DÉNES JÁNOS (független):
DÉNES JÁNOS (független):
DÉNES JÁNOS (független): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tisztelt Háznak szembe kell néznie a szóban forgó törvényjavaslat megalkotásával. Én, miután előttem számos igen szakszerű felszólalás hangzott el, amely helyenként már a részletes vita pontosságával szólalt fel, vagy olyan lendületesen, mint amit az előbb hallottunk, arról szeretnék beszélni, hogy milyen a társadalmi, nemzeti közeg, amikor ezt a törvényt létre akarjuk hozni. Abból szeretnék kiindulni, amit Szabó Tamás államtitkár úr mondott, hogy a szerencsejátékok szervezése nem jog, magyarul nem a szándék dönti el, hogy ki akarja szervezni, hogy ki szervezheti, hanem csak az szervezheti, aki ennek a jogát megkapja. Amikor ezt az államtitkár úr szájából örömmel hallottam, akkor engedjék meg, hogy még egyszer visszatérjek arra, hogy milyen körülmények között, milyen helyzetben van a társadalom akkor, amikor ezt a törvényt meg akarjuk alkotni. Évtizedeken keresztül tömegesen leszoktatták az embereket arról, hogy eredményesen golyózhassanak, hogy a golyólyukat megcélozzák 6 golyócskával. Olyan lelkiállapotban vagyunk, hogy irodalmi szinten is megjelent az a mániákus főkönyvelőnő, akinek az egész heti igézete az 5 számban van, különösen ha olyan izgalom éri, ami a héten történt, hogy nem öt, hanem hat golyó csúszott ki az eredményt hozó lyukon.
Amikor erről dönt a tisztelt Ház, akkor nem hagyhatja figyelmen kívül azt az ellehetetlenült lélektani közeget, amelyek közepette ezt a törvényt meg kell, hogy hozza, tudniillik a nagyközönség teljes egészében kiszolgáltatott, évtizedeken keresztül tömegesen infantilissá vált, lásd: főkönyvelőnő.
Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt, hogy az egyik oldalon a szakszerűség, a tudomány, a valószínűségszámítás áll szemben a szerencse lesésével, népiesen szólva a vakszerencsével. Nem beszélve arról a kialakult, sok évtizedre, még a múlt századnál korábbra is visszamenő népi szemléletre, hogy a "hazárd" szót laikus módon majdnem a "hazaárulással" azonosítják. Amikor ennyire szigorú a józan, a hétköznapi munkában hozott ítélet, amely mindig is elítélte annak a démonikus szenvedélynek az űzőit, amit Dosztojevszkij megírt, az irodalomban megjelenített, akkor tekintetbe kell venni azt, hogy igenis védeni kell a közösséget, az ifjúságot, és csak akkor helyes a döntésünk, ha korlátozzuk ennek a szakmának, ennek az iparágnak a terjedelmét, nagy műgonddal választjuk meg a résztvevőit, és ha a megfelelő védelmi garanciákat beépítjük a társadalom, az ifjúság számára. A meghallgatást megköszöntem. (Taps.)
