SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP):
SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP):
SESZTÁK LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezelőtt több mint 40 évvel a kommunista állam az egyházaktól elvette minden vagyonukat és most egy demokratikus államnak az a kötelessége, hogy ezt rendezze; és ezt csak az állam teheti meg azért, mert az állam van azoknak az anyagi és más eszközöknek a birtokában, amellyel ezt a folyamatot levezényelheti.
Éppen ezért nem tartom helyesnek azokat az indítványokat és felfogásokat, amelyek úgy képzelik el, hogy az egyház különböző szervezetekkel, kétoldalú tárgyalások útján oldja meg a saját maga problémáját. Erre az állam hivatott. De nemcsak jogi kötelezettsége van az államnak, hanem megítélésem szerint nagy nyomás is nehezedik rá a magyar Kormányra és a Parlament minden képviselőjére, hiszen felnőtt az elmúlt 40 év alatt legalább egy, ha nem két generáció úgy, hogy semmilyen ideológiai alapot nem kapott és most lődörög Magyarország pusztáin és éledezik. Ez az éledezés, ez az ébredés már korábban is jelentkezett, most csak felerősödött és valami biztos támpontot próbál keresni, kapaszkodókat az életében. És az természetes, hogy jártában-keltében az útszéli kereszttől kezdve a képzőművészeti, iparművészeti és irodalmi alkotásokon keresztül a keresztény kultúrával találja magát szemben azért, mert ez a keresztény kultúra volt Európának és hazánknak is az a biztos bázisa, amelyre felépült ez a földrész, ez az ország és ma is jelen van.
De természetesen nem jelenti azt, hogy Magyarországon csak egyetlen egy szellemi áramlat lehetséges, sőt szükséges és kell is, hogy egy szabad államban a különböző eszmék szabadon áramolhassanak és a társadalom eldöntse, hogy melyik irányzat felé orientálódik, melyiket válassza magának.
De nemcsak ez kényszeríti erkölcsileg az államot és nemcsak ezért nagy a nyomás a társadalomból, lentről a Parlamentre, hanem azért is, mert az elmúlt 40 év tapasztalata bebizonyította, hogy azok a kevés intézmények, amelyeket az egyházak működtettek, azok különbek és minőségileg mások voltak, mint amit az állam zömében működtetett.
Én nem elmarasztalni akarom azokat, akik ott dolgoztak vagy dolgoznak, nem mindig az ő hibájuk, hogy ez nem így volt, de a tények azok szigorú tények és ezért is kéri a magyar társadalom az egyházak rehabilitálását, az egyházak működésének a segítését. És bármely képviselőtársam, függetlenül a közvéleménykutatásoktól, ha megszondázza választópolgárait, tapasztalhatja, hogy igenis igénylik ezt. És nemcsak a történelmi egyházak, hanem más egyházak felé is, és én, aki egy olyan egyháznak a tagja vagyok, amely a történelmi egyházakhoz tartozik, talán Magyarországon a legtörténelmibb, és mindig kisebbségben volt és mindig a legszegényebb is volt, ma is a legszegényebb, és mindazokat az intézményeit, templomait, kolostorait, amit felépített, és amelyet működtetett, azt a nép, a hívők izzadtak ki magukból, mint a kagyló a gyöngyöt, és soha nem tudták megérteni és ma sem tudják megérteni, hogy miért vették el tőlük, de abba se tudnak belenyugodni, hogy ha egy diktatúra elvette, azt most egy demokrácia ne adja nekik vissza, hogy újra kelljen építeni és termelni azt, ami egyszer az övék volt. És nem többet akarnak és nem mindent akarnak az egyházak, csak azt, ami a működésükhöz szükséges. És ebben teljesen egyetértek Mécs képviselőtársammal, mert ha az egyházak mindent akarnának, akkor mindent elveszítenének. Tisztában vannak azzal, hogy ez az ország mit szenvedett, milyenek a lehetőségei, és nem akarnak különbséget saját állampolgáraikkal szemben, előnyöket élvezni nem akarnak. De azt igenis akarják, hogy a működésükhöz a feltételeket megkapják.
Sokszor felmerül az, hogy vajon alkotmányellenes-e, hogy ha az önkormányzatok vagyona, amely volt egyházi vagyon esetenként, az most az egyházakhoz kerül. De jure alkotmányellenes, de facto viszont nem. Azért, mert ezek ugyanott maradnak és ugyanannak a közösségnek fognak előnyt biztosítani, mint hogyha az önkormányzatok kezelnék, legfeljebb merem remélni, hogy magasabb szinten; és nehogy valaki azt higgye, hogy ha ennél vagy egy szociális, vagy ifjúsági intézménynél valaki bekopogtat és segítséget kér, nem a keresztlevelét fogják tőle kérni, hanem felismerik benne az embert, és eszükbe jut, hogy ez mezítelen volt, és talán fel kell öltöztetni, függetlenül attól, hogy van-e keresztlevele. És ez nem lesz kárára az önkormányzatoknak, hanem csak hasznára.
Nagy probléma, és sok szó esett már a Bibó-kollégiumról – erről én már nem akarok, mert már ez egy lerágott csont, beszélni, de az iskolákról igen. Az iskolákat két csoportra osztanám. Az egyik csoport az általános iskolák kérdése, a másik pedig a középiskolák kérdése. Azok az általános iskolák, amelyek valamikor önkormányzati tulajdonban voltak vagy egyházi tulajdonban voltak, és az önkormányzatok már nem használják, azokat visszaadhatják az egyházaknak, hiszen nekik már nem kell, mert a célnak nem megfelelő, az egyházak pedig tudják bizonyos hitéleti tevékenységekre még használni. Ott viszont, ahol egy iskola és egy falu működik még ma is, és az egyházi iskola, ott ezeket az iskolákat az egyházak nem fogják visszakérni csak abban az esetben, ha a közösség túlnyomó többsége, több mint kétharmad arányban igényli, mert ha ezt nem igényli a közösség, akkor kérem, széllel szemben és önkormányzattal szemben nem lehet tanítani; és az egyházak nagyon jól tudják, és nem fogják visszakérni, nem kell ettől félni.
Más a helyzet a középiskolák tekintetében. A történelem folyamán úgy alakult Magyarországon, hogy egyes történelmi városokban csak egyházi iskolák vannak. Valóban, ha ezt most az egyházak visszakérnék, ott űr támadna és sokan kifogásolhatnák, hogy ez sérti a vallásszabadságot, az emberi jogokat. Itt sem fogják mind visszakérni, csak egy részét, és helyette másutt fognak kérni, ott, ahol még nem voltak, mert az egyházaknak küldetésük van, és a küldetésük nem egy történelmi városra, hanem az egész Magyarországra szól, és lehet, hogy egy-egy régi történelmi város helyett egy új városban fognak munkásőr vagy pártépületet kérni, hogy ott is kifejthesse az egyház a hatását. Ez ugyanúgy igaz más vagyontárgyakra is. Ha a vagyontárgyaikat vagy épületeiket visszaigénylik, de birtokba venni nem mindig ott akarják, hanem valahol másutt, ott ahol arra szabad lehetőség van, nem pedig mindenáron erőltetve, hogy a társadalom békéjét felbolygassák.
Mindezeket egybevéve – mivel lejárt a 8 percem – én úgy érzem, ha a képviselőtársaim a patkó mindkét oldalán azt akarják és azt mondják: igenis az egyházakat vagyonhoz és működési feltételekhez akarják juttatni, akkor szavazzák meg ők is a törvényjavaslatot, és ha a törvényjavaslat kétharmados többséggel kerül elfogadásra, akkor még alkotmányellenes sem lehet. Köszönöm a türelmüket. (Jobb oldalon taps.)
