SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF)
SALAMON LÁSZLÓ, DR. (MDF) Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Van valami jelképértékű abban, hogy ennek a vitának a megkezdésére, a miniszteri expozé elhangzására azt követő héten került sor, melyen a magyar katolikus egyháztörténet egyik legnagyobb alakjának, de a magyar történelem kiemelkedő szereplőjének is, Mindszenty József hercegprímás bíborosnak a hamvai hazahozattak, végső nyughelyet lelve magyar földben, érsek, prímás elődei körében. Akik akár közvetlenül, akár a tévé képernyője segítségével részesei lehettek a mariazelli vagy az esztergomi búcsúnak, illetve gyászszertartásoknak, a zászlókkal, harangszóval és gyertyákkal kísért hazaútnak, torokszorító érzéssel élhették meg a tanúságtételt választó, meghurcolt és meggyalázott főpap halálában való győzelmét, melyet egy latin jelmondat: devictus vincit, legyőzetve győz, fejez ki igazán.
Ma azoknak a romoknak az eltakarításában és a romok helyén való újjáépítésben teszünk igen jelentős lépést, melyet a négy évtizedes diktatúra az egyházak megtörésére is törekedve, eszmei, erkölcsi téren, illetve ezek áttételein is az oktatásügy, a kultúra, az egészségügy és a szociális ellátás és intézményrendszer területén romboló tevékenysége által létrehozott.
Tisztelt Országgyűlés! A hitélet korlátozása, az egyházak évszázadokon át gyakorolt kulturális és szociális funkcióinak majdnem teljes felszámolása, melyeknek történelmi és progresszív szerepét olyan fogalommá vált nevek, mint Nagyszombat, majd Buda, illetve Pest, Debrecen és Sárospatak, továbbá neves tanító, illetve gyógyító rendek – és még sorolhatnám – fémjelezték, nemcsak egyszerűen a vallásos emberek tömegeit fosztotta meg szeretett és magukénak vallott intézményeitől, nemcsak korlátozta őket vallásgyakorlásukban, hanem maradandó űrt teremtett a magyar kultúra, az egészségi és szociális ellátás világában is.
Az egyházak működésének beszűkítése hozzájárult nemcsak a vallási, hanem a világnézettől is független egyetemes erkölcsi értékek társadalmi devalválódásához, a nemzeti tudat megőrzésének és ápolásának elgyöngítéséhez.
A Magyar Demokrata Fórum programjában egyik alapvető célkitűzésként fogadta el az ország kulturális, egészségügyi és szociális helyzetének gyökeres átalakítását, emberközpontúvá tételét. Ugyancsak alapvető célkitűzésünk az ország erkölcsi mélypontról történő felemelése, történeti és nemzeti értékeink megbecsülése.
Mindezeknek a feladatoknak a megvalósítása során a Magyar Demokrata Fórum – elismerve és hangsúlyozva az egyházak történelmileg is igazolt társadalmi, a nemzetet szolgáló szerepének létjogosultságát – elfogadja és támogatja az egyházaknak ezt a szolgálatát, elfogadja az egyházaknak az említett területeken történő feladatvállalását és működését, és mindezeket a Fórum célkitűzései megvalósításában nélkülözhetetlennek tartja. A vallás szabad gyakorlása, a hitélet indokolatlan korlátozás alóli mentesítése pedig a Fórum eszmeiségéből egészében, különösen a helyesen értelmezett szabadelvűségből önmagában következik.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat célja a hitélet korlátozás nélküli gyakorlásához, illetve az egyházak előbbiekben részletezett szolgáló, nagy jelentőségű társadalmi feladatvállalásához szükséges tárgyi alapfeltételek leglényegesebb elemének, az ingatlantulajdonlásnak a biztosítása és az ezzel kapcsolatos kérdések rendezése. A törvényjavaslat egésze értékrendünk szem előtt tartásával alapvető politikai programunk célkitűzéseinek megvalósítását kívánja elősegíteni, ezért a Magyar Demokrata Fórum egészében támogatja a törvényjavaslatot.
Itt hadd térjek ki egy gondolat erejéig azokra az értékelésekre, amelyek úgy kívánják beállítani ebben a kérdésben a Fórum s a Kereszténydemokrata Néppárt viszonyát, hogy a Fórum mintegy tartozását teljesíti a koalícióban a Néppártnál akkor, amikor ezt a törvényt támogatja. Hangsúlyozom, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy ezek a célkitűzések, amelyeknek megvalósulását ez a törvény szolgálja mind a Kereszténydemokrata Néppárt, mind a Fórum programjában egyaránt benne vannak, magyarán szólva közös ügyről van szó.
Tisztelt Országgyűlés! Azt hiszem, az előbb elmondottakban, ha utalásszerűen is, de világosan jeleztük azt a nézetünket, hogy az egyházakkal kapcsolatosan a múlt rendszerben megvalósított politikát – ennek körében a törvényjavaslatban célba vett ingatlanrendezési körbe tartozó ingatlanjavak elvételét megvalósító intézkedéseket – nemcsak az egyházakra nézve, hanem általánosságban az ország egészének érdekeit is tekintve – károsnak, rombolónak, az egyházakkal szemben igazságtalannak, adott esetekben az akkor fennállott jogszabályokat is sértőnek, azaz törvényteleneknek tartjuk.
E körülmények hangsúlyozásával a tulajdoni kérdések rendezésében elfoglalt korábbi elvi álláspontunknak megfelelően a Magyar Demokrata Fórum nem a restauráció, nem a reprivatizáció elve alapján áll. A jelen törvényjavaslat indokai körében másodlagosnak tartjuk az igazságtétel kérdését is, nem azért, mintha az igazságtétel ügye nem lenne nézeteink szerint alapvető fontosságú, hanem azért, mert a jelen esetben ennél is lényegesebb az az alapelv, amely fő indokaként a javaslat egészére érezhetően jellemző, a funkcionalitás elve. Ennek az elvnek értelmében az egyház részére a törvényjavaslat tárgyát képező ingatlanok juttatására alapvetően azon okból kerül sor, hogy az egyházak működését az előbbiekben kifejtettek alapján az oktatás, a kultúra területein, az egészségügy és a szociális gondoskodás területén is nélkülözhetetlennek tartjuk, és működésük biztosításához, funkciójuk betöltéséhez szükségesnek tartjuk megfelelő ingatlanok biztosítását.
Ezen megfontoláshoz képest az igazságtétel elve csupán járulékos támogató elv. A funkcionalitás elve tükröződik abban, hogy a javaslat második szakaszának első bekezdése értelmében a javak átadására az egyházak tényleges tevékenysége szerint szükséges mértékben és időben kerül sor. Hogy az elvett ingatlanvagyon köre nem feltétlenül teljes körben kerül visszaadásra, hanem részben az annak elbírálására felállított szerv, kivételesen pedig a Kormány döntésétől függően, illetve adott esetben az egyházakkal történő megegyezés alapján az eredeti ingatlan helyett csereingatlannal való kielégítés, sőt pénzbeni kártérítés is szóba jöhet megoldásként.
Ezekből következően az egykori elvétel vagy tulajdonjog tényéhez nem kapcsolódik ugyanazon ingatlan visszaadására irányuló alanyi jog, vagyis túl azon, hogy a törvényjavaslat törvényalkotói célja a közhasznú funkció biztosítása, az ingatlanok tulajdonlásának rendezésével is a funkció elve a rendezőelv, szemben valamiféle reparációs vagy reprivatizációs elvvel.
Szükségesnek tartom, hogy rámutassak arra – miként azt Isépy államtitkár úr is említette expozéjában –, rendkívül kiterjedt előzetes egyeztetés folytatott le a törvényjavaslat előkészítése során. Ezen részt vettek nemcsak az egyes parlamenti pártok, nemcsak az egyházak, hanem az önkormányzatok képviselői is. Az egyeztetések eredményeként a minisztérium a törvényjavaslat egy korábbi változatát vagy tervezetét átdolgozta, és képviselőtársaim asztalán már ez, az egyeztetés eredményeként keletkezett és átdolgozott változat fekszik.
Figyelemre méltónak tartom, hogy a törvényjavaslat egész szellemét messzemenő tolerancia hatja át az egyházak érdekeivel esetlegesen ütköző egyéb érdekek tiszteletben tartása, illetve az érdekösszeütközések megoldása érdekében. Sajátossága a javaslatnak, hogy a felmerült érdekösszeütközések elsődleges rendezési módjaként az érdekegyeztetést, a tárgyalást favorizálja. Az állam közhatalmú döntési jogköre csak a több fórumon megvalósuló érdekegyeztetés sikertelensége esetén lép előtérbe.
A javaslat az önkormányzat érdekeinek érintése esetén külön előzetes egyeztetést ír elő az érintett egyház és az önkormányzat között. Csak ennek sikertelensége esetén kerül a kérdés az egyeztető bizottság elé, ahol ilyen esetben az önkormányzatok képviseletét is biztosítani rendeli a törvényjavaslat.
Előzetes előkészítő egyeztetést ír elő a törvény az ingatlan más kezelője és az egyház közötti kérdés rendezése esetében is. Mindkét említett előzetes egyeztetés célja az ingatlanátadásban való közvetlen megállapodás létrehozása, melynek kialakítása során figyelembe lehet venni minden egyéni sajátosságot, melynek során a felek közvetlenül rendezhetik az összes szükséges kérdést, így a birtokbaadás időpontját, a használó elhelyezésének kérdését, az ezzel kapcsolatos költségek viselésére vonatkozó megállapodást.
A kormányzat ügydöntő hatásköre – mint azt az imént említettem – csak az egyeztető bizottságok működésének eredménytelensége esetén lép előtérbe. Gyakorlásával kapcsolatban a törvényjavaslat jogorvoslatként törvénysértés esetére a bírói út igénybevételét biztosítja.
A törvényjavaslat által intézményesített rendezés feltétlen garanciákat tartalmaz arra nézve, hogy az egyházaknak átadandó ingatlanok jelenlegi használói, hacsak nem kerülnek ezek az intézmények teljes egészében az egyház által átvételre, megfelelő elhelyezésben részesüljenek.
Teljesen alaptalan hangulatkeltések azok az interpretációk, hogy akár egyetlenegy jelenlegi használó – iskola vagy más intézmény – fedél és elhelyezés nélkül maradnak. Ez a módszer jellemző volt azokra, akik évtizedekkel ezelőtt az egyházaktól az ingatlanokat elkobozták, de mi ezt a tőlünk idegen módszert, amely csak kitervelőit és alkalmazóit minősíti, a leghatározottabban elutasítjuk.
Tisztelt Ház! Tisztában vagyok azzal, hogy a jelen javaslat sem tökéletes mindenben, de az általános vita keretében nem kívánok részletkérdésekbe bocsátkozni, csupán egyetlen kivétellel élek.
A javaslat bizottsági vitája során elhangzottak alapján számítunk az ellenzéknek a 10. szakasz (2) bekezdésével kapcsolatosan várható kifogására, nevezetesen azon rendelkezés megkérdőjelezésére, hogy a helyi önkormányzat kártalanításra csak akkor legyen jogosult, ha a tulajdonjogot ellenértékének fejében saját pénzeszközeiből fedezte.
Nem akarok e tekintetben sem a vita elébe menni, de azt már most is leszögezhetem, hogy a javasolt rendelkezés morálisan és politikailag feltétlenül megalapozott és indokolt.
Tisztelt Ház! A törvényjavaslat egészének megfelelő értékelése érdekében szeretnék még néhány alkotmányjogi szempontra utalni: nevezetesen egyrészt a művelődéshez, a nevelés szabad megválasztásához fűződő alkotmányos jogokra, illetve az állampolgári és emberi jogok megkülönböztetés nélküli biztosításához fűződő alkotmányos jogokra. Úgy gondolom, hogy ezekre a jogokra vonatkozó rendelkezések egybevetéséből egyértelmű az, hogy a hívő szülőknek joguk van ahhoz, hogy gyermekeiket meggyőződésüknek megfelelő világnézetben, így az ezt biztosító iskolában neveltessék. Ha ez a joguk nem biztosíttatik annak ellenére, hogy ugyanazon adórendszerben élnek, és ugyanolyan rend szerint viselik a közterheket, mint mások, akkor az ő tekintetükben nem érvényesül az állampolgári jogok megkülönböztetés nélküli biztosítása.
Ugyanakkor az Alkotmány a jogegyenlőség megvalósítását a 70/A. szakasz (3) bekezdésében foglalt pozitív diszkirmináció elvével, az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölésének intézményével biztosítja.
Ebből az elvből legalábbis az oktatás és a művelődés terén levezethető az, hogy a jelen törvényjavaslat alapvető alkotmányos célkitűzéseink tényleges megvalósítását szolgálja, illetve hogy az egyházak 40 éves üldöztetésének és hátrányos kezelésének eredményeként előállott helyzet a pozitív diszkrimináció elvének alkalmazása nélkül az említett területen az alkotmányos követelményekkel összeegyeztethetetlen viszonyok tartós megmaradását konzerválja.
Úgy gondolom, az már alkotmányos rendelkezéseink hiányossága köré sorolható, hogy más egyéb területen az Alkotmány nem emeli ki ilyen pregnánsan annak szabadságát és ahhoz való jogot, hogy az állampolgárok az egyházak nyújtotta egyéb irányú közhasznú tevékenységeket is igénybe vehessék, jóllehet természetjogi alapelvekből, de magának a szabadságnak alkotmányosan garantált általános gondolatából ez is levezethető és a pozitív diszkrimináció elvének alkalmazását igénylő követelmény.
Tisztelt Ház! Felszólalásom végéhez közeledve szeretnék közvetlenül ellenzéki képviselőtársaimhoz fordulni két gondolat erejéig. Az egyik gondolat ahhoz a velünk szembeni általános elváráshoz kapcsolódik, hogy kerüljük el a felesleges, meddő, ideológiai természetű vitákat. Az ország közvéleménye azt várja, hogy ne ilyen éles vitákban emésszük fel energiánkat, hanem a felesleges összecsapásokat kerülve jussunk mielőbb megnyugtató megegyezésre. Én – azonosulva ezekkel az elvárásokkal – magam is azt kérem, azt javaslom, hogy ennek a törvénytervezetnek az ügyében – csakúgy, mint minden más fontos kérdésben – tegyük félre az emésztő vitákat. Úgy gondolom, legalábbis remélem, senki nem fogja vitatni, hogy jó ügyről van szó, és meg fogunk tudni felelni a közvélemény elvárásainak.
A másik gondolat ahhoz kapcsolódik, miszerint egyes, korábban megfogalmazott vádak szerint a koalíció bizonyos értékek, így a keresztény értékrend kisajátítására törekszik. Úgy hiszem, annak ellenére, hogy mi – MDF-esek – programpártként és koalíciós partnereink is a maguk megfogalmazása és kifejezése szerint valóban vállaljuk és vállalják ezeket az értékeket, és hogy ez a vállalás a múltban sem és most sem jelenthet sem kisajátítást, sem kirekesztőlegességet, most e törvényjavaslat kapcsán jó alkalom adódik arra, hogy minden párt, amelyik valóban vállalja, saját ügyeként kezelhesse ezeknek az értékeknek a szolgálatát.
Én magam, őszintén mondom, azt szeretném leginkább, ha az ellenzéknek sikerülne a törvényjavaslat vitájában és elfogadásában ezeknek az értékeknek legalább olyan odaadó és hasznos támogatóivá válni, mint nekünk, és ha ezen az áron megoldhatjuk az egyházak közhasznú működéséhez szükséges ingatlantulajdonlási kérdéseket, ha ezt a jó ügyet ezáltal győzelemre vihetjük, legalábbis én a magam részéről még az elsőbbséget is szívesen átengedem a dicsőségből a másik oldalnak.
Tekintsük tehát közös ügynek az egyházi ingatlanok rendezésének ügyét; ne azt keressük, hogy miként nem lehet, hanem azt, hogy miként lehet megoldani az ezzel kapcsolatos kérdéseket. Ezeknek a gondolatoknak jegyében kérem minden jóakaratú erő összefogását és pártállásra való tekintet nélkül a törvényjavaslat támogatását. (Taps.)
