TÓTH SÁNDOR (KDNP)
TÓTH SÁNDOR (KDNP)
TÓTH SÁNDOR (KDNP) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amikor két évvel ezelőtt sorra láttak napvilágot az akkori ellenzéki pártok programjai, valamennyi párt egységesen követelte a teljes lelkiismereti és vallásszabadságot, az egyházak jogainak, közéleti szerepének és különösen közérdekű tevékenységének visszaállítását, és az ehhez szükséges anyagi feltételek biztosítását. Ebben az egységes kórusban egyetlen disszonáns hang nem volt. Aztán ahogy közeledtek a választások, a kórus felerősödött. Egyetlen párt sem engedte volna meg magának, hogy a választók előtt egyházellenes színben tűnjék fel, vagy akárcsak megkérdőjelezze, hogy az egyházak működésének anyagi alapjait biztosítani kell.
Azóta eltelt több mint egy év, és most itt állunk a nagy ígéretek beváltása előtt. Amióta ez a törvényjavaslat napirendre került, egyre több hamis hang keveredik a kórus hangjai közé. A tömegtájékoztatási eszközökben alaposan megszaporodtak a fanyalgó, aggályoskodó, problémákat és álproblémákat hangoztató nyilatkozatok. A kérdést meg kell oldani, vallja még változatlanul mindenki, de nem így, vagy nem most, vagy nem ennyit, vagy nem éppen ezeket az épületeket kell visszaadni, mert ez sérti az önkormányzatokat, sérti a népet, sérti a többséget, sérti a kisebbséget vagy éppen a liberalizmus bölcsőjét ringató emlékhelyeket.
Megváltoztak talán a vélemények, vagy akik két éve, egy éve bőkezűek voltak az ígéretekben, saját programjukat már akkor sem gondolták teljesen komolyan? A problémák vagy álproblémák között volt egy, amely még engem is meglepett. Eszerint a Kormány és a kormánypártok részéről hiba volt ahhoz ragaszkodni, hogy a javaslat tárgyalását megkezdjük most, közvetlenül a Mindszenty-temetés után, amely temetésnek Salamon László képviselőtársunk – nagyon helyesen – jelképes értelmezést is adott.
Mi köze egymáshoz a kettőnek? Az aggályoskodók szerint az, hogy a mariazelli események, a hazatérés tömegjelenetei, végeláthatatlan kocsisorai és az esztergomi Bazilika előtt a hosszú szertartás alatt kitartóan álldogáló, éneklő, imádkozó és a jeges dunai széllel dacoló tömeg látványa, az egész ünnepségsorozat szelleme félelemkeltő volt. Félelemkeltő volt azért, mert a közel ötven évvel ezelőtti múlt emlékét és visszatérésének veszélyét idézte fel azok előtt, akik ezt a történelmi visszafordulást nem látnák szívesen.
Ott voltam én is az ünnepségsorozaton. De a gyász, megemlékezés egy igazságtalanul sokat szenvedett ember emlékének felidézésén és utolsó búcsúztatásán túlmenően egyetlen szót sem hallottam sem a szónokok, sem a résztvevők szájából, amely múltba vágyásról, fenyegetésről, számonkérésről, avagy felelősségre vonásról szólt volna. (Taps.)
El kell ismernem azonban, hogy az eseményeknek mégis van összefüggésük a tárgyalandó törvényjavaslatal. De ez az összefüggés már a korábbi eseményekkel is fennáll. Fennáll a három évvel ezelőtti Szent István-év országos diadalútjaival, a burgenlandi pápalátogatás hazánkra gyakorolt tömegvonzásával, és fennáll az összefüggés a közeljövőben várható eseményekkel is, a református magyarok világtanácskozása ünnepségsorozataival, majd a pápalátogatás várható tömegmegmozdulásaival.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Magyar Polgártársak, azok, akik a megmozdulások láttán szorongást éreznek! Ezek a tömegek soha nem fognak erőszakot vagy fenyegetést alkalmazni, számonkérést vagy felelősségrevonást követelni, de némaságukkal is demonstrálni fogják saját erejüket. Kimondatlanul is bizonyítani fogják, hogy ma ebben az országban egyetlen párt, egyetlen politikai szervezet sem tud ilyen tömegeket felvonultatni, és kimondatlanul is hirdetni fogják, hogy ekkora tömegeknek lehetnek kívánságai, és igenis lehetnek igényei. (Taps a kormánypárt részéről.) És egy demokratikus állam politikusai akár kormánypártiak, akár ellenzékiek, ilyen igényeket nem hagyhatnak figyelmen kívül.
Isépy Tamás államtitkár úr statisztikai adataival nehezen tudnék konkurálni, csak egyet említek, egy másik, még egy újabb adatot, mert egy velem készített újságinterjúban már elhangzott. Egy, a Statisztikai Hivatal által is elismert felmérés szerint a lakosság 16%-a vallja magáról, hogy vallásos, és vallását úgy gyakorolja, hogy egyháza tanítását követi. További 49% pedig azt vallja magáról, hogy vallásos a maga módján. A lényeg az, hogy ma 40 évi tudatos vallásellenes propaganda és az egyházak visszaszorítása ellenére az ország lakosságának közel kétharmada vallásosnak tartja és érzi magát. (Közbeszólás: Így van.)
Az ókori Róma háromszáz esztendeig tiltakozott és küszködött a kereszténység ellen. 300 év kellett, amíg rájött, hogy a keresztények jó rabszolgák, megbízható szolgálók, kiváló dajkák és nagyszerű nevelők. Majd később arra is rájött, hogy a keresztények szorgalmas iparosok, pontos állami tisztviselők, és végül Nagy Konstantin császár azt is kénytelen volt elismerni, hogy a leghűségesebb katonák. Amikor Nagy Konstantin egyszer s mindenkorra elismerte a kereszténységet, nem hiszem, hogy vallásos meggyőződésből tette volna, mint ahogy a mi Géza fejedelmünket sem vallásos áhítat irányította, amikor az ország hajóját lassan Nyugat felé fordította. Azért jártak így el, mert mindketten messzelátó államférfiak voltak, akik helyesen mérték fel a kereszténységben rejlő erőt, és az állam által is hasznosítható erőket és értékeket.
Én bízom abban, hogy tisztelt Képviselőtársaim is ilyen messzelátó államférfiaknak fognak bizonyulni. Politikai éleslátásukat bizonyítaná annak felismerése, hogy az egyházi iskolák, kórházak, kulturális és szociális intézmények számának növekedése a szakszerűség, a közerkölcs és az elkötelezett hivatástudat térnyerése folytán az egész ország javát szolgálná.
De hát mit lehet tenni, mondják egyesek, ha a nép háborog jól megszokott intézményeinek átadása ellen, és nem tart igényt az egyházak által ígért többletre. Nos, én ezeknek a háborgásoknak nem hiszek. Egyes eseteket és egyes véleményeket lehet felnagyítva és kiszínezve megjelentetni a tömegtájékoztatási eszközök által. De a 16%-nak és a további 49%-nak egy igen jelentős része biztosan az egyházi intézményeket kívánja választani. Mert mit jelent a 16%? Azt, hogy minden hat iskolából kórházból, szociális intézményből egy jöhet számításba. A lakosság igénye ennél biztosan sokkal több, az egyházaké viszont kevesebb. Ezért tartom nevetségeseknek és átlátszóknak azokat a híreket, amelyek egy-egy intézmény visszaadása körül a nép panaszairól és az egyházak telhetetlenségéről – hogy ne mondjam – a papzsákokról szólnak.
Az elmúlt napokban sokat vitatkoztam azokkal a Kereszténydemokratákkal is, akik azt várnák tőlem és a Kereszténydemokrata Néppárt frakciójától, hogy leplezzük le az ateistákat, mutassunk rá arra, hogy egy új ateista hullám van kibontakozóban, az ún. fehér ateizmus, amely még rosszabb, mint a vörös, és amely azt is tönkre akarja tenni az egyházakban, ami 40 év után megmaradt belőlük. Én azt mondtam, nem vagyok hajlandó e törvényjavaslat kapcsán hitvitát rendezni. Nem az ateistákkal vitatkozom, hanem azokkal, akik meg akarják akadályozni, hogy az egyházak hozzájuthassanak a működésük feltételét képező vagyonhoz. A kettő pedig nem azonos. Találkoztam már olyan hívő emberrel, aki meggyőződéssel vallotta, hogy az egyházaknak teljes szegénységgel alamizsnából kellene megélniük. De találkoztam olyan ateistával is, aki minden követ megmozgatott annak érdekében, hogy a gyermekét egyházi iskolába járassa. (Szórványos taps jobbról.)
Megnyugtató, hogy még ma sincs olyan parlamenti párt, amely nyíltan kétségbe vonná azt az elvet, hogy az egyházak részére hosszú távon biztosítani kell a működésükhöz szükséges ingatlanvagyont. Ha netán akad valaki, aki ennek az elvnek a hangoztatásával a cél elérését ténylegesen a törvényjavaslat tartalmi megcsonkításával, álokoskodásokkal, jogi csűrés-csavarással, késleltetéssel akadályozza, azt felesleges leleplezni, az önmagát fogja leleplezni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az előttünk levő törvényjavaslat az egyházak több mint egy éve történt szellemi felszabadítása után most hosszú távú fejlődésük és a társadalomba való szerves beépülésük feltételeit akarja biztosítani. A javaslat nem beszél történelmi igazságszolgáltatásról, és csupán érinti az egyházak által elszenvedett súlyos sérelmeket.
Ezekben a kérdésekben van bizonyos hangsúlyeltolódás az egyházak és a javaslat álláspontja között. Az egyházak ugyanis szükségesnek tartják hangsúlyozni, hogy a hitéleti, nevelői, kulturális, szociális, karitatív célt szolgáló vagyonuk elkobzása eleve igazságtalan törvények alapján történt, és ezek éppúgy, mint az elmúlt 40 év sok más törvénye és intézkedése egy vallásellenes ideológia alapján állva az egyházak tönkretételét célozta. Ami azonban az eltérő kiindulópontokból eredő következtetéseket illeti, nincs lényeges eltérés a törvényjavaslat és az egyházak álláspontja között. Az egyházak messzemenően belátják állami és gazdasági életünk valóságait, és anélkül látják be, hogy egyszer s mindenkorra lemondanának régi funkcióik gyakorlásához szükséges vagyonukról, természetesen nem értve ide a földet, kizárólag azokat az ingatlanaikat és olyan ütemezésben szeretnék visszakapni, amelyeknek rendeltetésszerű, az állam és az egyházak által közösen meghatározott célok érdekében történő használatára felkészültségük és infrastruktúrájuk alapján képesek.
A koalíciós pártok között a javaslat alapelvei tekintetében egység van. A részletekben mégis több eltérő vonás fedezhető fel, amelyek a módosító javaslatokban fognak majd testet ölteni. A Kereszténydemokrata Néppárt kritikusan értékeli a törvényjavaslatot, és nem titkolja azt a szándékát, hogy a részletkérdésekben az egyházak érdekét és felfogását kívánja képviselni, szükség esetén koalíciós partnereivel szemben is. Céljait azonban nem kiélezett viták, hanem a csendes meggyőzés eszközeivel kívánja elérni, amelyek nem veszélyeztethetik a koalíció egységét. Remélem, hogy hasonlóképpen az ellenzéki pártokkal folytatott vita is kulturált keretek között, elvi-szakmai síkon marad, és soha nem próbál tőkét kovácsolni sem a vallásellenes, sem a vallásos érzések fellobbantásából és kihasználásából. Úgy gondolom, hogy ez nemcsak a célnak, az egyházaknak, hanem az Országgyűlésnek és a politikai pártoknak is súlyosan ártana.
Tisztelt Országgyűlés! Törvényhozásunk sok megpróbáltatással terhes, de a számos vargabetű után végül is mindig eredményes folyamatában – bízunk benne és reméljük – hogy az Országgyűlés a törvényt megszavazza. Ha a törvény célját elfogadjuk, a részletekben, melyekben a Kereszténydemokrata Néppárt is számos módosítást kíván előterjeszteni, biztosan meg tudunk egyezni. Ezért a javaslat koncepcióiban változatlan, részleteiben megfelelően módosítandó elfogadását javaslom. Köszönöm. (Taps.)
