TÓTH ALBERT, DR. (MDF):
TÓTH ALBERT, DR. (MDF):
TÓTH ALBERT, DR. (MDF): Köszönöm szépen, Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Amikor elkezdődött a parlamenti vita a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló törvényjavaslatról, egyik ellenzéki napilapunk glosszaírója… (Zaj.– Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Magyarországon…?) …a vitáról meditálva a következőket írta… Ilyen lapok is vannak, Istenem… Idézem: "A józan érvek garmadáját hallja – mármint ő – melyek mind azt jósolják, hogy a beterjesztett törvénytervezet hosszú távon nemcsak társadalom-, de egyházellenes is. Ha e szavak elpukkanhatnak a levegőben az ülésterem díszes stukkói alatt anélkül, hogy válaszok érkeznének rájuk, valódi válaszok, akkor miféle felelős politizálásban bízhat a magyar tévénéző, a magyar állampolgár?" Nos, azóta azok a józan érvek nem pukkantak el a levegőben, hanem több napilap hasábjain napvilágot is láttak, a Parlamentbe pedig számos valódi válasz érkezett rájuk azon képviselők részéről, akik nem féltik az egyházat, az egyházakat a törvénytervezettől, de nem féltik senkitől és semmitől, mert tudják, hogy azon a pokol erői sem tudnak diadalt venni. (Taps a jobb oldalról.)
Az első kritikai megállapítása az ellenzéknek a törvényjavaslat koncepcióját érintve ez: az egyházak működőképessé tételének elve helyett az egykori tulajdonhoz kötődő kárpótlásuk elvét követi. Ez a törvénytervezet valójában az egyházak működőképessé tételének elvét tartja szem előtt, hiszen gondoljunk arra, hogy 1948 óta mennyire beszűkült az egyház működőképessége azáltal, hogy elvették azokat a javaikat, amelyek biztosították e működőképességet.
A magyarországi református egyház 1948. évi teljes szükségletének 60%-át a jótevők évszázadok alatt összeadott egyházi vagyona és alapítványai, 25%-át az állami és községi támogatás és mindössze 15%-át a hívek egyházfenntartói járuléka tette ki.
Az egyház közjogi státussal ellátott intézmény minden fejlett demokratikus országban, ezért megalapozatlan és egy kicsit megkérdőjelezhető például a pártokkal, gazdakörökkel, sportegyesületekkel stb. Az egyház és állam szétválasztását alkotmány mondja ki. A törvénytervezet esetén mondvacsinált kritikai érv az ellenzék részéről a szeparáció kérdése, hiszen nem mint egyház kapja az államtól a támogatást, vagy kapja a volt egyházi tulajdonok rendezésével vissza ingatlanait, hanem mint különböző társadalmi tevékenységet ellátó, közjogi státussal rendelkező intézmény. Egyébként is, a vallásszabadság nemcsak alanyi, hanem közösségi jog is, s a közösségi jog gyakorlásának elengedhetetlen feltétele, velejárója a tulajdonjog, amit biztosítania kell az államnak. Ellentétben az ellenzék kritikai megjegyzésével a történelmi példák mind azt mutatják, hogy az úgynevezett merev szeparáció az egyházat mint közszolgálati intézményt elszegényíti, jobban, mint a fokozatosan visszaszerzett vagy megszerzett ingatlan, amitől féltik az egyházakat, a felekezeteket. Lásd az 1905-ös francia esetet, amikor a lemerevebb szeparációt hajtották végre törvényileg, és az idők folyamán számos módosítást kellett végrehajtani a szeparáció törvényében, mert egyébként az egyház funkciója lehetetlenné vált volna.
Az egyházak elsősorban tehát nem ingatlanokat akarnak visszaszerezni, hanem történelmi küldetésükből fakadó feladataikat akarják végezni – mintegy segítve az államot ott, ahol az nem képes vagy nem megfelelő szinten képes feladatát végezni a társadalom érdekében. Az állam és egyház ezen párhuzamos működésében a társadalom érdekében,úgy hiszem, a subsidiárius elvének kell érvényesülnie. A szolgáltatásokra berendezkedett állam, amelyben az egyén állami intézkedések hiányában egyre kevésbé tud az alapjogokban biztosított szabadságjogoknak érvényt szerezni – felteszem a kérdést: köteles-e az alapjogoknak vallási téren való érvényesülését is elősegíteni? Ezt, úgy hiszem, saját érdekében kell megtennie. A subsidiárius elvéből következik, hogy ott, ahol az egyház végzi a szociális és kulturális téren a tevékenységet, az államnak felesleges majd új intézményeket létrehozni, hanem az egyházit támogatja, mert ezzel terhet vesz le az egyház az állam válláról a társadalom keretében folytatott munkájával.
Ennek a törvényjavaslatnak nem is az a feladata – ahogy állítja az ellenzék –, hogy az egyházak anyagi függetlenségének megteremtésére irányuló, átfogó koncepciót adjon. Az egyháztól távol áll, hogy elsősorban anyagi természetű igényeit érvényesítse. Az előbbiekből világosan kitűnik, hogy nem erről van szó: nem igényérvényesítést akar a törvényjavaslattal elérni az egyház, hanem működőképességét helyreállítani, és a társadalom érdekében az állammal együtt szolgálni. Nem értem, hogy ez a törvényjavaslat miért sérti az ellenzék szerint a civil szféra egyéb szereplőinek egyenjogúságát. Az magától értetődik és természetes, hogy a vallásilag indifferens állampolgár nem kényszeríthető arra, hogy akarata ellenére vallási jellegű intézményt vegyen igénybe – de ezért az állam világnézetileg semleges intézményt is köteles működtetni, s ezekkel kapcsolatosan többletköltségeket is vállalni –, amit természetesen minden demokratikus állam megtesz és meg fog tenni.
Ugyanakkor nem ennek a törvényjavaslatnak kell tartalmazni a garanciát arra nézve, hogy a lelkiismereti szabadság elvének megfelelően a közfeladati tevékenységek különféle területei ne kerülhessenek semmilyen világnézet-orientált monopol szervezet ellenőrzése alá – ez is idézet az ellenzék kritikájából. Egyébként is, aki a közfeladati tevékenységek különféle területeit valami világnézeti befolyásoltságtól félti, az összetéveszti a vallást, a világnézetet és az úgynevezett társadalmi alapértékeket, ezeknek fogalmát.
Az állam és egyház subsidiarius működése a társadalom keretein belül az utóbbit érintheti csak. Tudniillik egy jól szervezett társadalomban az alapértékekről messzemenő konszenzusnak kell kialakulnia, de honnan vegye az állam ezeket az alapértékeket? Egy világnézetileg semleges, szabad, demokratikus állam nem tud kialakítani egy élő erkölcsi alapfelfogást, csak a már meglévő értékekre tud támaszkodni. Az államnak nincs meg az a hatásköre…
