MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ)
MÉSZÁROS ISTVÁN LÁSZLÓ, DR. (SZDSZ) Vajon a civil szféra más világnézetű rétegei tudomásul veszik-e majd, hogy alapítványi iskoláik részére miért nehezebb épülethez jutni, mint vallásos honfitársaiknak? Hagyják-e majd, hogy két intézmény, azaz az egyház és az állam ismételt összehajolása felborítsa az esélyegyenlőséget a közfeladatok mezején, mint ahogy azt a törvényjavaslat eredményezné?
Meg kell, hogy jegyezzem, hogy a civil szféra ezen része ugyanúgy megszenvedte az elmúlt korszakot, mint az egyházak. Vajon az egykori püspöki székhelyek lakosai belenyugszanak-e majd abba, hogy egész városrészek jellegének átalakulásával járhat a jelenlegi koncepció?
Mivel a törvényjavaslat a kárpótlási elvet érvényesíti, ezzel a jogi személyek kárpótlásának területére téved, és az egyesületek, az egyetemek, a bankok, a gazdakörök és egyéb szervezetek követeléseinek lavináját indíthatja el. (Dr. Zsiros Géza helyeslően közbeszól.)
Pénzügyi bombaként robbanhat, Hölgyeim és Uraim, az a tény, hogy még csak becslés sem készült a javaslat költségvetési kihatásairól. Enélkül vitatkozni pedig egy ilyen horderejű törvényjavaslatról a jelenlegi pénzügyi helyzetben mind az egyházakkal, mind a társadalom egészével szemben egyszerűen felelőtlenség. Pedig már több mint egy éve folynak az igényfelmérések.
Tisztán kell látni ezen a ponton, hogy a költségeket nem a sérelem-okozó állam, hanem végső soron a vétlen társadalom fogja viselni. Az, hogy az igénylistákat bejelentésük után bármikor ki lehet egészíteni, azt eredményezi, hogy nem lesz egy mindenki által előre látható rövid, záros határidő annak a végleges eldöntésére, hogy mely ingatlanok kerülnek visszaadásra, így ez a kérdés akár tíz esztendeig is nyitott maradhat. Ez mind az átadó, mind az átvevő oldalán jogbizonytalanságot okoz. Az ingatlanok hosszú ideig a senki földjévé válnak, azokba senki nem akar majd beruházni, senki nem akarja az állagát őrizni, ily módon ennek pedig a benne gyakorolt közfunkció fogja a kárát látni. Másrészt a hosszúra nyúló áttekinthetetlen alkumechanizmus pedig az érdekcsoportok váltakozó erőviszonyai által befolyásolt sok-sok sérelemmel és polgári áldozattal járó bozótháború veszélyét sejteti.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előzőekben csak néhány főbb robbanásveszélyre hívtam fel a figyelmet. Úgy gondolom, ennyi is elég annak bizonyítására, hogy ez a törvényjavaslat jelenlegi formájában több kárt okozna, mint hasznot. Ezeket a károkat pedig mindegyik fél egyaránt megsínylené, így a törvényjavaslatot ebben a formájában nem tudjuk támogatni.
A bevezetőmben abból indultam ki, hogy az egyházak működőképességét meg kell teremteni. De nem úgy, ahogy ezt a törvényjavaslat megalkotói gondolják. A Szabad Demokraták véleménye szerint az ingatlanjuttatás csak egyik módja legyen a rendezésnek. Ennek során különbséget kell tenni a hitélet működését szolgáló, valamint a közfeladati célt betöltő ingatlanok között. Az egyházak tulajdonába a hitélet működését szolgáló ingatlanok kerüljenek. Kerüljenek továbbá a tulajdonukba azok az egykor államosított, akár hitéleti, akár közcélt szolgáló ingatlanjaik, amelyeket jelenleg is használnak. A többi közcélú ingatlannak viszont csak az a tételesen meghatározott köre essen különleges elbánás alá, amely bizonyos egyházakhoz történelmileg kiemelkedően kötődik. Ezenkívül a közfeladatok ellátásában az egyenlő elbánás elve érvényesüljön, azaz az egyházak ne történeti jogon, hanem a rájuk és más szervezetekre egyaránt vonatkozó feltételek teljesítése esetén jussanak közcélú ingatlan birtokába, éppen a köz érdekében.
Az alap az önkormányzat és az egyház szabad megállapodása legyen, amely viszont nem veszélyeztetheti az önkormányzat világnézetileg semleges feladatellátási kötelezettségét.
A működőképesség megteremtésének más módjai is vannak. Lehet például értékpapírokat juttatni a privatizáció folyamán, át kell alakítani a társadalombiztosítást, vagy lehetővé kell tenni a hívők számára, hogy adóalapjukat csökkenthessék, ha egyházukat támogatják. Ezt sajnos, mind ez idáig hiába javasoltuk. Vagy például lehetővé lehet tenni, hogy az adó bizonyos százalékának felhasználásáról közvetlenül az adófizető dönthessen. Ezek együttesen hathatnának az egyházi alapképzés felé.
Mindezekről Szabad Demokrata képviselőtársaim az elkövetkezendő hetekben részletesen szólnak majd.
Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnos, bármennyire is szomorú, egy újabb kulturális háború már elkezdődött, az Egyetemi Színpad és a Bibó István Szakkollégium esetei ezt bizonyítják. Ha e törvényjavaslat kapcsán ez a háború eszkalálódik, akkor ennek a felelőssége a kormányzatot terheli. A törvényelőkészítés során ugyanis a Kormányt több oldalról is figyelmeztették a főbb hibapontokra. Ekkor azokat még feltűnés nélkül orvosolni lehetett volna. És itt most zárójelben hadd jegyezzek meg egy-két mondatot a Salamon képviselőtársam által említett egyeztetésekről.
Az előkészítés során egyetlen koncepcionális indítványunkat sem fogadta el a kormányzat, sőt kifejezetten elhagyta azokat az alternatívákat, amelyeket javasoltunk. Tehát az egyeztetésre ebben a vonatkozásban hivatkozni nem célszerű. A Kormány a figyelmeztetéseket mind semmibe vette, szinte mintha csak szándékosan akarná a vitát provokálni. Pedig tudnia kell, hogy a vallásügyi témák annyira túltelítettek érzelmileg, hogy mindkét felet, mindegyik oldalról könnyedén és egyaránt bélyegezhetik egyrészt vallásüldözőnek, másrészt egy új keresztény kurzus apostolának.
Ezért valamennyiünknek szolgáljanak intelmül Deák Ferenc szavai, amelyeket a képviselőház 1873. június 28-ai ülésén mondott: "Én minden nemét a vallási háborúknak a lehetőségig óhajtom kikerülni. Ha a vallási háború fanatizmusból ered és fanatizmussal vitetik, káros és veszélyes. De az oly vallási háború, mely hit, vallási buzgóság nélkül, magánérdek és politikai célokból vitetik, még veszélyesebb, és emellett utálatos is." Kérem ennek figyelembevételét. Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a bal oldalon.)
