőrendszer kialakítását.
Fogalmazza meg a pályakezdők számára biztosítandó állami támogatási formák kialakításának lehetőségeit, ezen belül a lakásvásárlási és lakásépítési kedvezmények rendszerét, átmenetileg akár egy állami ifjúsági lakásalap létrehozásával.
A családgondozó hálózat fejlesztésének tervét, valamint a fiatal szakemberek ismeretszerzését támogató hazai és külföldi ösztöndíjak és pályázatok rendszerét.
Körvonalazza a gyermek- és ifjúsági érdekképviselet állami támogatásának formáit, de mindenképpen a gyermek- és ifjúsági szervezetek érdekegyeztetési mechanizmusának valamennyi lehetséges formáját. A gyermeki jog védelmének állami biztosítékait, például a gyermeki és ifjúsági jog országgyűlési külön biztosa intézményének bevezetésével.
A jogalkotásban a gyermek- és ifjúsági érdekek érvényesítésének megoldását, például. (az elnök csenget ) köszönöm, Elnök Úr – a nyílt jogalkotás rendszerének bevezetésével.
Tisztelt Ház! Mindezek egyszersmind adjanak biztosítékot arra is, hogy a helyzet nem válik még súlyosabbá az 1992. évi költségvetés, az államháztartási törvény, a további kárpótlási törvények megalkotása után.
A Szabad Demokraták úgy vélik, hogy a politikai vitáknak nem az a feladatuk, hogy a Kormány helyett fogalmazzák meg a gyermek- és ifjúsági korosztályok társadalmi érvényesülésével kapcsolatos állami feladatokat, hanem az, hogy felvessék az e tevékenység irányával, minőségével és intenzitásával kapcsolatos politikai igényeket, amelyek alapján aztán a megoldás útjait megkeresni, s ennek következtetéseit levonni a jogszabály-előkészítésben és a napi intézkedésben a Kormánynak kell. Köszönöm a szót. (Taps.)
