SZŰCS M. SÁNDOR (MDF)
SZŰCS M. SÁNDOR (MDF)
SZŰCS M. SÁNDOR (MDF) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nem szoktam a tisztelt Ház idejét hosszan rabolni, most is felszólalásom elején azért egyperces személyi dolgot szeretnék megemlíteni. A választások előtt két-három héttel Debrecenben – én református lelkész vagyok – a kollégiumban találkozott vagy 150 lelkipásztor, és politikai kérdésekről volt szó. Tudvalevő, hogy az akkori zsinat palástvesztéssel fenyegette a választáson induló, majd győztes lelkészeket. Én ott felálltam, és azt mondtam, hogy harc van bennem öt-hat hete, hogy indulok-e, de úgy gondolom, ha elindulok, akkor megnyerem abban a körzetben a választást, s a Parlamentben nem mint képviselő elsősorban, hanem mint megtért református lelkipásztor akarok lenni, mert így szolgálom legjobban Istenemet, és így vagyok legjobban hasznára népemnek.
Tehát ebben a felszólalásomban is bizonyára kicsendül ez! Megmondom őszintén, hogy nagyon vártuk és vártam ezt az időszakot, hisz mind az egyház, benne a lelkipásztorok, megszenvedtük a 40 évben a múltat és a jövendőt is. Saját bőrünkön éreztük a lágy diktatúra keménységét!
Visszaemlékszem több dologra. Négy évvel ezelőtt, még a népfrontos időszakokban, Pozsgay Imre járt lent Nyíregyházán, hisz a lelkészeknek negyedévenként – félévenként volt ilyen tájékoztató, és nagy sikerű előadást tartott, majd Pozsgay Imrétől megkérdeztem, mert előtte pár évvel a Magyar Ifjúságban volt egy jó interjú vele, amely új hangott ütött meg, és egyik kérdésre akkor így felelt: "Most már tudom, hogy az a nép, amely nem tudja történelmi identitását megélni, előbb vagy utóbb erkölcsileg lezüllik!" Én – mint lelkész – kérdeztem tőle, hogy egy kicsit fejtse ki bővebben, mert a választ nem nagyon találom. Nagyon frappáns, rövid, egymondatos válasza így hangzott: "Szégyen, hogy Európa közepén ilyen erkölcstelenül élünk!" Nekem, mint lelkésznek, különös hangzása volt.
Másik kérdést is tettem hozzá, mert Végh Antalnak akkor jelent meg a híres-hírhedt könyve a magyar futballról, és nagyon elkapkodták, a kamionosoktól Bécsben vásárolták, és a könyvre 82 reflexió jelent meg. Megkérdeztem Pozsgay Imrétől: hogy annyira vásárolják a könyvet az aluljárókban, azt jelentheti, amit egyik újságíró így mondott, hogy ez a nép eszeveszetten akarja a demokráciát? Ő azt mondta, hogy igen, ilyen frappánsan ő nem tudta volna megfogalmazni! Hála Istennek eljött a demokrácia ideje, és én gondolom, hogy az egyházak ügyében is nagyon fontos dolgokat kell nézni.
Én is nagyon szomorú lennék, ha ennek a törvénynek a kapcsán ideológiai viták csapnának fel. De én úgy érzékelem, hogy a társadalomban is igen nagy az elvárás, hisz gondoljunk csak ilyen döbbenetes kifejezésekre az elmúlt évtizedekre, mint a szerep nélküli községek! És sorolhatnám tovább: pusztuló falvak – Gyűrűfű –, bezárt templomok, lakók nélküli lakások hosszú sora. Vagy két évvel ezelőtt Szegeden a stúdióba néhány püspököt hívtak meg beszélgetésre az egyház dolgában, és talán Gyulay katolikus püspök úr említette, hogy a szocializmus érkezésével az egyházak úgy gondolták, hogy egy kisebb szél vagy szellő éri az egyház fáját, de akkora villám csapott az egyház fájába, hogy ott szinte egyetlen ág maradt csak.
Ezt tudnunk kell ennek a törvénytervezetnek a tárgyalásánál. És tudnunk kell azt, hogy csak arról a fáról lehet gyümölcsöt szedni, amelynek ágai és levelei is vannak.
Ennek a villámcsapásnak a dolgait sok mindenben átéltem, én nem akarom mint lelkész felsorolni ezeket – minden faluban megfigyelők, nyomozók igehirdetéseimből való idézete, egyebek. Négy évvel ezelőtt találkoztam egy döbbenetes verssel. Szentmihályi Szabó Péter versének az a címe, hogy Magad köré poklot. Második versszaka így hangzik:
"Ha Istent végképp likvidáltad,
Üressé lettél akár az állat.
Ha mennyed reményét lerontod,
Magad köré vontad a poklot."
Üressé lettél akár az állat.
Ha mennyed reményét lerontod,
Magad köré vontad a poklot."
Nem akarom felsorolni, hogy számomra ez a pokol mit jelent. Amikor az óvodás előbb tanul meg káromkodni, mint imádkozni, amikor reménytelen fiatalok sorát látom és a kiábrándultságot, amikor Európában 35 és 55 év közötti férfiakat mi temettünk el legtöbbet, amikor a nyugdíjasok sora lesz öngyilkos, nekem ezeknek a jelenléte a pokol hatalmas valóságát jelenti. Azt hiszem, segítenünk kell, hogy ezt a falat bontsuk, és én hiszem, hogy az egyházakra óriási feladat vár. És én vallom azt, hogy az a feladat, amely az egyházra bízatott, azt senki más elvégezni nem tudja.
Voltak prófétai lelkületű lelkipásztorok és szolgálók, akik 40-50 évvel ezelőtt már látták és előre megmondták: a villámcsapás s a poklok dolgai valóság. Egyik lelkipásztor így ír igehirdetésében: "Ahogy üresedni fognak a templomok padjai, úgy lesz szükség egyre több kórházra, börtönre, elvonókúrára, ideggyógyintézetre…", és sorolhatnám tovább. Tudjuk, hogy a börtöneinkbe nem férnek a rabok, sokszor 2-3 emeletes ágyak vannak. Csak egyetlen adatot említek meg, amikor nagyon szűkmarkúan akarunk bánni a dolgokkal, és ilyen döbbenetes mondatokat írtam fel: tulajdonosi óriássá növekedés és különböző pártok dolgában, hogy például egyetlenegy megye területén a rendőrségnek 100 milliós nagyságrenddel kell megemelni a költségvetését, és mégsem jutunk előre az ügyben, mert a megoldás az máshol van.
Nemcsak mi látjuk ezt, és nemcsak minket szorongat, és én azt hiszem, hogy nem lehet olyan ember itt ebben a házban, aki ne érezne mélyen felelősséget magyar sorskérdések iránt, és hogy ne szeretnénk megoldani. A külföld is jól látja. Czeizel Endre vagy három évvel ezelőtt kint volt Franciaországban, és leírja, hogy este fehér asztalnál való beszélgetésben megkérdezték tőle francia barátai, miután azt mondták, hogy nagyon szeretik és tisztelik a magyar népet, mert tehetséges és szorgalmas, de mondja már meg, hogy miért lett ilyen veszett ez a magyar nép, hogy pusztítja önmagát, és nem akarja a jövőt. És aztán Czeizel Endre válaszában kifejti, hogy a problémák a lélek bugyraiban vannak. És nekünk ezeket a bugyrokat fel kell fejteni; a kampókat, amikor ő ír egy hasonlatot, hogy egy szociális otthonban egy kétszáz évvel ezelőtt pincébe ütött kampóra 15 gondozott folyamatosan akasztotta fel magát, majd a kampót kihúzták, és nem volt több öngyilkos.
A mi szívünkben és lelkünkben közösen nagyon sok kampó van, és erre a házra is bízatott, hogy olyan törvényt formáljunk, ami ezeket a kampókat eltünteti. Így mondotta egy ember, hogy az egyházaknak a diktatúra beköszöntésével – tudjuk, 5-10 perces parancsok, éjszakai kilakoltatások, sorolhatnám tovább – leamputálták a lábukat; aztán most, amikor próbálunk mankót alájuk csúsztatni, ne sajnáljuk ezt a mankót, mert ha járni tanulnak meg, mindannyiunknak nagy áldására.
Azt hiszem, mindannyian érezzük, hogy az egyházak szolgálatára óriási igény van. És nem akarnám a széles skálát felsorolni ebben a tekintetben. Itt figyelmeztetnék arra: nem kell félnünk, hogy az egyház hatalomra jut, esetleg a hatalommal visszaél, keresztény kurzusok dolgában, két okból sem. Az egyik, emberi oldalát mondom, amikor a világ egy tv-képernyő nagyságra zsugorodott össze, háborúk és bármi tekintetében látjuk ezt; amikor a sajtón keresztül a hazugságok egy nap alatt nyilvánvalóvá válnak. A Kurír egyik cikke jut eszembe a Mindszenty-temetés ügyén, amikor azt mondja: hát az egyházi maffiával mi lesz? Tehát a nyilvánosság óriási.
A másik pedig, mivel az egyház Isten szolgálatában és az ember szolgálatában áll, azt mondja az Ige az egyik helyen: Legyetek a világ sói. Tehát a só ízesíti az életet, de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg? Semmivel. Kidobják az utcára, és az emberek eltapossák. Tehát Isten az, aki a hatalomra törő, a dolgokkal visszaélő egyházzal a történelem folyamán többször megtette, hogy megtapostatta. Tehát egyet látnunk kell, a református egyház tekintetében különösen rossz: sohasem volt nagy vagyona, de amije volt, azzal mindig szolgált. Szeretett iskolámat, a debreceni református kollégiumot a szegények iskolájának nevezték. De sorolhatnám tovább.
Kérdezem én, amikor a tönkretett falvakból, szerep nélküli községekből eljött a tanács, eljött a tsz, eljött a tanító, ki maradt. Mi, lelkipásztorok maradtunk, és tartottuk a bástyát. Nehéz lenne azoknak a diákoknak a neveit felsorolni, akiket lelkipásztorok és plébánosok sora középfokú nyelvvizsgákig juttattak el olyan helyen, ahol még 10-15 év múlva sem lesz nyelvtanár.
Beke Kata kedves képviselőtársunk a választások előtt lent volt egy szabolcsi körúton, és Kisvárdán tartott előadásában azt mondotta, hogy a gyermek indulásában, tanulási esélyében a születés Szabolcsban azt jelenti, hogy Ázsia, a Budán született gyermek tekintetében pedig azt jelenti, hogy Nyugat-Európa, mondjuk Franciaország. És ez legalább 30 évet jelent. Én ezt nagyon jól tudom, mert egy 800 lélekből 10 év alatt 600 lélekre leolvadt községből hála Istennek 18 gyermekünk végzett már a debreceni gimnáziumban. De kilométerek százait és ezreit kellett megtenni azért, hogy az esélyből, abból a 30 évből 4 év alatt fogyasszunk.
Tehát végtelenül sok a szolgálati lehetősége. Az egyház szolgálata olyan, mint a jéghegy a tengerben. Tudjuk, hogy hanyad része látszik a csúcsból. A többi az nem terjed ki teljesen. Tehát az anyagi javakat sem kell féltenünk a szolgálattól. Egyszer egy püspök azt mondotta, hogy egy lelkipásztor sokszor többet tud, mint egy egész vármegye rendőrsége. Az egyik községben ez úgy nézett ki, hogy egy agronómus házaspár roppant békességben élt. A férj az egyik folyóba beleugrott és öngyilkos lett. Az egész falu ledöbbent. Nem találták az okát. Tiszta életet éltek, nem volt iszákos, nem tudtak sikkasztásról, semmiről. A rendőrség fél évig nyomozott, mindenkit megkérdeztek, mi lehetett az ok. És a végén a kapitány bement a lelkészhez, és mondja, hogy nem tud-e valamit. Azt mondja: én tudom. Többször jött hozzám ez az agronómus, többször beszéltem vele, hogy ne tegye meg.
Ő azt mondta, hogy a felesége nem akar gyermeket, és ha ez nem lesz, ő öngyilkos lesz. Tehát a lélek bugyraiban levő kampók kiszedéséhez idő kell, erő és bölcsesség.
Infrastruktúra tekintetében hiába adjuk meg az egyházaknak a lehetőséget, hiába adunk vissza iskolákat, hiába beszélünk épületekről, hogyha azt nem lehet megtölteni tartalmasan szolgálattal. A szektorsemlegességet, a versenysemlegességet én itt is hangsúlyoznám. Aztán mivel a perem-Magyarország sorsa, azt hiszem, mindannyiunk sorsa, itt a javadalmak dolgára tekintettel kell lenni. Én hiszem, hogy lesz olyan módosító indítvány, amelyik a törvénytervezetben nincsen benne. Püspökünk mondta egy éve, hogy most már nem várhatunk adományokra, hisz a külföldi egyházak adományai óriásian segítették, hogy a diktatúrában a demokrácia csírái megmaradjanak. Az egyházaknak is vállalkozni kell, és ezt segítenünk kell. És én nem hiszem, hogy egy uszka-magosligeti vagy egy beregdaróci, beregsurányi gyülekezet úgy tud talpraállni majd, hogy egy Skála-Coop vagy bármilyen részvénnyel boldogul, hanem a helyben levő javaiban kell gondolkozni, mert hiszszük, hogy ezek a szolgálatok mindannyiunk áldására válnak. Köszönöm szépen. (Taps.)
