PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ)
PETŐ IVÁN, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Én is a kárpótlási törvény, illetve az Alkotmánybíróság ügyében kértem szót rendkívüli ügyben.
Demokráciánk jelentős pillanatához értünk el a múlt héten az Alkotmánybíróság döntésével. Először történt meg ugyanis az, ami tulajdonképpen minden demokrácia komolyságának a próbája: az alkotmány védelmére hivatott testület figyelmeztette a törvényhozást hatalmának alkotmányos korlátaira. A demokrácia egyebek között azon is alapul, hogy a Parlament hatalma sem korlátlan. A törvényhozásnak is tiszteletben kell tartania az Alkotmányt. Mindnyájan jól ismerjük, hova vezet, amikor egy jobb jövő, egy nemesnek vélt cél érdekében eltekintenek az alkotmányosság normáitól. Kötelességének tett tehát eleget az Alkotmánybíróság, amikor a kárpótlási törvényt visszautalta az Országgyűléshez.
Sokan azonban csak annyit vesznek észre az Alkotmánybíróság döntéséből, hogy semmissé vált több hónap parlamenti munkája, illetve mások azt, hogy a remélt kárpótlás tovább késlekedik. Érdemes áttekinteni, voltaképpen mi is történt, mielőtt a rágalom még elborítja az igazságot.
Antall József miniszterelnök úr már októberben kezében tarthatta az Alkotmánybíróság véleményét, melyet maga a miniszterelnök úr kért, s ebből pontosan tudta – amit az ellenzék később nem győzött tudomására hozni –, hogy alkotmánysértő az egykori tulajdonosok között vagy a kisajátítottak különböző évjáratai és korcsoportjai között a kirívó különbségtétel.
Ennek ellenére figyelmen kívül hagyták a bírálatot, s miután a tudván-tudott alkotmánysértést a kormánypárti szavazattöbbség segítségével az ellenzék tiltakozása ellenére elfogadták, a miniszterelnök úr még azt is kijelentette: aki alkotmánysértőnek tartja a kárpótlási törvényt, az ellenfele a tulajdonviszonyok gyors átalakításának… (Közbekiabálások a kormánypártok padsoraiból: Így van!) Köszönöm az egyetértést.
Azt is halljuk most, hogy az Alkotmánybíróság nem is a Kormány elképzeléseit utasította el, hiszen a képviselők átformálták azt. Valójában – emlékszünk talán még – a három kormánypárt állapodott meg a módosításokban; egyetlen ellenzéki képviselő módosító indítványát sem fogadták el, s a Kormány képviselője, az igazságügy-miniszter úr hangos egyetértésével jelezte minden kérdésnél, hogy egyetért az elfogadott variációval.
Már a törvény tárgyalásakor elmondtuk, mi úgy látjuk, egyetlen cél vezette a Kormányt a kárpótlásnál: a koalíció együtt-tartásának politikai célja, az, hogy kielégítse a követelődző Kisgazdapártot. A Magyar Demokrata Fórum a választási kampány idején még hevesen bírálta az utóbb elfogadott törvény elveit. Én emlékszem egy televíziós vitára, amikor képviselőtársaim – Bogárdi Zoltán az MDF-ből és a mellettem ülő Magyar Bálint – egymással vetélkedve utasították vissza a kisgazdapárti Zsiros Géza ötleteit.
Ami pedig az időhúzást illeti – nem beszélve most arról, hogy a tárgyalási időt nem mi, hanem a kormánypártok húzták több száz módosító indítvánnyal és számtalan felszólalással –, a valódi időveszteséget nem is ez; a valódi időveszteséget és zűrzavart egy alkotmánysértő törvény alapján megkezdett, és ezért valójában végrehajthatatlan és befejezhetetlen kárpótlás okozta volna.
Az elmúlt napokban azt is hallhattuk még a képviselőktől, sőt, pártvezetőktől is: maga az Alkotmány rossz. Akár azért, mert úgymond sztalinista, akár azért, mert felhatalmazza az Alkotmánybíróságot, hogy a törvényhozással és a Kormánnyal szemben is fellépjen az alkotmányosság védelmében. Igaz, a köztársaságnak nincs még végleges alkotmánya. De csak rosszhiszeműen lehet állítani, hogy a jelenlegi Alkotmány még mindig sztalinista. Alapelveiben, amelyeket minden párt elfogadott, demokratikus alkotmányunk van. Azok a tételek pedig, amelyek az Alkotmánybíróság mostani döntését megalapozták, semmilyen új alkotmányból nem iktathatóak ki. Legalábbis a Szabad Demokraták és – gondolom – minden jóérzésű magyar állampolgár nevében jelenthetem ki: soha nem járulunk hozzá, hogy olyan alkotmányunk legyen, amely megengedi az önkényes különbségtételt magyar állampolgárok között, egyik csoport önkényes kedvezményezését, a többiek önkényes megterhelését. (Mozgolódás.)
Akik ember és ember közötti önkényes megkülönböztetést alkotmányossá akarnak tenni, azok nem mást mondanak, mint hogy lépjünk ki az Európa Tanácsból, hogy soha ne csatlakozzunk az Európai Közösséghez, hogy tagadjuk meg Kölcsey és Deák, Széchenyi és Kossuth… (mozgolódás, bekiabálások, a kisgazdapárti padsorokból.)
