GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)
GADÓ GYÖRGY (SZDSZ)
GADÓ GYÖRGY (SZDSZ) Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Sajnálattal veszem tudomásul, hogy sem a miniszter úr, sem az államtitkár úr nem tud jelen lenni… (Közbeszólások a jobb oldalról: külföldön van!) ; a külső kényszerítő körülményeket tudomásul veszem, azonban szívesen venném, ha elnök úr módot adna mégis, hogy válaszom elmondjam az írásban közölt állásponttal kapcsolatban. (Elnök: Kérem, tessék!) Köszönöm. Annál is inkább, minthogy itt nem pusztán a külügyminiszter úrnak vagy a Külügyminisztériumnak az álláspontjáról van szó, hanem hihetően a Kormány álláspontjáról, a Kormány külpolitikájáról.
Mindenekelőtt meg kell köszönnöm a részletes és írásbeli választ. A miniszter úr nyilvánvalóan tudta, hogy miért csak közel 30 nap múlva adta meg ezt; aminthogy magam is tudtam, hogy miért éppen akkor tettem föl kérdéseimet. Én a miniszterelnök úr izraeli hivatalos látogatásának várható irányát, eredményeit szerettem volna befolyásolni, és épp ez volt az, amit miniszter úr nyilván kerülni kívánt. Ezt meg is értem. Megértem azt a válaszában említett álláspontját is, hogy a közel-keleti arab országoktól nem lehet számon kérni a demokrácia hiányát, történelmi fejlődésük adott útját. Ebből azonban szerintem nem következik, hogy a magyar külpolitika nem tehet különbséget a terrorizmust támogató és a nem támogató kormányok között! Nem bizonyos, hogy feltétlenül és változatlan mértékben kell például folytatni a gazdasági együttműködést Líbiával, mely ennek az államnak politikai támogatást is jelentett. A Szíriába irányított csehszlovák tankszállítmányok körül támadt minapi nemzetközi problémák jelzik, hogy a damaszkuszi kormánnyal ápolt kapcsolatokban is adódhatnak meggondolni valók.
Ami Irakot illeti, a miniszteri válasz szerint – idézem –: "Számolunk Irak regionális potenciáljával." Ebből nem világos számomra, egyetért-e a magyar Kormány azzal, hogy Irak regionális hatalom, netán hegemón állam legyen a térségben. Az Öböl-háborúra aligha került volna sor, ha Irak ilyen törekvései elé korábban korlátokat emelt volna a világ.
Szóvá tettem a Palesztin Felszabadítási Szervezethez fűződő kapcsolataink szintjét és jellegét is. Méltányolom ugyan a válasznak azt a megállapítását, hogy – idézem –: "A PFSZ-t még nem lehet leírni."Ám kétlem, hogy ennek a kapcsolatnak változatlanul nagyköveti szinten kellene fennállnia azok után is, hogy a PFSZ nyíltan szembefordult a nemzetközi joggal és az agresszor mellé állt. Annál is indokoltabbnak tartanék némi változtatást, mivel e tekintetben a magyar Kormány – még az előző rendszer szolgálatkészsége folytán – jóval előbb jár, mint a legtöbb nyugati állam, melynek nincs nagyköveti szintű kapcsolata a Palesztin Felszabadítási Szervezetnek nevezett testülettel. Igaz, hogy mint a válaszban olvasható, a palesztinokra tartozik, milyen szervezet képviselje őket. Az viszont ránk tartozik, hogy terroristákkal úgy bánunk-e, mintha elfogadható partnerek lennének!
Miniszter úr hangoztatta válaszában, hogy kiegyensúlyozott kapcsolatokra törekszünk a Közel-Keleten. Ennek eddig ellentmondott az, hogy a moszkvai kívánalmak iránt korábban mutatott engedékenység jegyében preferáltuk az úgynevezett arab szocializmus államait, vagyis az olyan agresszív diktatúrákat, mint Líbia, Szíria és Irak; elhanyagoltuk viszont például a mérsékeltebb maghreb-országokat. A válasz nem szólt arról, változik-e valami e tekintetben.
Egyik kérdésem a magyar külpolitika várható közel-keleti kezdeményezéseire irányult. A válaszban az áll többek között – idézem –, hogy "Ha igényt tartanak ránk, nem utasítanánk el erőteljesebb magyar közreműködést." Ebből az óvatos megfogalmazásból kezdeményezést nem tudok kiolvasni, amiként a kurdokkal kapcsolatos bekezdésből sem. Pedig a kurd autonómiával kapcsolatos nyugati, elsősorban amerikai magatartás módosulása, cselekvőbbé változása alighanem módot adna erre, például a kurd autonómia ellenőrzése és szavatolása vonatkozásában.
Izrael tekintetében a miniszteri válasz még arra sem utal, amire a miniszterelnök úr jeruzsálemi útja kapcsán pedig történt utalás, hogy tudniillik kívánatosnak tartjuk Izraelnek az arab államok általi elismerését. Még kevésbé esik szó az ENSZ 1975. évi hírhedt anticionista határozatának visszavonására vagy a jeruzsálemi szent helyek nemzetközi védelmére vonatkozó kezdeményezésekről, amelyekre pedig szükség is lenne, lehetőség is.
Egészében véve a miniszteri válasz a magyar külpolitikának az utóbbi egy évben a Közel-Kelettel kapcsolatosan megtett pozitív változásai ellenére kevés biztatót tartalmaz; mozgékonyságról és kezdeményező bátorságról nem tanúskodik. Ezért nem fogadom el. Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiból.)
Határozathozatal
