GERBOVITS JENŐ (FKgP)
GERBOVITS JENŐ (FKgP)
GERBOVITS JENŐ (FKgP) Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amint az köztudott és az imént hallottuk, az Alkotmánybíróság döntése ismét áthúzta a parasztok számítását, elodázta a valamiféle megoldást. Nehéz megállapítani, miféle erők dolgoznak a tisztesség, a jogszerűség, s ami még ennél is fontosabb, a gyakorlati megoldások ellen. Kezdetben minket, kisgazdákat igen sok vád ért, hogy nemigen szólunk hozzá, nem hallatjuk a hangunkat stb. stb.
Azt gondoltuk akkor, ki-ki ahhoz szóljon hozzá, amihez ért, hiszen ebben az időszakban javarészt törvényalkotások voltak. Ezt az időt, ezeket a témaköröket joggal átengedtük a jogászoknak. Számomra érthetetlen, amikor ugyanezt nem tapasztaljuk a másik oldalról, vagy az urak azt hiszik, hogy a gazdasági kérdésekben sincs véleményünk? S ha van, az feltétlen dilettáns, amolyan paraszti?
Szeretném elmondani és elhitetni, hogy a parasztember mindig is termelő is és kereskedő is volt együtt, minden lépése egy külön vállalkozás. Éppen ezért azt hisszük és tudjuk, hogy ez a mi területünk és egyben a tulajdonunk.
Tisztelt Ház! Kezemben van az 1990. július 10-i országgyűlési jegyzőkönyv, amikor Békesi László és Vargáné Piros Ildikó képviselőtársaim felszólalására reflektáltam, amikor a miniszterelnök úr visszaminősített képviselővé, emlékeznek rá. (Közbeszólás: Igen.) Ezzel a módival most nem kívánok foglalkozni, hogy egy miniszterelnök a saját miniszterét megszégyeníti. Ez az ő dolga. Legföljebb annyit, hogy az elnök úr nem ismeri a paraszti szokásokat, ha még olyan történész is, hogy a parasztember nem szokott adós maradni, mert az nem illik. (Moraj.)
Szóval, ebben a felszólalásomban rossz fát tettem a tűzre, amire én is rájöttem – és nem először –, és Békesi képviselőtársam felszólalásában én mint az ostoba, a konstruktív ellenzék hangját véltem felismerni. Hát megvallom, ezt rosszul tettem, ámbár valószínű, ez adta meg az ötletet a miniszterelnök úrnak, hogy Békesi úr csapatából kívánta erősíteni kormányát. (Felzúdulás.) De nem is ez a lényeg!
Tisztelt Ház! A lényeg az, hogy a képviselő asszony, aki a Kisgazdákat igencsak megostorozta megalapozatlan politikai törekvéseikért – így ő; én erre reflektálva akkor azt mondtam, nem mi tesszük vagy tettük tönkre a téeszeket, és az is lehet, hogy a föld kérdésével meg fogunk bukni.
Nost, ez volt alig egy éve, s nemcsak a mi földtörvényünk, hanem megbukott a kárpótlási törvény is! Ha ez így van, megítélésem szerint az említett megszégyenítésem igazságtalan volt, hisz igazam lett, még ha egy évet késett is.
Tisztelt Ház! Visszatérve szorosan a tárgyhoz, az Alkotmánybíróság az anyagot leküldhette volna egy héttel előbb, amikor a Kormány az éves működését ünnepelte, hiszen mi volt az, ha nem a csúcs a Kormány munkáját illetően? Mondom én, eljön az idő, amikor Balsai miniszter úr és tárcája nem lesznek nagyon büszkék erre a remekműre!
Az ünnepi üléssel kapcsolatban pedig az elhangzott nyilatkozatok mellett hallottunk tisztességes önkritikát is, imigyen – és most idézem –: "A kormány végül is semmi olyan végzetes hibát nem követett el…" stb. stb. Nos, ez valóban így igaz, és talán köszönjük meg a Kormánynak, hogy nem kezdett háborút, nem fogott fegyvert, inkább eladta azokat… (taps és derültség a bal oldalon) …, csak szerintem nem a legjobb időben és nem a legjobb helyen. (Derültség.) Aztán valaki a Kormányból nyilatkozott, hogyha az évet újra kezdené, ismét csak ezt tenné. Nem tudna mást tenni. Mármint a Kormány.
Tisztelt Ház! Ennél őszintébb, önkritikusabb értékelésre nem is számoltam. Valóban, én is azt vallom, ne akarjunk 150 centit ugortatni – sportnyelven szólva – azzal, aki 60-nál leveri a lécet! (Moraj és derültség.) Sőt, focinyelven, az a centercsatár, aki nem tud átmenni a felezővonalon, a saját kapuja előtt bicebócál és öngólt rúg – mert mi volt ez, ha nem öngól –, azt a közönsége és az edzője ki fogja fütyülni rövidesen.
Gyakorlatiasan nézve a kérdést, elszomorodom, ugyanis én jogász nem vagyok, negatívumot igazolni vagy támadni nem lehet. Azonban azon el lehet gondolkodni, hogy ez a Kormány az elmúlt év meg nem történt dolgaiért, az el nem végzett munkájukért, a tán soha vissza nem térő alkalmakért nem érez-e felelősséget; nem felelős a Kormány, hogy szemünk láttára megy tönkre a legvitálisabb, a legtermékenyebb ágazatunk, a mezőgazdaság?!
Csődtörvényre készülünk. Mi nem csődeljárást akartunk a nagyüzemekkel, hanem átalakítást, nem elherdálni, hanem átszervezni! De itt nemcsak a tulajdon lesz elherdálva, hanem az a lendület, az alkotó vágy, amelyhez joggal várta a választópolgár a Kormány segítségét. Nem érzi a Kormány, hogy ebben az eszméletlen nemzetközi küzdelemben nem egy évet, egy napot sem szabad várni. Erre mondom én, hogy nemcsak a rossz cselekedet a bűn, hanem a jóra való restség is, hiszen minden paraszt, kereskedő, iparos tudja, hogy amit ma nem teszünk meg vagy nem adunk el, holnap már hiába akarjuk; holnap esetleg mástól vásárol a vevő vagy erősebb versenytárs jelentkezik.
Tisztelt Ház! A kárpótlási törvény, amely magában sem volt sok vigasz azoknak, akik négy évtized várakozása után joggal várták sérelmeik orvoslását, újra csak a bizonytalanság az, ami biztos, na meg az, hogy az idén már semmi se lesz abból, amire vártunk, nem fogunk tudni vetni.
Ha visszagondolok a Kisgazdák nagygyűlésére a Hősök terén, az Andrássy úton skandálva: "Hütter Csaba, menjen haza!" – szégyenkezem. Kezemben az ominózus Hütter-féle, a '990. évi IX. törvény, melynek 3. §-a (c) bekezdése imigyen határoz: "A volt tag vagy örököse részére, kérelmére a bevitt földdel azonos értékű földet ki kell adni." Én csak egyszer találkoztam Hütterrel. Azt hiszem, ilyen magamfajta alulképzett típus lehet, mint én… (derültség) …, ez a mi nyelvünkön beszél, ilyen parasztosan, hogy mindenki értse, hogy "ki kell adni". Ez nem beszél olyan flancosan, mint a "degresszió", meg "a polgári törvénykönyv szerint" (derültség) mint ez a kárpótlási törvény. (Derültség) Hütter úr nem törődik, hogy mit fogok csinálni a földemmel, eladom vagy megtartom. Valószínű, ő már megérezte a túltermelési válságot, nem írt elő művelési kötelezettséget sem, meg az sem érdekelte, hogy ki hol lakik. Ezzel szemben a skandáló Kisgazdák igazán nem gondolhattak arra, hogy saját Kormányuk, mi több, saját miniszterük, illetőleg minisztereik ezekkel a flancos szavakkal jönnek, micsoda rafinált módon keresik a kákán a csomót. (Derültség.) Azok a híres közgazdászok is, most, amikor megfulladunk az eladhatatlan termékeinkkel, amikor a világ nem a termelést, hanem a termelésből való kivonást támogatja, most termelési kényszert visz be ebbe a szerencsétlen törvénybe.
Én nem kívánom összehasonlítani a két törvényt, illetőleg a törvényt a tervezettel, azt már összehasonlította a parasztság, azonban az egyik törvény is él, míg a másik csak tervezet és az is megbukott! (Hirtelen emelt hangon folytatja.) Tisztelettel kérdezem a Kormánytól, de legfőképp a Kisgazda miniszterektől, miért nem hajtották végre a törvényt. Nem éreznek-e lelkiismeret-furdalást azokért a sok panaszokért, amelyek ez ügyben elhangzottak? Kit terhel a felelősség a mulasztásért, hiszen törvényről van szó.
És végül, összegezve, a málna-, tej-, húsháború után és a gabonaháború előestéjén – és az utóbbit a nagyüzemek nem lesznek képesek átvészelni – a velünk érzőknek, legyenek azok egyéniek, leendő farmerek vagy legyenek netán téeszparasztok, az aggodalmunk már-már felháborodásba megy át; itt nemcsak a földtörvény, nemcsak a kárpótlási törvény bukott meg, hanem az a gondolatunk, miszerint tegyük rendbe a magántulajdont, válasszuk el a használattól, és robbanásmentesen, párhuzamosan és lépcsőzetesen, de minél gyorsabban alakítsuk át a mezőgazdaságot. Erre a józan paraszti elképzelésre nem kaptunk megértést és segítséget. Elmúlt egy év; se rendszeváltás, se átalakulás, se magántulajdon-rendezés.
Tisztelt Ház! Lassan kimennek a szovjetek, már erre sem lehet hivatkozni, s lám-lám, nem tudunk magunkkal mit kezdeni.
És most végül, mert képtelen vagyok megérteni, mert ilyet még a világon sehol nem hallottunk, hogy egy Kormány képtelen saját választóival szót érteni. Hogy egy Kormány nem képez bázist maga köré. Ezt a luxust még a kommunisták se engedhették meg maguknak, gondoljuk csak el, 800 ezer tagjuk volt, a szovjet hadsereg mögöttük és a nagy szomszéd. Itt és most pedig, igen, négy évtizedes várakozás után a szabadon választott Parlament és Kormánya szembehelyezkedik saját választói akaratával, illetőleg azzal, amit felvállalt.
Tisztelt Ház! Elnök Úr! Mint ahogy a baj se egyedül jár, igazán nem számolhattam, mikor erre készültem Pestre jövet; egy újabb gondra, a Torgyán-ügyre gondolok. Nem mehetek el mellette. (Derültség.)
