KOVÁTS LÁSZLÓ (FKgP)
KOVÁTS LÁSZLÓ (FKgP)
KOVÁTS LÁSZLÓ (FKgP) Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! A Független Kisgazdapárt nevében szeretnék az előttünk fekvő törvényjavaslathoz hozzászólni. Ennek címe: A volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése.
Az Országgyűlés rendkívülien túlzsúfolt munkája sajnos, csak most teszi lehetővé ennek, az ország nyugalmát elősegítő, és remélhetőleg megszilárdító törvényjavaslatnak a megtárgyalását. Minimálisan is legalább nyolc hónapi késedelemben vagyunk, mert az önkormányzati törvény – mint tudjuk – 1990. szeptember 30-ával életbe lépett, és így igen sok egyházi ingatlan sorsáról az érdekelt egyházaknak és az illetékes önkormányzatoknak kell a visszaadás formaságait letárgyalni. Ez pedig köztudomásúan sok nehézséggel fog járni, elsősorban a rosszul értelmezett hatásköri viták miatt.
Már a lelkiismereti és vallásszabadságról, valamint az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvénycikk preambuluma leszögezi – idézem –: "A magyarországi egyházak, felekezetek, vallási közösségek a társadalom kiemelkedő fontosságú értékhordozó és közösségteremtő tényezői". Ezt a törvényt még az előző országgyűlés 1990. január 24-i ülésén szavazta meg, a február 12-i Magyar Közlönyben lett közzétéve, március 1-jei hatállyal.
A törvénynek, ennek az 1990. évi IV. törvénycikknek 23. §-a a szabálysértésekre vonatkozó 1968. évi I. törvényt egy új 103/A §-sal egészítette ki, amely már büntető szankciót ír elő a vallásgyakorlás jogának megsértése miatt. Továbbá a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény több, egy új 174/A §-sal bővítette ki. Ez az új szakasz már három évig terjedő szabadságvesztést helyez kilátásba annak, aki a lelkiismereti és vallásszabadságot megsérti.
Amint tudjuk – tisztelt Országgyűlés –, van már törvényünk a lelkiismereti és vallásszabadságról, de hiányzik annak törvényi biztosítása, hogy az egyházak visszakaphassák évszázados ingatlanaikat. Ezek nélkül a hitéleti tevékenység mellett nem tudnak eleget tenni az oktatás, a nevelés, az egészségügy, a szociális és kulturális feladataiknak.
A törvényjavaslat elismeri, hogy az állam nem privatizálhatja azokat az ingatlanokat, amelyeket az egyházaktól, vallásfelekezetektől, egyházi közösségektől, szerzetesrendektől kártalanítás nélkül vettek állami tulajdonba, ha ezek az állami tulajdonba vagy kezelésbe vételük idején hitéleti, oktatási, egészségügyi, szociális, valamint kulturális célokat szolgáltak.
Ezeknek az ingatlanoknak a tulajdonjogi helyzetét rendezni hivatott az igazságügy-miniszter által beterjesztett törvényjavaslat.
Minthogy az 1990. évi IV. törvény hála Istennek biztosítja az egyházak és egyházi intézmények szabad működtetését, működésükhöz elengedhetetlen a kérdéses ingatlanok mielőbbi visszaadása. Ezért indokolta volt egyházi ingatlanok visszaadását törvényileg biztosítani. Ezek nem az egyházak és vallásfelekezetek személyi fenntartását célozzák, hanem olyan területeken kell munkájukat kifejteniük a vallásoknak, egyházaknak és intézményeknek, ahol éppen a jogtalan igénybevételek miatt nem áll rendelkezésükre az az ingatlan, amely nélkül nem tudnak működni.
Helyesen hangsúlyozza a bevezetés, miszerint a volt egyházi ingatlanok törvényileg való visszaadásának jogalapja nem csupán az, hogy az ingatlan a jogtalan államosításig egyházi tulajdonban volt, hanem az is, hogy annak egyházi használata társadalmi szempontból fontos volt.
A jelen törvényjavaslat megszületését hosszabb megbeszélések előzték meg az Igazságügyi Minisztériumban és egyebütt. Amikor a javaslat még csak a megbeszéléseken részt vevők fejében kezdett megfogalmazódni, szirénhangok már akkor is, majd később is, és most is hirdették, írták, mondták, akárcsak az iskolai hittanoktatás rendezésekor, hogy milyen káros következményei lesznek a kultuszminiszter rendeletének, illetve a jelen törvény megszavazásának. Már-már a vallásháború kitörésétől lehetett tartani, ahogy igen tisztelt Mészáros László képviselőtársam is említette. Hála Istennek, a hullámok akkor elsimultak. Egyesek már arra vetemedtek, miszerint terjesztik, hogy olyan ingatlanok visszaadására is sor kerülhet, amelyek egykor, 1945-ig az egyházak jövedelemszerzését szolgálták. Természetesen elfelejtik hozzátenni azt, hogy az egyházi intézményeket az azokat fenntartó egyházak elsősorban az évszázadok óta birtokukban volt ingatlanok jövedelméből biztosították.
Meggyőződésem, hogy az ország gazdasági helyzetének rendbetétele után a Kormány módot fog találni arra, hogy az egyházak gazdasági autonómiáját megvalósítsa. Örvendetes, hogy a törvényjavaslat lehetőséget nyújt arra, hogy az 1946-ban feloszlatott vallási egyesületek ingatlanai is részben a helyi önkormányzatok útján, ha közérdekű tevékenységet folytatnak, újra működő egyesületek használatába kerülhessenek.
A törvényjavaslat kiemeli, hogy az érdekeltek, tehát mindazok, akik jelenleg kezelési joggal rendelkeznek és az ingatlanra igényt tartanak, mint az egyházak igénylő, a legmesszebbmenő toleranciát gyakorolva működjenek együtt, annál is inkább, mert a törvényjavaslat 14. §-a módot ad arra, hogy az önkormányzat és az egyház közvetlenül is megállapodhatnak az ingatlanok átadásáról. Bár sokan azt mondják, hogy igazi jogi megoldás nincs. Egyoldalú egyházi nyilatkozatokat emlegetnek. Ennek a törvényjavaslatnak kell megoldani azt, hogy az egyházak által visszaigényelt ingatlanok jogilag is átadásra kerüljenek.
A törvényjavaslatban a Kormány tízéves időszakra tervezi az egyházi ingatlanok visszaadását. Véleményünk szerint ez erősen korlátozza az ingatlanok visszakerülését annál is inkább, mert minden évben külön kell kérni a következő évre vonatkozó igények kielégítését. Ez az egy évi keret nem lehet nagyobb az igényelt ingatlanok 10%-ánál. Megjegyzem, hogy a javaslatban sajtóhiba van, mert ha 10 év alatt adunk vissza 5%-ot évenként, akkor 50%-ot adunk vissza, márpedig a törvény a 10 év alatti rendezést helyezi kilátásba. Ez az intézkedés, ha nem lesz módosítva, annyira leszűkíti az egyházak működéséhez, főleg a szerzetesrendek működéséhez szükséges ingatlanok visszaadását, hogy így a legfőbb cél, az egyházak és intézményeinek működtetése megbénul. Természetes, hogy az ingatlanok visszajuttatását alaposan indokolni kell az egyháznak, de az egyházak sokrétű társadalmi munkája ellehetetlenül. Ezt a tíz évet és az évenkénti 10%-os korlátozást az egyházak csak igen nehezen fogadhatják el. Ezért azt javaslom, hogy a törvényjavaslatba felvett 10 év alatt, esetleg öt év alatt fokozatosan kerüljenek vissza az egyházi ingatlanok. Az egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése során nem szabad megfeledkezni azokról a falusi egyházi személyekről és alkalmazottakról, akiknek olyan egyházi tulajdonú néhány holdat kitevő mezőgazdasági ingatlan volt a birtokukban, illetve használatukban, amely tulajdonképpen ezeknél az embereknél fizetésük kiegészítését jelentette. Ilyenek voltak az úgynevezett templomföld, papföld, kántorföld, harangozóföld stb. Ezeket is elvették, és ezeket is vissza kell juttatni. Ezek az ingatlanok tulajdonképpen szolgáltatások voltak az egyházi alkalmazottak részére. Aki az oltárt szolgálja, az az oltárról éljen: Qui altari servit, de altari vivat elvénél fogva a lelkészek és alkalmazottak – kántor, harangozó stb. – állásszerű ellátásáról maguknak a vallásfelekezeteknek kell gondoskodni.
Mint tudjuk, a vallásfelekezetek ingatlanait most akarjuk visszajuttatni, tehát ne feledkezzünk meg róluk, ezért javasolom a tisztelt Országgyűlésnek, hogy Herczeg János, Pesti Ferenc, Nagy Varga Dezső tisztelt képviselőtársaink módosító javaslatait is fogadják el.
Mint már említettem, az iskolai hitoktatás újbóli rendezése sok felesleges izgalmat okozott a szülőknél, és felzúdulást az ellenzéknél. A közelmúltban már volt egy kis ízelítő, amikor a veszprémi Zrínyi Ilona leányiskola visszaadása került szóba. A televízióban egy harcos hölgy olyan kijelentést tett, hogy az egyházi célokra visszaigényelt iskolából kipofozták azokat a gyerekeket, akiknek szülei nem szimpatizáltak az újramegnyitásra váró egyházi iskolával. Itt jegyezném meg, amit Mészáros István képviselőtársam is említett, a Bibó Kollégium, illetve az Egyetemi Színpad ügyét. Tudjuk, hogy mind a kettő egyházi épületben van. Azon csodálkozom, tisztelt Országgyűlés – hiszen ez a törvényjavaslat már előrevetette az árnyékát a rendszerváltás megkezdése idején –, hogy ezen intézmények vezetői nem gondoltak arra, hogy esetleg bebiztosítsák magukat valamilyen ingatlanra, például a KISZ-vagyonból vagy a munkásőrök vagyonából. Ezeket az intézményeket nyugodtan el lehetett volna ott helyezni.
Az országban meg-megnyilvánuló izgalmakat meg kell szüntetni, s le kell vezetni. Ez ellen nincs más csillapítószer, mint a kérdés igazságos megoldása, tehát a dolgoknak elébe kell menni.
Tisztelt Országgyűlés! Sok polgártársunknak, mondhatnám jó néhány tisztelt képviselőtársunknak – bocsánat az erős kifejezésért – sajnos fogalmuk sincs a hitről, a vallási szerzetességről. Engedjék meg, hogy ezeket a fogalmakat igen röviden ismertessem azért, hogy egyesek tisztánlátását elősegítsem. A hit velünk születik, és mint ilyen, hatalmas tényező az emberi életben. A lelkiismeret kiáltó szava, mely összes cselekedetünket irányítja. A vallás az Istenbe vetett belső hit külső megnyilatkozása, amely az állami életre nézve sem lehet közömbös. Igaz ugyan, hogy a politika elválasztotta az államot az egyháztól, de azért az állam összes közjogi és közigazgatási intézkedésében kénytelen rátámaszkodni a vallásra éppen annak azon hatalmas ereje miatt, amelyet a vallás a népek életére gyakorol.
A szerzetesekről csak annyit, hogy szabad akaratukból arra kötelezik magukat, hogy felsőbb egyházi hatóságok által jóváhagyott szabályok szerint zárdákban vagy kolostorokban élik le életüket. A magyar tudomány sok kiváló szerzetest mondhat magáénak: Ányos Pál, Irinyi János, Pázmány Péter, Virág Benedek, Martinuzzi Fráter György, Sík Sándor és még sorolhatnám.
Tisztelt Országgyűlés! Alain Beckenson francia közírótól jegyeztem fel egy idevágó mondatot. Szerinte a szocialista országok némelyike olyan börtön, ahol már leomlottak a rácsok, de a foglyok még nem léptek ki a szabadba. Rács nincsen, de a börtönőrök még ott vannak.
Tisztelt Országgyűlés! Átvitt értelemben a börtönőr alatt a visszahúzódó erőket értem, a mindenáron való ellenzékieskedést, a társadalmi béke figyelmen kívül hagyását. Törekedjünk arra, hogy ezeket meg tudjuk szüntetni. Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy az ország belső békéjének megőrzése és megszilárdítása érdekében a törvényjavaslatot fogadja el. (Taps jobbról.)
