KIRÁLY ZOLTÁN (független)
KIRÁLY ZOLTÁN (független)
KIRÁLY ZOLTÁN (független) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindenekelőtt bejelentem, miután itt a napirend előtti felszólalások nyomán szóba került az idő, hogy mintegy 13 percre kérem a figyelmüket.
Tisztelt Országgyűlés! Nagy Ferenc József miniszter úr a minap Siófokon azt mondta, némi elégedetlenségének is hangot adva ezzel, hogy az ellenzék hivatalból kontrázza a Kormány által beterjesztett törvényjavaslatokat. Nos lehet, hogy van néha és némi igazsága a Nagy Ferenc József-i feddésnek, ám én legalábbis eleddig azt tapasztaltam, hogy a magyar Országgyűlés ellenzéki pártjainak jog- és kötelességszerűen gyakorolt kontrája inkább tényekre alapozó érveket szegez a beterjesztett törvényjavaslatokkal szembe.
Hadd tegyem hozzá mindezekhez: bennünket, független képviselőket, a helyzetünknél fogva még az a kényszerűség sem nyomaszt, amit Nagy Ferenc József miniszter úr az ellenzék jellemzőjeként említett. Bennünket a pártpolitikától független véleménynyilvánításban csak az korlátoz időnként, hogy nem kaptunk a pártokkal azonos lehetőséget a szakértői háttér kialakítására. Ez a megkülönböztetés különösen annak tudatában bántó, hogy amint azt éppen a napokban hallottam, például az MDF-frakció mögött több száz szakértő is szorgoskodik. (Közbeszólások a jobb oldalról: Ingyen. – Mozgás.)
Természetesen nem kívánom elsajnálni az MDF szakértőit, csupán jelezni kívántam, miért és milyen nehézségekkel küszködnek a független képviselők, különösen egy-egy szakmai jellegű törvényjavaslat tárgyalása előtt. Most azonban úgy vélem, az egyes állami tulajdonban lévő vagyontárgyak önkormányzati tulajdonba adásáról beterjesztett törvényjavaslatnál elmondhatjuk, hogy a legjobb szakértőkre hagyatkozhatunk, nevezetesen az önkormányzatokra.
Sajnáljuk, hogy a Kormány ugyanezt csak felemás módon tette meg. Erre utal többek között például a Pest megyei önkormányzat legfrissebb állásfoglalása, amely szerint – idézem –: A törvény-előkészítők vagy nem törekedtek az önkormányzatok véleményének alaposabb megismerésére, vagy a birtokukban lévő ilyen véleményeket valamilyen megfontolásból teljesen figyelmen kívül hagyták.
A Pest megyei közgyűlés május 8-án kelt határozatának 1. pontja pedig általános önkormányzati véleményt is tükröz, amikor így fogalmaz: A közgyűlés összességében úgy ítéli meg, hogy a törvényjavaslatban foglalt elképzelések nem javítják sem a helyi, sem pedig a megyei önkormányzatok tulajdonosi pozícióit, nem nyújtanak garanciális lehetőséget az Alkotmányban és az önkormányzati törvényben deklarált önálló tulajdonosi joguk gyakorlásához.
Tisztelt Ház! Azt mondják: a puding próbája, hogy megeszik. Valahogy így voltunk mi is ezzel a törvényjavaslattal, amikor ízlelgettük szakaszait, szellemét, azaz hogy arra kerestünk választ, vajon megfelel-e az egy évvel ezelőtti rendszerváltó és választási ígéreteknek, a kormányzat által sokszor kinyilvánított önkormányzat-barát hitvallásoknak.
Nos, a kérdésre igennel vagy nemmel válaszolni persze nehéz, hiszen a helyzet ennél sokkal bonyolultabb; bonyolultabb, mert miközben a rendszerváltás számos eleme fellelhető mai valóságunkban, azonközben együtt kell még élnünk a múlt rendszer kövült maradványival is. Ezek lebontása persze nem egyszerű és nem máról holnapra megvalósítható feladat, ezért tehát joggal várhat türelmet a kormányzat, türelmet és megértést Parlamenttől és társadalomtól egyaránt. És ez így rendjén is van. A baj akkor kezdődik, amikor azt tapasztaljuk, hogy a mai kormányzat némely területeken nem is igen igyekszik elbontani a kövületeket, vagy amikor az eltávolított helyett éppen hogy ugyanazt építgeti újjá. Mint például az atyáskodó pártállam újraelosztó szerepét, amikor is keményen elvon az állampolgároktól, a vállalatoktól, vállalkozásoktól és aztán patikamérleggel mérhető kicsiny adagokban újra elosztja azt, például az önkormányzatoknak is.
A most beterjesztett törvényjavaslat nyomán pedig egy újmódi államosításnak is tanúi lehetünk. Kirívó példája ez annak az egyre markánsabban megnyilvánuló kormányzati törekvésnek, amely az önkormányzati tulajdonnak az állami szervek javára történő elvonására irányul, amely hivatkozva a centrális állami szervek igényeinek kielégítésére, épületek, berendezések, felszerelések ingyenes átadására kényszerítené az önkormányzatokat és persze nem csupán erre, hanem deklarált jogosítványaik átadására is.
Némi leegyszerűsítéssel elmondható: ahány új törvényt fogadtat el a Kormány parlamenti többsége birtokában, annyi új hivatalt is teremt hozzá, az önkormányzatoktól rabolva ehhez vagyont és jogkört. Tán kissé erős a kifejezés, ám az erőltetett központosításnak ez a kifejezésmód jobban megfelel, mint az, amit a miniszter úr finoman a feladatok megosztásaként fogalmazott meg.
Miután ez politikai, hatalmi kérdés, a Kormány parlamenti többsége birtokában megteheti ezt. Csak nem hagyhatjuk szó nélkül. Azért sem – és ez már nem politikai kérdés –, mert az elmúlt egy esztendő törvénykezési dömpingjében példa nélküli, hogy ugyanazon jogintézményről, jelesen az önkormányzat vagyonáról két azonos szintű, de egymástól eltérő tartalmú jogszabály rendelkezzen anélkül, hogy a korábban kiadott jogszabály, vagyis az önkormányzati törvény módosítása megtörténne.
Úgy gondolom, indokolt emlékezetünkbe idézni ezért a helyi önkormányzatokról szóló törvény 77. és 80. szakaszaihoz kapcsolódó indokolás szövegrészletét, amely az önkormányzati tulajdon létrejöttének módját és célját értelmezi. E szerint az önkormányzati tulajdont e törvény rendelkezéseivel kell létrehozni a monolitikus állami tulajdonból. A törvény általános koncepciójával is az áll összhangban, hogy az önkormányzatok tulajdonosi érdekeltséggel vegyenek részt a közszolgáltatások szervezésében, biztosításában, ugyanakkor az önállóságot, vállalkozási lehetőséget garantáló vagyonmennyiséggel is rendelkezzenek.
Eddig az idézet, amelyből két tételt szeretnék nyomatékkal szíves figyelmükbe ajánlani. Először azt, hogy a Magyar Köztársaság Országgyűlése kétharmados többséggel elfogadott törvényben úgy rendelkezett, hogy az önkormányzati tulajdont, a vagyoni kört az önkormányzatokról szóló törvényben határozza meg; másrészt pedig hogy a vagyonmenynyiségnek, ennek a vagyonmennyiségnek olyannak kell lennie, amely garantálja a helyi önkormányzatok számára az önállóságot és a vállalkozási lehetőséget.
A Parlamentnek persze mint törvényalkotónak ezen kinyilvánított szándékától, az elfogadott tételes rendelkezésektől való eltérése nem az önkormányzati törvény végrehajtását, hanem annak módosítását, kiegészítését, részbeni hatályon kívül helyezését jelentené. Erre a Parlamentnek joga van, feltéve, ha betartja az önkormányzati törvény módosítására, kiegészítésére, hatályon kívül helyezésére vonatkozó szabályokat.
Az önkormányzati törvény 107. §-ának (5) bekezdése pedig egyértelmű rendelkezést tartalmaz arra nézve is, hogy – idézem – "A vagyonátadó bizottság döntésével a helyi önkormányzat tulajdonába kerül az e törvény kihirdetése napján az önkormányzatok belterületéhez tartozó állami föld, a kizárólag állami tulajdonba kerülő földek kivételével."
A miniszteri expozé arról szólt, hogy ekörül folyt a legtöbb vita, s ezt sokan kiterjesztően kívánták értelmezni. Nos, a miniszter úr értelmezésével ellentétben szerintünk éppen ezt a passzust sérti meg a most beterjesztett törvényjavaslat, amikor az önkormányzati törvény idézett rendelkezését leszűkíti, és ezzel a korábbi rendelkezést értelmezhetetlenné teszi. "Még akkor is, ha – mint a törvényjavaslat indoklása mondja –, azt, hogy a földek közül melyek képezik az állam kizárólagos tulajdonát, az állami tulajdon egészére kiterjedő, a polgári törvénykönyvet módosító és a kincstári vagyon körét szabályozó törvények határozhatják meg." Eddig az idézet.
Való igaz, nincs még kincstári vagyonról szóló törvényünk. Tegyük hozzá, pedig már lehetne. Sőt tán ez lehetett volna a legelső a gazdasági és tulajdoni rendszerváltáshoz. A Kormánynak lett volna módja arra, hogy a Parlament elé terjessze a kincstári tulajdonról szóló törvényt, amelyben meghatározza azt a vagyoni kört, amelyet az állam kizárólagos tulajdonába kíván vonni.
Ez, valamint az ugyancsak be nem terjesztett földtörvény egyúttal lehetőséget adott volna arra, hogy a Parlament érdemi vitát folytathasson arról, hogy a fennmaradó vagyon tulajdonba adására tiszta megoldásként a privatizáció, vagy a reprivatizáció-e a lejárható út. A Kormány ehelyett a se nem ló, se nem szamár megoldást választotta, így születtek meg öszvértörvényeink az előprivatizációról és a kárpótlásról.
Mindez azonban a Kormány felelőssége, és ha lehet kérni, e felelősséget ne tessenek az önkormányzatokra átruházni.
A helyi önkormányzatokról szóló törvény 107. §-a egyébként arra engedett következtetni, s a miniszter úr is így idézte expozéjában, hogy az önkormányzati vagyonnak a törvényben nem rendezett kérdéseiről egy külön törvény, és nem külön törvények fognak rendelkezni. Ezzel szemben most az a helyzet, hogy a külön törvények száma egyre gyarapodik, s ezzel arányosan az önkormányi tulajdonba kerülő vagyontárgyak köre egyre csökken.
Csak emlékeztetőül idézem föl, hogy a kárpótlási törvény érinti az önkormányzati lakásvagyont, a most beterjesztett törvényjavaslat újabb vagyoni korlátokat állít, s ne feledkezzünk meg arról, hogy délután talán vagy holnap elkezdődik a volt egyházi ingatlanok tulajdoni rendezéséről előttünk lévő törvényjavaslat vitája, amely ismét csak az önkormányzatok vagyonát sújtja.
Ebben az összefüggésben a beterjesztett törvényjavaslat súlyos hiányosságaiként róható tehát föl, hogy meg sem kísérli megakadályozni az önkormányzati tulajdon fogalmát. Ez pedig, és az előbb már érintett kormányzati koncepciótlanság annak tudható be véleményem szerint, hogy az önkormányzatok számára létkérdést jelentő önkormányzati tulajdon tartalmát az éppen időszerű hatalmi, politikai érdekek alakítják. A cél egyre nyilvánvalóbbnak tűnik, az új központosítási törekvésekkel nem konform önkormányzatok létbizonytalanságban tartása, ellehetetlenítése, és természetesen ily módon kézbentarthatóságuk.
Máris célhoz értünk, hiszen a 40 év eltelte után demokratikusan megválasztott önkormányzatok első költségvetése készítése során nem is számolhattak az önkormányzati vagyon részét képező tulajdonnal mint profittermelő tényezővel. Miközben persze piacgazdaságról és a monolitikus állami tulajdon helyett sokszínű tulajdonról papol a tisztelt Kormány. Ezzel szemben sokkal inkább kénytelenek helyi adókat kivetni, szociális, egészségügyi, oktatási költségeiket szűkíteni, a szociális lakásépítést szinte teljesen leállítani, miáltal a polgárok nemcsak az önkormányzatokra, de a demokráciára is egyre kételkedőbben tekintenek. Tudom, a Kormány célja nem ez, de a koncepciótlanság, a jó szándékú szakszerűtlenség ezt eredményezi.
A törvényjavaslat szerinti vagyonmennyiség nemhogy nem garantálja az önkormányzatok vállalkozási lehetőségeit, sokkal inkább csökkenti azokat. Kétséget kizáró módon megállapítható ugyanis, hogy az állami vagyonkezelő szervek köre, mint például az Állami Vagyonügynökség, Kincstári Vagyonkezelő Szervezet, és így tovább, egyre nő, egyre több tárca, országos főhatóság igyekszik a tulajdonosi jogok gyakorlását különböző módon befolyásolni. Tessenek végigolvasni, például az egyetértési jog gyakorlása előkerült, az előzetes meghallgatás igénye, későbbi hasznosítás kilátásba helyezése, főhatósági engedélyhez kötöttség, és így tovább.
Mindezek alapján tehát nem látjuk biztosítottnak, hogy az önkormányzat valóban gazdája lehet területének. Márpedig az önkormányzati gazdálkodás a kistelepüléseken és a nagyvárosokban egyaránt csak előre kiszámítható biztonsággal tervezhető forrásokra, és az ezt kiegészítő vagyonra építhető. Különösen ma, és nagy valószínűséggel a következő esztendőkben is, amikor szinte minden település kínzó működési gondokkal küszködik. Hogy csak saját városomat említsem, Szegeden közel kétmilliárd forint hiányzik a biztonságos városüzemeltetést jelentő költségvetésből.
Ilyen helyzetben létkérdés az önkormányzati érdekeket figyelembe vevő privatizáció megindulása, ám erre csak valóságos önkormányzati vagyon esetén kínálkozik lehetőség. A rendelkezési jog bárminemű korlátozása csak lassítja ezt folyamatot, és az önkormányzatok elerőtlenedését eredményezi.
Erről a törvényjavaslatról joggal elmondható: nem önkormányzatbarát. Nem az önkormányzatok, hanem a központi hatalom megerősítését és gazdagodását szolgáló intézkedéseket tartalmaz. Márpedig éppen az elmúlt évtizedek tapasztalatai igazolják, hogy a központosító, a mindent elvonó és újraelosztó állam hosszú távon életképtelen és szegény, hogy csak polgárai és helyi közösségei feltételek nélküli vagyonosodása által lehet maga is gazdaggá.
Ez a törvényjavaslat, miközben tulajdont von el, illetve korlátoz, azonközben az önkormányzati tulajdonba kerülő vagyontárgyak döntő többségével sem segíti a kívánt mértékben a privatizációt, nem biztosítja a versenysemlegességet, és nem ad esélyegyenlőséget az önkormányzatok számára.
Tisztelt Ház! Amennyiben a Kormány a törvényjavaslatot az előterjesztett formában továbbra is tárgyalásra alkalmasnak tartaná, akkor álláspontunk lényegét a következőkben foglaljuk össze.
A javaslat a kétségtelen végrehajtási elemek megléte mellett lényegében nem végrehajtási törvényjavaslat, hanem döntően a helyi önkormányzatokról szóló törvény 107. §-ának módosítása, kiegészítése, illetőleg részben hatályon kívül helyezése. E tény következtében címében is jelezni kellene, hogy a javaslat ennek módosítására irányul.
Továbbá: a javaslat némely rendelkezése ellentétes az önkormányzati törvény tételes rendelkezésével, illetőleg annak szellemében, elveivel.
Mindezek alapján a független képviselőknek is az a véleménye, hogy a javaslat elfogadásához a Parlament kétharmados igenlő szavazata szükséges, legalábbis azon rendelkezések elfogadásához, amelyek korlátozzák az átadásra kerülő vagyon körét. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
