KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ)
KÓSA LAJOS (FIDESZ) Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szerencsejáték szervezéséről benyújtott törvényjavaslat az első ágazati koncessziós törvényjavaslat, amely a koncessziós kerettörvény adta lehetőségeket kívánta tartalommal megtölteni a szerencsejátékok esetében.
Méltán számíthattunk arra, hogy olyan javaslat születik, amely segíti és rendszerbe foglalja a szerencsejátékok szervezését, annál is inkább, hiszen nyílt titok, hogy jónéhány képviselőtársunk már közelebbről is tanulmányozta a szerencsejátékok működési mechanizmusait.
Sajnos az előterjesztés nem minden esetben teljesíti az előzetes várakozásokat. Dicséretes a törekvés, hogy a törvény készítői megpróbálták nagy csoportokba foglalni a lehetséges szerencsejátékokat, elsősorban a játékok belső logikája és kockázati tulajdonságai szerint.
Az így elképzelhető három csoport közül – bukméker, kaszinó, totalizatőr – az elsővel, a bukmékerrel az a bökkenő, hogy igazából nem szerencsejáték, sokkal inkább hasonlatos a határidős ügyeletekhez vagy a biztosításokhoz, ezért óhatatlanul is kilóg a törvényjavaslatból olyannyira, hogy például Németországban nem is kezelik a bukméker-típusú "szerencsjátékokat" szerencsejátékként. Figyelemre méltó, hogy az előterjesztő merészen mégis idesorolja, hiszen Magyarországon még a II. világháború előtt sem volt erre vonatkozóan jelentős tapasztalat.
A tapasztalat hiánya látszik a későbbi, a szó szoros értelmében vett különös rendelkezéseket olvasva is. Egy bukméker indulásához ugyanis a következő összegekre van szükség: ötven millió forint alaptőke, 70 millió forint koncessziós díj, plusz biztosítékként az engedélyben fogadásonként meghatározott legmagasabb nyeremény legalább ezerszerese. Ez azt jelenti, hogyha valaki például 1:5 arányban lefogadja, hogy az Országgyűlésen az elnök úr egy ülésen 2-nél többször csenget, mondjuk 100 forint tét esetén, a biztosíték 500 ezer forint lehet. Tudjuk, hogy olyan országokban, ahol bukméker-típusú játékok elterjedtek, a legkülönbözőbb dolgokra lehet fogadni megfelelő arányszámok esetén.
Summa summarum 200 millió forint alatt nem nagyon lehet belekezdeni fogadások szervezésébe.
A bukméker szerencsejátékok ezzel el is vannak intézve, hiszen egy játékba színt és élvezetet éppen a kis- és közepes irodák visznek. Különösen igaz ez a helyi jellegű fogadásokra. Egy Velemér-Felsjózsa focimeccsen pedig lehet, hogy a helyi egyesület szívesen kiegészítené a bevételeit egy fogadói iroda működtetésével, ahol arra lehet fogadni, hány kapufát fognak rúgni a helyi tigrisek például. Az pedig egészen meglepő, hogy a javaslat szerint a szerencsejáték-felügyelet határozza meg a téteket és a nyeremények arányát, magyarul az esélyszámokat. Ez egészen biztosan a véletlen műve csak, kizárt, hogy a törvényalkotó a szerencsejáték felügyeletet egyúttal bukméker irodaként is üzemeltetni kívánná.
A kaszinók esetén szintén csak az reménykedhet koncesszióban, akinek sok pénze van. Ez már inkább érthető, hiszen egy kaszinó üzemeltetése tényleg nagyobb tőkeerőt kíván mint egy bukméker iroda. Kétszáz millió alatt a javaslat szerint ez sem megy.
A törvénytervezetben itt is kiütközik, hogy olyan dolgokat kíván szabályozni, amelyeket a koncesszió tulajdonosára kellett volna inkább bízni. Miért kell például a pénznyerő automaták számát korlátozni, ráadásul oly módon, hogy a törvény szerint a játékteremben a játékautomaták számának legfeljebb 300-szorosa lehet pénznyerő automata. A pénznyerő automaták esetén a biztosítékokat miért nem az automaták számához kötik, ami inkább logikusabb lenne, miért a társaság törzstőkéjéhez? Ugyanakkor a koncessziós díjat az automaták után kell fizetni.
A totalizatőr sorsolásos játékok szervezéséhez a javaslat csak a szerencsejáték-felügyelet engedélyét írja elő, kivétel ez alól a lottó és a bingó.
Nem világos, hogy milyen szempontok alapján fog a hivatal mérlegelni ezen kérelmek elbírálásakor.
A lehetséges szerencsejáték-fajták végére érve még feltétlenül meg kell emlékezni valamiről. Nyilvánvaló, hogy a koncesszióból származó bevételeket a Kormány maximálni akarja. Csakhogy erre olyan megoldást vél megfelelőnek, hogy a koncessziós díj ellenértékeként akadályozza a versenyt, mesterséges korlátokat állít a piacra jutás elé. Mi értelme van annak, hogy megszabjuk, hány játékkaszinó nyitható megyénként és hány Pesten. Mi van, ha a Balaton környékén kevés a törvény szerint engedélyezhető 2-2 forintos és devizás kaszinó, ugyanakkor ez a szám más megyében sok. Nem kellene inkább a kereslet és kínálat alakulására bízni, hogy hány kaszinó üzemeltethető? És a nagy állami bevételt, ami valóban realizálható, inkább valamilyen adókonstrukcióban elvonni? A kaszinókra ez már azért is érvényes, hiszen nagyon szorosan kapcsolódik létük az idegenforgalom igényéhez, ezek az igények pedig rendkívül gyorsan szoktak változni.
Még két dologról szeretnék beszélni. Az egyik az adózás kérdése, a másik pedig a törvényes felügyelet kérdése.
A törvényjavaslat szerint a törvényes felügyeletet a szerencsejáték-felügyelet néven létrehozandó országos hatáskörű államigazgatási szerv látja el. A törvényjavaslat részletesen és hosszadalmasan taglalja a létrehozandó hivatal feladatait. Azonban ezek között a feladatok között olyasmi is a hivatal hatáskörébe kerül, amihez igazából semmi köze nincs, sőt nem is volna szabad beleszólnia. Ilyen például az előbb említett fogadások arányszámainak a meghatározása.
A koncessziók és az engedélyek kiadása után ezen plusz feladatok nélkül a hivatalnak nem marad igazi feladata. Felvetődik az a kérdés, hogy vajon szükség van-e ennek a hivatalnak a létrehozására és nem láthatná-e el ennek a feladatnak a nagy részét a Pénzügyminisztérium illetékes osztálya? Különösen elgondolkoztató ez abban az esetben, ha meggondoljuk, hogy ezentúl minden ágazati koncessziós törvényből adódó feladatokhoz külön országos intézményeket kell létrehozni.
Az adózás kérdéséhez két dolgot jegyeznék meg. Az egyik az, hogy a játékautomata az nem szerencsejáték, így utána a játékadót fizettetni elég furcsa dolog. Ha azonban a játékadót nemcsak a szerencsejátékokra kell érteni, mint ahogy az a törvény szövegéből kiderül, akkor minden játék után ki kellene vetni ezt az adónemet a Vidámparktól kezdve a céllövöldéig. Ezt viszont akkor nyilván más törvényben kell tárgyalni.
Az is ellentmond az adózási elveknek, hogy a nyereményeket személyi jövedelem alá akarják vonni. Ha ugyanis valóban jövedelmező tevékenység a szerencsejáték, miért nem kell társadalombiztosítási díjat is fizetni ez után a munka után? Természetesen azért, mert a szerencsejáték nem jövedelmező tevékenység, így nem is lenne szabad személyi jövedelemadó-kötelessé tenni. Ráadásul a nyeremény, mint jövedelem is erősen kétséges. Teljesen nyilvánvaló, ha valaki havi 500 forintért lottózik és nyer mondjuk 200 forintot, akkor az nehezen mondható jövedelemnek, már pedig az esetek zömében ez a helyzet.
Összességében az emberek több pénzt költenek szerencsejátékra, mint amit vele nyernek, ha nem így lenne, nem lenne szerencsejáték. Így nagyon erősen megkérdőjelezhető a nyeremények személyi adókötelessé tétele.
Végül összességében erről a törvényjavaslatról is elmondható, hogy túlságosan uralja az a rövid távú költségvetési szempont, hogy minél több bevételre kell szert tenni e területről, mindegy, ha ez hosszú távon esetleg piacellenes, nem számít, hogyha általános adóelveket sért, sőt még az sem baj, ha hosszú távon nem maximálja az elérhető bevételeket.
Ezért a FIDESZ-frakció számos módosító indítványt kíván a törvényjavaslathoz benyújtani.
És itt szeretném az elnök úr figyelmét felhívni arra, hogy a házbizottság határozata szerint a FIDESZ szeretné kérni, hogy az általános vitát az Országgyűlés ne zárja le ezen az ülésnapon. Köszönöm a figyelmet. (Gyér taps.)
