ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ):
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ):
ORBÁN VIKTOR, DR. (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A részletes vitában nagyon röviden szeretnék érvelni a 2505-ös számon beadott módosító indítvány mellett, amelyet Kósa Lajos, Tardos Márton és Frajna Imre jegyzett. Ez a következőképpen hangzik – egyetlen mondatból áll: "Az Országgyűlés felhatalmazza a Kormány világkiállítási kormánybiztosságát arra, hogy készítse, illetve készíttesse el egy esetlegesen 1996-ban Budapesten rendezendő világkiállítás témajavaslatait, és az erre vonatkozó megvalósíthatósági tanulmányt. Ezt legkésőbb 1991. szeptember 30-áig terjessze az Országgyűlés elé." Ennyi az indítvány lényege. E mellett az indítvány mellett, ennek ésszerűsége mellett szeretnék röviden, két szempontból érvelni. Először arról szeretnék beszélni, hogy megítélésünk szerint, ha nem ezt a megoldást választjuk, mit teszünk kockára a Kormány gazdaságpolitikáját illetően; második elemként pedig arról szeretnék röviden beszélni, hogy megítélésem szerint hogyan kell vagy kellene egy honatyának a közpénzekkel való vállalkozásról gondolkoznia.
Először tehát a kormányprogram és a világkiállítás tervének összefüggéseiről szólnék. Úgy gondoljuk, hogy a Kupa-program fő törekvése a költségvetési deficit visszaszorítása. Ezt a programot, ennek velejét a FIDESZ parlamenti frakciója mindig is támogatta, mert úgy gondoltuk, hogy az inflációellenes politikának ez az első számú parancsolata. Az is világos ugyanakkor, hogy ez a kormányprogram, amelyet a pénzügyminiszter jegyez, elsősorban azt célozza a költségvetési deficit visszaszorításával, hogy a forint belső konvertibilitását biztosítani tudja – ami viszont a magyar gazdaság talpra állításának egyik első számú feltétele. Ez az egész program a költségvetési deficit bizonyos mértékéhez van kötve. Ha 30 milliárdot megszavazunk a világkiállításra, és vállalunk egy olyan állami garanciát, amelyről nem tudjuk pontosan, hogy milyen költségvetési kihatásokkal fog járni, akkor félő, hogy ez a program és ennek sarokköve – amit az előbb említettem – fölborul; nem lehet tartani a belső deficit visszaszorításának, a költségvetési deficit visszaszorításának azt az ütemet, amelyet a pénzügyminiszter, illetve a Kormány programjában a közvélemény elé tart. Úgy gondoljuk, ez a legfontosabb gazdasági ellenvetés a világkiállítás ilyen előkészítettség mellett való elfogadásával vagy támogatásával szemben. Ehhez képest azt a másik két gazdasági megfontolást bár súlyosnak tartjuk, de csak másodlagosnak, miszerint abban az időszakban fogja a költségvetést leginkább megterhelni a világkiállítás, amikor az ország külső adósságszolgálatának a legforróbb pillanataihoz érkezünk: †93-'94-ben lesznek adósságszolgálati terheink a legmagasabbak, következésképpen a legnagyobb nyomás a költségvetésnél is ekkor fog kialakulni. Ezzel éppen egybe fog esni a költségvetési finanszírozás, amely a világkiállítás megvalósításához szükséges.
Szeretnék továbbá mindenkit arra emlékeztetni, hogy az állami garanciavállalás nagyon jól hangzik, de nem egy nagyon egyszerű dolog. Mert ha jól megnézzük, akkor ez az állam, ez a Parlament, ez a költségvetés már vállalt néhány állami garanciát – ha úgy tetszik, garanciavállalási képessége meglehetősen lekötött. Vállaltunk, illetve vállalt a Parlament garanciát a TB felett, vállalt a Suzuki cég felett, vállalt a timföldgyár irányában, amit Iránban óhajtunk létrehozni, és az Ikarus gyár irányában is. Úgy gondolom tehát, hogy ennek a költségvetésnek a garanciavállalási képessége meglehetősen kimerített: itt újabb állami garanciát vállalni nem feltétlenül helyes dolog.
Ezek után engedjék meg, hogy egy mondatot mondjak önöknek arról, hogy megítélésem szerint, amikor egy ilyen állami befektetésről gondolkodunk, illetve egy ilyen állami költségvetési támogatást igénylő projektet akarunk támogatni vagy elvetni, talán érdemes átgondolni, hogy miképpen kellene gondolkodni nekünk, honatyáknak, a költségvetés pénzéből történő vállalkozásokról.
Általánosan elhangzott érv volt, hogy kockázata van ennek a világkiállításnak. A kockázat mértékéről megoszlanak a vélemények a különböző padsorokban ülő képviselők között, de a kockázat tényét általában senki nem vitatja. Ennek a Parlamentnek, ennek a Kormánynak, ennek a költségvetésnek kockázatot kell vállalnia. Úgy gondolom azonban, helyes, hogy ha különbséget teszünk a kockázatvállalás fajtái között a tekintetben, hogy vállalkozó vállalja ezt vagy honatya. Mert egy honatya, kérem, a köz pénzével vállalkozik. A vállalkozó a saját pénzét teszi kockára, és a saját kockázatának felelősségét viseli. Egy honatya nem a saját pénzét, hanem az adófizetők pénzét, a köz pénzét teszi kockára, és a köz kockázatára játszik, nem pedig a sajátjára – mint egy vállalkozó.
Úgy gondolom tehát, ezért racionális ez a beadvány, amit az előbb említett három honatya jegyzett, mert azt a célt szolgálja, hogy mielőtt a döntés megszülethetne, a világkiállítás megrendezése vagy elvetése mellett vagy ellen, lehetőséget nyújtson a honatyáknak arra, hogy pontosan mérlegelhessék, mekkora kockázatot fognak vállalni, ha igent mondanak, és mekkorát, ha nemet mondanak. Megítélésünk szerint jelen pillanatban semmiféle olyan információ nem áll rendelkezésünkre, amely †96-ra egy egyedüli, budapesti megrendezésű világkiállítás költségeit tartalmazná. Ilyen fajta számításokat, megvalósíthatósági tanulmányokat ide, elénk be nem terjesztettek. Amíg ez nem történt meg, addig megítélésünk szerint egy becsületes honatya a köz pénzével be nem látható kockázatra nem vállalkozhat.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a bal oldalon, szórványos taps a jobb oldalon.)
