GÁSPÁR MIKLÓS, DR. (KDNP):
GÁSPÁR MIKLÓS, DR. (KDNP):
GÁSPÁR MIKLÓS, DR. (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mivel a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslat általános vitája már egy hónapja tart,és jelen felszólalásom előtt a törvényjavaslattal kapcsolatban már csaknem minden érv és ellenérv elhangzott, csupán egészen röviden szeretnék foglalkozni a kérdéssel, éspedig különös tekintettel a Szabad Demokraták Szövetsége parlamenti frakciójának a sajtóban is nyilvánosságra hozott ezzel kapcsolatos javaslatára.
Az SZDSZ javaslata – és itt szó szerint idézem – "A szabad vallásgyakorlás anyagi feltételeinek megteremtése" címet viseli. E cím már önmagában is jelzi azt az alapvető szemléletbeli különbséget, amely a Szabad Demokraták Szövetsége és a törvényjavaslat között fennáll. Különbség van ugyanis egyfelől az SZDSZ javaslata címében szereplő "szabad vallásgyakorlás" szóösszetétel és a vallásszabadság között. A különbség tartalmi és lényegbevágó, mert a szabad vallásgyakorlás lényegesen szűkebb jogosultságokat foglal magában, mint a vallásszabadság. (Moraj és közbeszólás a bal oldalról: Hol?) A szabad vallásgyakorlás lényegében csupán az úgynevezett kultusz-szabadságot jelenti, vagyis azt, hogy az egyházak a templomon belül liturgikus istentiszteleti cselekményeket végezhetnek, tehát az egyházak működése alapvetően csupán az istentisztelet területére korlátozódhat.
Ezzel szemben a vallásszabadság a kultuszi szabadságon túlmenően sok egyéb szabadságot is magában foglal, így például a tömegtájékoztatási eszközök igénybevételét, valamint az egyházak művelődési, szociális és egészségügyi tevékenységének szabadságát is. Ezért talán nem is véletlen, hogy az SZDSZ javaslatának címe a Magyar Köztársaság jelenleg hatályos alkotmányának szóhasználatával ellentétben, amely a vallásszabadságot deklarálja, visszatér a Magyar Népköztársaság már hatályon kívül helyezett 63. § (1) bekezdésének szóhasználatára, amely nem a vallásszabadságot, hanem az SZDSZ-szel egyezően csupán a szabad vallásgyakorlás jogát mondja ki. (Gyér taps a jobb oldalon.)
Az SZDSZ eme, a vallásszabadságot szűken értelmező felfogásából logikusan következik aztán javaslatának az a része, amely az egyházak tulajdonába adandó vagyontárgyak köréről szól.
Mi kerüljön az egyházak tulajdonába? – kérdezi javaslatában a Szabad Demokraták Szövetsége. A három pontban felsorolt vagyontárgyak a következők:
1. Az egyházak hitéleti működésének megteremtéséhez szükséges ingatlanok, azonban azzal a megszorítással, hogy bár ezek zöme valamikor egyházi tulajdonban volt, jelenlegi funkciójuk megszüntetése nem veszélyeztetheti a társadalom által elismert, jól működő intézmények, szervezetek létét. A javaslat nem szól arról, hogy ki dönti el, melyek a társadalom által elismert, jól működő intézmények, szervezetek, s melyek azok az intézmények és szervezetek, amelyek a társadalom által nem elismertek, és nem jól működnek.
2. A törvényjavaslat 1. § (3) bekezdésében foglaltakkal egyezően azok az ingatlanok kerüljenek egyházi tulajdonba, amelyeket az egyház a törvényjavaslat (2) bekezdésében említett célra jelenleg is használ.
3. A történelmileg bizonyos egyházakhoz kiemelkedően kötődő, történelmi tradíciót megtestesítő ingatlanok a Magyar Tudományos Akadémia javaslata, az érintett egyházak véleménye és paritásos parlamenti bizottság döntése alapján.
Melyek tehát azok az ingatlanok, amelyeket az SZDSZ javaslata az egyházak tulajdonába adna? Azokon kívül, amelyeket az elmúlt rendszer is meghagyott neki, és jelenleg is használ, lényegében csupán azokat az ingatlanokat kívánja az egyházak tulajdonába adni, amelyek a hitélet megteremtéséhez szükségesek, de azokat is csak akkor, ha az átadás nem veszélyezteti jól működő intézmények létét – ez tehát egy teljesen bizonytalan kategória –, továbbá egy bizonyos számú ingatlant, amelyek történelmi tradíciót hordoznak, de csak akkor, ha egy paritásos – tehát nem az országgyűlési választások következtében kialakult erőviszonyoknak megfelelő – parlamenti bizottság úgy dönt. Mint látható, az SZDSZ javaslata által az egyházak tulajdonába adandó ingatlanok köre logikusan következik az SZDSZ-nek a vallásszabadságot szűken értelmező felfogásából, amely az egyházakat az elmúlt rendszerrel egyezően lényegében továbbra is a templom falai közé kívánja zárni. Minden más esetben az SZDSZ javaslatának "Hogyan vegyenek részt az egyházak a társadalmi közfeladatok megoldásában?" című fejezete szerint az egyház és az önkormányzat önkéntes megállapodása az irányadó. "Alapelvünk tehát a szerződési szabadság elvének tiszteletben tartása" – mondja az SZDSZ javaslata, és véleményük szerint az egyházak a magánjog szférájába tartoznak, miként azt Kossuth Lajos is megmondta.
Nos, elmondhatom, hogy a Kereszténydemokraták véleménye szerint is az egyházak e vonatkozásban a magánjog szférájába tartoznak, s hogy e szférában a szerződési szabadság érvényesül. Ebben tehát egyetértünk. A továbbiakban azonban az alapvető lényegi különbség az SZDSZ javaslata és a mi álláspontunk között ismét a vallásszabadság eltérő értelmezésében van. A lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény 17. § (1) bekezdése kimondja, hogy "Az egyházi jogi személy elláthat minden olyan nevelési, oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, sport-, illetőleg gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenységet, amelyet törvény nem tart fenn kizárólagosan az állam vagy állami szerv, intézmény számára."
A társadalom részéről az egyházak felsorolt tevékenységei iránt igényt az egyházak intézményeik, azaz ingatlanaik kevés száma, tehát a tárgyi feltételek hiánya miatt jelenleg sem tudják kielégíteni.
Az egyházak tulajdonába adandó ingatlanok számát a Szabad Demokraták javaslata csak igen kis mértékben növelné, az is főleg csupán a hitélet területén, a felsorolt többi tevékenységi területen pedig alig. E sokrétű tevékenység számára az SZDSZ javaslata csupán a történelmileg bizonyos egyházakhoz kiemelkedően kötődő, történelmi tradíciót megtestesítő ingatlanokat adná vissza, mint említettem, egy paritásos parlamenti bizottság döntése alapján.
Az SZDSZ javaslatában foglaltak tehát a már hivatkozott 1990. évi IV. törvényben az egyházak számára lehetővé tett, társadalmilag hasznos, sokrétű tevékenység számára nem biztosítaná a tárgyi feltételeket. Nem biztosítaná, mert nem is akarja biztosítani, hiszen a jelenleg hatályos Alkotmánnyal, és a már többször hivatkozott 1990. évi IV. törvénnyel is ellentétben filozófiailag a vallásszabadság szűk értelmezését vallja. Nem biztosítaná továbbá azért sem, mert figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy az elmúlt rendszer a társadalmat erkölcsileg szétzilálta, az egyházat pedig tönkretette, a Szabad Demokraták javaslata ennek ellenére mégis a társadalom jelenlegi értékválsággal küszködő állapotából indul ki.
Azt mondja ugyanis a Szabad Demokraták javaslata, hogy – idézem – a magyar társadalom ma szekularizáltabb, mint 43 éve volt. Az egyházaknak pedig arra kell lehetőséget kapniuk, hogy a társadalom által igényelt szerepet betölthessék. Kétségtelen, hogy a magyar társadalom ma szekularizáltabb, mint 43 éve volt. Azonban erre csak úgy hivatkozni, hogy közben meg sem említjük azokat az előző rendszer által okozott károkat, amelyek legalábbis részben közrehatottak a magyar társadalom jelenlegi erkölcsi arculatának a kialakulásában, ez nem más, mint igent mondani az előző rendszer vallás- és erkölcsellenes tevékenységére.
Mint mondottam, a társadalom részéről egyébként jelenleg is nagyobb az igény az egyházak oktatási, nevelési, kulturális, szociális, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi és egyéb, a közvetlen hitéleti tevékenységen kívüli, de azzal összhangban lévő tevékenységére, mint amit tárgyi feltételek híján ki tudna elégíteni. (Az elnök csenget.)
