BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP)
BÉKESI LÁSZLÓ, DR. (MSZP) Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ha az országnak nem lenne olyan égetően nagy szüksége a társadalmi-gazdasági átalakulás korszerű szabályait rögzítő törvények egész sorának sürgős megalkotására, akkor némi malíciával azt is mondhatnám, végre egy olyan törvényjavaslat, amelynek vitája minden bizonnyal nem politikai csatározások színtere, hanem szakmai érvek és ellenérvek színtere lesz, és félreértés ne essék, ezzel nem a számvitelről szóló törvényjavaslat jelentőségét szeretném csökkenteni, inkább örülök annak, hogy itt végre olyan vita alakulhat ki, amelyet még a gyorsított, egyszerűsített eljárások sem tudnak igazán korlátozni és jelentőségét csökkenteni.
A mi frakciónk is egyetért ennek a törvénynek a szükségességével. Egyetért azért, mert a gazdálkodók, vállalkozók vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetéről hiteles képpel kell rendelkezniük nekik, a tulajdonosoknak, a potenciális befektetőknek. A hiteles kép és az azt megalapozó hiteles információk nélkül elképzelhetetlen tisztességes makrogazdasági analízis, elemzés, és az ebből származó gazdaságpolitikai konzekvenciák levonása is. Ezekkel az információkkal a múltra és a jelnlegi folyamatokra nézve egyaránt rendelkezniök kell mindazoknak, akik tisztességes gazdasági feladatokra vállalkoznak, kockáztatnak, vagy akár gazdaságpolitikát akarnak csinálni. Szükség van rá azért, hiszen a nemzetközi összehasonlításhoz, az egységes közgazdasági és egységes informatikai alapelvek nélkül nincs esély megfelelő, azonos tartalmú információk kiállítására, és egy olyan országban, amely arra számít, hogy az eddiginél sokkal erőteljesebben integrálódik gazdaságával a nemzetközi piacokhoz, ahol a külföldi befektetők megjelenése kulcskérdés, ahol a privatizáció most indul vagy – reményeink szerint – gyorsul föl, azt gondolom, ezeknek a nemzetközi összehasonlítást jó tartalommal és hitelesen biztosító információknak a szükségessége további bizonyítást nem igényel.
Szükséges az is, hogy valóban egységes közgazdasági és informatikai elvek képezzék a magyar számviteli rendszer alapját. Hadd ne folytassam tovább a méltatását a törvény szükségességének, hiszen ezt előttem szóló képviselőtársaim megtették!
Egyetértünk azzal, hogy a beterjesztett törvényjavaslat megfelel a nemzetközi szakmai követelményeknek – és ez rendkívül pozitív dolog. Hozzátenném – és igazán nem a kritika szándékával –, hogy eme nemzetközi követelmények mellett alapvetően a német számviteli törvény modelljére épül. Ez is inkább előnyére válik, semmint hátrányára. Ebből azonban következik egy nagyon fontos elem, amire az előttem szóló frakcióképviselők már ráirányították a figyelmet – nem tehetem meg, hogy ne hozzam szóba, hiszen néhány következmény ebből adódik –, nevezetesen, hogy ezek a nemzetközi követelmények működő, méghozzá jól működő, megfelelő intézmény- és jogi rendszerrel működő piacgazdaságokra építik saját számviteli törvényüket, miközben nálunk ennek a folyamatnak valahol az első vagy középső szakaszában tartunk. Az átmenet tehát könnyen belátható. Nos, ha a törvény – és ez a bökkenő – erre az átmeneti periódusra, az átmenet által kiváltott és elkerülhetetlen konfliktusokra nem ajánl megfelelő módszereket, kezelési lehetőségeket, akkor ezek a konfliktusok – akár két évig tart ez az átmenet, akár netán tovább húzódik – kérdésessé tehetik mindazoknak az előnyöknek a teljes körű érvényesülését, amelyekre egyébként esélyt ad ez a nagyon korszerű számviteli törvény.
Szeretnék majd egy-két ilyen elemre rávilágítani, amelyek ebben az átmeneti periódusban a konfliktus forrásai lehetnek.
Még mielőtt erre a témakörre rátérnék, röviden arról, miben látom vagy látjuk ennek az új törvényjavaslatnak az újfajta filozófiai, koncepcionális megközelítésében a pozitívumokat. Jó az, hogy a vállalkozó és a befektetők alapinformációs igényeire és szükségleteire épít, ugyanakkor rögtön hozzá kell tennem, hogy a nemzetgazdasági információs rendszer kialakításáig szükséges átmeneti időben ezzel az információs hézaggal meg kell birkózni. Akinek meg kell birkózni, az valószínűleg nem elsősorban ez a Ház – pontosabban ez a Ház majd annak következményeit fogja viselni, hogy ez a nemzetgazdasági információs rendszer hiányzik, hiszen a makrogazdasági folyamatokat prognosztizáló, arra terveket, költségvetést, gazdaságpolitikai programokat készítő kormányzatnak kell mindenekelőtt megbirkózni ezzel a hiányossággal.
Üdvözlendő, hogy a vállalkozók számára rendkívül nagy szabadságot biztosít a saját igényeik kielégítését szolgáló konkrét információs rendszer kidolgozására. Ez a készletek értékelésétől kezdve a költségek elszámolásáig, a költségek és bevételek elhatárolásáig, az amortizáció elszámolásáig, mértékéig egyaránt mindenre kiterjed – és ez nagyon jó. Ugyanakkor látni kell, hogy a jelenlegi, eddig érvényes rendszer, és a nagy szabadsággal működő új rendszer közötti eltérések rendkívül kemény konzekvenciákkal járnak együtt. Ezek közül az elsőt Becker Pál és Kuncze Gábor végigragozta. Miután a Kormány nem mutatott be nekünk – feltételezem, hogy ilyen volt – a törvény alapján kialakuló hatásmechanizmusról számításokat, két képviselőtársam két elemzés végeredményét elmondta. Tudok hozzájuk csatlakozni: a mi számításaink ugyanezzel a végkövetkeztetéssel járnak, azaz: azoknak a paramétereknek a megközelítő alkalmazása esetén, amelyekről Becker Pál beszélt, jövőre, emberi számítás szerint valóban egy 35-40 milliárd forinttal kevesebb nyereségadó-bevételre számíthat az állami költségvetés. Ez persze önmagában véve még nem lenne tragédia. A vállalkozók minden bizonnyal föllélegeznének, és azt mondanák, hogy "Heuréka! Végre! Mióta ezt szeretnénk!" Csakhogy senkit ne tévesszenek meg ezek a pozitív esélyek: Nincs arra valós lehetőség, hogy a magyar költségvetés 1992-ben – akár lesz államháztartási reform, akár lesz költségvetési reform, akár lesz új adórendszer, akár nem lesz – képes legyen nélkülözni egy mai, közel 80 milliárdos deficit, kielégítetlen feladatok tömkelege, nyomorgó önkormányzatok mellett 35-40 milliárd forintot.
Mindebből számunkra adódik az a nagyon logikus következetés, hogy bármennyire tisztességes is ez a szándék, hogy a vállalkozók, gazdálkodó egységek által kimutatott nyereség és a leendő nyereségadó-alap között legyen szoros kapcsolat, ez az induló években – nem tudom megmondani, meddig, néhány évig – minden bizonnyal nem tud megvalósulni. Ebből pedig logikusan következik az a fajta gyakorlat, amit Kuncze Gábor kritizált, aminek a megszüntetését üdvözölte és amire sajnos még néhány évig várnunk kell, nevezetesen: hogy az adóalap el fog térni a vállalatok által kimutatott nyereségtől, az adótörvények számviteli előírásokat is kényszerűen tartalmazni fognak. Hogy még világosabb legyen: kettős nyilvántartás vezetésére fognak kényszerülni a gazdálkodók, egyet saját szükségletükre, a számviteli törvény alapján, és egyet az adóhivatal részére az adóalap megállapítása érdekében. Félreértés ne essék: nincs olyan módszer, amellyel ezt a fajta kettősséget az átmenet periódusában ki lehet váltani, vagy ha igen, az valahová a csodák világába tartozó lenne, hiszen ezt a 35-40 milliárd forintot minden bizonnyal be kell hozni.
Akkor is azt gondolom, hogy egy ilyen nyitott, és nagy szabadságot jelentő számviteli törvénynek is választ kellett volna adni legalább néhány kérdésre. Ilyen például: mekkora mértékű lehet a számviteli törvény és az adótörvény közötti eltérés, hogyan fog történni a különbözetek elszámolása a számviteli rendszerben – ezt nem lenne igazán jó kizárólag a vállalkozók megítélésére bízni. A következő ilyen konfliktusszituáció a minden bizonnyal még egy-két évig előttünk álló, átlagosnál magasabb inflációs nyomás. Ez az inflációs nyomás holtbiztos, hogy a készletek, az állóeszközök vagy más tartós vagyonelemek éves értékelésében, évenkénti értékeltérésében nagyon jelentős mozgásokat fog hozni. A számviteli törvény ezeknek a kezelését, elszámolását is rábízza a gazdálkodó szervezetekre. Nem vagyok benne biztos, hogy ez a – egyébként nagyon logikusan követelt és jósolt – reális értékeléshez megfelelő alapot fog szolgáltatni. Harmadik konfliktus az úgynevezett egységesség elvének – azt gondolom – picit a túlhajtása.
A szándék jó, nemzetközileg is úgy tűnik, hogy ilyen irányba megy a számvitel fejlesztése, de azt tudni kell, hogy igazán sehol a világon nem valósult meg ez a fajta teljes körű egységesség. Vannak törvényben rögzíthető specifikumai gazdasági vállalkozásoknak, amelyeket a számviteli törvény is rögzít. Elhangzott már a Nemzeti Bank, a pénzintézetek és az ehhez tartozó kör, illetve a költségvetési szervek eltérő jellege. Örvendetes, hogy erre nézve a számviteli törvény is külön szabályt akar alkotni.
Hogy mennyire nem szabad az egységességet – jó szándék mellett sem – túlhajtani, erre éppen a költségvetési szervek köréből lehetne példát mondani, hiszen a jelenlegi számviteli törvény világosan előírja: minden költségvetési szervnek kettős könyvvitelt kell vezetnie, függetlenül attól, hogy mekkora a gazdálkodás volumene, mekkora a költségvetés volumene, mennyire bonyolult vagy mennyire egyszerű a gazdálkodás. Ha ennek az ellentettjét nézzük, akkor a gazdálkodó szervezetek esetében megvan az a szabadság, hogy egyszerű könyvvitelre és egyszerű mérlegbeszámolóra jogosultak azok a gazdálkodók, akik éves árbevételükben két éven keresztül az 50 millió forintos értékhatárt nem lépik át.
A bizottsági vitában hosszasan foglalkoztunk ezzel az üggyel. Egyetértünk azzal, hogy az államháztartási törvény nélkül nem lehet a költségvetési szervek számvitelét pontosan szabályozni, és ez a pont, ami miatt azzal is egyet tudunk érteni – bár elvileg kifogásoljuk –, hogy alacsonyabb szintű jogszabály számviteli előírásokat tartalmazzon, de amíg nincsen államháztartási törvény, célszerű kormányrendeletben rögzíteni a költségvetési szervek számviteli rendjét. De már most fölhívjuk a figyelmet: tisztességes differenciálással, a kisgazdálkodó szervek egyszerűsített számviteli esélyeinek és lehetőségeinek megteremtésével!
Az utolsó két megjegyzés, tisztelt Ház: országos számviteli bizottságra szükség van, de szilárd meggyőződésünk, hogy nem a Kormány felügyelete alatt működő, államigazgatási típusú szervezetre, hanem egy nagy tekintélyű szakmai szervezetre, amely egyébként a világban is általában ilyen munkamegosztás kereteiben működik, és tud koncepcionális, szakmai támogatást nyújtani a számvitelt továbbfejlesztő szervezeteknek, így a kormányzatnak.
Végezetül az utolsó: óriási munka ez – tisztelet érte azoknak, akik előkészítették –, ennél csak az lesz nehezebb, hogy fölkészíteni a gazdálkodó szerveket a hátralévő hét hónapban, hogy ezt valóban be lehessen vezetni 1992-től.
Azt gondolom, ha a Ház elfogadja ezt a törvényjavaslatot, erre kell a feladatok végrehajtását koncentrálni.
Módosító indítványainkat én sem indokolom, azoknak az a céljuk, hogy az előbb említett átmeneti feszültségeket csökkentsék.
Mindezekkel együtt – a módosítások figyelembevételével – a szocialista frakció is ajánlja a Háznak a törvényjavaslat elfogadását. Köszönöm. (Taps.)
