MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A Szabad Demokraták Szövetsége nagyra értékeli az egyházak történelmi szerepét. Ez az emberi jogok, köztük a vallásszabadság iránti elkötelezettségünkből is, valamint a liberális eszmerendszerünkből fakad. Erről a demokratikus ellenzék még a pártállam idején tíz év alatt is bizonyságot tett a szamizdat különböző kiadványaiban, amikor kiállt az egyházi üldözöttek sorsa mellett.
Tisztelt Ház! Annak, hogy a vallásszabadság a gyakorlatban megvalósuljon, az állam és az egyház szétválasztása jelenti a biztosítékát. A szétválasztás alapvető feltétele, hogy az egyházak a hitéletük működési költségeit a költségvetési támogatástól függetlenül saját forrásaikból tudják fedezni. Ezért fontosnak tartjuk, hogy az egyházak a működőképességükhöz szükséges javak birtokába jussanak. Sajnos, ez a törvényjavaslat ennek a követelménynek nem felel meg, ugyanis olyan javakat juttat, amelyeket az egyházak nem tudnak működtetni, továbbá fenntartja, sőt erősíti az állam és az egyház összefonódását a költségvetésben.
Elöljáróban néhány elvünket szeretném leszögezni egy lehetséges rendezéssel kapcsolatosan. A rendezésnek a működőképesség elvén kell nyugodnia. A Szabad Demokraták álláspontja szerint nem a múltból és nem is egy feltételezett jövőbeni állapotból, hanem a jelenlegi tényleges viszonyokból kiindulva kell elősegíteni az egyházak működőképességét. Éppen ezért a rendezésnek nem szabad élő közösségi tevékenységeket megszüntetnie, illetve egyéb civil társadalmi érdekeket zavarnia.
További fontos elvünk, hogy az egyházak valóban önállóak legyenek, ezért a rendezés célja csakis az lehet, hogy kiváltsuk őket a költségvetési támogatásból, azaz függésből, az anyagi bázisukat a pénzügyi alapítványok gazdag rendszere alkossa. Így nem szabad mereven és elsődlegesen a tulajdoni tárgyak átadásában gondolkodni, hanem helyettük más gazdasági és pénzügyi természetű eszközöket is figyelembe kell venni.
Ugyanennyire fontos, hogy a szabályozásnak a felekezeti egyenjogúságon kell alapulnia. Mindenekelőtt azonban mi is azt tartjuk a legfontosabbnak, hogy ne tekintsék ezt a kérdést ideológiai csatamezőnek. Mi a magunk részéről kötelességünknek éreztük valamennyi magyarországi egyház véleményét kikérni, és igyekeztünk megfontolni és megszívlelni minden hasznosítható kívánságot és tanácsot.
Ugyanezt kérjük most a kormánypártoktól is. Kérjük, vegyék figyelembe, hogy ez az ország sokszínű, szabad, modern ország, amely tovább akar modernizálódni, nem a múlt felé akar haladni, és elege van az ideológiai háborúkból.
A következőkben részletesen kívánok szólni a törvényjavaslatról három fontos vonatkozásban. Először is: hogyan viszonyul az egyházak működőképességéhez, másodszor: hogyan viszonyul az állam és az egyház szétválasztásának elvéhez, harmadszor pedig: hogy milyen társadalmi hatásokkal járhat annak változatlan formában történő elfogadása.
Már a törvényjavaslat címéből is kitűnik, tartalmából pedig világossá válik, hogy ez a javaslat a kormányzat minden magyarázkodása ellenére nem a működőképesség, hanem a tulajdoni rendezésen alapuló kárpótlás elvén áll. Az egykori tulajdonos egyházaknak nyújtana lehetőséget valamennyi hitéleti és közfeladati célt betöltő hajdani beépített ingatlanuk visszaigénylésére. Ezek egy kialkudott részét természetben kapnák vissza, a fennmaradó részért pedig pénzbeni kárpótlást kapnának.
Ez a megoldás egyrészt illuzórikussá teszi azokat a várakozásokat, amelyek az egyházak önkorlátozására számítanak, másrészt többet jelent a működőképességnél, ugyanis az érintett egyházak még saját bevallásuk szerint sem rendelkeznek a szóban forgó ingatlantömeg működtetéséhez szükséges személyi és pénzügyi feltételekkel, harmadrészt viszont kevesebbet is jelent a működőképességnél, tudniillik a nyereséget nem termelő szféra vagyontárgyairól, azaz iskolákról, kórházakról, szociális otthonokról, egyéb ilyen típusú ingatlanokról van szó, amelyek mögül éppen a fenntartásukhoz szükséges egyházi jövedelemforrások hiányoznak majd.
Mindennek a várható következménye az, hogy bár az egyházak tulajdonosóriásokká válnak, mégis eltartásra szorulnak. És ez az összeg valószínűleg többszörösét teszi majd ki jelenlegi költségvetési támogatásuknak. (Mozgás.)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az állam és az egyház szétválasztása helyett éppen ezért ennek ellenkezője következik be, az eddiginél még erősebb pénzügyi összefonódásuk, és kérdés, hogy ezt valaha meg lehet-e majd egyáltalán szüntetni. Ugyanis mindannyian tudjuk, hogy a hosszú ideiglenesség a véglegessé válás veszélyével járhat. Ez pedig azt jelentené, hogy az érdekelt egyházak továbbra is a folyamatos segélyezés érdekében belekényszerülnének a napi politizálásba, másrészről pedig a kormányzat olyan pénzügyi elosztószerepet élvezne, amelyet felhasználva belátása szerint végezhetne a jó egyházakat a rossz egyház ellenében kedvezményező vallási tervgazdálkodást. (Mozgás.)
A törvényjavaslat alapelve a világnézetek és vallások irányában semleges állam képét is szertefoszlatja, hiszen az 1948-as viszonyok alapján történő rendezéssel a múltbeli nem semleges államegyházi erőviszonyokat éleszti fel. Köztudott, hogy az egykori államegyházi konstrukcióból következően mesterségesen előidézett különbség volt egyes egyházak vagyonának eredete és ebből kifolyóan nagysága között. Ennek a különbségnek a felelevenítése ezen túl nemcsak igazságtalan, hanem a jelenlegi valóságos igényeket is figyelmen kívül hagyja. Ugyanis arra a feltételezésre épül, hogy ez az igény ma is ugyanakkora az egyházi szolgáltatások iránt, mint 43 évvel ezelőtt, másrészt pedig arra a feltételezésre, hogy ez az igény ma is ugyanúgy oszlik meg a különböző egyházak között, mint annak idején.
Arról sem feledkezhetünk meg, hogy a háború előtt az úgynevezett kisegyházak gyakran a tulajdonszerzés jogától is meg voltak fosztva, így működésük elemi feltételei már akkor is hiányoztak. Ez a helyzet a kommunista korszak alatt sem változott meg.
Látható tehát, hogy a törvényjavaslat az elvi követelmények tekintetében zsákutcát jelent, tehát a működőképesség helyett további működőképtelenséget, az állam és az egyház szétválasztása helyett további összefonódást, semleges állam helyett pedig ideológiailag elkötelezett államot.
Tisztelt Képviselőtársaim! Most a törvényjavaslat néhány várható társadalmi kihatásáról kívánok szólni.
A javaslat az egyházi vagyonkérdés rendezése helyett egy olyan aknamezőt telepít az egész társadalom talpa alá, amelynek a bombái folyamatosan fognak felrobbanni tíz éven keresztül, és ezek tényleg szektorsemlegesen fognak felrobbanni, mert tekintet nélkül lesznek arra, hogy akár egyház, akár más szerv téved rájuk. Súlyos konfliktust robbanthat ki például az, hogy a szóban forgó ingatlanok nagyobbik részének jelenlegi tulajdonosai és használói, nevezetesen az önkormányzatok és a működő közintézmények a józan kompromisszumkeresés helyett diktátumként élik meg ezt a javaslatot.
A javaslat például úgy avatkozna be az önkormányzatok tulajdonviszonyaiba, hogy az érdekegyeztető tárgyalásokon szinte csak megfigyelői státust biztosítana számukra. A használó közintézményeknek pedig még ennyit sem. Ez pedig a tények iránti teljes érzéketlenségről tesz tanúbizonyságot, hiszen nem lehet elfeledkezni arról, hogy amit visszaadnak, azt valakitől elveszik, és az igénylők nem az elvevő állammal állnak szemben, hanem az ingatlanokat már évtizedek óta használó létező vétlen közületekkel, polgárokkal.
A törvényjavaslat megoldásai számos társadalmi réteg zajos elégedetlenségét is kiválthatják. Így jogosan tiltakoznak majd azok, akik látják, hogy esetleg működő közszolgáltatások, kollégiumok, iskolák szűnhetnek meg, vagy kerülnek szakemberei az utcára. A javaslat ugyanis minden ellenkező híresztelés ellenére nem tartalmaz garanciákat a közfunkciók megőrzésére. És mit szólnak majd azok a különböző világnézetű, vallású szülők, akik négy évtizedes világnézeti monopólium után azt tapasztalhatják, hogy a falu egyetlen iskolájában vagy a város egyetlen gimnáziumában egyetlen vallás, világnézet által meghatározott oktatás kerül monopolhelyzetbe. (Mozgás.) Erre máris vannak példák, és a törvényjavaslat sem tartalmaz ezt kizáró garanciákat. (Zaj. – Ellentmondások a jobb oldalról.)
